Azt hiszem kicsit elszaladt velem a ló, miközben megmutogattam hónapról hónapra a várólistám bővülését, ezért visszafogom magam és egy szolidabb, lassabban bővülő válogatást fogok megmutatni a már meglévő vagy éppen megjelenés előtt álló kötetekről.
Maximum húsz könyv fog felkerülni ide illetve a poszt végére az éppen aktuális LoL kívánságlistám ami főleg képekből áll.
- Várólista -
A Rudnay-gyilkosságok: nagyon szerettem az első részt és azt mondják, hogy a második is van olyan jó, mint az egyeske. Meglátjuk, de már várom, hogy belevessem magam újra abba a világba.
Én, Livia: elég volt annyi, hogy a középpontban egy erős nő áll, na meg a korabeli Róma. Ex-latinosként kötelező darab.
A sci-fi politológiája: amikor megláttam a címet, tudtam hogy kelleni fog, úgyhogy nem is kérdés, ide nekem a sci-fiket elemző művet!
A Vétkes: bevallom, kicsit hiányzik a lightos YA, így került fel a várómra ez a kötet és remélem, hogy tud majd újdonságot is nyújtani.
Rengeteg: ez a regény az egyik legvágyottabb példányom, amint megérkezik, olvasom ezerrel! A fülszöveg fogott meg főleg, de nem is tudnék egy vonást kiemelni belőle, az egész tetszik. Örökké a tiéd: elég durva disztópia és csalóka az itt léte, mert már olvasom, de olyan szintű aljasság van a szereplők között, amit nehéz befogadnom, úgyhogy egy kicsit szüneteltetem. Nem értem miért disztópia, az emberek így viselkednek egymással a mindennapokban is... (Irónia... tudom miért disztópia egyébként, de nem kell ehhez jövőbeli környezet...) Dorothynak meg kell halnia: szerencsére már nálam van, nem fogom sokáig váratni szegényt. Fantasy Óz birodalmában, meg kell ölni a hatalomtól bezizult Dorothyt. Scarlet: kíváncsi vagyok mi lesz Cinderrel, de addig nem olvasom, míg meg nem írtam az előző részről a véleményem...
A só és vihar boszorkánya: amúgy én ezt 2015. szeptemberében rendeltem elő a Líránál, azóta is várom a megjelenését, ami úgy néz ki, hogy érkezni is fog az idei Fesztre (vagy nem, ki tudja?). A fülszöveg alapján olyan, mint a Gyönyörű titkok múzeuma, ezért szükségem van erre a regényre.
Szívem és egyéb fekete lyukak: ezt angolul néztem ki, de láttam, hogy megjelenik itthon, ezért gondoltam, hogy megvárom és lőn... az öngyilkosság a téma, nehéz, de pont emiatt szeretném olvasni. Reménykedem benne, hogy jó vége lesz...
A nagy illúzió: Benyák Zoli könyv, kell és kész!
Kiéhezettek: iszonyúan érdekes a fülszövege ezzel a fertőzéssel és a világképével. Már itt van nálam, csak olvasnom kell.
Az Elveszettek Szigete: már angolul kinéztem, mert mindenféle meseátdolgozás érdekel. Azóta a filmet is láttam és el is kezdtem ezt a könyvet olvasni. Szerintem a jövő héten várható az értékelés mind a filmről, mind a regényről. Tolkien és C. S. Lewis: ők ketten nagyon érdekelnek. After the woods: még mindig lekötnek az ifjúsági pszicho-thrillerek, miért ne folytassam ezzel?
- Most olvasom -
Az egyik kedvenc goodreads-es értékelőm írt róla nem túl szépeket, pont ez keltette fel az érdeklődésem. Egyelőre nem nehéz a nyelvezete és a szerző szépen fejezi ki az egyes gondolatokat, bár nem szépirodalmi minőség, az is tény, de egyelőre tetszik.
- League of Legends kívánságlista -
Igazából ha ügyes leszek és ma játszom, akkor meg fogom tudni venni (400 IP kell még), úgyhogy már vehető sajátnak is.
Ők lesznek a következők, egy-két hét beletelik azt hiszem, főleg hogy nem vagyok ott olyan aktív:
Anivia eddig folyamatosan szívatott, úgyhogy kell, viszont a Yasuokat hozó idézőkről jót nem tudok írni. Általában bannoljuk a meccsek előtt ezt a hőst, mert 1. vagy a csapatunkban van és fogalma sincs hogy kell használni, vagy 2. ellenünk, de akkor meg olyan, mintha az egyik világbajnok jött volna álruhában a megrontásunkra. Ezért is szeretném, mert nagyon durva tud lenni, csak nehéz jól használni, engem meg vonz a kihívás.
Ezrealt eddig nem szerettem, de ahogy kikaptam ARAM-on mikor ingyenes volt, megtetszett és szeretnék még vele kísérletezni. Lehet Ori helyett őt veszem meg... majd meglátom.
- Skin kívánságlista -
Főellenség Veigar
Pulzustűz Ezreal
Egyetemista Ahri
Lélektűz Brand
Lótuszrend Karma
Zombivadász Jinx (bal oldalt)
Fényív Vel'Koz
Ezért:
Illetve
Őrző Karma (hátul jobbra)
Ezért:
Ők kellenek, remélem a Hextech vagy az ajándék láda megadja őket.
És már érik egy Könyvfesztes kívánságlista poszt, na megy egy Miért bolondultam bele a LoL-ba vakulásig? bejegyzés is...
Nézzétek! Amikor megláttam ezt a könyvet, azonnal a kívánságlistámra került, mert mindkettő szerzőt kedvelem, sőt talán C. S. Lewist jobban egy kicsit... úgyhogy nagy szeretettel ajánlom az Egy híres barátság történetének bemutatóját:
Colin Duriez könyvében a huszadik század talán két legkedveltebb fantasyszerzőjének személyes történetét és írói fejlődését világhírű barátságukon keresztül kíséri végig.
Rövid leírás
A fantasy-műfaj talán két legsikeresebb szerzője J. R. R. Tolkien és C. S. Lewis negyven éven át voltak közeli barátok. Az Oxfordi Egyetem két fiatal oktatóját a középkori irodalom és az észak-európai mitológia szeretete hozta össze. Lewis megtérésében nagy szerepet játszottak a Tolkiennal folytatott beszélgetések, míg Lewis támogatása nélkül sosem született volna meg az évszázad fantasy-trilógiája, A Gyűrűk Ura. Colin Duriez a két író barátságának elbeszélésével kíséri végig intellektuális és hitbeli fejlődésüket és sorsuk alakulását.
Colin Duriez
Colin Duriez (1947-) író, újságíró, Tolkien kutató, korábban az IVP kiadó szerkesztője.
Célközönség
• Életrajzi könyvek kedvelői.
• A két író könyveinek rajongói.
• Akik szeretnének bepillantást nyerni a két híres író könyveinek keletkezésébe.