Josh Malerman: Madarak a dobozban


Sorozat (kiadói): Fumax Thriller

,,De hiszen az egész világot kellett volna újrateremtenie nekik."
A blog kb legtöbbet leírt mondata az, hogy ,,szeretem a thrillereket", a ,,sokat gondolkodtam" és a ,,fejlődni kell" mellett, bár az utóbbi kettő most nem annyira lényeges.
Az, hogy az első állítást ennyiszer hangoztattam eddig nem véletlen mert a thriller lett az egyik kedvenc műfajom az elmúlt évek során, hiszen szeretem azt, ahogyan egy gyilkos lelkét ábrázolják a szerzők. Ezért is fogadtam lelkesen azt a hírt, hogy a Fumax Kiadó egy új kiadói sorozatot nyit, a Thriller szériát, és azt a Madarak a dobozban című kötettel indítja útjára. Viszont ez a könyv nem a krimi-féle thrillert, hanem a horror-féle műfajt képviseli, legalábbis szerintem sokkal inkább illik ebbe a kategóriába, mint a másikba, mert itt nem a lények személyisége, miértje, hogyanja a lényeg, hiszen a szerző inkább a hatásukra helyezte a hangsúlyt.

A történet menete egyszerű: tilos bármire, vagy bárkire nézni, mert nem lehet tudni miért és hogyan őrülnek meg az emberek és minden veszélyt rejthet magában. Sok teória van, ez terjedt el: léteznek a valamilyen lények, amelyekre rápillantva az ember először rátámad a hozzá legközelebb lévőre, majd megöli magát és ez hullámként terjed el Oroszországból Amerika területére, ahol főszereplőnk, Malorie él. Jelenünkben éppen kétségek gyötrik, mi lenne a legjobb: maradni az eddigi otthonában vagy útra kelni?

Forrás: a Fumax Kiadó facebook oldala, plusz egy kicsit dolgoztam rajta.
A történet két izgalmas szálon játszódik és a tényt, hogy a kötet letehetetlen, az olvasási tempóm bizonyítja, hiszen egy nap alatt végeztem a könyvvel plusz még fájdalomcsillapítót is vettem be az pedig erőteljesen tompított, de semmi gond minden egyes teóriámra emlékszem. Mert abból akadt dögivel. Viszont ezekről most nem írnék mert az spoileres bejegyzés lenne, ezért helyette megemlíteném, hogy a Madarak a dobozbannak eszméletlen jó hangulata van! Ahogy egyre inkább belemerültem ebbe a világba és olvastam a szerző majdnem jump-scare-be forduló jeleneteit (amelynek végéig, tehát hogy igazán megijedjek, sosem jut el az élmény), elkezdtem máshogy gondolkodni, borzongtam ahol kellett, na meg bizonyos részeknél elég jelentősen megnőtt a pulzusszámom. Tehát a mű, bár az elején szkeptikus voltam, a közepe -vége tájékán berántott a világába és nem engedett el. Ezért én azt mondom, hogy alig történik valami, de ez a kevés, múlttal tarkított cselekmény igencsak izgalmas olvasmányélményt jelentett a számomra és ilyen jól még egyik regény sem játszott a pulzusszámommal, grat! A borzongató jelző mellett pedig még két szóval tudnám jellemezni a kötetet, ezekkel: gyász és komorság.
,,Olyan életet nyújtasz nekik, amelyet nincs értelme megélni."
Mindkét szálon eltér a konfliktus milyensége, mert más a téma a jelenben és más a múltban, illetve a két különböző korban található személyiség között is sok különbség van - spoilermentesség miatt direkt ilyen homályos az utalgatás. A múlt feszültségét bizonyos karakterek hiánya okozza a jelenben, míg a jelenkorban inkább az anyaság kérdése állítódik a középpontba, na meg a jóval bizonytalanabbnak tűnő jövőé. Az utóbbi idő sokkal érzelmesebb, így hajlok arra, hogy a régebben játszódó szál inkább visszaemlékezés - megszakítva mások narrációjával. Ez egyébként azért is fontos, mert megalapozza a jelenkor csendes és vak világát, azzal, hogy bemutatja hogyan kezdődött ez az egész és hogyan érkezünk el napjainkig. Ami csak egy SPOILERES ok miatt idegőrlő, tehát kijelölés után olvasható: nem tudtam meg mik ezek a lények, hogy mikre nem szabad ránézni. Viszont én nem aggódom emiatt, mert egyszerűen lehetetlen, hogy tudjam, hiszen mindenki megőrül, ha rájuk néz. Tehát honnan is tudhatnánk ezt? SPOILER VÉGE

Az olvasás során felmerülő kérdések visznek előre, mert érdekeltek a válaszok, közben aggódtam a szereplőkért és az volt a legrosszabb, hogy a múltat olvasva végig ott bujkált a kérdés: mi történt azokkal a karakterekkel, akik nincsenek ott a jelenben? Mikor következik be ez a változás és mi lesz az? Bár ez utóbbira sajnos sejtettem a választ... Viszont pár esetben nem igazán volt szerencsés ez a kettős nézőpont, mármint ami a múltban konfliktusforrásnak számított (pl a vizes eset), annak a feszültségét a jelen egy-egy mondata azonnal eltüntette.

A regény elején még úgy gondoltam, hogy tudok már mindent, és arra gondoltam legtöbbször, hogy nincs ott semmi amit nézni kéne, és amúgy is olyan híreket mondtak be a tévében, amelyek majdnem mindennaposak itt, ezeket én pedig nem találtam furcsának, vagy csak a kereskedelmi televíziók káros hatása ez nálam. (Bár mostanában nem nézek tévét.) Ezen kívül nagyon érdekelt még, hogy vajon tömeghiszti-e ez az egész ahogy először helyesen gondoltam vagy van-e ott valami, van-e egyáltalán mitől félni? Igazából ezért is olvastam olyan gyorsan, mert egyszerűen nem bírtam meglenni a válaszok nélkül.
Plusz úgy éreztem nagyon hamar eszméltek az emberek és én valahogy úgy vagyok vele, ahogy a World War Z-ben is megesett, hogy a hírekre az emberek általában nem ugranak ilyen gyorsan - jó persze akad kivétel, ott éppen Izrael volt aki komolyan vette az eseteket és a leghamarabb reagált - és szerintem néhány elszórt helyen megesett brutális eseményre nem igazán reagálnának ilyen gyorsan az emberek. Kegyetlennek hangzik, de szinte naponta hallani majdnem ilyen vagy ennél durvább eseteket a tévében eltérés pedig nem volt a könyvben a világunktól, de alapból is: nem lennénk szkeptikusak, ha azt hallanánk, hogy azért őrült meg valaki, mert látott valamit? Már szinte hallom az elsütött favicceket, amelyek ide-oda csapódnak egyik nagyokos fejétől a másikig. Szóval nekem ez hiányzott, hogy az emberek elvicceljék a dolgokat, legalábbis kezdetben. Egyébként lehetséges, hogy a történetben volt ilyen szakasz, csak azt a szerző nem mutatta be, mert nem igazán lehet tudni pontosan mennyi idő telt el egy-egy múltbeli esemény között de nekem mégis hiányzott ez... tehát érvelni egyik és másik oldal mellett is tudok, de azt hiszem ezen már csak én fogok pro-kontrázni üres perceimben, itt lezárom a témát.

A karakterek többsége kap egy-egy szálat, de nekem Gary feltűnésétől lett izgalmas a történet igazán, mert egyrészt vele beköltözik valamiféle kétely a házba, másrészt a kötet egyik nagy kérdésére adja meg a választ a jelenléte és a viselkedése, így az ő fellépése szükséges. Viszont akad pár szerintem felesleges elem, a kicsit lassabb felfogású szomszéd igazán kihagyható lett volna a sztoriból, plusz ide sorolnék pár olyan karaktert is, akiknek neveire már nem igazán emlékszem, ha megfeszülök sem tudom elsorolni őket, tehát feleslegesek. Malorie viszont egy jó főhős akire sok komoly teher szakad és bár a regény nem a szokványos lineáris jellemfejlődés menetét követi, hanem ide-oda ugrál a múlt és a jelen között, azért a sarokpontok jól kivehetőek. Rajta kívül kedveltem még Tom karakterét, akinek fejébe bele is láthattam egy kis időre, de sajnálom, hogy nem kapott hosszabb narrációt, engem érdekelt volna.

Viszont azt nem mondhatom el, hogy a kötet meglepő és kiszámíthatatlan, mert bizonyos csavarok egyértelműek, annak az olvasónak főleg aki már olvasott ilyen típusú könyvet - pl. az a bizonyos szereplő ilyen, akiről egyből lehet sejteni, hogy vaj van a füle mögött meg mellékesen összeismertettem volna néha a péklapát megfelelő és barátkozós oldalával de úgy izomból - de ettől függetlenül a szerző szépen összehozta a történet vázát na meg tetszett pl a lezárása. Emellett Malerman úgy általában válaszol az időközben felmerülő kérdésekre, kivéve egyre, amely a legőrjítőbb, de hát gondolom az író ezt majd lemeccseli a rajongókkal. A vége simán indokolja a második részt, bár nekem így is maradhat minden, attól sem lenne rosszabb ez a történet. Ha jön majd valami - márpedig akad egy-két ilyen hír - akkor én azt el fogom olvasni és remélem megmarad majd a Madarak a dobozban atmoszférája ott is!
,,Én mindig is hittem benne, hogy a vég a saját hülyeségünk miatt ér majd el minket."
Egyébként az is egy érdekes kérdés, hogyan fogjuk megtudni a választ a legégetőbb kérdésre? Hogyan fogja elmondani nekünk a szerző, miért történt mindez? SPOILER És kik ezek? Meg miért vannak itt? SPOILER VÉGE Teóriák helyett, jól jönnének a tények!


10 / 8 pont

Pro: - hangulat - pulzusszámot jól növeli - jó horrorisztikus jelenetek - kísérletek - bizonytalanság - anyaság egy poszt apokaliptikus világban
Kontra: - kiszámíthatóság - egyes elemek

Ajánlom a thriller és horror rajongóknak, garantáltan azt az önparáztatós képességet lovagolja meg ez a könyv, amelytől egy élménnyé válik az olvasása. Aki félős, annak csak finoman, de nem tartalmaz kőkemény horrorjeleneteket, a regény inkább thriller, de még a finomabb fajtából. (Bár annak egy jó példáját mutatja be, hogyan válik a saját elméből ellenség, én már álmodtam is ezekkel a lényekkel bár lehet hogy a Trigger Warning egyik figurája is hatott rám.)


A regényt a Fumax Kiadó jelentette meg 2015-ben. Tetszik a lyukas borító szimbolikája, jól illik a regényhez. A kiadása nagyon bejött!

Lehet ezek a könyvek is tetszeni fognak:


(Trigger Warningra csak egy magyarázatom van, mégpedig az, hogy az egyik novella után kaptam igazán kedvet a Madarak a dobozban könyvhöz.

Köszönöm, hogy elolvastad!




Fülszöveg:

Ezzel a robbanásszerű sikereket arató könyvvel indítjuk el új könyvsorozatunkat, amely Fumax Thriller néven fut majd. A Bird Box tavaly jelent meg, már több mint 15 országban eladták a kiadási jogait, a filmjogok is egyből elkeltek, és az elkészült forgatókönyv meg is nyerte az olyan forgatókönyvek számára kitalált díjat 2014-ben, amelyikből még nem készült film. Nemrég jelölték a patinás Bram Stoker-díjra, aminek megnyerésére nagyon jelentős esélye van.

TARTALOM

Valami rémisztő dolog garázdálkodik odakint, amire nem szabad ránézni. Egyetlen pillantás elég ahhoz, hogy az ember őrült, kegyetlen gyilkossá váljon. Senki sem tudja, mi az, és honnan jött.

A szörnyűséges hírek egyre gyakoribbá válnak. Majd a tévé elsötétül, a rádió elhallgat, és az internet is összeomlik. A telefonok elnémulnak. Az ablakon pedig nem lehet kinézni többé.

Mára csak maréknyi túlélő maradt, köztük Malorie két gyermekével, akiket az egyetlen lehetséges módon nevel: a négy fal között. A folyóparti, elhagyatott ház ajtaja zárva, a függönyök behúzva, az ablakokra matracok szögelve.

Egyetlen esélyük, hogy elmenekülnek egy másik helyre, ahol talán biztonságban lehetnek. De az előttük álló út elrettentő: harminc kilométer a folyón, egy evezős csónakban bekötött szemmel! Csak Malorie találékonyságára és a gyerekek éles hallására támaszkodhatnak. Egyetlen rossz döntés is végzetessé válhat. És valami követi őket. De vajon ember, állat vagy szörnyeteg?

Josh Malerman lélegzetelállító debütálása egy letehetetlen, rémisztő és lebilincselő panoráma egy sarkaiból kifordult világról.
Szerző: Josh Malerman
Sorozatcím (kiadói): Fumax Thriller
Cím: Madarak a dobozban
Eredeti cím: Bird Box
Eredeti megjelenés: 2014
Kategóriák: thriller, horror, posztapokaliptikus
Fordító: Rusznyák Csaba
Oldalszám: 256 oldal
Kiadó: Fumax Kiadó
Megjelenés: 2015
Ár: 2.995 Ft


   




Jelölések:

2015 - legjobb hangulat
2015 - legjobb thriller
2015 - legjobb pulzusszám növelő
2015 - legjobb thriller / horror jelenetek

Beleolvasó:

Lesd meg őket is!

2 megjegyzés

  1. Majdnem spoilert olvastam, annyira görcsösen kerültem az elejét, nehogy beleszaladjak egybe, hogy a közepén találtam magam...na de érdekesen hangzik, és mivel még szabad a hely a Nagy olvasási kihívásomban a thriller kategória megpróbálom ezt beszerezni :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Akkor nem volt benne, jól értem? :D Nagyon vigyáztam, de néha lehet belekerül egy kisebb-nagyobb, de azt direkt nem írtam le, amin én is bosszankodtam az első pár értékelésnél. Na ez furára sikeredett, de nehéz kerülgetni az igazságot.
      Mindenesetre örülök, hogy el fogod olvasni! :)

      Törlés