Végtelen ég alatt

Szerző: Veronica Rossi
Sorozatcím: Végtelen ég alatt
Cím: Végtelen ég alatt
Eredeti cím: Under the Never Sky
Eredeti megjelenés: 2011
Műfaj: disztópia, romantikus

Fordító: Bujdosó István

Oldalszám: 328 oldal

Kiadó: Alexandra Kiadó

Megjelenés: 2013
Ár: 3.699 Ft

      

Fülszöveg:

A bioszféra falain túli világot Halálzónának hívják. Odakint millió arca van a halálnak. Aria soha nem hitte volna, hogy egyszer ilyen közel kerül hozzá. 

Aria egészen eddig a külvilágtól elszigetelt, biztonságot jelentő Reverie-ben élt. Elképzelni sem tudta, mi lehet a város határain túl. Amikor azonban édesanyja eltűnik, tudja, hogy meg kell találnia. Még akkor is, ha ehhez át kell hágnia a szabályokat.

A vad Perry a külső világból való, nem ismeri a kupolák nyújtotta biztonságot, s nap mint nap meg kell harcolnia az életben maradásért. Ariához hasonlóan ő is kitaszított, és talán ő az egyetlen, aki segíthet a lánynak… a lány pedig neki.

Az éterviharok által sújtott Halálzónában Aria és Perry csak egymásra számíthatnak. Minden ellenszenvük ellenére együtt kell működniük, ha le akarják győzni a rájuk leselkedő ezernyi veszélyt, és válaszokat akarnak kapni a kérdéseikre.

A Végtelen ég alatt a posztapokaliptikus disztópia és a cyberpunk sci-fi lenyűgöző keveréke. Mindazoknak tetszeni fog, akiket magával ragadott Collins Éhezők viadala trilógiája vagy Gibson klasszikusa, a Neurománc. A regény jogait eddig huszonhat országban adták el, a megfilmesítés joga pedig a Warner Broshoz került.

,, KÉPTELEN VOLT ELHINNI, HOGY AZ EMBEREK VALAHA ÍGY ÉLTEK, HOGY NEM VOLT SEMMI MÁS KÖRÜLÖTTÜK, CSAK A VALÓSÁG."

Mostanában vigyázok a Young Adult műfajú kötetekkel, mert úgy érzem, hogy egy kicsit sok már nekem az, hogy a karakterek szerelmi drámájáról olvassak, amikor éppen rájuk szakad az ég, vagy valami hasonló történik. Nem szeretem a szerelmi háromszögeket. Egy kicsit féltem attól, hogy amikor belekezdek ebbe a regénybe, ezt fogom kapni, de szerencsére tévedtem és bevallom néhány kisebb hibától eltekintve nekem tetszett ez a könyv. Főleg azért, mert szerencsére nincs benne érzelmi sokszög.

Először az angol kiadásra figyeltem fel és amikor megtudtam, hogy megjelenik magyarul, lelkes lettem, bár az én hibám, hogy ilyen sokáig húztam a regény olvasását és most úgy vagyok vele, hogy haragszom magamra amiért nem kaptam elő korábban a Végtelen ég alattot.

Megnéztem a kötet csillagozását a molyon és elég vegyes képet kaptam, a szélsőséges nem szerettemtől, a tíz pontos értékelésig sokfélével találkoztam és nagyon kíváncsi voltam arra, vajon én melyik kategóriába fogok esni, főleg úgy hogy mostanában úgy érzem, hogy szigorú vagyok a könyvekkel.

A kötet a Végtelen ég alatt sorozat első része!

Forrás

Az alap történettel már nyomokban találkoztam más disztópiákban, mint például a Tiszták c. regényben is, de egyes elemek akár Az emlékek őre illetve a Menedék c. kötettel is hasonlóságot mutatnak. 

Az Egység utáni világ egy veszélyes hely. Míg a külsősöknek nevezett emberek állandóan küzdenek a túlélésért illetve megpróbálják átvészelni az éter tombolását, addig a belsősök szabályozott és biztonságos környezetben élhetnek a különféle bioszférákban, mindenféle félelem illetve stressz nélkül. Ebben a világban Aria élete nyugodtan telik egészen addig, míg meg nem tudja hogy a másik bioszférában (Blissben) dolgozó édesanyjával illetve a közösséggel megszakad a kapcsolat. Megpróbál a saját eszközeivel információkat kicsikarni a biztonsági igazgató fiából, Sorenből, aki egy olyan veszélyes kalandra invitálja, amely balul sül el. Ekkor találkozik először Perryvel aki megmenti az ő életét. Mindkettejük sorsában ez döntő változást jelent és rövid idő elteltével kint találkoznak újra a hömpölygő éter alatt, amelynek köszönhető az emberek társadalmának korábbi kettéválása is.

A fenti beszámolóban már lehet látni, hogy számomra mi volt az ami a regény nagy vonzerejét adja, ez pedig a világfelépítés. Üröm az örömben, hogy szerintem ez sajnos néha logikátlan (gondolok itt a fő csavarra, vagy az ösztönökhöz kapcsolódó magyarázatra) és egy kicsit lyukacsos. Ezzel volt az egyetlen problémám a kötetben, viszont ha pontszámot kéne adnom - de nem fogom megtenni - akkor csak egy pontot vonnék a tízből. Miért? Azért, mert úgy vélem, hogy a kötet nagyon szerethető. Tetszik a társadalom kettőssége és ellentéte és mindezzel együtt a két csoport közös célja ami egymástól független. Velük szemben áll a természet, tehát az éter pusztító nagysága, amely meghatározza a földön lakók életét. Nagyon érdekes volt és igazán szerettem olvasni akár a bioszféra lakóinak mindennapjairól (amely sokkal kevesebb volt, lévén Aria szemünk előtt játszódó jelenetei kint történnek meg), akár a külsősök törzseiről és azok szerveződéseiről.

Viszont sajnos nem lehetett látni az egész világot hatalmas terjedelmében, már ami a kidolgozottságot illeti, ezért egy kicsit szomorú vagyok, mert tényleg ez a regény fő ereje, viszont bízom abban hogy sorozat lévén Rossi a legjobb "falatokat" a többi kötetre hagyja, hiszen a regény első 150 oldala építkezés volt, és szerintem elég felfedeznivalót hagy későbbre is. Legalábbis remélem és így a hiányt nem hibának veszem, hanem izgalmas lehetőségnek a jövőre nézve.

Perry
Forrás

Minden egyes disztópiában a társadalmi felépítésre vagyok a legkíváncsibb és itt sem volt ez másként. Talán még hiányoltam volna a bioszférák népességének rétegeit, tehát az egyéb munkákat, vagy akár azt hogy a külső világban, tehát a végtelen ég alatt milyen egyéb mutációk léteznek még. Biztos vagyok benne, hogy sokkal több akad, mint amennyit a szerző megmutat nekünk.

Nagyon tetszenek a technikai vívmányok és nekem a virtuális világok ábrázolásáról egyből a Ready Player One jutott eszembe, ahol az OASIS köré épült a történet. Itt nincs akkora hangsúllyal megáldva a Világok rendszere, tehát ez így minimalista, viszont remélem hogy a későbbiek folyamán többet tudunk meg erről is!

,,A Világokban is ismert volt a fájdalom, például amikor az ember leesett egy lóról. Vagy ha kiment a bokája, az is fájt. De a fájdalom csak afféle effekt volt, amit azért adtak hozzá, hogy élethű legyen az illúzió. A Világokban igazából senki nem tudott megsérülni."

A logikátlanságokkal már több baj van és itt lehet az a probléma, hogy Rossi nem magyarázta el a helyzetet vagyis úgy gondolom, hogy kevés volt a leírás, tehát az ok-okozati viszony feltárása. Viszont nem vagyok biológus, lehet hogy rosszul látom, de ez a rész mindenféleképpen zavaros.

Egyúttal a regény engem nagyon emlékeztet Az emlékek őre c. kötetre is és kíváncsi lennék vajon itt az érzelmek is korlátozottak? (Gondolok itt a szerelemre.) Egyszerűen nem tudom elképzelni azt hogy nem, hiszen minden szabályozott körülmények között történik.

Aria
Forrás

A karakterek szerintem jók voltak, úgy értem, hogy sokukkal tudtam szimpatizálni, pl. Perryvel, Ariával vagy éppen Roarral de Cinderrel sem volt problémám. A történetet két narrátor - Perry és Aria - meséli el és szerintem ez jót tett a regénynek, élveztem a leírásokat. A Végtelen ég alattból nekem az első 150 oldal volt a nagy kedvencem, egyszerűen jól esett olvasni. Izgalmas, érdekes és letehetetlen a kötetet. Ekkor még a főhőseink utálják egymást és csak később nyitnak a másik felé, amikor megjelennek a különféle érzések - pl. a szánalom. Az utána lévő részekben már a romantikára terelődik a hangsúly és együtt uralják az akciódússággal a regény, viszont ez az utolsó 60 oldalra már egy kicsit sok volt, legalábbis olvasás közben ezt éreztem, mert utólag visszanézve látom, hogy annak a résznek döntő szerepe van. Szerintem mindegyik jelenet fontos, valamelyik azért, mert a cselekményhez tesz hozzá, a másik pedig a kapcsolatokat bővíti, fejleszti.

Tetszett az a folyamat, ahogy megnyílnak egymásnak, ahogy fokozatosan ismerjük meg a szereplők hátterét, történetét és mindezt abból, amit egymásnak elmondanak, hiszen a gondolataikban inkább az érzéseken, illetve később a vágyakon van a hangsúly.

Perryt nagyon megkedveltem, azért mert ő egy emlékezetes karakter és jót akar cselekedni. Bármit megtenne unokaöccséért, Talonért, és ez szimpatikussá teszi őt az olvasó szemében. Aria engem nem idegesített, bár akadnak furcsa mondatai, azért az összbenyomásom jó róla. Az utolsó csavar szerintem nem volt jó ötlet, mert ha nem lenne, akkor sokkal jobban szeretném őt. Kettejüknél lehet látni a jellemváltozás bizonyítékát, de ez lehet a későbbiek során lesz teljes (tehát pl. Perry sokkal alkalmasabb lesz a feladatára, mint most).

Roarról nem tudunk meg sokat bár ő később jelent meg a színen. Kapott egy külön novellát is, szóval ez most nem is olyan nagy baj hogy nem ismerjük meg annyira, csak ott legyen bepótolva minden hiányosság! Cinder története pedig durva és megható, ő valószínűleg a későbbiek során kap majd nagyobb szerepet.

Összesítve a Végtelen ég alatt egy nagyon jó regény, amely segít a kikapcsolódásban és az alapja igazán érdekesre sikerült ezért olyan olvasóknak ajánlanám, akik szeretik a romantikus regényeket illetve a disztópiát. Úgy hiszem, hogy a sorozat a későbbiek során leküzdi a jelenlegi hiányosságait és hogy Rossi bebizonyítja, hogy ő egy jó írónő! Rengeteg kérdésem maradt még, remélem ezekre választ kapok! (Például, hogy mi történt a világgal? Miért alakult ki mutáció? stb)

A Végtelen ég alatt 2013-ban jelent meg az Alexandra kiadó gondozásában. A borító nekem nem annyira tetszik, de ez nem róható fel, mert alapból az angol kép miatt szerettem volna olvasni ezt a regényt. Kemény kötésről van szó.

A Végtelen ég alatt sorozat (Under the Never Sky) első része, a további kötetek még nem jelentek meg magyarul, ők lennének azok: 

0.5. Roar and Liv

2. Through the Ever Night

2.5. Brooke

3. Into the Still Blue

Köszönöm, hogy elolvastad!