Vértestvérek Kiéhezettek Köztesvilág Maigret csapdát állít Közel a tűzhöz Sabriel Örökké a tiéd Szellemek a fejben Az Elveszettek Szigete Lux
Posted by : Liliane Evans péntek, január 10, 2014

Fülszöveg:

Felejtsd el, amit eddig tudtál a kibucról, a jaffai narancsról, a Maszadáról, az izraeli atombombáról, a megszállásról, Izrael háborúiról és gazdasági csodájáról. Felejtsd el, mert Ari Shavit durvaságig őszinte monumentális riportjából kiderül, hogy semmi nem úgy volt.
A szerző az izraeli atombomba atyjától a volt belügyminiszterig megszólaltat mindenkit, aki még él és tudja az igazságot arról, hogyan vált földönfutóvá 1948-ban Lydda palesztin város 35 ezer lakosa. Hogyan rejtették el izraeli mérnökök a Negev sivatagban épült urándúsítót. Hogyan és miért vált az ezredforduló táján Tel-Aviv a zene, a drog és a szex egyik világközpontjává.
A könyv – éppen kíméletlen igazmondása miatt – már megjelenése pillanatában heves viták tárgya. Shavit nemcsak mondja, hanem tények és tanúk által elhitetni is igyekszik, hogy Izrael elpusztul, ha nem vonul ki a megszállt területekről. Ez persze nem tetszik Tel-Avivban. De Shavit szerint Izrael elpusztul akkor is, ha nem semmisíti meg az iráni atomreaktort. Ez persze nem tetszik Washingtonban. Ám ettől még igaz lehet, s hogy igaz-e, arról az olvasónak kell döntenie.

„Sok-sok éve ez a legjobb könyv, amely ebben a témában megjelent” – The New Republic.

„Egy nagy mesélő szívével és egy történész elméjével, Ari Shavit meggyőző és nagyhatású könyvet írt a modern Izraelről” – Jon Meacham, a Random House kiadói csoport főszerkesztője.

„Egész felnőtt életemben vártam, hogy egy izraeli eljusson az ország létének legmélyebb titkáig, és felfedezéseit megossza másokkal. Ari Shavit most megtette ezt, és ragyogóan, mert ez az ember költő és próféta egy személyben” – Jeffrey Goldberg, The Atlantic

"Az Izrael-kérdés nem oldható meg vitatkozással. Amilyen bonyolult, se az érveknek, se az ellenérveknek nem fog engedelmeskedni. Az egyetlen lehetőség, hogy megbirkózzunk vele: elmondani Izrael történetét. Ez az, amire vállalkoztam ezzel a könyvvel."
Politikaföldrajz órán tanultam a cionzimusról, a zsidók történetéről, az Izraelbe jutás óta történt háborúkról, bár azt nemigen mondtam volna, hogy mestere lennék a témának és az ott élő népeknek. A Hazám, az ígéret földje számomra jó olvasmány volt, kitöltötte azokat a hézagokat, amikről még nem hallottam és az eddig összegyűjtögetett ismeretmozaikok értelmet nyertek. 

A kötet az izraeliek sorsát mutatja be a történelmi tényeken és az egyéneken keresztül. Sok fontos embert megszólaltat, olyat aki ott volt a lyddai eseményeknél és olyat is, aki a Negev sivatagban tevékenykedett. Ezzel együtt a szerző megpróbálja megmagyarázni a történések hatásait, például mi az, amitől most Izrael bajban van, milyen a mai kép, kik a jelenkor ellenségei és hogy mi lesz a sorsa a nyugati bástyának az iszlám országok tengerében?

Értékelésem: 4 / 5 pont

Kategóriák: riport, történelmi könyv, életrajz.

"Ahhoz, hogy béke legyen e föld két népe között, valószínűleg
több kell, mint amire ember képes."
Azt hiszem először a facebookon találkoztam ezzel a könyvvel a kiadó tevékenységének köszönhetően és mikor megtudtam, hogy miről szól, azonnal olvasni szerettem volna. Az országok nagyon érdekesek és egy olyan nép története is az, amelyik csapást csapás után szenvedett el. Igaz, hogy a kötetből kiderül, hogy sokkal árnyaltabb a kép, mint azt elsőre gondolnánk.
"Megtanultam, hogy a Közel-Keleten nincsenek egyszerű válaszok, és az izraeli-palesztin konfliktusra nem létezik gyors megoldás. Rájöttem, hogy Izrael helyzete végtelenül bonyolult, még az is lehet, hogy tragikus."
Az első pár oldal olvasása közben úgy éreztem, hogy ez nem az én könyvem és le is írom, hogy miért. Ez a gondolat folyamatosan motoszkált bennem a kötet végéig és csak ott jöttem rá, hogy a szerző stílusa és az elején a folyamatos ismétlések szinte az őrületbe kergettek. Úgy érzem, hogy az utóbbiból nagyon sok volt és egy kicsit unalmas volt a fejtegetés, főleg a legvégén. Lehet hogy ez sokaknak jobban fog tetszeni mint nekem, de mint egyszerű olvasó azt írom, hogy a legutolsó fejezet túl hosszú volt. A többivel semmi baj nem volt (talán az első kettővel), mert szerettem a történeteket és az életutakat.
A bevezetésben leírja hogyan élte meg a folyamatos háborúkat és emiatt is érzem azt, hogy a vége felesleges. Itt úgy vélem, hogy vagy az egyik marad - tehát az elején és a fejezetekbe beékelődve - vagy a másik, de én jobban örültem volna ha ezek a gondolatok csak a kötet végén jelennek meg. Úgy érzem, ott erősebb hatást gyakoroltak volna rám, lévén, hogy az itt megírt összefüggések sorban visszaköszönnek a fejezetek során. Ám ha már így alakult, nem mehetek el a szerző gondolatai mellett sem, mást vártam. Egy kesergést a rossz sors felett és nem az önhibáztatást. Nem azt, hogy elbeszélje az okokat, a miérteket és ezzel éreztesse a bűntudat alóli feloldozás vágyát (talán). 
"Amivel szembekerültünk, az hazám három nagy kérdése: Miért Izrael? Mi Izrael? Fennmarad-e Izrael?"
A fejezetek általában egy bevezető résszel kezdődnek, amelyben Shavit elmondja a maga monológját, majd az aktuális történetre terelődik a hangsúly és a végén egy összefoglaló résszel zár. Az első fejezet túlságosan közeli szeretett volna lenni és ezért nem tetszett. Megpróbálta elérni, hogy beleképzeljük magunkat a rokona helyzetébe, megpróbált minket is bevonni, mintha mi is ott lettünk volna, de ez így nem működik, rossz volt a nyelvtan használata. A későbbiek során ez megoldódik, de ott nagyon zavart. Az első néhány fejezetet azért is nehéz olvasni, mert ott van az akkori politikai helyzet leírása is és ez nem mindenkinek emészthető. 
második fejezetben jöttem rá, hogy hogyan akarja bemutatni Shavit a történeteket! Dokumentumfilmszerűen. Egyszerűen el tudtam képzelni, hogy az író megy például a jaffai narancsültetvényeknél - ami tiszta ciki rám nézve, mert ez a negyedik fejezet - és folyamatosan beszél a kamerába, eközben karjával széles mozdulatokat tesz, hogy a néző szemét a híres gyümölcsökre terelje. Ezzel így el is játszottam egy ideig, nem volt ezzel gond. 

A regény kronologikusan épül fel, minden fejezet egy-egy kulcsfontosságú létesítményhez vagy eseményhez kapcsolódik, és a fő elem egy-egy évszámhoz kötődik. Igazából először azt hittem, hogy nem lineáris a történetvezetés, ám rá kellett jönnöm, hogy az, csak egy kicsit fura megoldással. A szerző - hogy ezt az eseményt beilleszthessük a nagy egységbe - minden fejezetben visszamegy a kezdetekig, hogy minél tökéletesebb képet kaphassunk az adott időszakról vagy annak hatásairól, kiváltó okairól. Ezek a részek kifejezetten tetszettek, főleg a harmadik fejezettől. A háború leírása (itt most a lyddai eseményekre gondolok, az Ein Harodban történtek annyira nem foglaltak le) szörnyű volt és most nem a rossz minőségre gondolok, mert ezt nem mondhatom a regényre, hanem arra a brutalitásra ami miatt fájt a szívem az emberekért. Maszadával nekem előtörténetem van, ugyanis az egyik kedvenc regényem a Galambok őrizői azt a történelmi eseményt mutatta be, amely a Hazám, az ígéret földje fiait, lányait is mozgatta. A Heródes által épített erőd zsidó népessége a rómaiak ostromával körülzárva az utolsó napokban a hősi halál és szabadság mellett döntött: megölték szeretteiket és önmagukat, hogy a döbbent katonák csak a holttesteket találják meg. Erre nem tudok jobb szót írni, intenzív volt az élmény. Egy éve olvastam az elődöt és ahogy újra azon a helyen találtam magam, eszembe jutott a másik által kiváltott érzések hada és a kettő együtt valami eszméletlen élmény volt. Maszada egyúttal a miszticizmus jelképe is lett az izraeliek számára és ha egy magyar (egyébként református) lányra így hat a dolog, akkor vajon a tényleges szereplőkre hogyan hathatott?
"A régi erőd lakóinak elszántságát akarja beléjük önteni, de meg is akarja fordítani a történetet - a pusztulás történetét a diadal történetévé akarja alakítani."
A fülszövegben is olvasható a mondat, miszerint a kötet megjelenése előtt már hatalmas vitákat váltott ki, de úgy érzem van is miért. A szerző őszinte és a leírt dolgok durvák és ellentmondásosak. A békés cionizmus nem fér meg a palesztinok kiűzésével, az atom BÉKÉS birtoklását viszont megértem (bár nem teljes mértékben) és feláll a szőr a hátamon Irán fegyverkezése miatt. Lehet, hogy naiv vagyok, ez van, de azt bizton állíthatom, hogy folyamatosan kutattam azon jelek után, amelyek megmondhatják a szerzőről, hogy nem ír igazat. Itt ilyet én nem találtam. Biztos vagyok benne, hogy Ari Shavit meggyőződése teljes tudatában írta le a sorokat. És ezt sok ember nem fogja elfogadni. Nekem azért tetszett a mű, mert Shavit nem az évszázados fájdalmak miatt kesereg, hanem egy olyan kitárulkozó, őszinte és bűnbánó ember sorait olvastam, aki végigvette népe hibáit. Melyik nemzet csinálja ezt? Mi, magyarok, mit mernénk bevallani? Minden tiszteletem az íróé!

Megpróbálja megmagyarázni az ismert, nagy alakok tetteit - mint például Herzl Tivadarét - és ezt minden nagyobb vagy kisebb történelmi eseménynél megteszi. Az egész könyv minden egyes fejezetében a szerző az okokat tárja elénk, így mutatja meg Izrael jelenlegi helyzetét és fejlődési útját. Nekem személyes kedvencem, a Club Allenby 58 klubhoz kapcsolódó történetek voltak, arra voltam a legjobban kíváncsi. 
Az egyéni sorsok bemutatása színes, nem lehet azt mondani, hogy unalmas lenne. Ari úgy mutatta be a történeteket, hogy az adott személy hogyan változtatta meg a történelmet, illetve hogyan hatott a tevékenysége arra. Mozaikokat kapunk és az olvasón áll, hogy össze tudja-e rakni őket. Nem biztos, hogy nekem sikerült, pár év múlva újraolvasom és majd meglátjuk, hogyan fogok viszonyulni a kérdéshez. 

Club Allenby 58
"Az embernek az az érzése, mintha hirtelen
mindenki eldöntötte volna, hogy ami elég, az elég. Mindenkinek
tele van a hócipője a kamuzással, a politikával, a terroristák
támadásaival. A vallásos fanatikusokkal. A megszállt területekkel.
A kötelező tartalékos katonai kiképzéssel. Szóval
mindazokkal a nyomasztó dolgokkal, amelyek mindig is felnyomták
az itteniek agyát."
A könyv párszor belém mart és egyáltalán nem lehet rá azt mondani, hogy hidegen hagyja az olvasót. A beszámolók néha kegyetlenek, de őszinték. A legdurvább rész a háború volt, ahogy a katonák visszaemlékeztek a múltra.
Mohammed is felszólal, ami azért volt jó, mert Shavit nem csak az egyik fél álláspontját szerette volna bemutatni, hanem a másikét is. Jamal Munheir adta a legdurvább részt, a legfájóbbat. Az otthon elvesztésének szomorúságát.

Az egyik jellemző, amit ki szeretnék emelni az askenázi és szefárd zsidók közti konfliktus. Ez is benne van a kötetben és számomra nagyon érdekes volt a leírása. Az az egy mondat ragadt meg az emlékezetemben, szinte beleégett, hogy Izrael az európai zsidóságnak készült és ez a két csoport közötti konfliktus alapja.
A világháborúra is kitér, szintén emberi sorsokon keresztül. Én úgy láttam, hogy a nép a túlélést választja, foggal-körömmel ragaszkodik hozzá és ahogy változik a történelem, úgy igazodnak ahhoz a célok is.

Egy külön fejezet szól Iránról és az általa teremtett fenyegetésről, arról hogyan nőtt meg hatalmassá észrevétlenül a majomkenyérfa és miben áll az igazi veszély. Ezzel együtt a kötet végénél lévő pár fejezet már azzal foglalkozik, hogy mik a jelenkori bajok és mivel kell majd szembenéznie Izraelnek. Például ilyen a demográfiai helyzet felvázolása is. Igazi társadalomföldrajzos könyv!

A kötet végén egy szómagyarázat is található, aminek nagyon örültem, hiszen sok olyan szóval találkoztam a lapokon, amiket már hallottam valamikor, de nem tudtam a jelentését. Szóval ez hasznos volt.
A lezárás egy kicsit hosszúra sikerült és untam is, de erről már korábban írtam, nem ismétlem meg újra.

A könyvet az Atlantic Press kiadó adta ki 2013-ban. Nagyon tetszik a borító az összefonódott törzsű fákkal és gondolom a Szentföld képével.
"A zsidó népnek, ha fenn akar maradni, szüksége van a Szentföldre."
A magyarországi bemutató képe.
Forrás: a kiadó facebook oldala.
https://www.facebook.com/hazamazigeretfoldje/posts/476096182504844:0
"A jövő Isten kezében van. De ha ezt a viszályt zsidó-palesztin konfliktusból zsidó-iszlám konfliktussá teszik, annak szörnyű következményei lesznek."
Igazából még rengeteg dologról írhatnék, de direkt nem teszem meg. Tíz oldalt számoltam össze végül, ennyit jegyzeteltem az olvasás alatt. Fentebb nem írtam az ofrai fiatalokról, az atomfegyverről, a fellendülésről és a mostani demográfiai képről és még sorolhatnám miről nem, illetve rengeteg idézetet jegyzeteltem ki, de mindent nem zsúfolhatok bele ebbe a bejegyzésbe. Túl sokat beszéltem a könyvről és mégis olyan kevésnek érzem, mert csak a felszínét karcolgattam a helyzetnek. Azt ajánlom mindenkinek, hogy olvassa el ezt a művet! Korunk politikai helyzete mindenkinek kötelező olvasmány, jó tisztában lenni a helyzettel.

Tehát összesítve ez egy nagyon jó riportkönyv (molyos besorolás szerint), mindenkinek ajánlom olvasásra!

Köszönöm, hogy elolvastad!

Rendelési lehetőség:
http://www.atlanticpress.hu/konyveink.html?konyv=izrael

Elválasztó forrása:
http://polomania.hu/piacter/reszletek/18605_nepi_motivum

Alapadatok:

Eredeti megjelenés: 2013
Angol cím: My Promised Land: The Triumph and Tragedy of Israel
Magyar megjelenés: 2013
Kiadja: Atlantic Press
Fordította: Bokor Pál
Illusztrálta: -
Sorozatcím: -
Oldalszám: 656 oldal
Ár: 5000 Ft


Mit gondolsz? Kíváncsi vagyok a véleményedre!

Subscribe to Posts | Subscribe to Comments

- Copyright © A művészet nyelve - Himitsu - Powered by Blogger - Designed by Himitsu -