Vértestvérek Kiéhezettek Köztesvilág Maigret csapdát állít Közel a tűzhöz Sabriel Örökké a tiéd Szellemek a fejben Az Elveszettek Szigete Lux
Posted by : Liliane Evans vasárnap, november 09, 2014


Szerző: Megan Abbott
Sorozatcím: -
Cím: Riválisok
Eredeti cím: Dare Me
Eredeti megjelenés: 2012
Műfaj: ifjúsági, thriller, krimi
Fordító: Frei-Kovács Judit
Oldalszám: 280 oldal
Kiadó: Alexandra Kiadó
Megjelenés: 2014
Ár: 2.999 Ft

    


Fülszöveg:

Addy Hanlon mindig is Beth Cassidy legjobb barátnője és hűséges másodkapitánya volt. Utolsó előtti gimis tanévüket megkezdve ők uralják a suli rendkívül jelentős, rettegett és rajongott szurkolócsapatát – egészen az új, fiatal edzőnő érkezéséig. Addy meg a többi pomponlány hamar a hidegvérű és tiszteletet parancsoló Colette French edző hatása alá kerül. Egyedül Beth nem hódol be a Mesternek, és titkos, ám elvetemült hadjáratot indít, hogy visszaszerezze megrendült elsőségét. Amikor egy tragédiát követő rendőrségi nyomozás szálai az edzőnőhöz és csapatához vezetnek, Addy megpróbálja kideríteni a haláleset mögött rejtőző igazságot – s megtanulja, hogy a hűség és szeretet határmezsgyéje veszélyes terület. Megan Abott ebben az érdekfeszítő lélektani thrillerben a tinédzserkor leghevesebb érzelmeit, a barátság, a becsvágy és a hatalomvágy természetét mutatja be, miközben kíméletlenül és érzékenyen tárja fel a kamaszlányok lelkének sötét zugait. A Riválisokat a Krimiszerzők Társasága a legjobb thriller kategóriában Acéltőr Díjra jelölte, a 2013-as Anthony-díjon a legjobb regények listájára került, a Booklist az év egyik legjobb krimijének, az Amazon pedig az év egyik legjobb könyvének nevezte.



,,A regényt pontosan az az érzésem ihlette, hogy ezek a lányok sok szempontból kemény harcosok."*
Nagyon tetszik nekem az Alexandra kiadó által hozott ifjúsági vonal, pedig mostanában nagyon sokat panaszkodtam a YA regényekre és az idegesítő szerelmi nyafogásra amelyet a furcsa és néha buta elemek mellé képesek beírni a szerzők... de eltértem a tárgytól, mert a Riválisok nem ilyen, bár elég nehéz összeszedetten írni róla. Egyszerűen nem tudom eldönteni, hogy mennyire tetszik vagy mennyire nem, mert nem egy könnyed és szórakoztató regényről van szó, hanem egy kemény szerelmi történetről, amelyben az érzelmek fontos szerepet kapnak (a háttérben), de inkább pusztító módon. A lényeg pedig az érzelmek által keltett hullámok, amelyek megváltoztatják a szereplőket.

Forrás
A történet főhőse Addy, aki másodkapitány legjobb barátnője Beth mellett a pomponlánycsapatban. A történet kezdetén új edzőt kapnak, Colette French mestert, akivel Beth azonnal elkezd rivalizálni, míg úgy tűnik, hogy a nő a többi lányt már teljesen levette a lábáról, még Addyt is. A Mester pedig elkezdi felkészíteni őket, hogy szedett-vedett társaságból egy ütős, versenyképes csapatot faragjon.

Már fentebb is írtam, de nagyon nehéz erről a regényről írni, mert végig kell gondolni az egészet és még mindig nem értem a mélybe és azon is el kellett gondolkodjak, hogy most velem van a baj, vagy a kötet nyelvezetével. Nekem itt nem volt elég annyi, amennyit a szerző a titokzatosság ködével megpróbált átadni, én a szereplők veséjéig akarok látni, nem csak egy-egy elveszett pillantást vagy egy másik lány okoskodását - mert lényegében Addy csak tippelget, biztosat ő sem tud. Amúgy pont a Síkvándornál jöttem rá arra, hogy nem hiszek a karakterek szavainak, nekem bizonyíték is kell azért, hogy elhiggyem, hogy a szereplők mit és miért gondolnak másokról, ami pedig nem minden könyvben van benne. Azért érzem magam mindig rosszul általában, mikor ezekre kéne gondolni, mert rengeteg olyan információ nincs benne a könyvekben, amelyek kiegészítik a kommunikációnkat akár a gesztusok, akár a mimika formájában a legalapvetőbb szintig, félkarúnak érzem magam, de nem minden esetben, mert néha elég annyi információ, amit a szerző leír. Itt sajnos nem volt elég. Még mindig gondolkodom a történet bizonyos részein és sokat várok az értékeléstől, például azt, hogy megértem miért tart ennyi ideig a feldolgozás.

Egyébként nincs semmi baj ezzel a regénnyel, mert szerettem olvasni a témája miatt. A pomponlányság sötét oldala mindig is érdekelt, de nem ám a YA könyvek szokásos sablonos gonosz rib... öhm... lányai miatt akik hisztiznek ha letörik a műkörmük. Ebben a könyvben ilyen nincs, mert a szerző elég keményen tolja az arcunkba a szereplők gondolatait, ürességérzetét, na meg unalmát. Ezek a pomponlányok nem aranyos lánykák, hanem rosszindulatúak és fúrják egymást akár a másik háta mögött, akár beszólnak másoknak vagy egymásnak keményen és bár erre a viselkedésre pont nem kaptam választ - természetesen azon kívül ami az én véleményem - de a többire igen. Szerintem a legtöbb forma visszavezethető az unalomra, amely a mai még nálam is fiatalabbak körében igen nagy probléma, elég csak szétnézni a youtube vloggerei között akik szétunják magukat a kamera előtt... és ebből következik - na nem a vloggertársadalomból - a céltalanság. Tehát én ezen okok miatt sem utáltam a szereplőket, egyszerűen látom hogy ez azon átmeneti korszak jellemzője, amely a felnőttkor előtt helyezkedik el és közvetlenül a gyerekkor után, amikor még az ember nem találta meg önmagát és nem tudja mihez kezdhetne, amikor nincs célja. Ezek a lányok elismerésre és szeretetre vágynak. Jó persze nem minden magyarázható ezzel (pl a rosszindulat), de az unalommal igen.

Ekkor jön a képbe az edző, aki látja a lehetőséget a lányokban és katonás rendbe szedi őket. A szerző elmondása szerint direkt alkotta fiatal katonákká őket és adott célt az edző nekik, amely egy bizonyos szempontból lidércfény. Beth, a korábbi csapatkapitány szerint biztosan.

Ő volt az a karakter, akinek gesztusaira, mimikájára és viselkedésére kíváncsi voltam, mert Addy szörnyű narrátor volt esetében szerintem, a könyvben pedig nem volt elég hangsúlyos az, hogy Beth pontosan mit érez és hogy miért teszi azt, amit tesz. Egyszerűen nem tudok rájönni néhány összefüggésre és nagyon hiányolom Beth nézőpontját is, mert Addy esetében a fa és az erdő viszonyítási helyzete lép fel, tehát nem látja a fától az erdőt. És a ,,szándékosan nem jut eszembe a könyv végéig" emlék hátráltató eszköz bevetése sem feltétlen jó ötlet...

Problémaként jelent meg emellett az, hogy szerintem a szerző túlságosan szépirodalmi nyelvezetű könyvet szeretett volna megjelentetni, mert itt-ott ködös lett és Addy inkább tűnt számomra passzív karakternek, mint aktívnak. A családjáról kevés dolgot tudtam meg, ez vagy azért van, mert nem lényegesek vagy nem gondol rájuk sokat, tehát nem fontosak számára, bár ez indokolja a történet is (pl. az edző és az ő kapcsolata).

Beth egyébként az a figura, akit nagyon könnyű elítélni a felszínes tettei miatt, viszont az öntudatlan pillantásai más megvilágításba helyezik az egész helyzetet. Őt nem tudtam utálni, bár sokkal undokabbul viselkedett, mint a többi lány. A kapcsolatai érdekesen alakulnak, de egy kérdőjel számomra majdnem minden amit gondol és tesz, de szívesen olvastam volna az ő gondolatait is. Aktívabb szereplő, mint Addy. Az ő és Beth kapcsolata egyébként számomra nagyon furcsa, ha ilyen az igazi barátság, akkor köszi én nem kérek belőle. Az utóbbi lány szemszöge sem éppen ártatlan és inkább riválisának tekinti a másikat, tehát ő sem ma született bárányka.
,,Tudtad, hogy a kormány tanulmányozza a lehetőséget, miszerint az emberek különféle illatot bocsátanak ki, amikor hazudnak? (...) És minden illat teljesen egyedi. Akár egy ujjlenyomat."
Számomra az izgalmakat Addy gondolatai és a többi szereplő kavarása adta, én pedig szeretek az emberibb vagy éppen gonoszabb karakterek fejében turkálni, pont így ahogy a szerző tette a Riválisokban. Bár Beth rosszindulatú suttogása még engem is megzavart, azért nem is tudtam rájönni semmire (tehát hogy kit ölnek meg és ki a gyilkos), mert ő egy nagyon jó kavarógép. A történetben amúgy olyan nagy cselekményesség nem fordul elő, a hulla is csak a felénél kerül meg, addig meg kitart a prológus izgalma.

Sokáig volt baljós előérzetem a Mester titokzatossága miatt és számomra jobb lett volna, ha ez így marad, de sajnos nem ez történt, mert egy idő után megismerhetjük Addy szemén át és akkor már jobban örültem volna ha ő is kap egy szemszöget Beth mellett. Vele kapcsolatban tévedtem egy bizonyos fokig, mikor kérdezgették a többiek, hogy milyen ez a regény, azt írtam, hogy sok benne a manipuláció, de többet láttam ebből, mint ami ténylegesen benne is van és azt hittem más irányt vesz majd a történet. Természetesen akadnak benne játszmák és befolyások, de nem ez a lényeg. Az hogy milyen mértékben hat a csapatra a nő kérdéses és megosztó, mert szerintem senki sem fog egyetérteni ebben. Persze azért nem örültem egy-két nem igazságos húzásának, nem mindig sikerült megértenem és együtt éreznem vele...
Viszont azt nem szabad elfelejteni, hogy mindenkinek szüksége van valamire ebben a regényben, amit vagy így, vagy úgy, de megakar kapni és a szeretethez kötődik. Az önsajnáltatás is jellemző vonás egy-két személy esetében és néha kiakasztó. Nagyon zavart engem, akár a felnőtt nőt akár a tinilányokat nézem. Ekkor voltam rájuk nagyon dühös, mert egy-két problémát beszélgetéssel simán meglehet oldani - az más kérdés hogy a túlságosan emberi szereplők nem akarják. Az önzőségről nem is beszélve...

A thrillerjelleg nem erős, inkább az a lényeg, ami a lélekben és a gondolatok szintjén történik, így a regény közepéig nem kapunk egy hullát sem, pedig a prológus ígért egyet és nagyon sokáig aggódtam, hogy vajon ki fog meghalni és teljesen félregondoltam mindent főleg a Mester titokzatossága miatt, tehát meglepődtem párszor az események ilyen alakulásán. Amúgy érdekes volt a nyomozáson kívül állni és egy civil szemszögén át belelátni az ügybe.
A szerelmi történet meglepő módon nem került előtérbe, igencsak meglepődtem a csavaron, mert nem is számítottam olyasmire, amit a szerző elkövetett és nagyon örültem, hogy ez hátul és nagyjából csendesen csordogáló patakként maradt meg.

A szerző és a Riválisok.
Forrás: Alexandra kiadó
A kiadás szép, de nagyon nem szerettem a Szerelmem, egy angyalnál sem azt, hogy egy ujjlenyomatnapló lett a regényem olvasás után, amúgy a magyar borító jobb, mint az eredeti. Sokkal inkább kifejezi a Riválisok lényegét, mint a Dare Me képéé. A könyv az Alexandra kiadó gondozásában jelent meg 2014-ben.

Szerintem ez egy nagyon megosztó történet, tényleg szükségeltetik hozzá egyfajta nyitottság és nem azonnali elítélés, mert meg kell próbálni megérteni a lányokat. Nekem ettől függetlenül az egyik nagy kedvencem lett még a hibák ellenére is és tuti hogy újraolvasom valamikor.

Ajánlom azoknak, akik szeretnének olvasni a pomponlányok sötét oldaláról is, de akik egy véres thrillerre és akciódús nyomozásra vágynak, kerüljék el messzire a Riválisokat!

Köszönöm, hogy elolvastad!




* Könyvjelző magazin (2014. október): 73-74. oldal

Mit gondolsz? Kíváncsi vagyok a véleményedre!

Subscribe to Posts | Subscribe to Comments

- Copyright © A művészet nyelve - Himitsu - Powered by Blogger - Designed by Himitsu -