Hamarosan A Tökéletes Határtalanok Északi mitológia Viktória királynő és Abdul Maigret és az egyes számú zsilip A Vétkes Csábítás Vértestvérek Lux
Posted by : Liliane Evans vasárnap, november 29, 2015


Sorozat: -


A másik én után folytatódik a kapcsolatok elemzése egy kicsit másképp, egy kicsit botrányosabban. Íme, a Magyar szeretők!



   



A Magyar szeretőkkel először a Könyv Extrák blogon találkoztam, ahol Ladybird értékelése meggyőzött, hogy nekem olvasnom kell ezt a művet. Nem is vártam sokat, egyből elkezdtem olvasni a könyvet, amint rátettem a kezem és elsősorban az a kérdés mozgatott a kezdés előtt, hogy miért csalják meg egymást az emberek? Úgy gondoltam, hogy én sosem fogok ilyen helyzetbe kerülni és kíváncsi voltam, vajon a szeretők hogyan gondolkodnak és mi a fő mozgatórugó?
,,Azt gondoltam, hogy ez egy őszinte közeg, ahol nyugodtan meg lehet mondani, ha valaki nem tetszik, ha valamiből elég. Én simán megcsináltam azt, hogy a randi után megírtam a pasasnak, hogy nagyon kedves és szimpatikus volt, de mégsem őt keresem. Viszont abba jellemzően belefutottam, hogy a pasasok vagy csak úgy eltűntek, vagy alakították a helyzetet, hogy abból vegyem észre, hogy nem kellek."
Forrás: google képtalálatok
Mielőtt belekezdtem volna az egészbe, végigsimítottam a borítón és arra gondoltam, hogy a Kiadó nagyon kitett magáért. Eddig is szerettem az Athenaeum kiadásait és ez szerintem különösen jóra sikerült: egyrészt a középpontban ott a nő, akinek egyébként gyönyörű kék szeme van és a szájánál ott a post-it, mintha titkolózna és erről szól a szeretői lét is: hogy lehetőleg ez a két ember között maradjon és ne tudjon harmadik fél a viszonyról. Amikor pedig végre kinyitottam a kis kötetet, csodálkozva vettem észre a viszony.hu oldal ajánlását, de ahogy továbbolvastam, minden világossá vált: Hercsel Adél az oldal tagjai között keresett interjúalanyokat. Létrehozott egy profilt és nem titkolta a szándékát, hiszen kiírta, hogy ő olyan embereket keresne, akik elmesélnék saját történetüket és akikét leírhatja. Persze helyből kiderült az, hogy több férfiú osztaná meg kalandjait a nagyvilággal, a nők egy kicsit visszafogottabbak voltak, úgy kellett őket megkeresni.

A szerkesztő több történetet válogatott össze és egyszer egy nő szemszögét, utána pedig egy férfi gondolatait, tapasztalatait osztotta meg a nagyvilággal ebben a könyvben és minden történet előtt kiragadta az utána következő rész tételsorait, hogy végül minden sztori egy csattanószerűséggel vagy érdekességgel záródjon.
Sokféle nézőpont, sokféle személyiség jelenik meg a lapokon és az egész a különböző emberektől lesz színes, hiszen az a lényeg, hogy ki hogyan éli meg a megcsalást és itt egyik sem egyforma, minden embernek külön útja, sorsa van. Minden miértnek megvan az azértje és itt sincs másként. Valaki menekül, valakik nyitott kapcsolatban élnek és sokszor lehet azt látni, hogy a megcsaló személy tiszteli, szereti a párját, de ő valamiért nem bírja tovább.
Minden egyes félrelépést a szükség hoz létre. 
,,Utólag belátom, rettenetesen önző és egoista voltam, mert két nő teljes figyelmét birtokoltam, ami nagyon kényelmes, kényeztető állapot."
Persze ennél a könyvnél amellett, hogy megérteni vágytam, nem a mások élete utáni kíváncsiságom volt a lényeg, hanem az, hogy megtudjam a fő okot és mint oly sokszor, meglássam én hogy reagálok minderre. A végeredmény egy picit ijesztő számomra, mert ahogy fentebb is írtam, azt gondoltam a kezdet kezdetén, hogy az én stabil kapcsolatom nem mehet félre, de magamba nézve, ijedten azt mondtam, hogy akár ez velünk is megtörténhet. Mi ketten csúnyán össze tudunk kapni, de hiszem, hogy amíg megbeszélünk mindent, amíg megértjük a másikat, addig nem lesz baj főleg nem ilyen jellegű probléma. A történeteket elnézve végiggondoltam a kapcsolatom és feljegyeztem magamban azokat a pontokat, ahol jobban kell figyelni és fellélegeztem itt-ott, amikor azt láttam, hogy ez ránk nem érvényes, hiszen pl. elég szabadságot hagyunk egymásnak, nincs féltékenység köztünk és ezért gúzsba sem akarjunk láncolni egymást.
Az önismereti tréning jelleg mellett a Magyar szeretők egy másik vonása erős, méghozzá az, hogy előszeretettel űzi el az előítéleteket. Bevallom, én is sokáig azt hittem ez a félrelépés csak azokkal történhet meg, akik nem szeretik egymást, de furcsa módon ez nem mindig igaz és még elég sok meglepetést okozott a kötet, úgyhogy maximálisan megérte olvasnom. Az egyetlen bajom az, hogy a viszony.hu oldal szemszöge is érdekelne, na meg az, hogy ők pontosan mit látnak az egészből. Nagyon kíváncsi vagyok rájuk is!

A történetek közül emlékezetes maradt számomra Krisztáé, akinek erős személyisége egyből átjött, úgymond átütött a lapokon és szájba vágott. Nagyon karakteresen kezdett, de utána valahogy elvesztette az uralkodós hangszínt és ahogy feltámadt a szimpátiám irányába, úgy múlt el lassan ahogy a története végéhez közeledtem. Benne a határozottsága volt a legérdekesebb, a többiek nem voltak ilyen erős hangúak.
,,A nők imádják a virágot. És nagyon fel tudnak bőszülni tőle, ha nem ők kapják, hanem valaki más."
Emlékezetes továbbá azon férfi meséje, akit a felesége ellökött magától, könnyen együtt tudtam érezni vele. Érdekes még a nőket szerető hölgy sztorija is, neki kifejezetten érdekes gondolatai vannak. Illetve különleges élmény, ahogy egy nyitott kapcsolatban élő házaspár gondolatait mutatta meg Hercsel Adél, akik között nagy a kontraszt és ennél a két sztorinál jött ki leginkább a nők és a férfiak, illetve az emberek és emberek közötti különbség.

Meglepni több történet esetén viszont csak azzal tudtak, hogy a környezet hogyan reagált a félrelépésre: nyitottan, biztatóan. Furcsa, hogy többen nem az álszentséggel találkoztak, hanem a nyitottsággal és az is fura volt, amikor azt olvastam, hogy mindenki máshogy éli meg az egészet: valakinek ez jelenti önmagát, valaki pedig ezt is alakoskodásnak veszi, pedig attól menekült el.
Nagyon jól megmutatja ez a könyv, hogy milyen különbözőek is a vágyaink és mindezt teszi úgy, hogy nem megy a durva mélységekbe, de néha találni lehet igazán meghökkentő mondatokat is, bár engem nem akasztott ki egyszer sem a mű.

Tehát konklúzió:
Itt tehát arról van szó, hogy a félrelépők mire gondolnak, mikor megteszik azokat a bizonyos lépéseket és miért kezdenek viszonyt mással. A kötet érdekességét a különböző emberek adják, akik egy rövid életutat fednek fel az olvasók előtt és ebben mindig az a legizgalmasabb, hogy ki hogy látja a saját életét, kapcsolatát. Inkább a tapasztalatokon van a hangsúly, a miért történt-en és azon, hogy most mi a helyzet - bár ez utóbbin kevésbé.
Én pedig örülök, mert ha olyan mondatot látok, hogy ,,biztos azért csalta meg, mert nem szereti többé és milyen gonosz az a valaki" akkor már tudni fogom, hogy ez nem így van és megpróbálok tisztábban látni. Bár nem fogom ezt továbbra sem támogatni, de ítélkezni sem, csak drukkolni, hogy azok az életek helyre jöjjenek és megtalálják a maguk boldogságát.

A kötet végén található egy kis elemzés Gotthardt Zsóka tollából, akinek az egyik mondatával nagyon egyetértek:
,,A kötet közelebb visz minket ahhoz, hogy saját kapcsolatkezelésünkben meglássuk azt, amiben fejlődnünk kell, és megmutatja, hogy mennyire sokféleképpen lehet akár boldogtalannak, akár boldognak lenni."
Elég nehéz lenne ajánlanom a könyvet, de a lényeg: mindenki olvassa el. A kapcsolatokat gondozni kell, figyelni kell rá, építgetni, szépítgetni és ez a könyv hasznos ebben.

,,Nekem nagyon fura, amikor a feleség, a barátnő a szeretőt gyűlöli. Nem ő tör házasságot, hanem a pasija. A szinglinek mindent szabad."

10 / 10 pont

Amiben a Magyar szeretők erős:

- tükröt mutat, önismereti tréninget ad
- érdekesek a történek, azért is, mert különböző emberekről szólnak
- az előítéleteket sikerrel űzi el

Amiben nem az:

- nincs ilyen, ez most nagyon tetszett

Ha tetszett a bejegyzés, itt tudod megrendelni a regényt:


A Magyar szeretők az Athenaeum Kiadó jóvoltából látott napvilágot 2015-ben.

Jelölések az Év végi nagy Blogos Párbajra:

- 2015 legjobb hazai könyve
- 2015 legjobb kiadása


Köszönöm, hogy elolvastad!




Fülszöveg:

Elhidegülés – megcsalás: ez a félrelépés általános képlete. Az elhidegülés szinte kivétel nélkül szexuális természetű, de mit kezdjen magával és a vágyaival az, akit évek óta nem kíván a párja, miközben a kapcsolata alapvetően jól működik, a közös gyerekekről és a közös egzisztenciáról nem is beszélve?! Ugye, nem is olyan egyszerű? És mi a helyzet a történet lelki oldalával? – A Magyar szeretők című riportkönyv tíz férfi és tíz nő őszinte, hol megható, hol fájdalmas, néhol humorral átitatott, de leginkább tanulságos vallomásán keresztül járja körül első sorban azt, hogy kit mi sodor bele egy viszonyba.

Az egyik legfelkapottabb belvárosi kávézó teraszán ültünk egy kellemes tavaszi délutánon, és az egyik riportalanyom épp arról mesélt, hogy a férje egy 20 éves lánnyal csalja. Aztán elhallgattunk, mert észrevettük: a teraszon mindenki a megcsalásról és a viszonyokról beszél.
Szerző: Hercsel Adél
Sorozatcím (kiadói): -
Sorozatcím: -
Cím: Magyar szeretők
Eredeti cím: -
Eredeti megjelenés: -
Kategória: pszichológia, párkapcsolat 
Fordító: -
Oldalszám: 336 oldal
Kiadó: Athenaeum Kiadó
Megjelenés: 2015
Ár: 2.799 Ft


   




Jelölések:

- 2015 legjobb hazai könyve
- 2015 legjobb kiadása

Mit gondolsz? Kíváncsi vagyok a véleményedre!

Subscribe to Posts | Subscribe to Comments

- Copyright © A művészet nyelve - Himitsu - Powered by Blogger - Designed by Himitsu -