---

A bejegyzés képeit itt találod.

Szép fejlécképekért nézz szét Vickynél.

Hangulatkép

Amikor először megláttam a Meddig jössz borítóját, nem igazán keltette fel az érdeklődésem, úgy voltam vele, hogy olyan nagyon zöldes, meg autós, esik az eső és lehangoló, úgyhogy nem kell ez nekem. Csak nem hagyott nyugodni a dolog, ezért elolvastam a fülszöveget és egyből felkaptam a fejem a színház szóra. Mivel nem ismerem a környezetet és esetemben még dolgozik a ködös félisten mítosz, vagyis az, hogy nem tudok róla semmit és hajlamos vagyok idealizálni, ahogy sokan szokták, ezért gondoltam, hogy csak megpróbálkozom a kötet nyújtotta élmények által többet tudni a témáról. Így vágtam bele, olvastam el és azt kell írjam, hogy nem döntöttem rosszul.

A történet kezdetén Lilit és Miklóst követjük útjukra Londonba, ahol egyből beleláthatunk kapcsolatuk természetébe és a köztük lévő köteléket is megfigyelhetjük, ami nem a legszebb a világon, hiszen a megcsalás sosem a kapcsolatok ékessége. A nő egy vidéki színésznő, akinek viszonya a híres-neves, Kossuth-díjas rendezővel titokban kezdődött, ahogy ez szokott lenni és mivel a férfi nős, nem igazán szeretné, hogy kiderüljön a közös affér, pedig a feleségen kívül mindenki tud már róla. A hölgy hiába vár, a férfitól alkalmi együttléteken túl nem kap többet. A regény a maga lassú folyásán keresztül kettejük, de főleg Lili érzelmi oldalát és a színházat mutatja meg, mint egy olyan környezetet, ahol a viszonyok születése és elhalása mindennapos, ahol a titkok a falak között maradnak. Itt pedig jöhet a kérdés: meddig fognak egymás felé menni a szereplők? Mi lesz az a pont, ahol elválnak útjaik, vagy esetleg ők lesznek a ritka kivételek és sikerül beteljesíteniük boldogságukat?

Nem igazán szeretem a megcsalás témáját, sem a szerelmi háromszögeket kötetekben, mert a szerző ritkán jön ki jól belőle, tisztelet a kivételnek természetesen. Itt is tartottam tőle, de a kíváncsiságom a színház világa iránt nagyobb volt, mint az általános gyanakvásom a téma felé és mivel láttam, hogy az írónő színésznőként dolgozott, úgy voltam vele, hogy nagyon ért a leírtakhoz, úgyhogy félretettem mindent: előítéletet, gondolatokat, elvárásokat és belekezdtem. A művet a kezembe véve először nem gondoltam semmire, mert hát kocsi, oké, valami színházas képet vár az olvasó, ha már úgy adódik, hogy ahhoz kötődik a történet. Ám itt nem így van, mert az autó műszerfala a cím továbbgondolása lehetne: meddig jössz és mennyivel? Ami egy kis poén, de ha azt nézzük, hogy egyáltalán nem mindegy, hogy valaki milyen sebességgel és hogyan érkezik másnak az életébe, egyből el is veszti a poénos élét. Egyébként a kocsinak szerepe is van a műben.

Ahogy elkezdtem már éreztem, hogy jóban leszünk a kötettel, mert nekem, bevallom, nagyon szimpatikus volt Lili karaktere és egyszerű olvasó vagyok ahhoz, hogy az ilyenek, tehát ha a szereplő számomra szimpatikus, akkor vigye az egészet - nem kritikai szemmel olvasok, ezt akartam leírni vele. Nagyon kedveltem benne azt a kis cinizmust, a lázadását, azt, hogy harcol az elképzeléseiért, vagyis itt a kapcsolatért, és nem naiv, de azért megvan benne a kellő tágra nyílt szemmel a világra csodálkozunk vonás. Lehet, hogy nem mindig kedves vagy jó szándékú, de a szimpátiám elnyerte, úgyhogy drukkoltam a boldogságáért, ez viszont nagyon olvasófüggő, tehát nem írhatom azt, hogy az olvasók kedvence lesz a lány, de számomra érthető a helyzete.
Az ő narrálásában olvashatjuk az eseményeket és ahogy haladtam a lapokkal, egyfajta tudás hiányát éreztem szinte szüntelenül és nem a kötet lapjain, hanem magamban, a tudásvágyam szólt hozzám: a fiatalkori, egyetemi éveket szerettem volna jobban kifejtve látni. Lili bővebb múltját. Természetesen ez a történet nem erről szól, de nagyon érdekelt engem honnan jött a lány és az is, hogyan működik egy ilyen típusú egyetem. Természetesen a most leírt jellemző nem negatív vonás, egyszerű érdeklődés tőlem.
Miklós ezzel szemben számomra sokkal inkább unszimpatikus volt, de mégis, Lilit meg lehetett érteni a reménykedése és a személye miatt, a férfi tetteire nem látom a megnyugtató választ. Nem értettem őt meg.

Az általam elképzelt pátoszt sajnos sikerült leütnie a könyvnek, de ez nem a szerző hibája. Egyszerűen így működik a világ, csak sajnos erről nem feltétlen akartam ilyen formában olvasni és ez továbbra sem hiba. Ugyanolyan hely ez, mint átlagban a többi, kapcsolatok hajtják és összebújások, de közben megvan a maga légköre, amin belül nagyjából mindenki tud mindent és egy külön dimenzióként működik a színészek számára, akik nagyjából ugyanazokon a dolgokon mennek keresztül, mint elődeik, nincs új a nap alatt és ide tartozik Lili a saját kapcsolataival is, nem üt el ettől a közegtől. Ezt a szerző szépen megfogalmazta, tetszett a közös mítoszok gondolata, amihez mindenki hozzárakja a magáét. Tetszett az a könyvben, ahogy bemutatja milyen a színészek világa és ahogy jellemzi a társait és magát a szerepekkel, hogy mit jelent a színpadi jelenlét és ahogy egy történetet mesél el olyan emberekről, akik a világot jelentő deszkákon szétszórják érzelmeik szilánkjait, de a való életben nem tudnak a bennük lévő gyúlékony érzésanyaggal mit kezdeni.

Hangulatkép szintén

Mint minden munkahelyen a rivalizálások, nagy egymásra találások és barátságok születése történik, hol így, hol úgy, de az élet mozgalmas, társas lények vagyunk. Lili ottani környezete egyedi, az életében és a színházban mindenkinek megvan a szerepe, elsősorban a mellékszereplők körére gondolok, egyáltalán nem érzem feleslegesnek őket és egyáltalán nem gondolom, hogy halott lenne a közeg. Valamilyen szinten mindenki érdekes, jó volt erről a közegről és az emberek történeteiről olvasni, ami szinkronban van a színház meséivel, ugyanaz a kettő. Olvashattam itt szerepszerelmekről, belső viszonyokról, előbbire Szalontai példáján keresztül és ennek ellenpéldája Ellácska lett. Mégis a kapcsolatok közül a legfontosabb Miklós és Lili példája, a kötet az ő közös útjuk állomásait mutatja meg, keserédesen, néha szomorúan, néha felemelkedve, szárnyalva.
Az utolsó lapok számomra nem okoztak nagy meglepetést, valahol számítottam rá, ezért csak egy kicsit lepett meg.

„Nem adjuk ki egymást.”

Összességében tehát ez egy jó könyv a színházi világ egy részéről, az emberek viszonyairól, hogy milyen lehet, ha az érzelmeket kell a közönség elé szórni és hogyan viselkedhetnek egymással a társulat tagjai. Az érdekkapcsolatokról, vagy arról, hogy kinél hol van az a határ, amíg el lehet menni a másik irányába, meddig kell menni a szerelem érzéséig és meddig érdemes? Lili főszereplőnk kapcsolatáról, ami egész végig baljósságot mutat és az a ragacsos érzés ott van az olvasóval együtt, mert kíváncsiak vagyunk rá és arra, hogy meddig mehet és mikor lépi át a határt az egyik vagy másik fél. Az pedig hogy hogy végződik? Maradjon csak a színfalak között meg a könyvet olvasók tudatában.

Ajánlom, hogy olvassátok el. Érdemes, mert Sándor Erzsi jól ír.

Én pedig kérem az összes megjelent művét, megyek is a könyvtárba!