Középpontban a Maxim Könyvkiadó #11: a Könyvhét


Megjelenések:


John Green és David Levithan: Will & Will – Egy név, két sors 

Hátlapszöveg: 

Will Grayson megismerkedik Will Graysonnal. Egy hideg éjszakán, Chicago egyik legfurcsább pontján, két idegen útja keresztezi egymást. Ettől a pillanattól kezdve kettőjük világa összekeveredik, az életük visszavonhatatlanul egybefonódik. A Chicago különböző kertvárosaiban lakó két Will Grayson mintha nem is ugyanazon a bolygón élne, pedig Evanston nincs is olyan messze Naperville-től. Amikor a sors ugyanarra a meglepő helyre sodorja őket, a két Will Grayson azon kapja magát, hogy életük váratlan hatással van egymásra, mindketten új és meglepő irányokban indulnak el. Régi és új barátaik – köztük a nagyon nagy és nagyon csúcs Pici Cooper, támadó játékos focista és káprázatosan tehetséges musicalszerző – segítségével a két Will végül úrrá lehet szívügyein, mi pedig tanúi lehetünk egy olyan zseniálisan szuper gimis musicalnek, amihez foghatót még nem látott a világ. 

Ajánlók:

Igazi kaland… A két Will között váltakozó struktúra ellenére a regény olyan összeszedett, hogy az már-már csodával határos. Ám egyik Will sem ér Pici Cooper nyomába – amit szerencsére mindketten felfognak a regény végére… A Will Grayson, Will Grayson annyira vicces, durva és eredeti, hogy még a musicalutálók is imádni fogják.
Regina Marler 

A váltott nézőpontú fejezetekben a szerzők két kamasz fiút követnek nyomon, akiket ugyanúgy hívnak. A két Will Grayson a regény közepén összetalálkozik, és ettől talán mindkettőjük élete megváltozik. Az egyik Will tipikus Green-karakter: okos különc, akinek egyik alapszabálya, hogy mindentől és mindenkitől tartja a távolságot. Legjobb barátja óhatatlanul magára vonzza a rivaldafényt: Pici Cooper, a nagydarab, feltűnően meleg osztálytárs, aki elszánja magát, hogy színpadra állítja önéletrajzi musicaljét. A másik will (aki végig kisbetűvel szerepel) dühös és depressziós; életének egyetlen fénypontja internetes barátsága „Isaac”-kel. Amikor will beleegyezik, hogy egy este találkozik Isaackel Chicagóban, az olvasó előre tudja, hogy ebből semmi jó nem sülhet ki… és nagyot téved. A remekül megkomponált nagy fordulat teljesen új irányba tereli a történetet, még gazdagabban árnyalva (kisbetűs) will karakterét. A befejezés dicséretre méltó, bár igencsak valószínűtlen. A cselekmény telis-tele van vicces részekkel, főleg az elnyomhatatlan Pici Cooper jóvoltából, aki saját regényt érdemelne. A nyers, szexuális tartalmú nyelvezet – egy feles a bárban »Olyan ízű, mint a sátán fasza« – miatt a gimnazista korosztálytól fölfelé ajánlott, és ez a közönség biztos nyitottan fogadja majd a regény üzenetét, miszerint a szeretet minden formáját meg kell ragadni. 14 éves kortól ajánlott.
Publishers Weekly 

Az egyik Will Grayson nem akar mást, csak lakatot tenni a szájára és tartani a távolságot; a másik pedig csak arra vágyik, bár lenne kivel beszélnie, bár lenne kihez közel kerülnie. Ám amikor a két Will Grayson találkozik, két világ ütközik, és egyikük élete sem lesz többé ugyanaz. A mindkét Will sorsát megváltoztató Pici Cooper »a legnagyobb ember a világon, aki egyben irtó meleg, és a legmelegebb ember a világon, aki egyben irtó nagy«, s éppen egy minden határon túlmenő musicalen dolgozik az életéről, bizalmáról és igaz szerelméről. Míg az egyik Will Grayson járni kezd Jane-nel, és megerősíti kapcsolatát régóta legjobb barátjával, Pici Cooperrel, maga Pici képes megadni a másik Will Graysonnak a kellő szeretetet és támogatást, hogy a fiú felvállalhassa önmagát barátai és családja előtt. És a két Will Grayson együtt mutatja meg Picinek, milyen nagyra becsülik őt. Pontosan, ahogy az olvasó Greentől és Levithantől elvárná, a regény szereplőgárdája csupa esendő, csodálatos karakterből áll. A nevenincs zenekarok hajkurászása a nagyvárosban (ezúttal Chicagóban), a mackós dívák, valamint a meleg és hetero világok egybefonódása mind jellemző Levithanre; a züllesztő és zavarodott Maura meg Jane pedig ugyanolyan bonyolultak, akárcsak Alaska vagy Margo volt Green korábbi műveiben. A cselekmény egy fantasztikusan színpadias, édes, romantikus gesztushoz fut ki, abban a jellegzetes stílusban, amit az olvasók elvárhatnak az ifjúsági irodalom ezen két mesterétől. Habár nem teljesen eredeti karakter – vagy talán pont azért, mert olyan ismerős –, Will Grayson biztosan hamar rajongó közönségre fog találni.
VOYA 

Will Grayson szereti az indie rockot, és a grimaszolós, dühös mostohagyerek szerepét játssza hihetetlenül óriási, imádnivaló, meleg legjobb barátja, Pici Cooper oldalán, miközben fel sem fogja, hogy másik barátja, a szintén indie rock-rajongó Jane után epekedik, amíg késő nem lesz. will grayson (aki sosem ír nagybetűvel) szinte mindent utál, kivéve a reggeli közös kávézást a legjobb barátjával, Maurával, valamint az esti titkos chatelést az internetes pasijával. A két fiú külön-külön világa egy chicagói szexshopban találkozik össze, miután mindkettejük esti tervei füstbe mennek. A szerelem, az őszinteség, a barátság és a bizalom egyaránt nagy szerepet kap, és a történet végül a világ legmelegebb, legkáprázatosabb musicaljében csúcsosodik ki. Green meg Levithan műve okos, szellemes, pezsgő és sziporkázó love story, amiben a röhejes zseniálisan keveredik a reálissal. A Will és will szemszögéből váltakozó fejezetekben életre kel minden alapos gonddal megrajzolt szereplő, különösen Pici Cooper, akinek sorhátvéd nagyságrendű, »ami a szívén, az a száján« típusú személyisége megnyeri még a legmogorvább mogorvákat is (ld. will grayson). Ahogy kibontakozik a két fiú meg a mellékszereplők története, az olvasók egyszerre fognak nevetni, sírni, és teli torokból énekelni.
Kirkus Reviews

„Két szupersztár szerző állt össze ebben a regényben, és a páros igazán kitett magáért: fantasztikusan lendületes történetet alkottak… amelyet bőségesen adagolt komédia és bölcs tanács sző át.” 
Booklist

A szerzőkről:

David Levithan
Amennyire én tudom, rajtam kívül csak két David Levithan van a világon: édesapám unokatestvére, meg egy dél-afrikai ügyvéd, aki legjobb tudomásunk szerint nem a rokonunk. A Levithan vezetéknév valójában egy bevándorlási tisztviselő találmánya: amikor a dédapám Amerikába jött Oroszországból, a családnevét latin betűkkel Levitanként kellett volna, hogy átírják. Ám valahogy odakeveredett az a „h”. Ezért ha én bármikor egy másik Levithannel találkozom (ami ritkán fordul elő), igen nagy rá az esély, hogy az illető a rokonom. Mindezzel együtt a Will Grayson, Will Grayson történetét olyasvalaki ihlette, akinek a neve nagyon hasonlít az enyémre, mégsem egyforma. David Leventhal velem egy időben járt a Brown Egyetemre, és az emberek gyakran összekevertek kettőnket. Ez igencsak viccesnek bizonyult, mert míg David káprázatosan tehetséges táncos volt, én… nem voltam az. Szóval sokszor előfordult, hogy valaki döbbenten felkiáltott: „Fogalmam sem volt, hogy aki olyan csetlő-botló, mint te, az ilyen kecsesen tud mozogni a színpadon!” Én meg kénytelen voltam azt válaszolni: „Hát, izé, az nem én voltam.” Végül aztán nem sokkal a diplomaosztó előtt felvettem a kapcsolatot Daviddel, és találkoztunk. Azonnal összebarátkoztunk, és amikor az egyetem után mindketten New Yorkba költöztünk, állandóan együtt voltunk. A nevünk hasonlósága gyakran összezavarta az embereket… én meg arra gondoltam, nahát, ebből talán érdekes sztori sülhet ki. A vicc az, hogy David Leventhal egyetemi szobatársát úgy hívták… Jon Green.

John Green
A keresztnevemet a dédapám, John Michael Crosby után kaptam, aki vándorszellemű baseballedző volt, időnként pedig fogó játékos. Szeretem a nevemet, de néha határozottan kellemetlen John Greennek lenni, mert jó sok van belőlünk. Többek között van egy ingatlanügynök John Green Mississippiben (aki legnagyobb bosszúságomra elhappolta előlem a johngreen.com címet), egy botanikus John Green Ausztráliában, és persze ott van még John Green, a világhírű jetiszakértő. Az utóbbi John Green, akit olyan nagyra becsülnek a jetikutatás világában, hogy gyakran a „jetikalipszis négy lovasának” egyikeként emlegetik, igazság szerint a halálos ellenségem. Egyszer írtam egy cikket, amiben futólag megemlítettem, hogy a jeti ugyebár csak kitalált lény, mire John Green levelet küldött nekem, miszerint a jetiellenes hozzáállásommal szégyent hozok a John Green névre. Nos, ilyen nehéz John Greennek lenni. Vagy mondjuk Will Graysonnak, ha már itt tartunk.


Alice Hoffman: Gyönyörű titkok múzeuma 

Hátlapszöveg: 

A történet New York-ban játszódik a huszadik század mozgalmas első két évtizedében. Két nagyon különböző ember szenvedélyes, feszültségekkel teli szerelmi története. Helyszín: Coney Island. Coralie Sardie a Gyönyörű titkok múzeuma nevű mutatványosház tulajdonosának lánya. A parti sétány melletti intézményben a lelkes közönség furcsa lényeket tekinthet meg. A kitűnő úszó Coralie apja „múzeumában” sellőként szerepel más furcsa lények, a Farkasember, a Pillangólány és a százéves teknős mellett. Egy éjjel Coralie megpillant egy nagyon helyes fiatalembert; a férfi a holdfényben fákat fotografál a Hudson folyó mentén. A fotográfus Eddie Cohen; orosz emigráns, aki elhagyta közösségét és szabósegédi munkáját. Amikor Eddie a hírhedt Triangle gyár tűzesetét fényképezi, egy fiatal nő eltűnésének titokzatos ügyébe keveredik.

Ajánlók: 

Pazar mese furcsa, és különleges emberekről, akiket a múlt kísért, és a jelenben nagyon bizarr körülmények között élnek. Amint Coralie és Eddie megpillantják egymást, mély, misztikus, kölcsönös vonzalom alakul ki közöttük, és válik önálló erővé. Ez viszi előre a történetet.”
The New York Times 

Lenyűgöző és gondolatébresztő. Hoffman varázslat és csoda iránti hajlama teljes erejében mutatkozik ebben a különös, gazemberekkel, csalókkal, korrupt politikusokkal, az aranykor gazdagságával csillogó és nyomortól sötét világban. New York City korabeli káosza és pompája önálló karakterként jelenik meg a regényben; legalább olyan félelmetes és mámorító, mint a mutatványos-világ, amely Coralie-t fogságban tartja és híressé teszi.
People 

Alice Hoffman lenyűgöző új regényében is a rá jellemző írói alkímiával találja meg a különlegest a hétköznapiba. Ha olyan elbűvölő szerelmi történetet keresel, amely a hely történetét és szellemét is bemutatja, a Gyönyörű titkok múzeuma kitűnő választás.
USA Today

Hoffman mesterien szövi egybe a leendő szerelmesek monológjait az 1911 tavaszáról szóló korabeli eseményekkel. Az eredmény: csodálatosan gazdag narratíva. Hoffman prózája ezúttal is lírai szépségű; kitűnően ábrázolja New York nyüzsgő bonyolultságát.
Publisher's Weekly 

Hoffman az írói mesterség nagymestere, a nyelv szerelmese. Minden mondata precíz és tudatos. A Gyönyörű titkok múzeuma megérdemli a „különös” jelzőt. A „rendkívülit” is. Szenvedéllyel megírt, szenvedélyes regény; egy helyet és egy kort ünnepel úgy is, hogy közben New York történetének egy rendkívül sötét korszakát tárja fel.
The Boston Globe 

Hoffman lüktető életet lehel egy varázslatos mese és a tények elegyéből alkotott történetbe. Lenyűgöző és drámai. Az írónő rémségeket és bűbájosságot ábrázol ebben a csodálatos mesében, amely felszabadulásról, szerelemről szól a hazugságok, a vágyakozás és az átalakulások metropoliszában.
Booklist 

A szerzőről: 

Alice Hoffman első regényét huszonegy éves korában írta, amikor még a Stanfordon tanult. Azóta számos regényt írt, melyeket több mint húsz nyelvre lefordítottak. Könyvei számos figyelemreméltó elismerést kaptak, és sok dícsérő kritikát a The New York Times, az Entertainment Weekly, a The Los Angeles Times, a Library Journal, és a People Magazin hasábjain.


Alan Bradley: A jósnő kristálygömbje 

Hátlapszöveg:

Alan Bradley egy elbűvölő regénnyel tér vissza, amelynek főhőse a rettentően okos és rendíthetetlen tizenegy éves nyomozó, Flavia de Luce. A koraérett vegyész mérgek iránti szenvedélyének köszönhetően deríti ki a Palánkosban történt gaztettek közötti összefüggéseket. Flavia megkéri az idős cigányasszonyt, hogy jósoljon neki kristálygömbjéből, és meglepetésére a jósnő tud Harrietről, az édesanyjáról. Mi több, egykor ő maga is a Buckshawban, a de Luce család birtokán élt, a nő óvó felügyelete mellett. Egészen addig, míg Harriet el nem tűnt a hegyekben; ekkor Fenellának szednie kellett a sátorfáját. Flavia mindent helyre akar hozni, de tenni vágyásával az ellenkezőjét éri el, szerencsétlenséget hoz a cigányasszony fejére. A jósnőt éjnek évadján támadás éri a saját kordéjában. Vajon ez annak a helyi mendemondának a következménye, hogy őt okolják egy kisbaba évekkel korábbi elrablásáért? Flaviát nem hagyja nyugodni a dolog, még akkor sem, mikor „hőn szeretett” nyomozótársával, Hewitt felügyelővel kell osztozkodnia az ügyön. De hogyan kapcsolódik a bűntény az eltűnt csecsemőhöz? Mialatt Flavia ezen töpreng, egy másik testre bukkan. Hűséges kerékpárján, Gladysen járja a vidéket nyomok után kutatva, s eközben találkozik egy elegáns művésznővel, akinek a birtokában van egy igen kivételes tárgy, egy portré, amely segít fényt deríteni a legnagyobb rejtélyre: milyen is Flavia legbelül?

A szerzőről: 

Alan Bradley számos könyv szerzője. Továbbá sok rádió- és televíziós csatornánál és a Ryeson Egyetemen oktatott, mielőtt Saskatoon-ban a Saskatchewan Egyetem Média Központjának televíziós mérnöki igazgatója lett huszonöt évre. Ezt az állását azért hagyta abba, hogy az írásnak szentelhesse az életét 1994-ben. Alan Bradley Máltán él feleségével Shirleyvel és két macskájával.

Ajánlók:

Végtelenül szórakoztató… A szerző ügyesen idéz fel egy korszakot is, de Flavia sziporkázó elbeszélése nyújtja a legfőbb élvezetet.
Publishers Weekly 

Az élénk, vicces és fékezhetetlen Flavia jellegzetesen nem édes, és a kényelmes falusi környezet is tartogat elég érdekes meglepetéseket.
Barnes and Noble 

„Ha létezik detektív, aki bátor, briliáns és igen imádni való, az Flavia de Luce.
USA Today

Bradley mindent elkövet, hogy az olvasót jócskán meglepje, és egy agyafúrt, fesztelen, különös rejtéllyel szolgáljon.
Goodreads 

Bradley megint egy elbűvölő, különös, fordulatokban gazdag történetet talált ki, amelynek stílusát és hátterét éppúgy élvezi az olvasó, mint a középpontban zajló nyomozást… Lenyűgözőbb, mint az élet."
The Boston Globe 


Sherry Gammon: Elviselhetetlen 

Hátlapszöveg: 

A jóképű és vicces Booker Gatto nemrég hagyta ott az állását a rendőrségnél, nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb életet kezdjen saját jogi praxisában. Egyetlen dolog hiányzik számára a boldogsághoz: egy igazi társ. De a szerelem elkerüli, és a múlt árnyai még fogva tartják a szívét. De bármennyire is próbálja kizárni az életéből az érzelmeket, nem tudja nem észrevenni gyönyörű titkárnőjét, Tesst. Tess Selleck bujkál. Egy olyan kapcsolatból próbál kilépni, melyben mindennaposak a megaláztatások és a szenvedés. Egy erőszakos és durva férfi elől menekül, aki egykor a férje volt. Tess átmenetileg nyugalomra talál Booker mellett, aki napról napra vonzóbb számára, de a bizalmatlanság a férfiakkal szemben óvatosságra inti. Kétséges, hogy a két megsebzett léleknek van-e közös jövője. Vajon a szerelem és a bizalom segíthet rajtuk, vagy éppen ezek az érzések válnak elviselhetetlenné?

A szerzőről: 

Sherry Gammon így ír a könyvről:
Kollégistaként a szobatársnőm középiskolai évkönyvét lapozgattam, amelyben felfigyeltem egy fiú képére. Az is feltűnt, hogy az évkönyv neki van dedikálva. Megtudtam, hogy a fiú nem sokkal korábban öngyilkos lett. Mondanom sem kell, ez a boldogtalan vég nem hagyott nyugodni. Elhatároztam, hogy megírom. Amikor a következő félévben felvettem a kreatív írást a tantárgyaim közé, házi dolgozat gyanánt ki kellett találnom a fiú történetét abból a kevésből, amit tudtam róla. A tanáromnak tetszett a sztorim, én pedig kiírtam a lelkemből a feszültséget, amelyet ennek az idegennek a halála keltett bennem. Az írásszenvedélyemet pedig annyira felszította, hogy azóta sem hagytam abba a történetmesélést…

Ajánlók: 

A könyv tökéletes elegye a románcnak, az izgalomnak, az alávalóságnak és a drámának. Szívszorító és egyben inspiráló Booker és Tess harca, hogy megszabaduljanak a múltjuktól, és megtalálják a boldogságot. Nevettem, sírtam, éljeneztem. Nagyon ajánlom mindenkinek a teljes Port Fare-trilógiát.
Barnes and Noble 

Megrendítő történet a félelemről, a barátságról és az embereket elválasztó falak lebontásáról. Jól megírt regény megható befejezéssel.
Goodreads 

Sherry összes könyvének nagy rajongója vagyok. Nagyon tudja, hogyan kell játszani a szívünk húrjain. Most sem okoz csalódást a lenyűgözően jóképű Bookerrel a sorozat fináléjában. Az Elviselhetetlen egy olyan szerelmi történet, mely során újra beleszerethetünk Port Fare-i hőseink mindegyikébe.
Amazon 

Igazi, őszinte, áradó érzelmek szövik át a sorokat. Nemcsak a lelkünket simogatja a történet, hanem erőt is ad, és példát mutat, hogyan szabadulhatunk meg a múlt béklyóitól.
Giselle of Xpressoreads 

 „A Port Fare-sorozat könyveit olvasva gyorsul a szívverésünk, és az izgalmunk minden fejezettel egyre fokozódik, miközben sohasem tudhatjuk igazán, hová vezet bennünket Sherry Gammon a következő pillanatban, de már nagyon várjuk, hogy ott legyünk.
Kiki Reads Hear



Hírek:



A kiadó meglepetése:

Rendkívüli 1+1 akciót hirdetett meg a Maxim Könyvkiadó, melynek keretében azzal szeretnének kedveskedni olvasóiknak, hogy bármely regényük - beleértve az előrendelhető köteteket is -, megvásárlása esetén az 1+1 megjelölésű könyvek közül egyet ajándékba adnak – a két könyv közül az alacsonyabb árút. A pontos feltételek és további részletek az alábbi linkre kattintva ismerhetők meg:



És a meglepetések sora azonban ezzel még nem ért véget, ugyanis néhány hete indított el a Kiadó egy Szövegértési versenyt, ahol olvasóik egy izgalmas versenyben mérkőzhetnek meg egymással a hihetetlen olvasmányokért és a rendkívül értékes ajándékokért!

A verseny részletei, szabályai, a nevezési feltételek és a szuper nyeremények a www.dreamvalogatas.hu oldalon ismerhetőek meg. 

Ha még nem tetted volna meg eddig, szállj be Te is a versenybe, hiszen akár az utolsó fordulóban is be lehet kapcsolódni!

Lesd meg őket is!

0 megjegyzés