Őszi könyvlista + rizsa

Mivel besokalltam egy kissé bizonyos emberek hozzáállásától, nem a blogoszférától meg a könyves világtól, ezért csúszik egy kicsit a megjelenéses posztom meg úgy a többi is, mert egy kissé elegem van. Tudom, hogy ez most itt mellékes, de mielőtt elhúzok szobabiciklizni mérgemben, meg csak úgy, hoznám az ősszel mindenféleképpen olvasom listámat mert miért ne, úgyse fogom teljesíteni, sose szoktam, de imádom összeszedni őket, szóval ez van. Nem sokszor voltam ilyen ingerült a blogban, de néha ilyen is kell, azért megpróbálom később mérsékelni ezt a dühöt, hogyha lesz még, mert nem szokásom áthozni ebbe a közegbe. Egyébként a poszt rendhagyó lesz, egy kicsit másabb, mint eddig volt.

Ja igen, így, ilyen ingerülten, nem akarom megírni a Párválasztós kritikámat, mert abból csak igazságtalan kritika lenne, elöljáróban annyi, hogy az egész úgy ahogy van egy lyukas sajt, de olyan addiktív, hogy már minden létező folytatásba beleolvastam, hogy aztán elrángassam magam az angol könyveim felé, éljen a felsőfokúra készülés a béka feneke alól!

A molyon ráncba szedtem a most olvasom listámat, mert eddig nem használtam rendeltetésszerűen, egy kis várólista volt az is, nah a számot állandósítottam tízre, mert sajt mi ez a sajtmánia most nálam? és most az sem érdekel, ha nem úgy írok mint máskor, áh kiakadtam, kész.

Lista, Katacita módra, avagy visszafogom magam tíz könyvre újfent: 

Jön az Elit, amit már el is kezdtem, csak az tart vissza, hogy berántsam, hogy még nem írtam meg az első részről a véleményem, de esküszöm nem tudom miért, a Párválasztó kiakasztott párszor, America üsd le magad, mégis akarom a többi részt is, nah ilyen sorozatot se olvastam még.

A következő tervem a Fátima keze, amelybe eddig a mérete miatt nem kezdtem bele, tuti egy hétig fogom olvasni én meg mostanában a rövid könyveket preferálom, ez meg már nem féltégla, hanem egy egész. Most fogtam meg, ezzel még gyúrni is lehetne!

Régóta kinéztem már az Észak és Delet, na meg az Afrikai akác olvasmányélménye felettébb jóra sikeredett, kíváncsi vagyok az előbbire nagyon és egy kicsit többet várok az égtájas könyvtől, de sajnos az is féltégla, főleg hogy a sorok faltól falig haladnak, így lassú élmény lesz.

Hogy az ifjúsági se maradjon nagyon el, legyen az Árnyék és csont a következő regény, egyrészt a hype-ot teljes mértékig figyelmen kívül hagytam, de a tömeg sodort magával, így azért szeretném olvasni, mert a közhangulat nagyon a regény mellett tette le a voksát, így én is kíváncsi lettem. Meg Nima érdeklődését is felkeltette, ha jól emlékszem az ő volt, ennyi nekem elég is. Harmadik okként pedig érdekesnek tűnik.

Legyen két fantasy is a sorban, méghozzá A vér éneke és a Tövisek császára, hogy Jorg is kapja már meg a koronáját, ne várassam szegényt, nem akarom én hátráltatni a törtetésében. Az előzőt azért szeretném, mert tudom hogy a Fumax megbízható, amit kiadnak, az jó meg tetszik a borítója de ezt az életben nem vallanám be, mert még felszínesnek néznének mások!

Ha sci-fi, akkor Szélesi Sándor könyve, a Szörnyeteg a hajtóműben, amely a Tűz lobban a mélybenre emlékeztet, ezért tettem váróra.

Az utolsó három: Stony Mayhall második élete, Ruins - Romok és... Nalávia titka, hogy mese is legyen. Most amúgy ránéztem a mellettem lévő polcra és onnan néztem a címeket és sokáig tartott dönteni.

A képek nem sorrendben:





Lesd meg őket is!

6 megjegyzés

  1. A Shadow & Bone kivételesen olyan ifjúsági, ami engem is érdekel, bár már arra is gondoltam, hogy angolul kéne megpróbálnom.
    Tök jó, hogy az Észak és délről mindig azt hittem, hogy ez is amerikai, mert hogy van egy másik ilyen című könyv is, meg ment valami sorozat régen a tvben...

    Remélem, a mérged elszáll hamar :)
    És megkívántam a sajtot:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én nem tudok semmit az Észak és Délről, de szerintem is amerikai. :D A hangulatára gondoltam, meg arra, hogy az elnyomásról szól, ha jól tudom, ahogy az Afrikai akác is, ezért várok tőle többet, mert egy vastagabb könyvben könnyebb kifejteni ezeket a dolgokat.

      Árnyék és csont: egy kicsit tartok tőle, hogy mindenki szereti. :D

      Tegnap elszállt, köszi, jót szobabicikliztem. :D

      Törlés
  2. Nagyon kíváncsi leszek arra a Párválasztós posztra. :D
    Az Észak és Dél is érdekel, nálam is várólistás.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jujj de jó! :D

      Párválasztós poszt: hát... érik már nagyon, kedvem is van hozzá, lehet a hétvégén megírom, de most angol könyves maratont tartok. (Remembrance, meg a The Girl and the Clockwork Cat, számomra ez elég kemény vállalás. :D De haladok velük szerencsére.)

      Amúgy bocsi a késői válaszért.

      Törlés
  3. Na kíváncsi vagyok a Párválasztós posztodra. Valószínűleg ennek a posztnak hála fogom eldönteni, hogy olvassam-e mostanában, vagy halasszam még. (Már olyan régóta ott áll a polcomon...)

    Az idegesítő emberekkel meg nem érdemes foglalkozni. (Igen, tudom, hogy könnyebb mondani, mint...:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egy biztos: vizsgáknál jól jön, akkor is ha kiakarsz kapcsolódni és ha romantikus pillanatodban vagy. Olvastatja magát, de ha allergiás vagy a szereplők énközpontúságára, akkor még told. :D Meg CUKI a regény, Maxon cuki de nem ideális pasi, az egész világ cuki, világkidolgozás alig kb ennyivel össze lehet foglalni. Jajj és még valami: olyan függést okoz, hogy már megint kényszerítenem kell magam, hogy ne kezdjem el az Elitet, pedig belenéztem és tudom hogy fel fog bosszantani. Kiera Cass tud valamit!

      Igen, tudom, nem is akartam ide áthozni, de hát megtörtént, nem is voltam azóta olyan ideges. :D Meg talán akkor amikor a felettünk lakó gyökér este fél 1-től háromig üvöltette a zenét...

      Törlés