Vértestvérek Kiéhezettek Köztesvilág Maigret csapdát állít Közel a tűzhöz Sabriel Örökké a tiéd Szellemek a fejben Az Elveszettek Szigete Lux
Posted by : Liliane Evans vasárnap, április 26, 2015


Sorozat: -

,,Isten hozott a gyönyörű Sinclair családban."
ISTEN HOZOTT A HAZUDÓSOK ÉRTÉKELÉSÉNÉL! 
Azt hiszem, akkor szerettem meg a könyvet és a stílusát, amikor angolul kezdtem el olvasni pár hete.
Tetszettek a rövid, zilált sorok. Bírom az ilyesmit.
Aztán a kötet először lőtt szíven, én pedig rájöttem: tudni akarom mi történt!
Ebből baj lesz, gondoltam. Félretettem, mással foglalkoztam, de mégis a lelkem szüntelenül választ követelt:
mi a fene történt?
Így hát újra elővettem, elkezdtem az én gyönyörű nyelvemen és jó érzéssel rájöttem anno nem értettem félre semmit.
Semmit.
Talán ennél többet nem is kell tudnod.

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy Sinclair család. Egyikük sem volt bűnöző, egyikük sem volt függő, csak magasak, kisportoltak és szépek. Senki sem igényelt törődést, senki sem hibázott. Egy magánszigeten éltek nyaranta, nem messze Massachusetts partjától.

Cadence Sinclair Eastman is ennek a családnak a része, ami azért fontos mert ő a történet mesélője. Ő írja le, mi történt azon a bizonyos tizenötös nyáron, amikor minden elromlott.

Innen

Húha, már megint újra kell alkotnom a szerelmi szálakról alkotott véleményem, mert A hazudósok újra felforgatta a világképem, de nem szaladnék ennyire előre. A regényt olvasva végig azt éreztem, hogy ez egy különleges kötet, valahogy nem illik bele a YA könyvek sorába... talán a stílusa miatt? Éreztem valami... keserédes hangulatot talán? Erre keresem értékelésemben a választ: milyen érzés volt olvasni ezt a könyvet?

Ha röviden kéne összefoglalnom akkor stílszerűen így sikerülne: a napfény íze, az egyik elmúlt nyaram emléke, elfojtott érzések keserűsége és feketekávé. Kint ültem a szabadban, várakoztam és olyan jó idő volt, hogy kényelmesen elhelyezkedtem egy padon - már amennyire el lehet azon - és belekezdtem a történetbe, amelynek elejét már ismertem. Anno, amikor elkezdtem angolul, alig bírtam letenni és féltem, hogy semmi másra nem fogok tudni figyelni, míg olvasom a történetet, plusz köztudott, hogy az angol olvasásban csiga vagyok, így erőt vettem magam és letettem a külföldi verziót, mert az idő luxusa nem adatik meg nekem olyan sokszor, de azóta nem hagytak békén a kérdéseim, így azonnal elkezdtem magyarul, amint lehetőségem nyílt rá.

A hazudósok már első pár jelenetnél eszembe villant annak a bizonyos nyárnak a képe nem is igazán összefüggő emlékképként jelent meg, hanem érzésként. Azt hiszem akkor pontosan tudtam, milyen volt a Hazudósoknak a sziget: a boldogság maga. Érdekes, hogy pont egy kenus táborral kötöttem ezt össze, a víz csábító illatával, a napfény ízével, de az még furcsább számomra, hogy a kötet ezt így előhozta belőlem, mert egyetlenegy mondatával sikerült előrántania ezt a kedves emléket. Számomra ilyen az egyik fajta boldogság: barátság, víz és nyugalom, kajakkal ringatózni a vízen, hallgatni a madarak énekét és a kezedet a vízbe meríteni, várni a többiekre és beszélgetni, közben érezni a bőrödön a fényt.

Ahogy a nap megcsillan az evezővel hajtott vízen.
Hiányzik.

Ám ez a kötet nemcsak az emlékezet síkjában hatott rám, hanem a szívemben is, mert egyrészt olyan apró szúrásokkal dolgozik, amiket én mazochista módon imádok - szó szerint érzelmi hullámzásom volt - másrészt pedig a kötet végi csavar szépen véresre játszotta a szívemet a maga vonójával és a szövegközi baljósság sem tett jót a közérzetemnek. A szerző stílusa ehhez társul szerintem, hiszen ami igazán feltűnő az, hogy a mondatok legtöbbször ziláltak, egyszerűek, töredékesek - szerintem ezzel is utal a szereplő állapotára, plusz vannak benne mondatrész ismétlések, amelyek pedig megerősítésként támasztják alá a mondanivalót. Mintha Cady nem lenne biztos abban, amit állít. A használt képek pedig gyönyörűen mutatják be az érzelmeket, vagy éppen azt amit nem akar közvetlenül az olvasó képébe vágni.
,,Régebben erős voltam, de most gyenge vagyok."
A családfa (katt nagyításért).
Innen
Az alap tényleg annyi, hogy egy magánszigeten négy gyerek nyaral, akiket Hazudósoknak nevez a család és közben előtérbe kerülnek a családi problémáik, de négyük közül a leginkább Cadyt ismerhettem meg. A regény pedig a tizenötös nyár történetét dolgozza fel, amikor a lány balesetet szenved és nem emlékszik semmire. Az egész kötetben úgy az utolsó nyolcvan-száz oldal a legizgalmasabb, ott már inkább kiderülnek az események, hogy a végén egy nagy csavarban érje el a tetőpontját és amikor ez megtörtént, nekem rendesen kiguvadt a szemem. A kötet vége pedig kérdéseket hagy, illetve értelmezési lehetőségeket amely kételyeket újraolvasással lehet majd eloszlatni SPOILER (kijelöléssel olvasható) mert először megfordult a fejemben, hogy egy szellemsztori kerekedett belőle így a befejezésre, de hamar rájöttem, hogy ugyanúgy kell gondolkodni, mint addig tettem, tehát hogy ez mégsem az. SPOILER VÉGE.

A kötet cselekményszegénysége ellenére letehetetlen a regény, vagy legalábbis nagyon nem akaródzott nekem ilyen szentségtörést elkövetni. Egész végig az foglalkoztatott - a cím miatt - hogy mennyit hihetek el Cadynek? Miért lettek ők Hazudósok? Bár erre nem kaptam választ, az előző kérdésemre, igen. A szerző által használt képek, hasonlatok miatt pedig úgy érzem ingoványos talajon mászkálok, mert nem tudtam, hogy mennyire vehetem ezeket biztosra, illetve azt jelentik-e ezek, amit jelentenek? Szóval magabiztos voltam, mint mindig. Ám abban biztos voltam, hogy szurkolok Cadynek a szerelmi szál alakulásánál, ami nem volt idegesítő, sőt még igazán súlyt sem kapott szerintem, pont jó volt a mennyisége, én ezt így szeretem, köszöntem!

A kötet nem túl hosszú, így könnyen végig lehet érni rajta, ha nem akartam volna, hogy hasson rám a történet tutira egy napos olvasnivalóként jegyezném most. Ám akartam és hagytam, hogy a gondolataim a sziget körül forogjanak napokig, míg a végére nem érek. Nagyon is kíváncsi voltam a szereplőkre, na meg arra, hogy mi lesz Gattel, mert bevallom nekem ő volt a kedvenc karakterem. Nagyon kedveltem benne azt, ahogy megpróbálja felnyitni a többiek szemét és gondolkodásra késztetni őket, még akkor is ha ez néha komor témákat jelent - a temetéses például, bár azt pont nem Gat hozta fel, bár engem nem rázott ki a hideg tőle, inkább ismerős volt. Mindenesetre tetszett Gat tudós jelleme, és még Johnnyt is sikerült a szívembe zárnom valamennyire a lököttségével. de viszont Cady az, akit a legjobban megismerhettem, és kedveltem... fáj a szívem érte és a családért is, a nagypapáért (még érte is!), a nagynénikért és... hát nehéz erről írni.
,,De a kérdés attól még áll: hogy lehetek jó ember, ha már nem tudom, hogyan kell hinni."
A kötetben felhozott témákat igazából direkt nem érintem bővebben, pedig kijut ezekből rendesen: többek között a baleset utáni élet, a gyógyszeres kezelések, a családi problémák (milyen az ha valaki nem szereti a szülőjét) a tökéletesnek látszó família hátterében. Ezekről, elnézést kérek, de nem igazán áll szándékomban írni csak annyit, hogy engem megterheltek bizonyos mértékben, és inkább úgy éreztem, hogy átitatja a lapokat a keserűség és ez hat rám. Egyes jeleneteknél pedig éreztem a visszafojtott érzelmeket - sőt megkockáztatom, hogy a borító viharos ege is erre a közelgő égiháborúra utal. Nem minden téma van egyébként kibontva, valami csak érintőlegesen kerül elő - már ha jól gondolkodom. Bár érdemes megpróbálkozni azzal, hogy az olvasó elkezdi visszafejtegetni a rétegeket, amelyeket a szerző ebben a kötetben elrejtett, én például a szigeten gondolkodom egy ideje (minek a szimbóluma), biztos, hogy gondolkodni fogok még ezen a regényen, szeretném minden egyes jelentését megérteni.

Ám a regény üzenete egy kicsit visszásnak tűnt nekem elsőre, nem feltétlen tudtam ezzel azonosulni: tényleg az a jó, ha hagyjuk a dolgokat? Továbbgondolva: akkor ne tegyünk az álmainkért és hagyjunk mindent úgy és tartsunk a következményektől? Viszont ha gondolkodom ezen, akkor más szempontból is eszembe jut az üzenet: a szenvedély ne kerüljön az értelem elé, mert könnyen feléget mindent. Gondolkodj, mielőtt cselekszel! És máris helyrerázódott a világ egyensúlya!
,,A csönd védőburkot képez a fájdalom köré."
Megkaptam a szerzőtől a darabokat én már csak élveztem, hogy összerakhatom a kirakóst, de ilyen szinten eddig kb csak Abercrombie (meg Agatha Christie) tudott eddig félrevezetni, így érdekel, hogy mire képes még E. Lockhart, várom a további műveit!


10 / 10 pont
A lényeg, hogy hatott rám és megmart, de hogy mikor gyógyul, azt nem tudnám megmondani.

Ajánlom mindenkinek.

A hazudósokat a Ciceró Kiadó jelentette meg 2015-ben szép borítóval, nekem nagyon tetszik a kiadás! A viharos fellegek, a nyár, a sziget és a szikla, na meg az elhomályosuló Cady mind-mind jelentenek valamit.

Extrák a könyvben: térkép, családfa.

Köszönöm, hogy elolvastad!





Fülszöveg:

Egy gyönyörű és előkelő család.
Egy magánsziget.
Egy ragyogó lány, akinek baja esett; egy szenvedélyes fiú, aki a társadalmi igazságot keresi.
Egy négyfős baráti kör – a Hazudósok, akiknek a barátsága pusztító fordulatot vesz.
Egy forradalom. Egy baleset. Egy titok.
Hazugságok hazugságok hátán.
Igaz szerelem.
Az igazság.

A többszörös díjnyertes író, E. Lockhart új, modern, intelligens, titokzatos regénye.
Olvasd el!
És ha valaki megkérdezi, mi történik a végén, egyszerűen HAZUDJ!
Szerző: E. Lockhart
Sorozatcím: -
Cím: A hazudósok
Eredeti cím: We were Liars
Eredeti megjelenés: 2014
Műfaj: ifjúsági, realisztikus
Fordító: Rudolf Anna
Oldalszám: 248 oldal
Kiadó: Ciceró Kiadó
Megjelenés: 2015
Ár: 2.990 Ft


   




Jelölések:

2015 - legjobb YA
2015 - legjobb csavar

{ 6 megjegyzés... read them below or Comment }

  1. Nagyon jónak tűnik az a könyv, így most már az én várólistámra is került. :D A kérdés az, hogy angolul vagy magyarul olvassam el? A magyarnak a borítója ugyanis sokkal jobban tetszik, viszont angolul könnyebben van lehetőségem beszerezni. És az angolhoz képest milyen a magyar fordítás? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök neki. :)) Én a magyarra szavazok! :D Igazából az elejéig jutottam el, annak a fordítása meg egész jó, meg én annak örültem, hogy értettem az angol szöveget. :D

      Törlés
  2. Na megvagyok vele én is! :)
    Egyre kevésbé szeretem a YA-kat, de ez valami teljesen más volt, totál kilapultam tőle, alig bírtam este elaludni, miután befejeztem, annyira a hatása alá kerültem. Pedig azért sejtettem, hogy az lesz a megoldás, ami tényleg lett, igaz, egy logikai bukfencet (nagyon aprócskát) felfedeztem benne, de ááá nagyon durva. Egy dolog zavart, hogy egy picit túl konkrét a vége, szerintem kevésbé kimondva is lehetett volna egyértelmű.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem is ilyen volt, bár az utolsó harminc oldal itthon döcögősen ment, mindenkinek akkor kezdtem el hiányozni. :DD Arra a logikai bukfencre kíváncsi leszek, meg az értékelésedre is.

      Melyik részére gondolsz? A nagyon spoileresre vagy az utolsó oldalra? :D

      Törlés
    2. A nagyon spoileresre :) tehát végig tök titokzatos a könyv, a végén (vagyis a vége előtt) meg így leírja, hogy ja amúgy.. nekem ez így nem nagyon passzolt, de szerintem ez a legkomolyabb dolog, amibe bele tudok kötni :)

      Törlés
    3. Nekem nem volt ennyire szembetűnő, teljesen jó hogy így mutatja meg. :D Vagy lehet csak azért nem volt ilyen feltűnő mert még kerestem az állam a földön és nem foglalkoztam vele. :D

      Várom az értékelésed! :))

      Törlés

- Copyright © A művészet nyelve - Himitsu - Powered by Blogger - Designed by Himitsu -