Elmúlt évszakok lehetőségei

Egyik nap itt ülve azon gondolkodtam, hogy milyen sok művet felraktam már különféle listákra, de azoknak csak egy töredékét sikerült elolvasnom, így ezt a posztot ezeknek az elfeledett köteteknek szentelem és mosolygok egy jót a listamániámon és azon, hogy az összesből mennyit sikerült teljesítenem illetve mennyi hiányzik még, vagyis mennyire vagyok képes a terveknek megfelelően olvasni (bár sejtem a választ). Egyáltalán nem.

Amiket megnézek:
- évszakos listákat,
- Várólista csökkentés (ez totál bukás lesz),
- Könyvmoly Párbaj.

Mivel hosszú lett így is ez a bejegyzés, ezért a még tervezett címeket egy másik alkalommal fogom megmutatni, az is hosszú lista lesz.

Rendhagyó módon most nem fogok annyit írni a kötetekről, csak végigpörgetem azt, amit nem teljesítettem (mert ezekről egyszer régen valamikor már volt hosszabban is szó elvileg). Ó és még valami: nem minden általam nem olvasott regényt szedtem ki a listákról, a lényeg az volt, hogy összeszedjem a váróm, így ami már egyszer feltűnt, vagy fel fog a következőben tűnni, az nem szerepel még egyszer.


- Évszakos listák -



Volt egyszer egy nyári listám és én erről ilyen keveset teljesítettem, bár akkor nagyon túltoltam a mennyiséget. Mindegy már, a hetvenötből harmincnégyet (45%)  olvastam az összesből és az alábbiak nem szerepeltek még sehol, tehát ők kerültek fel a blogos várómra.

B. M. Grapes: Jóslatok hálójában
Lois Lowry: Hírvivő
Rju Unjong: A Silla királyság ékköve 1.
Rupáner-Gallé Margó: Lányok a kastélyból
Matt Rees: Mozart utolsó áriája
Carol McLeary: A gyilkossága alkímiája
Mason Murray: Lélekcsapda
Carrie Harris: Bad Taste in Boys
Lakatos Levente: Barbibébi
Frank Tyrell: Vallomások
Diana Wynne Jones: A trónörökös
Diana Wynne Jones: Merlin-összeesküvés
Lakatos Levente: Bomlás
Isaac Marion: Eleven testek
Carol McLeary: A gyilkosság illúziója
Trux Béla: A templomos lovag
Lauren Beukes: Zoo city



A tizenegyből ötöt olvastam (45%), de ez a két regény nem jelent még meg ezen a felületen vagy a várós oldalon, úgyhogy ők kerülnek ide:

Kody Keplinger: The Duff - A pótkerék
Debra Driza: Mila 2.0




Tizenkilenc regényből ötöt fejeztem be sikeresen (26%), egy nem szerepelt még közülük a blogon:

Lily Archer: Mérgezett almák



Tizenötből ötöt olvastam (33%).

Marie Lu: The Young Elites



Tizenhatból kettő kész. (12%)

J. D. Salinger: Rozsban a fogó
Sylvia Plath: Az üvegbura
Neal Shusterman: Everlost
Michael Grant - Katherine Applegate: Éva és Ádám



- Várólista Csökkentés -

Avagy a sorozatos bukások kihívása

2011-ben jelentkeztem először erre (nekem a Párbaj és a VCs kéz a kézben jár), és az első körből három regényt nem sikerült időben elolvasnom. Nem volt B listám, így ezért buktam, de ebből tanulva minden évben készítettem egy biztonsági B-t, de sajnos azóta sem hozta meg a hasznát.


Anatole France: Angyalok lázadása - anno 100 Ft-ért vettem és angyalos, ezért érdekel, de azóta sem kaptam elő... bár fogalmam sincs, hogy hol van.
Albert Camus: Közöny / A bukás - régi törlesztés lett volna (azt hiszem az egyetlen kötelező, amit nem olvastam el... azóta sem).
Amanda Foreman: A hercegnő - az első fizuból vett egyik könyvem, de sajnos olvasatlan ő is.

2012-ben szintén nem jártam jól, sőt ha lehet, még messzebb kerültem az áhított céltól, a polcok tanúsítják, hogy azért próbálkoztam. A 12 főlistás könyvből 8-at olvastam és négy csere történt, a B polcon viszont rengeteg maradt. Ők:

Gabriel García Márquez: Szerelem a korela idején
Ezt tényleg felraktam?

Stevene Saylor: Caesar ítélete
Pat Walsh: Crowfield átka
Rob Thurman: Éjvilág
Monika Feth: Az eperszedő
Victor Hugo: A nyomorultak
WTF? Ezt is? Megőrültem, hogy ezt felraktam?!

Margit Sandemo: Ahol a szél megpihenhet
Folytatni kéne, de olyan unalmas volt az előző rész...

Margaret Atwood: A szolgálólány meséje
Angie Sage: Mágia
Danielle Steel: A szellem
Elizabeth Gaskell: Phillis
Dosztojevszkij: A félkegyelmű



2013-ban még többet esett a kedvem a listásaim teljesítése iránt (de azt hiszem, hogy 2016 a legrosszabb, könyvügyileg mindenféleképpen), egyet sikerült mindkét listából elolvasnom (A és B). 

Dan Brown: Az elveszett jelkép
Daniel Trussoni: Angelology - Az átok
Karen Marie Moning: A Hajnalra várva
J. Goldenlane: A herceg jósnője
Cassandra Clare: Bukott angyalok városa
Aimee Bender: A citromtorta különös szomorúsága
Joe Abercrombie: A penge maga
Libba Bray - Cassandra Clare - Caludia Gray - Maureen Johnson - Sarah Mlynowski: Vacations from Hell
Dora Craiban: Fénytörés
Kerstin Gier: Zafírkék
Alex Flinn: Kiss in time - Csók, pont jókor
Richelle Mead: Véreskü
Erin Morgenstern: Éjszakai cirkusz
Cynthia Hand: Angyalsors
Karen Marie Moning: Álom és valóság
Lauren Kate: Torment - Kín
Cat Patrick: Forgotten
Julie Kagawa: The Iron King - A Vaskirály




2014-ben így terveztem a kihívást: A és B, de az összesből csak hármat tudtam elolvasni (12%). Poszt itt volt.

Katharina Hagena: Az almamag íze
Jean-Christian Petitfils: Méregkeverők
E. L. James: A szürke ötven árnyalata
Alexandra Adornetto: A pokol jegyese
XVI. Benedek - A világ világossága
Ildefonso Falcones: Fátima keze
Lilian H. AgiVega: Az elveszett tündérfalu
Francine Rivers: Leplezetlenül
Dan Krokos: Hamis emlékek
Rachel Caine: Az üvegház
Michael Grant: Köddé váltak
F. Scott Fitzgerald: A nagy Gatsby
Scott Westerfeld: Leviatán
Marie Lu: Legend - Legenda
Cyn Balog: Fairy Tale - Tündérszerelem
Stephenie Meyer: A burok


2015-ben sem jártam jobban: csak egyet sikerült elolvasnom, poszt itt található róla (4%).

Mira Grant: Deadline
Hisham Matar: Férfiak földjén
Alex Flinn: Towering
Kiki Hamilton: Tündérszárny
China Miéville: Kraken
Jennifer L. Armentrout: Onyx
Jennifer L. Armentrout: Opal
Nyáry Krisztián: Így szerettek ők
On Sai: Scar
Nick James: Strikeforce
Hugh Howey: Kivetve
Nicole Williams: Crash
Suzanne Young: The Program
Jo Baker: Longbourn árnyékában
Rebecca Ann Collins: Pemberley-krónikák
Rebecca Hamilton: The Forever Girl - Az öröklétű
Catherynne M. Valente: Marija Morevna és a Halhatatlan
Enrique Vila-Malas: Bartleby és társai
Mary Robinson Kowal: Tünékeny illúziók
Aimée Carter: The Goddess Test


2016-ban szintén egyet olvastam, poszt itt (4%).

Audrey Niffenegger: A Highgate temető ikrei
Martin Pistorius: Néma üvöltés
Francine Rivers: A főpap
Holly Smale: A lány, akit soha senki sem vett észre
Carrie Ryan: Kezek és fogak erdeje
Vivien Shotwell: Mozart múzsája
Jessica Day George: Éjféli bál
Michael J. Sullivan: Az elfek tornya
Federica Bosco: Vigyázz rám, angyal



A 2017. pedig még tart, eddig egyet olvastam el, az alábbi művek kerültek fel váróra, poszt itt: (eddig egyet olvastam).

Kiera Cass: The One - Az Igazi
Totth Benedek: Holtverseny
Lena Andersson: Jogtalan elbirtoklás
J. A. Redmerski: Az örökké határa
Mats Strandberg - Sara B. Elfgren: Kulcs
J. M. Coetzee: Jézus gyermekkora
Peter Buwalda: Bonita Avenue



- Könyvmoly Párbaj -


2011. szeptemberében készítettem az első két polcom és jelentkeztem az első kihívásra, amit teljesítettem (jee), így csak azokat a könyveket mutatnám meg, amelyek még fent voltak, de nem olvastam őket. Ez az egyetlen sikertörténet a KM életében, a többit sajnos nem sikerült kivégeznem.

Szóval az első kör további, nem kötelező művei:


Egy sikeres kihívás túlélői:

Aimee Friedman: Sea Change - mert sellős
George R. R. Martin: Királyok csatája - mert azt hittem, hogy elolvasom a Trónok harcát, de nem sikerült, mert unalmasnak találtam
Elizabeth Massie: Tudorok 2. Végzetes játszma - a sorozat második része (fogalmam sincs hirtelen van-e harmadik) és le akartam tudni
Szántó György: A boszorkány - ifjúsági és boszorkányos téma
A. A. Milne: Winnie-the-Pooh - angoltudás fejlesztése

2012-es kör polcai (1 és 2) és ebből is csak egyet olvastam el (5%):

J. R. R. Tolkien: A Gyűrűk Ura - A gyűrű szövetsége
Fábián Janka: Emma fiai
Szu Tung: Így éltem császárkoromban
Margit Sandemo: Vágyakozás
Ta-mia Sansa: Forradások
Sheila Kohler: A Bronte lányok
Lauren Oliver: Delírium



2013-ban négy könyvet olvastam el a húszból (20%), poszt itt található róla.

Christopher Golden: Uncharted - A negyedik labirintus
Laurel Corona: A négy évszak - Vivaldi Velencéje
Tara Bahrampour: Visszatérés Iránba
Anthony Trollope: Hitek és remények
Kate Chopin: Ébredés


2014-ben szintén négyet olvastam (19%), semmivel sem különösebb ez az év, mint a többi (max a szabályok változtak).

Jodi Picoult: Találj rám!
Benkő László: Drezdai emberünk
Francine Rivers: Az utolsó bűnevő
Joel Dicker: Az igazság a Harry Quebert ügyben
Tiffany Truitt: Chosen Ones
Alan Bradley: De mi került a pitébe?
Julie James: A hamis partner


Így alakult a 2015-ös év: Polc és poszt (0%)

Lois Lowry: A fiú
Jodi Picoult: Vezeklés
Karen Rose: Vigyázz rám
John Green: Papírvárosok
James Frey: Sky Key
Leigh Bardugo: Siege and storm


A 2016-os évet nem hozom, mert nincs olyan cím a listán, amely nem jelent itt meg valahol.

A 2017-es maholnap lejáró kihívással sem állok jobban (majd jövőre... hátha): Polc és poszt (0%)

Kati Hiekkapelto: Kolibri
Colm Tóibin: Mária testamentuma
Romain Gary: Lady L.
M. A. Larson: Csillagfürt Akadémia
Aziz Ansari: Modern románc


Folytatása következik!

Lesd meg őket is!

6 megjegyzés

  1. Juuuj! Valami hasonlón gondolkodtam én is, de így látva még jobban tetszik. Vihetem én is ezt? :) (Sorozatos bukásaim vannak nekem is. :D)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D Nyugodtan! Kíváncsian várom a listád. (Bár szerintem Te jobban állsz mindennel mint én. :D)

      Törlés
    2. Haha. Ha. Ha. Ne hidd, biztos, hogy nem. :D

      Törlés
  2. Ezeket azóta sem olvastad el?

    A Nyomorultaknak egyszer én is neki akarok majd állni... egyszer jó sokára :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyiket sem és ezek nem szerepeltek még a Várólistám képekben rovaton belül. :) Ez volt a kiemelési szempontom.

      Igen, én is így vagyok vele, ezért is csodálkoztam, hogy mertem ezt felrakni bármilyen listára. :D Elég kétévente egy-egy hosszabb regény és azok nem klasszikusok.

      Törlés