A szerelem mozaikdarabkái...
,, Nem vagyok rossz ember. Tudom, hogyan hangzik ez - védekező, gátlástalan -, de igaz."
Fülszöveg:
Junot Diaz kötete egymáshoz kapcsolódó történetek füzére, melyek középpontjában a szerelem áll, csak épp más-más jelzővel: szenvedélyes, tiltott, haldokló, anyai. A szerelem pedig maga is „idegen” egy idegen földön, hiszen New Jerseybe szakadt dominikaiak közösségében járunk, akik gyötrelmesen próbálják összekapcsolni a két világot, hogy életteret találjanak maguknak. Az energikus és ötletes, gyengéd és humoros szöveg elénk tárja az emberi szív határtalan sóvárságát és elkerülhetetlen gyengéit.
Junot Diaz a Dominikai Köztársaságban született és New Jerseyben nevelkedett. Már Drown című első novelláskötete nagy visszhangot váltott ki, majd regénye, a The Brief Wondrous Life of Oscar Wao 2008-ban elnyerte a Pulitzer-díjat. Az Így veszíted el 2012-ben jelent meg tovább öregbítve fiatal szerzője hírnevét.
És most beszéljünk egy kicsit a szerelemről. (Mielőtt mindenki megijed, nem Szirmai Gergő zseniális vloggerkedését szeretném utánozni, most ilyen kedvem volt.) Ez az az érzés amit minden ember legalább életében egyszer megtapasztal és általában az első szárnypróbálgatások mindig eséssel járnak.
De mi van azzal az emberrel aki folyamatosan, újra és újra ugyanabba a hibába esik? Nem elég neki a jelenben lévő párja, hanem mindig újabb és újabb nők után néz, egyszerre akár ötven futó kapcsolattal rendelkezik. Mit lehet mondani egy ilyen emberről? Hogy szenvedélybeteg? Vagy hogy
 |
| A kereső ezt hozta ki az Otravida, Otravez-re. |
,,hajtja a vére"? Miért nem elég egy szerető neki? És egyáltalán: miért nem tanul belőle?
A regény (khm... megszokás, na) szóval a novelláskötet alapja ez az érzés, ez a szerelemkeresés minden egyes nőben (vagy bogárban ami mozog), ez a nyugalomkeresés amit egyiknél sem talált meg. Egy központi figura volt a történetek hátterében és ez maga Yunior aki feltűnik a legtöbb novellában, direkt megkerestem egyben nem volt benne, mégpedig az Otravida, Otravez c. darabban.
Az egész könyvet átszövi az erotikusság, amit nagyon hiányoltam A szürke ötven árnyalatából és ami ilyen témájú jobb könyvben azonban mindben benne van, szóval azt mondom hogy ez egy nagyon jó elem mert hangulatot teremtett, úgymond atmoszférát adott a műnek.
A cím, az Így veszíted el az egyik novella záró sora de utal az egész novellaköteg (már nem jut eszembe több szinonima) tanulságára: ha hajt a véred akkor nem lesz soha boldogságod és mindegyik szeretőt így veszíted el.
A novellákra jellemző az erős vég, általában ott üt nagyot az író valamelyik szervünkre (szív vagy vese kinek mikor hogy), nagyon jó a csattanója. Mindig egy kicsit elszorult a szívem amikor egy-egy kisebb rész befejeződött mert sikerült hatnia rám és ez nagy szó. Ugyancsak sajnáltam a szereplőt mikor kihasználták és nem tett ellene semmit, hagyta magát. A hálátlanság nagyon tud fájni és Díaz ezt nagyon jól tudta ábrázolni illetve érzékeltetni, a magánnyal együtt. Szóval tetszett ez az érzelmi kavalkád amit sikerült kiváltania belőlem.
A másik vonás amit kifejezetten szerettem a könyvben az a társadalmi helyzet volt. Tökéletesen visszaadta az Egyesült Államokba költözött dominikaiak hányattatott sorsát hogy nagyon nagyon nehéz a helyzetük. Illetve a másik: megpróbálják még egymást is kihasználni az állampolgárságért (,,dokumentum kurva"). Szörnyű dolog hogy egy nemzetiségbe tartozó emberek mennyire nem találják meg az egységet. Az még rosszabb hogy Amerika mégsem a szabadság földje hanem ennek a melegágya, hagyja hogy ez megtörténjen. Az erős boldogul, a gyenge pedig vagy megszökik vagy meghal. A rasszizmus mindennapos dolog ezeknek az embereknek az életében. (Önéletrajzi ihletés vajon?)
Ahogy a megbélyegzés is: ,,ő is csak dominikai férfi". Ez a legrosszabb, ahogy skatulyába húzzák az embert...
A vallás dolgairól nagyon kevés szó esik. Yunior enyhe gúnnyal viseltetik édesanyja dolgai iránt:
,,Addig sosem volt nagy templomba járó, de amint beütött nálunk a rák, hanyatt-homlok Jesucristo rajongó lett; annyira hogy ha lett volna kéznél alkalmas kereszt, simán felszögeli magát. Abban az utolsó évben, különösen totál Ave Maria lett."
Műfajilag a novelláskötet besorolást kapta és komolyan el nem tudom képzelni hogy ezek a darabkák egymás nélkül is létezzenek. Láttam valamelyik bloggernél (nem tudom kinél), hogy korábban már megjelentek csak különálló egységként. Ezek a részek adnak egy teljes képet, adják meg a hangulatot ami olyan varázslatossá teszi ezt a könyvet. És ezt én írom aki eddig idegenkedett a kortárs szépirodalomtól! Most már nem fogok...
Azt mondom a világkidolgozásról hogy én mindig is ilyet szerettem volna olvasni. Hogy nem kell magyarázni mert jól mutatja meg és mindent értünk és még tovább is gondoljuk őket. SPOILER! Hogy hasson, hogy átérezzem milyen az amikor a saját bátyád a szemedbe köp a hálátlansága miatt; hogy emellett mégis tudjak aggódni érte. Hogy szánjak meg egy olyan nőt aki megvet és próbáljak meg neki segíteni annak ellenére hogy ódzkodom tőle és ő szemmel láthatóan utál.
SPOILER VÉGE!
És itt van az egész ember vágyainak kulcsa: a család. Mindenkiben kereste a leendő gyermekei anyját és erre a bizonyíték a Félreépők kézikönyve c. novellában található (SPOILER: a bizonyíték a gyerekhez való hozzáállása.)
SPOILER VÉGE!
A könyvnek nem a cselekmény az erőssége hanem az író stílusa és hangulatteremtése. Nem mindegyik novellának van, az egyes részek inkább visszaemlékezések; az Alma címűben a főszerep szerintem inkább a benyomásoké hogy hirtelen eszébe jutott a lány és gyorsan le akarta írni az emlékeit róla mielőtt elfelejtené. Különben az egész műre jellemző ez a kapkodás. Néha újra kellett olvasnom egy-egy bekezdést hogy emlékezzek mit írt a különféle lányokról mert nagyon gyorsak a témaváltások.
A karakterek közül hangsúlyos Yunior, Rafa és a szüleik. Emlékszem mikor még gimnazista ifjonc voltam (hú de régen volt) az irodalomtanárom Örkény munkásságánál megjegyezte hogy az a jó könyv ahol az író keveset beszél és mégis rengeteget tudunk meg a szereplőkről. Mivel itt is novellákról van szó ezért a fenti szempontnak teljesülnie kell és azt írom hogy ez maradéktalanul sikerült is. A karakterek emberiek problémával, rengeteg hibával és sok-sok álommal ami mindegyikőjüknek más.
Az első benyomásom igazából nagyon távolt volt a várttól. Mielőtt a kiadó felkeresett már nagyban szemeztem ezzel a könyvvel, de mikor lehetőségem nyílt elolvasni az első fejezetet egy kissé leesett az állam, jó értelemben persze. Nem ezt vártam. Helyette sokkal jobbat kaptam. A kezdés hangsúlyos, egyből a közepébe és nagyon jó ötlet volt ezt a novellát (Nap, hold, csillagok) előre tenni.
Nagyon nagy kedvencem volt a Pura, illetve az Invierno - Azon a télen c. rész. Főleg a múlt az, amit nagyon szerettem olvasni. Az Otravida, Otravez című szerintem egy kissé kilóg a történetek közül, nem nagyon tudtam kötni Yuniorékhoz. Viszont itt van a legjobb leírás a fekete bőrűek sorsáról, szóval gondolom ezért került be a könyvbe.
,, Ezek vagyunk mi. És még így is kevesen vannak, akik hajlandók nekünk eladni. Amikor személyesen beszélünk velük, elég jól bánnak velünk, de a végén sosem hallunk felőlük, és amikor Ramón legközelebb elhajt arra kocsival, azt látja, hogy a ház amit megnéztünk, már lakott, általában blanquitos, szóval fehérek lakják; azt a füvet nyírják, ami a miénk kellett volna legyen, és a mi reménybeli eperfáinkról vágják az elszáradt gallyakat."
A könyv szerkezete egyszerű: kilenc novella alkotja, hosszabb-rövidebb terjedelemmel. Igazából a kiadást még nem láttam, de már nagyon kíváncsi vagyok rá. Ha a többi Cor Leonis könyvből indulok ki, akkor biztos hogy tartós lesz. A borítót nagyon szeretem, igazán figyelemfelkeltő.
A stílussal sem volt nagyobb gondom, sikerült néhány új szót tanulnom aminek nagyon örülök viszont a kiadó helyében én beszúrtam volna itt-ott egy-egy lábjegyzetet a magyarázatokkal. Nem tudom hogy az eredeti kiadásban ez szerepel-e, ha igen akkor vegyük úgy hogy nem mondtam semmit. Viszont nem mindenhol kellene, mert általában ott van a mondat második részében igencsak ötletesen megoldva ez a probléma. A másik: azért akad benne egy-két csúnya szó is. Ami mondjuk engem nem zavart, csak már olyan mértékű volt hogy meg kell jegyezni.
Junot Díaz, Pulitzer-díjas író a Dominikai Köztársaságban született, de később családjával az Amerikai Egyesült Államokba, New Jersey-be emigrált.
A Rutgers College-ban diplomázott. A The Brief Wondrous Life of Oscar Wao szerzője számos díjat nyert regényével: John Sargent Sr. First Novel díj, National Book Critics Circle díj, Anisfield-Wolf Book díj, a daytoni Irodalmi békedíjat és 2008-ban Pulitzer-díjat. Nagyszerű regényén kívül több díjnyertes novelláskötettel is büszkélkedhet. A Voices of Our Nation Workshop társalapítója.
A kiadónál hamarosan megjelenik: a Fulladás (Drown) és az Oscar Wao csodálatos rövid élete is.
A kötet vége szerintem nagyon jól lett lezárva SPOILER: (mekkora ötlet megírni az összes kapcsolatát és kiadni, biztos hogy lenne bevétele; engem is érdekelne).
A könyv 2500 Ft-ba kerül, amit nagyon reális árnak érzek. Főleg hogy kétszáz oldalas a könyv is (kb) és a tartalom miatt is nagyon megéri megvenni.
Értékeljünk:
Kinek ajánlom? Aki nem fél egy-két csúnya szótól, meg akarja ismerni egy szerető gondolatait és akit érdekel a téma.
Hasonló könyvnek mondanám a Tökéletes kémiát, bár azért ott folyik a rózsaszín rendesen és inkább a társadalmi ellentétek miatt mondanám hasonlónak.
5/5 pont
Eredeti megjelenés: 2012
Angol cím: This is How You Lose Her
Magyar megjelenés: 2013
Kiadja: Cor Leonis kiadó
Fordította: Bozai Ágota
Oldalszám: 208 oldal
Ár: 2500 Ft
Köszönöm, hogy elolvastad!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése