Júliusi tervek (Pillanatkép #29)

Jó, hogy eszembe jut: készítsünk egy újabb terves bejegyzést!

Végre, lassan sikerül utolérni magam, úgyhogy boldogan osztom meg a hónap terveit, tudva, hogy haladni is fogok, mert szabin leszek, meg úgy alapból több szabadidőm van és kevésbé vagyok annyira lestrapált, mint szoktam lenni. Nem is dumálok többet, megmutatom mit szeretnék elérni a hónapban:

- Most olvasom -


Elértem végre A hét évához és elmondhatom, hogy amilyen nehezen kezdtem, annyira nagyon tetszik. Szétrobban a Hold és a kérdés az, hogy ehhez hogyan viszonyul az emberiség közel 900 oldalon keresztül. Kissé Marsis, de nem hozza azt a poénszintet, viszont a tudományosságát tekintve igen, sőt még meg is marad a fogyasztható kategóriában (bár A marsi sem volt vészes annyira). Úgyhogy maximálisan elégedett és boldog vagyok, sikerült kifognom egy izgalmas regényt!

- Júliusi tervek -


Többnyire új beszerzések, bár ez csak a lista töredéke... A Vészmadarak szerintem jön velem a nagy utazásra, na meg a Köztesvilág is, bár lehet, hogy azt a szabim elején kapom elő. Az Egy másodperccel később című disztópiával nehezen fogok haladni, pont olyan stílusban íródott, ami kicsit nehezebben csúszik. A Sárkánycsalogatót nem tudom mikor szedem elő, de az Itt nincsenek hercegek meg az Ajtók és átjárók már a várólistám kapujában vannak, hamarosan sorra fognak kerülni!

- Értékelés várható -


Ebből már megírtam a Cinder, Az Elit és az Örökké a tiéd szövegét, már csak a simítások vannak hátra. A Közel a tűzhözt félig sikerült megkreálni, de hát kell ahhoz a kötethez egy kis hangulat, na meg erős lélek.
A Sabriel nagy meglepetésemre tetszett és kikívánkozik belőlem az értékelés, úgyhogy az is érkezik hamarosan. Így már csak három könyvecske vár a fentieken kívül a sorára, ilyen sorrendben fogom őket hozni vagy nem: Oculus, Breaking news és A maffia ágyában.

- Kedvenc zene -

Teljesen ráfüggtem az Instalok paródiákra, ebből hozok most egyet. 


- League of Legends -



Divízióváltás nem történt, de hetes szintű Sonám (szép kék szalaggal, víí) na meg hatos szintű Luxom lett, plusz rankeden megsegítettem egy Jinxet, aki lepentázott és 34 killel végzett, úgyhogy büszke vagyok arra, hogy supportálni tudtam, bár ez még mindig csak alacsony elo. Rálátásom akad hogy mi van a diában - köszönöm Rito, hogy beraksz ellenem midre egy diás Zedet - de azért már egész szépen megálljuk a helyünket. 

Hősök terén új kedvenceim vannak:

Illaoi
Karthus
(És Aurelion Sol, csak az ő képe lentebb látható.)

Karthus nagyon durva a Nexus ostromában, de igazán az teszi erőssé, hogy a halála után is tud képességeket használni, tehát ha nem sikerül ellőni az ultit időben, semmi gond, van még rá lehetőség.

Illaoi a másik új kedvencem, iszonyúan erős és nehéz ellene harcolni. 

A Hextechben két új skintöredéket kaptam:

Atlantiszi Syndra
Pikk ász Ezreal (elöl a szőke)
Ezreal megvan, így már csak Syndrát kell megszerezni, de 6300 IP-be kerül és ahhoz sokat kell játszani, hogy összegyűljön (még 4000 kell kb, a tempómmal az két hét nagyjából).

- Őket szeretném megszerezni -

Syndra
Aurelion Sol
Vladimir
(egy rohadék)
- Skinek kívánságlistája -

A felső kettő, plusz:

Fnatic Jarvan és Karthus
Karthus szobor
Bűbájos Nidalee
Hextech hatalma szólítalak téged! Rito pls!

Lesd meg őket is!

2 megjegyzés

  1. A hét Évát most folytatom, mert felénél egyszerűen belefáradtam olyan unalmas volt. Kíváncsian várom a bejegyzésed majd a könyvről, főleg, hogy mi volt ami megfogott benne :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én még nem jutottam el a feléig, bár az tény, hogy fáradtan nem lehet olvasni. :D
      Talán az, hogy érdekel, mi lesz a vége ennek az egésznek. Nagyon megfogott az alap.

      Törlés