Zárás (2016. január)

Úgy alakult, hogy megint kedvem van egy összefoglalót írni, ezért itt vagyok és pötyögök ezerrel

Először fontos megemlíteni, hogy a januárt általában szeretem a szülinapom, meg a tél miatt, most kifejezetten gyűlöltem. Nagyon szívatós, nehéz és undok egy időszak volt, fúj, és örülök, hogy végre vége. Bár nem mintha a február annyival jobb lenne... na mindegy. Ennyit a személyes részről - még mindig nem akarok blognaplót vezetni, úgyhogy nem panaszkodom tovább, kezdjük a zárást:

- Beszerzéseim -



Egész jól visszafogtam magam, de könyvstopon vagyok, úgyhogy következő hónapban reményeim szerint még ennyi sem lesz. A korábban írt céljaim okán ma érkezett hozzám 3 infós könyv egy nagyon kedves lánytól, örök hála neki, főleg úgy, hogy az ECDL-es könyv már nem is kapható igazán sehol, maximum csak használtan. Igazán különleges története az előzőeken kívül egyik kötetnek sincs, az Amikor elhagytak akciós volt a Coopban, én pedig nem hagyhattam ott.

- Könyvtári zsákmányaim -

Most KMK hónap volt, kihoztam a Mara Dyert, a Kivetvét (Siló 3.), A szökött királyt, az Elhívást és A vaspróbát, de egyikükhöz sincs sok kedvem, így mennek majd vissza olvasatlanul. Mást szeretnék előkapni.

- Januárban olvastam -

Öt könyvvel végeztem januárban és valószínűleg a február is ilyen lesz, terveim szerint márciusban a blog fel fog pörögni... csak bírjam ki addig!


Az ötből egyet értékeltem, a Végtelen tengert, különben folyik a tavaly olvasott könyvek véleményezése és már félig megírtam a Jók és Rosszak iskolájás posztom, az hamarosan érkezik és szépen lassan hozom a lemaradásaim.

- Most olvasom -


A Breaking news egy izgalmas politikai thriller (?) csak 1000 oldal feletti, így minden erőmet erre összpontosítom. Batár egy könyv és szerintem meg is van 2016 leghosszabb regénye.

- Januári Értékeléseim -

Először a Röviden, tömören #17-et tettem közzé a blogon, amelyben értékeltem pár kisebb művet, vagy nagyobb, egyáltalán nem tetsző köteteket. Volt itt szó felnőtt színezőkről, a Toborzásról, a Kontrollról, a Szerencsére a tejről és még pár alkotásról. Tetszett a rövidség, szerintem lesz még sok ilyen poszt. Következő véleménynyilvánítós posztom a Dash és Lilyhez kapcsolódik, ami egy cuki karácsonyi történet és hoz egy jóféle hangulatot a rózsaszín felhőpamacsok meg giccsek nélkül. Harmadjára az Ébenfeketét vizsgáltam és vele befejeztem egy jó trilógiát. Negyedjére pedig a Végtelen tenger került terítékre, amely nekem nagyon tetszett a bizonytalan légkör és egyéb tényezők miatt.

Írtam más témában is, első körben lezártam a tavalyi évet, majd megújítottam az egyik rovatom jellegét, címét a Projekt Amv-re. Egyelőre nem tűnik másnak ez a sorozat, de vannak vele terveim és ahhoz már jobban fog illeni ez az újítás. Utána megválasztottam a hónap borítóját, amely címet most egy Deltás Goldenlane-könyv birtokol, majd inspirálódtunk egyet a LOL segítségével. Nagy siker itthon a Közel a tűzhöz szerencsére és vele kapcsolatban is megosztottam egy rövidke hírt. Utoljára pedig hoztam egy összefoglalót, a Pillanatképet, amelyet rendszeresen régebben vezettem és most újra kedvet kaptam hozzá. Nem tudom mennyire marad meg és hogy egyáltalán van-e értelme ebben a hülye időszakban vezetnem, de majd meglátom. Mindenesetre itt megmutattam pár nagyon jó zenét, olvasáshoz tökéletesek!

- Várható Értékelések -



A Példa-képek, a Jók és Rosszak iskolája a hónap elején várható, utána a Közel a tűzhöz és az Így jártam az életemmel érkezik, majd A maffia ágyában. Ez utóbbiról sajnos sok rosszat kell írjak, még gyűjtöm a türelmet és az erőt hozzá.

- Februári Várólista -


Megpróbálom őket olvasni, de most hozzájuk sincs kedvem... nem tudom mi van velem.

- Februári kívánságlistám -


A Kiéhezettek a következő hónapban érkezik, viszont az Itt nincsenek hercegekről nem tudok semmit, remélem minél hamarabb a kezembe foghatom!

- Kedvenc zeném -


Nagyon tetszik, olyan jó hangzásvilága van és nyugtató is.

Most ennyi sikerült, remélem a februári már jobb hangulatú lesz!

Lesd meg őket is!

3 megjegyzés

  1. Nekem Ekko-é a kedvencem még mindig: https://www.youtube.com/watch?v=8_OSWJeVTg0

    A Kiéhezettek nálam is kívánságlistás, sőt Warga könyve is, ha már a kiadónál tartunk. *-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ekko-ét még nem is hallottam, nem rossz!
      :) Szoktál vele játszani? Ha igen, játszunk majd párat? :D

      Jujj igen, az is várós!

      Törlés
    2. Hogyha újra visszaszokok rá, akkor mindenképp játszunk párat! :D

      Törlés