Hamarosan A Tökéletes Határtalanok Északi mitológia Viktória királynő és Abdul Maigret és az egyes számú zsilip A Vétkes Csábítás Vértestvérek Lux
Posted by : Liliane Evans szerda, április 22, 2015


Sorozat: Holdárnyék 1.

,,Minden igazi művész azért alkot, mert az a lelkében van."
Ha le kéne írnom hogy miért vetettem szemet a Dobszó a ködben című regényre, akkor elég lenne egy blogcímet írnom: Profundus Librum. Tudniillik olvastam a könyvről írt bemutatót és mikor végigértem az ajánlóján, végiggondoltam, hogy mi az ami miatt engem érdekel a kötet, miért kell nekem ezt azonnal olvasnom vagyis miért érzek ilyen elementáris vágyat az olvasásra? A válasz pedig a metál és a Harry Potter kulcsszavakban rejlik (ami látható a regény fedőjének tetején is) és most itt vagyok olvasás után; éppen próbálok egy értelmes értékelést összehozni... na jó, csapjunk bele stílusosan: egy, két, há'! Hadd szóljon!

Amy és Gary (plusz a nővérük, Ashley) szüleikkel Moonshadowba költöznek, ahol egyből megtalálják a helyüket - már az első napon tervek születnek egy metálbanda alapítására. Emellett a sors egy laza tanárral is megáldja őket - na meg az osztályt - aki az új osztályfőnökük és egyben irodalomtanáruk. Ám örömük és lelkesedésük nem tart sokáig, mert másnap nem ő, hanem a félelmetes igazgató (Arnold Iras) lép be egy új ofővel, mert a régi nyomtalanul eltűnt. Az új barátaikkal nyomozni kezdenek a régi tanáruk után és hogy az élet végképp ne legyen unalmas, Amy életébe begomolyog a rejtély - akár a köd Moonshadowba, amely sok rejtélyt fed el. És ez még csak a kezdet...

,,Semmi sincs..." *

Nagyon várom már a második részt főleg a Dobszó vége miatt, de ne szaladjunk ennyire előre, hiszen nem minden tetszett nekem a kötetben. Viszont mielőtt rátérnek a ezekre, írok a regény legerősebb vonásáról, ami a fantasy-s jelleg. Igazából láttam már másoknál - hát hogy a viharba ne fájdítottam volna a szívem a megjelenés közelében anno a többi olvasó értékeléseivel - hogy páran kiemelték a mű bevezető jellegét, tehát azt, hogy a kötet túl hosszúra sikeredett és a szerző inkább csak alapoz a következő részhez, amit sokan kifogásoltak. Én viszont inkább azon párt tagjaihoz csatlakoznék, akik szerint jó volt ez így, bár az mondjuk tény, hogy néha szörnyen hosszúak a jelenetek és ez a négyszáz oldal tényleg terjedelmesnek tűnik, de mégis tetszik ahogyan szépen lassan bontakozik ki a fantasy szál, na meg a horrorelemek sem működnének rövidebb hossz esetén, de erről később lesz még szó.

,,semmi sincs..."

Emellett a párbeszédek szintén nagy szerepet kaptak, mert megfigyeléseim szerint inkább ezek kerültek előtérbe az akciójelenetekkel szemben és én sokszor úgy éreztem magam mintha nagy hangzavarban lettem volna, ahol mindenki vagy egyszerre vagy egymás után de gyorsan akar beszélni és nekem kapkodnom kell a fejem, hogy ki miről beszél. A karakterek közötti beszéd pedig inkább hétköznapi, hiszen túlságosan a mindennapi életről beszélgetnek, vagy hülyülnek egymással és én inkább emiatt éreztem azt, hogy a regény nagyon hosszú. Ebből simán lehetett volna kevesebb is. Emellett az a baj, hogy a sok poénkodás mellett elvesznek a lényeges infók és a regény egy részében nem is igazán tudtam figyelni a fontosabb dolgokra, arra, hogy ki milyen jellem. Ehelyett én szívesebben vettem volna több adatot a természetfelettiről vagy a mitológiáról.

,,semmi..."

Vagyis effektíve alig esik szó a világról, de amiről igen, az tetszik! Nagyon szerettem az iskola hagyományairól olvasni, hát még azt a szép gondolatot, ami az avatáson hangzott el. Itt egyébként a saját sulim jutott eszembe, nekünk is volt avatónk a gimiben, csak második év elején és sajnos sokkal unalmasabbra sikeredett mint a Moonshadowbeli társa de hát ez már csak az én problémám. Tehát nagyon tetszett a könyvbeli iskola és én szívesen jártam volna ide - igen, még a köd ellenére is és nem aggódnék, mert tutira SPOILER (jelöld ki hogy olvasni tudd) elf SPOILER VÉGE lennék, így meg tudnám magam védeni (:P). Tehát a lényeg: több hagyomány, kevesebb fecsegés! Számomra ez lenne a tökéletes elegy!
Viszont a fantasy vonal, főleg az utolsó ötven oldalával nagyon betalált. Addig pedig marad a lassú víz partot mos típusú tempó, mert az egész kötetben Amy - a legtöbbet szerepeltetett és egyúttal valószínűleg a legtöbb gázsit kapó szereplő - folyamatosan találkozik a jelekkel, de ezeket nem veszi komolyan vagy azt hiszi képzelődik és emiatt ez a szál szerintem nem erős, sőt inkább elnyújtottá válik. Ám engem a kötet vége teljesen kárpótolt és az utolsó pár jelenetnél már tövig rágtam a kezem a bál ellenére is, aminél egyébként azt hittem, hogy klisébe torkollik... de nem. Mondjuk a végén bazmegoltam egyet szépen és nőiesen a csavar mesteriessége miatt, viszont nem hiszem, hogy a nagy szerelmi hűhó olyan jó ötlet volt - értsd nekem nem tetszett, alapból sem szeretem az ilyet, plusz akkor tért vissza a fejkapkodós kuszaság érzése. Egyébként a regénybeli szerelmi szállal nincs bajom, sőt bírtam ennek az esetlenségét - még a buszos jelenetet is, amúgy azért sem haragszom emiatt, mert a szereplők ezt nem tartják halálosan komolynak, hanem tiniszerelemként kezelik.

A szerelmi szál által, a lelkemben hagyott lenyomatok kettősségével szemben, nagyon tetszett az, ahogyan a szerző képes volt horrorisztikus hangulatot teremteni, én megajánlom neki, hogy próbálkozzon abban a zsánerben. Én tutira elolvasom majd azokat a műveket is, mert a Dobszó olvasása közben néha borsódzott a hátam egyes részek miatt és nem akaródzott pár óráig tükörbe nézni utána - mondjuk a Ragyogás óta nem kedvelem a tükrös részeket, viszont annak örülök, hogy nem volt benne zombi/szellem/vámpír játékbaba azokat utálom a legjobban! Egyébként elgondolkodtam rajta, miért működött ez és azt hiszem rájöttem: mert a szerző túlságosan sokat foglalkozott a szereplői átlagosabb életével és a köznapiságban sokkal inkább átjön a horror, ettől lesz igazán hatásos, mert ezzel valahol mélyen azt hinti el, hogy ez bármikor megtörténhet akár velem is.

,,Semmi... semmi..."

A regény másik nagy szála a zeneiség, tehát azt követhettem nyomon hogyan válik sikeres bandává az osztálytársakból összeverbuválódott csapat. Bár itt is akadt érdekesség (pl hogy miért alkotnak egyből egy összeszokott csapatot), de hamar túlléptem rajta, hiszen számomra a próbák izgalmasak voltak és drukkoltam az együttesnek, hogy elérhessék a céljaikat. A fellépés előtti életérzés nagyon átjött, akkor alig tudtam levenni a szemem a lapokról, csak olvastam és olvastam...

Bár a metál nem az én műfajom, én ilyesmit képzeltem el amikor a zenekari próbákról illetve fellépésekről volt szó:



,,Semmi sincs, csak halk dobszó a ködben..."

A karakterekből túl sok tűnt fel a kötet elején, és ebből a sok személyből annyira nem került közel hozzám senki sem főleg a fentebb leírt csacsogások miatt. Volt akit erősen nem kedveltem - például ilyen Jerry, mert ő folyamatosan irritált és egy érzéketlen tuskónak tartom. Bár sokszor kevertem össze Will-lel, mert például nem jutott eszembe az, hogy kettejük közül ki mivel foglalkozik.
Viszont tetszett nekem a kapcsolatok alakulása, mert láttam, hogyan fejlődik barátsággá az osztálytársi viszony és láttam a testvéri szereteten alapuló gondoskodást. Ám amit nagyon hiányoltam az Arnold Iras volt! Hát hogy lehet belőle ilyen keveset adni?! Kedvelem a Piton-szerű alakokat és ő pont olyan, a beszólásaival, a cinizmusával, na meg azzal, hogy olvasás közben végig tudtam, hogy sokkal több van benne, mint az látszik. Számomra ő volt a nagy kedvenc és sajnáltam, hogy nem szerepelt többet! A többiek közül Amyt kedveltem meg egy kicsit.
A mellékkarakterek a főszereplőkhöz hasonlóan lököttek, például nekem nagyon bejött Damien harciassága - ő egyébként a tesitanár és egy vérengző fenevad ilyen téren, de vicces volt, ahogyan szegény Garyt elgyepáltak mindig harcművészeten vagy ide írhatnám még Carlo Assimi, olasz nőcsábászt is.

Már a kötet elején is feltűnt, hogy a szerző stílusa fiatalos, szlenges és ez néha furcsa volt - főleg, amikor új szavakat találtam a regényben amelyet eddig nem ismertem pl a lemezítlábazott - mert nem igazán szoktam ehhez a beszédmódhoz és anno, amikor decemberben elkezdtem a könyvet nem tudtam, hogy ez tetszeni fog-e nekem végül emiatt vagy sem. Akkor szüneteltettem egy kicsit a sztorit egészen pár héttel ezelőttig, amikor újra előkaptam, de akkor már könnyebben vettem az akadályt és nem szúrtak annyira szemet azok, amik általában szoktak. Bár az idegesítő elhallgatás használata nem igazán kellett volna.
Plusz a kötet engem inkább kikapcsolt, tehát nem tudom, hogy mit csinált A. M. Aranth, de azt szerintem jól tette, viszont amikor nem pihentem, akkor törtem a fejem a szerző utalgatásain, mert a sztori bővebb mint gondolná az ember, pl Amy álmaiban megjelenő labirintushoz már kész freudi elméleteket gyártottam, amelyek közül egy ismert csak, az is bloggeri titok, a többi szigorúan bizalmas és tesztelés alatt áll. Van még pár mitologikus történet is, ezekre nagyon kíváncsi leszek, hát még a Modeus Carvára.

A fenti problémákat pedig simán megbocsátom az utolsó húsz oldal miatt, mert az egy nagyon ütős és nagyon fantasy-s vonalat vetített előre számomra, így nincs is kétségem, kérdésem, tutira olvasni akarom a második részt és remélem, hogy ebben a szellemiségben vezet majd tovább engem a szerző Amy (és a többiek) rögös útján. Emellett a végén bedobott kérdés komoly színezetű, alig várom, hogy lássam mi fejlődik ki még ebből.

Zárásként itt a dalszöveg első pár sora (a nyitány után), ez a kedvenc idézetem és egyben egyik szeretett részem is: 
,,Bűn lengi be, olajfolt a vízen
Mindenki hibázott, bűntelen nincsen
Egyetlen tiszta csak, a hercegnő, Justitia
Ki még küzd az igazért, bármi ellen - peccata" 

Szerintem:
Volt pár érdekesség, de ettől még a sztori jó, az ötlet király, és látszik, hogy a szerző nem sajnálja szerencsétlen olvasóit. A vártnál lassabb a cselekmény, de azért megéri olvasni mert az igazán jó részek a végén vannak.

A következő részben kérek szépen: több Arnold Irast, horrorelemet, cselekményt és minden oké lesz. Legalábbis nálam.

10 / 8 pont

- levonás oka: pár kifogásolt tartalom (kuszaság, direkt elhallgatás, szerelmi perpatvar) - de mindezt felülírja a lelkesedésem - minden könyvben ez a lényeg, hogy váltson ki belőlem valamit - itt ez pedig a ritkán megjelenő mostakarom érzés - így nem tévedés, nyolc pont jár az élményért

Ajánlom azon olvasóknak, akik szeretik a lassabb folyású cselekményt, a metált és a Piton-szerű alakokat. 

A Dobszó a ködben a Főnix Könyvműhely jóvoltából jelent meg 2014-ben a Holdárnyék sorozat első tagjaként. A második már megjelent Acorenu - Kiválasztva címmel, lentebb látható a borítója. Tetszett az első kötet tartalomjegyzéke, idézi a CD-korszak hangulatát.

Hát legyetek lámpások, világítsatok egymásnak, hogy el ne tévedjetek a ködben! Mert ,,minél többen világítunk másoknak, annál erősebb fényt adunk."


A sorozat következő része:



A szerző egyéb magyarul megjelenő (2015. április 23.) könyve:


* A dőlt betűvel szedett mondatok dalszövegrészletek a regényből. Forrás: 238. oldal.

Köszönöm, hogy elolvastad!



Fülszöveg:

Amy Soleil élete nem egyszerű.
Nem elég, hogy egy fiú ikertestvérrel verte meg az élet, még szinte évente új városba is költöznek. Viszont azzal, hogy nem elég talpraesett, senki se vádolhatja: amikor valami titokkal vagy rejtéllyel találkozik, azonnal fejest veti magát a megfejtésébe.
Moonshadowban pedig, ahol idén kikötöttek, hemzsegnek a furcsaságok: az iskola portása kardot visel, az Igazgató mintha egy középkori kínzókamra mestere lenne, a köd suttog az emberek fülébe, eltűnik egy közkedvelt tanár, sőt, még Amy szülei és nővére is máshogy emlékszik a múltra, mint ahogy az megtörtént, furcsa, sosem volt eseményekről és helyekről beszélnek… és ha mindez nem lenne elég, a lány hamar egy zenekar dobfelszerelése mögött találja magát, és újra és újra be kell bizonyítaniuk, hogy igenis ők a legjobb banda a földtekén.
Amikor pedig Amy rátalál saját magára egy közösségi oldalon, újdonsült barátaival együtt a nyakába veszi az utat, hogy megtalálja az egyre sokasodó rejtélyek kulcsát… amíg még lehet.
Bizony, Amy Soleil élete egyáltalán nem egyszerű.

A Holdárnyék sorozat első része pörgős felütés egy izgalmas, az egész világon és történelmen átívelő kalandnak. Rejtélyek, titkok, Holdárnyék!
Szerző: A. M. Aranth
Sorozatcím: Holdárnyék
Cím: Cleadur - Dobszó a ködben
Eredeti cím: -
Eredeti megjelenés: -
Műfaj: urban fantasy, ifjúsági (YA)
Fordító: -
Oldalszám: 360 oldal
Kiadó: Főnix Könyvműhely
Megjelenés: 2014
Ár: 2.980 Ft


   




Jelölések: 

2015 - legjobb fantasy ötlet
2015 - legjobb csavar

Mit gondolsz? Kíváncsi vagyok a véleményedre!

Subscribe to Posts | Subscribe to Comments

- Copyright © A művészet nyelve - Himitsu - Powered by Blogger - Designed by Himitsu -