Nyitótánc

Szerző: Tavi Kata
Sorozatcím: Sulijegyzetek-sorozat
Cím: Nyitótánc
Műfaj: ifjúsági

Oldalszám: 358 oldal

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó

Megjelenés: 2013
Ár: 2.799 Ft

      

Fülszöveg:

Lilla imád táncolni, épp ezért alig várja az új középiskolát és a tánccsoportot, az új barátnőket, no meg a helyes fiúkat.

Csakhogy a szomszédba költözött nyáron a leghelyesebb srác, a kosaras Krisztián, aki úgy fest, mint egy rockisten.

A szülők azt mondják, valaha ők barátok voltak, de akkor miért olyan elutasító Krisztián?

Mi zajlik a kosárcsapatban, miért vitáznak egymással a fiúk, hol nyíltan, hol burkolva? Tényleg a tehetség számít?

Mi történik a lányok között? Hogyan lehet barátságból elutasítás, szeretetből harc? Van-e megbocsátás egy lánycsapatban?

Lilla nagyszájúan lavíroz az iskola nyüzsgő életében, barátságok és szerelmek között. Szurkol a kosárcsapatnak, szenved a feleltetések alatt, és hol örömmel, hol bánatosan éli a középiskolások mindennapi, ám izgalmas életét.

A kötet a Sulijegyzetek-sorozat első része.

A Nyitótáncnál elkerülhetetlen annak a vizsgálata, hogy vajon mennyire hasonlít a Szent Johanna Gimi sorozatra. A Ciceró kiadós elődöt, bevallom, olvastam és ezért úgy gondolom, hogy a téma hasonlít, de a megvalósítás nem. Előre kell szóljak: mivel akadnak közös pontok, nem fogom tudni megállni, hogy ne mérjem össze az egyik sorozatot a másikkal az értékelésem során.

Forrás

Sajnos balett nincs a regényben, ez az

első kép a hangulatért felel.

Műfaj: ifjúsági regény.

Értékelésem: 3.5 / 5 pont.

Tavi Kata könyve a Duna-parti gimnáziumba kalauzol el minket, egy különleges osztályba ahol a kosarasok, táncosok, rajzosok sőt még a színjátszósok is jól megférnek. A kötet kezdetén Lilla éppen vidékről jön vissza a fővárosba iskolakezdésre, amikor látja, hogy új szomszédaik vannak. A várt hatvanéves házaspár helyett egy új, rocksztárkinézetű fiút kapott a sorstól, akivel első pillantásra nem jönnek ki jól. Sebaj, gondolja Lilla, legalább nem lesznek osztálytársak. Ám téved.

Az eleje határozottan jól kezdődött, szerintem Kristóf évnyitós belépője nagyon vicces volt és Lilla félelmei számomra jól ismertek, hiszen csak kevés ember nem izgul ha új helyre sodorja az élet. Viszont a kötet közepe felé azt vettem észre magamon, hogy unom és azt hiszem tudom is, hogy miért. Úgy érzem Tavi Kata egy kicsit távolságtartóan illetve szárazon ír, de ez csak az én véleményem. Nincs meg a mondataiban az a gördülékenység, ami Leiner Lauránál igen és ami arra késztetett a SZJG esetében, hogy együltő helyemben végigolvassam az egész könyvet és azonnal menjek a másik után, pedig az hemzseg az idegesítő elemektől, míg a Nyitótánc nem. Ezért is pontoztam le igazából a regényt. A többi apró dolog nem volt olyan hangsúlyos elem, mint a fenti kettő, de szerintem ez így elég is a pontszám magyarázatához.

Egy fejezet egy hónapot ölel fel és nem mindig sikerül ezt rendesen megragadni. Kata sokszor ugrik át olyan cselekményelemeket, ami engem érdekelne, egyúttal pedig sok az olyan rész, ami hidegen hagy, mert ezt én is átéltem és igazából én inkább a táncról szerettem volna olvasni még többet, nem a tantárgyakról, tanárokról. A záró tánc volt a kedvenc jelenetem, akkor éreztem Lillát a legközelebb magamhoz.

,,Nem tudom, ki miért csinálja, de azt hiszem, van, akit kizárólag ez érdekel. Mármint a siker. Én egyszerűen szeretek táncolni, és büszke vagyok a sikerre. Nem vagyunk egyformák."

Forrás
A tornaterem. Fontos meccsek helyszíne.

Az értékelésem egy olyan pontjára érkeztem, amit előbb vagy utóbb de muszáj megvizsgálnom, ez pedig a kötet hasonlósága a SZJG sorozattal. Nagyon apró dolgokban egyezik (pl. a zeneszámok fontossága: Hey, Hey, I wanna be a rockstar, Lilla olvas vagy éppen az hogy Krisztián egy évvel idősebb), de érdekes módon olvasás közben egyáltalán nem jutott eszembe a SZJG.

Nagyon tetszett nekem a gimnázium életszerűsége. Sokkal durvábbak egymással a diákok és sokkal valósághűbb az egész regény, mint az elődje. Tőlük nem másztam falra hatszor, csak maximum egyszer, de az is Lilla sötétsége miatt következett be, az osztálytársak viselkedésével nem volt baj. Mármint az, hogy szívatják egymást, a fiúk lehurrogják a másikat illetve hogy egymásnak keresztbe tesznek sokkal reálisabb, mint a SZJG szerethető karakterei. Viszont az osztálykirándulás egy kicsit kiábrándító volt számomra, azért a fiatalabbaknál is befigyel a jó öreg vodka...

Ahogy az ifjúsági iskolai történetekben lenni szokott Lilla barátokra lel és együtt vészelik át a suli gyötrelmeit. Most sincs ez másként, három lány személyében lel rokon lélekre. Első pillantásra Jázmin olyan volt, mint Kinga. Igazából a másik két lány esetében - Gréta és Flóra - annyira nem értettem, hogy miért szükséges még két szereplő Lilla illetve Jázmin mellé, amikor nem nagyon ismerjük meg őket a szükségesnél jobban és inkább választok egy kidolgozott figurát, mint kettő sablont. Ez a gondolat kitartott kb a regény feléig, de megcáfolódik és mostmár tudok mondani egy-egy jó indokot, amiért mindketten jó helyen vannak a történetben.

Az ő kapcsolatuk reálisan alakul, szerintem elsőre alig közelítenek egymáshoz és csak lassan járják be azt az utat, ami az igaz barátsághoz vezet. Nekem tetszik az, hogy nem egyből lettek azonnal "öribarik", hanem folyamatosan kerülnek egyre közelebb a másikhoz. De mivel egy év a kötet terjedelme, a regény végére ez így kevés marad, túl távol vannak egymástól.

Forrás
Performance.

A Nyitótánc egyébként szerintem ezzel a problémával küzd. Úgy érzem távol marad tőlem és nem enged a közelébe, esélyt sem ad arra, hogy megszeressem a szereplőket, vagy együtt érezzek velük. Szerintem jobb lett volna a kapcsolatokra fordítani a figyelmet és nem arra, hogy a lánynak milyen órája van és miről tanulnak.

Az iskolában, a koedukált osztályokban nemcsak a nemek találkoznak, hanem a választott szakirányok is. Egy osztályon belül megfér a tánc, a rajz, a kosárlabda illetve a színjátszás is. Igazából ez nekem furcsának tűnik, hiszen a magyar oktatáson belül sem véletlenül vannak külön osztályokban az azonos érdeklődésű tanulók, de igazából ez mindegy is, mert tetszett az újítás.

A speciális képzések leírásaiból keveset kapunk, akár a táncórákról, akár a meccsekről van szó, de igazából az előbbi jobban hiányzott. Úgy gondolom, hogy ez egy igazán erős pontja lehetne a regénynek, de igazából nem nagyon tudunk meg semmit Lilla választott táncstílusáról (hiszen akár a versenytánc, akár a hiphop esetében más képességek kellenek) és a záró tánc esetében, de még a különféle órák gyakorlásaikor sem tudjuk meg, hogy milyen elemek, honnan és miért kerülnek bele a csoport koreográfiájába.

,,Egyszerűen csak táncolni szeretnék, szabadon, a saját akaratomból. Mindig ezt akartam." 

Igazából nem volt sok problémám Lillával. A lány néha sötét, de azért, mert a többiek kapcsolataira, mások felé való megnyilvánulásaikra nem figyel oda, ezért sokszor lemarad a helyzetről illetve néha bunkó tud lenni. Egyébként képes kiállni másokért és önmagáért, bár némely helyzetben nyuszika. Lillát nem tudom utálni akármit csinál, mert próbálkozik és sokszor jól kezeli a helyzeteket. Sokkal bátrabb is, mint Reni és legalább szorult bele önállóság is a teszetoszaság helyett, amivel a másik főszereplő rendelkezik.

Forrás
A történethez hasonló High School
Musical főszereplő párosa, már csak egy
kis igazítás és kész is van Lilla illetve Krisztián.

Krisztián az elején mogorván viselkedik Lillával és a későbbiek során ez folyamatosan változik. Krisztián és Ő, Ő és Krisztián pedig megintcsak érdekes, nagyon szerettem erről a szálról olvasni, mert a viszonyuk ilyen-olyan, hullámvölgyekkel illetve -hegyekkel teli, de nem olyan idegesítően hosszú, mint Renié és Cortezé. Lilla nem szenved annyit, mint Reni, amit elhatároz, azt meg is teszi. Bár - lehet egyedül vagyok a véleményemmel - nekem Krisztián nem szimpatikus, jobb ha főhősünk Márkkal jön össze. Krisztián szerintem nem elég érdekes, de hát ez is olyan, hogy ki kivel szimpatizál. SPOILER (Jelöld ki, hogy olvasni tudd!) Tehát tetszik az, hogy főhősünk nem azonnal esik bele Krisztiánba, hanem folyamatában. Bár a rádöbbenés pillanata szerintem túl tárgyilagosra sikerült, azért elégedett vagyok ezzel a szállal. SPOILER VÉGE

Mindkét szereplő iszonyúan gyerekes, néha olyan mintha az ovis konfliktusaikat áthoznák a gimis éveikbe is, ami - valljuk be - egyáltalán nem teszi felnőttessé a regényt.

A mellette előforduló témák, mint például a bántalmazás illetve a pénzelés kérdése sokkal komolyabbá teszik a kötetet. Lehet látni, hogy másabb szeretne lenni, mint a Szent Johanna Gimi és szerintem ezt el is éri, de nem hiszem, hogy akár most vagy akár a későbbiek során bárki, aki iskolai ifjúsági művet fog alkotni képes lesz kilépni Leiner Laura árnyéka mögül és elérni, hogy az olyan bloggerek mint én, ne hasonlítsák össze állandóan őket. Pedig ebben van még potenciál, tehát kedves írók, tessék megcáfolni a szavaimat!

A többi karakter felejthető sajnos, nem alkottak maradandót. Kristófon, Márkon kívül a többieket keverem, de igazából egy egyszerű mondatnál többet nem tudnék róluk írni. Krisztián nem volt olyan menő, mint Cortez, hála az égnek!

A szüleiért pluszpont jár, köszönöm, hogy legalább itt nem vertem a fejem a falba miattuk!

,,Lehet, hogy bennem van a hiba, de be kell vallanom, sosem értettem az angol nyelvű regényekben azt a pillangós dolgot. Mármint amikor azt olvasom egy könyvben, hogy a regény főhősnőjének gyomrában pillangók verdesnek, ha éppen feltűnik a színen szerelme tárgya. Már elképzelni is tiszta brutál ezt a szitut. Imádom a lepkéket (az állatkert lepkeháza szerintem varázslatos hely), na de a gyomromban? Szegények. Akik ilyeneket írnak, azok nyeltek már le véletlenül bogarat? Na és a gyomorsavról hallottak már?"

Összesítve úgy érzem, hogy ez a regény jó volt, talán egy kicsivel többet nyújt az átlagosnál. Bár szerintem a célközönség jobban értékeli, mint én és ez így van jól, hiszen nem véletlenül nyerte holtversenyben Az év elsőkönyves debütálása díjat. A regény vége ígéretesen zárul, kíváncsi vagyok Lilla további kalandjaira!

Forrás
Díj.

Köszönöm, hogy elolvastad!