Vértestvérek Kiéhezettek Köztesvilág Maigret csapdát állít Közel a tűzhöz Sabriel Örökké a tiéd Szellemek a fejben Az Elveszettek Szigete Lux
Posted by : Liliane Evans hétfő, október 31, 2016


Sorozat: Maigret



   



Nagy lendülettel ,,nyitottam" egy új bejegyzést a blogon, hiszen annyi gondolat és megannyi ötlet jutott eszembe az elmúlt napokban a Maigret csapdát állít c. regénnyel kapcsolatban, hogy aztán koppanjak egy nagyot és álljak itt az üres oldal előtt várva, hogy jöjjön az ihlet vagy bármi egyéb... Úgyhogy megkockáztatom:
1. csigatempóban készül a bejegyzés, bár ezt úgyis csak én érzékelem,
2 1. lehet kihagy az agyam és nem írok le mindent most azonnal. Bár mivel úgyis olvasni fogom a közeli jövőben a Maigret és az egyes számú zsilipet, így ha bármi kimarad, majd beleírom az arról szóló értékelésbe. 
- Az első mondat -
,,Fél négytől fogva Maigret minduntalan felpillantott, hogy megnézze, hány óra."
A Maigret és az éjszaka örömei óta nem igazán olvastam Simenon művet és ennek is volt vagy bő két-három éve, de nem ez a lényeg, hanem az, hogy máig emlékszem arra a regényre, illetve ha a cselekményre nem is, a hangulatára annál inkább, arra a füstös és gyanakvással teli éjszakai hangulatra, ami olvasás közben elkapott. Sajnos nemcsak ennyi élmény fűződik hozzá, hanem az szintén rémlik, hogy kifogásoltam a kötet felépítését és hogy a megoldás igencsak távol állt attól a képtől, amit anno én egy krimiről elképzeltem. Gondoltam, hogy a hiba bennem van, ezért megfogadtam, hogy minél több regényt - szám szerint úgy emlékszem harmincat - el fogok olvasni a szerzőtől, hogy eldönthessem a kérdést: nekem való-e Simenon, de szigorúan már csak akkor, ha úgy érzem, hogy megértem a művei olvasására. Eljött hát az idő!
,,Mert néháy neves elődjéhez hasonlóan ő is azt vallotta, hogy ha a bűnözők okosak lennének, nem kellene ölniük."
Egyébként ezt a problémát tetézte az szintén, hogy túlságosan nagy hatással volt rám anno Agatha Christie és én mindenáron egy rejtvénynek akartam betudni minden krimit, ami a kezembe került. Így volt ez Simenonnal is és nem tudtam elképzelni, hogy miért szeretik annyian, miért olyan népszerű, hiszen pont nem adja meg azt az élményt, amit Christie nyújt. Kettejük közt az a legfőbb különbség, hogy míg Agatha műveiben ki lehet találni ki a gyilkos, addig Simenon teljesen más oldalról közelít meg egy problémát és az ő könyveiben nem az a lényeg, hogy az olvasó rájöjjön a dolgokra, vagy hogy minél elképesztőbb csavarok legyen azokban, hanem az, hogy lélektanilag vagy a logika alapján helyes legyen a levezetés és most nem arra gondolok, hogy a híres hölgy köteteiben nincs logika, mert tele van ezzel az elemmel, hanem arra, hogy a férfi regényeiben nem lehet ki találni ki a gyilkos, hiszen nem is mutatja be részletesebben egyik gyanúsítottat sem. Poirot, Christie híres alakja, mindig csak az interjúztató, őt magát nem ismerjük meg, ellenben Maigret igazán ,,ott van" a helyszínen az apró kis szokásaival együtt, az érzéseivel, ő az akinek az életét jobban megismerjük (ami szintén nem sok, de több, mint Poirot esetében), de ezzel szemben Poirotnál nem igazán emlékszem olyan komoly érzelmi mélységekre. Agatha Christie idegesítő ködben tartja az olvasóit, konkrét információt nem árul el, csak a végén összegez és fed fel; ezzel szemben Simenon végig levezeti a gondolatait és mindenről tudunk, vagy ha nem, az szinte fel sem tűnik, lévén nekem sem jut eszembe ilyen jelenet. És most, hogy rájöttem, mi kettejük között a legfőbb különbség, tudom azt írni, hogy megértem, miért szeretik annyian Simenon krimijeit.

Ez azon tipikus regények sorába tartozik, amelynek nem érdemes elolvasni a fülszövegét, mert abban viszonylag sok információt lehet találni. Annyit elég tudni, hogy van sorozatgyilkos, aki egy bizonyos kerületen belül, azonos típusú nőket öl meg, majd otthagyja a testüket a tetthelyen szétszaggatott ruhával, külsérelmi nyomok illetve erőszakosságra utaló jelek nélkül. Már öt testet találtak és a rendőrség tehetetlen, egyszerűen nem tudják elkapni a tettest, míg Maigretnek egy beszélgetés során új ötlete támad és csapdát állít.
,,Furcsamód az öt bűncselekmény Párizs húsz kerülete közül egyetlenegyben, a XVIII-ban, a Montmartre-on történt, és nemcsak hogy ugyanabban a kerületben, hanem ugyanazon a környéken, egy rendkívül szűk körzetben, négy metróállomás - Lamarck utca, az Abbesses utca, a Blanche tér és a Clichy tér - által körülhatárolt területen."
A Maigret regények számomra egyébként még mindig furcsák, mert egyáltalán nem tudom hogy hol is kezdjem folytassam az olvasásukat. Akármelyik részt elővehetem, nem igazán vannak azokban utalások a többire, de azért egyedül sem állják meg a helyüket az egységek. Ezt nagyon is jól tanúsítja az, hogy amikor elkezdtem a most tárgyalt könyvet, eléggé zavart az elején lévő kuszaság, hogy a szerző úgy kezeli a mellékszereplőket, mintha tudnom kéne hogy ez meg az kicsoda. Emiatt olyan érzésem volt, mintha egy új sorozatot kezdtem volna a közepétől, a szerző teljesen in medias res beledobott a sűrűjébe. A jó viszont az, hogy a kuszaság után hamar felvázolódik a kétségbeejtő környezet és térünk is rá arra az eseménymozgató beszélgetésre, ami után nekem konkrétan megtetszett ez a könyv, sőt számomra őrülten izgalmas lett! Imádom a lélektant, imádom ha valaminek a mechanikájáról van szó és mint thriller rajongó, örömmel veszek mindenféle olyan leírást vagy eszmecserét, amelyben a gyilkosságot járják körbe a szereplők. A bűnözés egyik alapkövét tárgyalja a regény: a motivációról szóló elmélkedés a kedvenc részem! Emellett az egész Maigret-féle érvelés az emberi lélekre, a kapcsolatokra támaszkodik, a megoldásban is ennek lesz fontos szerepe.

Forrás
A főszereplő, Magiret karaktere nagyon is tetszik nekem, egyrészt azonosulni tudok vele, hiszen hasonlóan gondolkodunk, ugyanolyan letámadó stílusú vagyok, ha lélektanról van szó; és ő totálisan telibe trafálja a dolgokat, itt-ott pedig érezhető, hogy igazán megviseli ez az ügy. Ez kell az erős atmoszférához, tényleg olyan, mintha mi is ott lennénk és csendben, árnyékként követve a felügyelőt lennénk szemtanúi minden egyes cselekedetének.

És hogy milyen érzés volt olvasni? Felszabadító, hogy találtam egy olyan sorozatot, aminek rengeteg része van, ami olyan, mintha nekem íródott volna (legalábbis a mostani, picit felnőttesebb énemnek) és őrülten szórakoztató. Drukkoltam, hogy Maigret találja meg a gyilkost, izgultam, hogy mi lesz ha a csapda élesedik és aggódtam, hogy mi van, ha nem sikerül...?

Tehát a Maigret csapdát állít nekem íródott és még tudom ajánlani olyan beállítottságúaknak, akik szeretik, ha valamit az elméleti oldaláról közelítünk meg, illetve az olyan krimit, aminek megoldása kötődik a lélektanhoz.

,,Tőle, pontosabban attól függött jó néhány nő sorsa, hogy milyen magatartást tanúsít a problémával szemben."


Erősségek:

- Maigret gondolkodása,
- az elmélkedések.

Gyengeségek:

- az elején lévő kuszaság egy kicsit, de ha ezen túljut az olvasó, utána nem lesz gond.

Beleolvasó:


Ha tetszett a bejegyzés, itt lehet megrendelni a regényt:


Nagy blogos párbajra jelöltem:

2016 - legjobb krimi

A Maigret csapdát állít 2016-ban jelent meg újra az Agave Könyvek gondozásában.


- Kapcsolódó galéria -




A képek alapján Rowan Atkinson tökéletes Maigret, nagyon kíváncsi vagyok a kötetből készült filmre! Hamarosan sorra is kerül és remélem beszámolhatok róla itt a blogon. 

Köszönöm, hogy elolvastad!




Fülszöveg:

Simenonnál nincs könnyes érzelmesség. A párizsi utcák világának, zugboltjainak és kocsmáinak szinte a ragacsát érzékeljük! Bűnök, végzetosztón. S ami Simenonnak külön érdeme a Maigret-könyvek lapjain: érzékeljük azt a hosszúkás bárhelyiséget, a fáradt szagú pultot, a silány italválasztékot, az álizgalmas díszleteket… vagy amikor a főfelügyelő maga ül be a Dauphinba, olyan habja van a sörnek, olyan illata a kajának, hogy csak na. És ahogy felhozat egy csomó szendvicset – és sört – hosszúnak ígérkező kihallgatásokhoz! És… és… és…Nem lehet ennek a Maigret-világnak a végére érni-járni. Maigret egy kifürkészhetetlen indítékú gyilkosságsorozat nőáldozatai közt keresi az összefüggést. Mígnem egy fiatal és kicsit könnyelmű rendőrnő a segítségére siet…
Szerző: Georges Simenon
Sorozatcím (kiadói): -
Sorozatcím: Maigret
Cím: Maigret csapdát állít
Eredeti cím: Maigret tend un piége
Eredeti megjelenés: 1955
Műfaj: krimi
Fordító: Hollós Adrienne
Oldalszám: 154 oldal
Kiadó: Agave Könyvek
Megjelenés: 2016
Ár: 2.280 Ft


   




Jelölések:

2016 - legjobb krimi

{ 2 megjegyzés... read them below or Comment }

  1. Örülök, hogy ennyire megnyert magának! :) Én is nagyon szeretem a könyveit, ajánlom a Maigret és a flamand lányt is, az az egyik kedvencem. :)

    VálaszTörlés

- Copyright © A művészet nyelve - Himitsu - Powered by Blogger - Designed by Himitsu -