Seraphina

Szerző: Rachel Hartman
Sorozatcím: Seraphina
Cím: Seraphina
Eredeti cím: Seraphina
Eredeti megjelenés: 2012
Műfaj: fantasy, ifjúsági

Fordító: Simonyi Ágnes

Oldalszám: 440 oldal

Kiadó: Scolar Kiadó

Megjelenés: 2013
Ár: 4.400 Ft

      

Fülszöveg:

Képes egyetlen lány egyesíteni két világot?

A négy évtizednyi béke alig-alig enyhítette a goreddi királyságban élő emberek és sárkányok közötti bizalmatlanságot. Bár a magukat emberi alakba préselő sárkányok racionális agyukkal tudósokként és tanárokként hajtanak hasznot az egyetemeknek, nem lehetnek teljes értékű polgárai a királyságnak – kivéve akkor, ha eltitkolják sárkány mivoltukat… Ahogy közeledik a két faj közötti egyezmény évfordulója, melyre a sárkányok legfőbb vezetője is ellátogat Goreddbe, a feszültség tovább fokozódik.

A tizenhat éves Seraphina Dombegh okkal tart mindkét oldaltól. A rendkívüli tehetségű muzsikuslány épp akkor szegődik el az udvarba, amikor a királyi család egyik tagját gyanúsan a sárkányokra valló módszerrel megölik. A Királynő Őrségének kapitánya, a veszélyesen éles szemű Lucian Kiggs társaként bevonja a nyomozásba Seraphinát. Miközben nekilátnak a béke lerombolására irányuló aljas összeesküvés leleplezésének, Seraphina azért küzd, hogy megóvja gyermekkora óta hordozott titkát – amely olyan szörnyű, hogy felfedése az életébe kerülhetne.

Rachel Hartman remekül megírt debütáló regényében fantasztikusan gazdag, eredeti és hiteles világot alkot, melyet a sárkányok és az ember mellett például kvigutlok, Szentek, lovagok és Cenzorok népesítenek be. A történet nem csupán rendkívüli érzékenységgel vázolja fel Seraphina belső vívódását és fejlődését, de szinte szociológiai pontossággal jeleníti meg a kikényszerített együttélés folyamatát és buktatóit. A történet végére érve az olvasók még sokáig fognak emlékezni a tekervényes útra, amelyet Seraphina önmaga elfogadása érdekében végigjár.

„Gyönyörűen megírt, jól megformált alakok és olyan érdekes sárkányok, amilyenekről régen nem olvastam a fantasy műfajban. Lenyűgöző debütáló regény; alig várom, mit ír legközelebb Rachel Hartman.”

– Christopher Paolini, a New York Times bestsellerírója, az Eragon című regény szerzője

„Egy könyv, amely érdemes arra, hogy a kincseink közé soroljuk – ezüstösen csillog, akár a sárkányok pikkelye, és hősnője minden bizonnyal bevési magát az emlékezetünkbe.”

– Naomi Novik, a New York Times bestsellerírója, a Temeraire-sorozat szerzője

„Seraphina erős, bonyolult és tehetséges lány – hibákat követ el, és joggal küzd, hogy bízhasson; harcol, hogy túlélő lehessen egy olyan világban, amely szét akarja szaggatni. Imádom ezt a könyvet!”

– Tamora Pierce, a New York Times bestsellerírója, a Beka Cooper-sorozat szerzője

„Egy izgalmas történet, elbűvölő szereplők és egy páratlan sárkánykultúra csodálatos ötvözete. Örömmel merültem el Seraphina világában.”

– Alison Goodman, a New York Times bestsellerírója, az Eon és az Eona szerzője

„Rachel Hartman gazdag fantáziavilága lenyűgöző és meggyőző. Okos, mulatságos és eredeti történet olyan szereplőkkel, akiket követnék a világ végére is.”

– Ellen Kushner, World-Fantasy-díjat nyert író

Díjak, jelölések:

A New York Times Bestseller

An Indie Bestseller

An Amazon Top 20 Teen Book of the Year

A Chicago Public Library Best of the Best Book

A Kirkus Reviews Best Teen Book of the Year

A School Library Journal Best Book of the Year

A Library Journal Best Young Adult Literature

for Adults Selection

A Booklist Editors’ Choice

An ABA Top 10 Kids’ Indie Next List Selection

An ABC New Voices Pick

A Finalist for the William C. Morris Award for a YA Debut

,,Orma lerámolt egy halom könyvet az egyik támlátlan székről, hogy ülőhelyet csináljon nekem, ő maga pedig ráült egy másik rakásra. Ez a szokása mindig mulattatott. A sárkányok már nem aranyat halmoztak fel, ezt tiltották Comonot reformtörvényei. Orma és nemzedéke számára a tudás lett a kincs. És amint azt a sárkányok időtlen idők óta tették: a kincset összegyűjtötték, és ráültek."

A Seraphina sorozat első része

Van annak egy igencsak reális veszélye, ha az olvasó teszem azt úgymond szerelembe esik az egyik karakterrel és bejegyzést kell írnia róla, hogy normális értékelés helyett csak szívecskéket rajzolgatna ide-oda, meg ilyen szokásos rózsaszín felhős, egy kicsit bugyuta rajongásra lenne képes, amíg arra az illetőre gondol, aki szívének heves dobbanásait kiváltotta.

Ritka dolog, de ez történt velem is. Nem tudom mennyire köztudott, de én nagyon szeretem a hercegeket meg a kb ilyesmi sztorikat és képes vagyok mindent elolvasni, aminek címében vagy éppen leírásában szerepel az a szó, hogy herceg vagy hercegnő, de esetleg még a korona is jöhet, nem válogatok én annyira. Sokat gondolkodtam rajta és egy magyarázatot látok a legvalószínűbbnek, a saját történetem, az amit én szövök, hercegekről szól. Nem, nem lesz nyálas, utálom a szerelmi háromszögeket, mindenki nyugodjon meg! Bár ennyi még nem elég a teljes katarzishoz...

Ha pedig az az illető teljes mértékig hasonlít a saját szereplőmre, én elvesztem és már tényleg csak ömlengeni tudok és nyálazókát kérni.

De mielőtt ez megtörténne, elzárom a Kiggs transzparenssel csápoló énem és megmutatom, mennyire jó a Seraphina regény önmagában is, a férfi főszereplő iránti fanatikus rajongásom mellőzésével, remélem sikerül kordában tartani!

Tehát röviden: imádom ezt a könyvet!

Hosszabban:

Forrás: Saját szerkesztés.

,,Emlékszem a születésemre.

Valójában az azt megelőző időre is emlékszem. Fény nem volt, zene viszont igen: az ízületek recsegése-ropogása, a vér száguldása, a szív szaggatott altatódala, az emésztés gazdag szimfóniája. A hangok beburkoltak, és biztonságban éreztem magam."

A történet főszereplője Seraphina, aki az udvarban próbálkozik elrejteni félsárkány énjét és boldogulni ahogy tud, ám ebben mintha nem akarna segíteni neki a nemesség nagy része, mert Rufus herceg halott, nyugodjék a Mennyország tűzhelyénél. A lánynak a tömeg elé kell állnia az egyik zenésze hibája miatt és játszania, pedig a csodálatos játéka vonzza az embereket és félő, hogy utána középpontba kerül, ami természetesen megtörténik és sok ember figyel fel rá, mint például Kiggs és ezután kicsit többször futnak össze, mint addig bármikor.

Egyébként Ő, teljes goreddi (!) nevén Lucian Kiggs, az Őrség kapitánya, a fattyú herceg, aki szintén gyilkosságra gyanakszik és bájos főhősnőnkkel karöltve megpróbálja megfejteni a nagy rejtélyt. Közben a Comonot-egyezmény évfordulója is érkezik és a sárkányellenes Szent Ogdo Fiai csoport készülődik... semmi komoly, csak a szokásos goreddi események...

Amilyen szita most az agyam, meg nyűgös vagyok - éppen olvasom a Párválasztót és nem tetszik egyelőre - fogalmam sincs mivel tudnám kezdeni ezt a bejegyzést... meg is van!

A Seraphinát újraolvastam és most a második élményről írom meg a véleményem, mert akkor kaptam ezt elő először, amikor válságban volt a blog és nem tudtam róla rendesen írni, de mire oda jutottam volna, hogy na most leülök pötyögni egyet, már nem emlékeztem sok mindenre, ezért félreraktam egy kicsit és csak mostanában kaptam elő újra és örültem ennek a lehetőségnek, mert még mindig szeretem ezt a regényt a különlegessége miatt.

Nagyon lassú cselekménnyel rendelkezik ez a kötet, bár engem ez nem feltétlen szokott zavarni, kivéve akkor, ha nincs mi kitöltse rendesen az űrt és itt szerencsére van töltőanyag bőven. Néha az volt az érzésem, hogy akad még ott ahonnan ez jött, így nagyon kíváncsi vagyok a második részre, de nemcsak azért, hanem mert érdekel Seraphina további sorsa is.

Szóval a bevezető szörnyen hosszúra nyúlt, bár engem ez igazán nem irritált, csak leírtam, mert miért ne? Ebben a részben az olvasó információkat tud meg a háttérről, a világról, Seraphináról, a sárkányok szokásairól, tehát tényleg csak egy felvezetés, hogy legyen képünk a környezetről, amelybe belehelyeződik a konfliktus, nevezetesen a nyomozás szála, hogy vajon ki áll Rufus herceg halála mögött. Így, mivel a szerző hirtelen hozzánkvágja a szavakat, a saart vagy akármelyik sárkányokhoz kötődő kifejezést, elsőre kicsit bonyolultnak tűnt a világ, de így hogy végigolvastam, már nem. Egyébként a kötet végén lévő szómagyarázat sokat segít a sárkányok világán belüli tájékozódásban...

Nagy erőssége a világkidolgozás és a sárkányság ötlete, plusz annak kötetbeli megvalósítása, na meg a két faj közötti ellentétek kialakítása és szembeállítása, amelynek egyik kulcseleme a művészet, a zene. Amelyre a sárkányok nem képesek, az emberek szerint azért, mert nincs lelkük. Ők a racionális faj, mindent az ardban, vagyis nyugalomban képzelnek el és nem értik az embereket, akik pedig az érzelmeik rabjai. Nagyon tetszett nekem az ész és érzelem ilyen szembeállítása és például a kivételek, tehát a félsárkányok léte is. Ehhez kapcsolódik viszont a hiányjel is, kevésnek éreztem a sárkányok háttérvilágát. Számomra a több jobb lett volna, mert engem ők érdekelnek, bár gondolom az írónő nem véletlenül rakott annyit belőlük a történetbe, amennyi valójában megtalálható benne... indokolt volt az információk megléte. Egyrészt érdekelne a filozófiájuk, tehát gondolom nemcsak az ard a fő elem, bár az a mozgatórugó, de nagyon érdekelne más is, például a kasztrendszerük, ha van ilyen. Túl nagy lehetőség ez ahhoz, hogy csak a sárkányok és a kvigutlok legyenek a földön. Hiányolom még az időbeli elhelyezést, mert ez nagyon viszonylagosra sikerült (tehát a Comonot-egyezmény megkötése után x. évvel vagyunk) és én arra gondolok, hogy a sztori középkorias és a technológiát a sárkányok viszik bele, amelyek leírása nagyon tetszett. Kíváncsi vagyok a többi találmányra is!

Másrészt pedig az emberi filozófia is, mert azok a beszélgetések Phina és Kiggs között nagyon tetszettek.

Harmadrészt nagyon érdekelne a Szentek története, élete és nagyon csodálkozom, hogy pont ez nem volt benne. Vajon a későbbiek során kielégül a kíváncsiságom?

Érdekes vonásként az írónő beleszőtte a drakomachiát és egy kicsit annak a működését is a történetbe, na így kell bemutatni valami olyasmit, ami szorosan nem kapcsolódik a fő szálhoz!

A karakterek egész jól kidolgozottak, nekem nagy kedvencem volt Glisselda, bírtam a csapongását, a csacsogását és az egész lényét, azt is, ami a kötet végén előtört belőle, ami spoiler miatt rejtve marad.

Seraphina számomra nem volt olyan nagy kedvenc, hiszen majdnem mindig csak bosszankodott, mérgelődött, nyűglődött és alig volt pozitív jellemző a viselkedésében, csak nagyon ritkán. Itt-ott sajnálta magát, néha egy kicsit, néha nagyon és nem tudom őt hova tenni. Nem akart segíteni, ki szeretett volna maradni a kalandokból, de nem sikerült neki. Introvertált személyiség, magába forduló és elég tüskés... Ezzel szemben nagyon tájékozott, jól látja a helyzeteket, okos és védi a sárkányok érdekeit.

Ezt a kérdést inkább elnapolom és a következő részre hagyom, kíváncsi vagyok vajon merre billen a mérleg, mennyire fogom megszeretni őt vagy éppen megutálni?

,,Irtózatos vagyok. Vannak dolgok ezen a világon, amiket nem kaphatok meg." És még mindig Seraphina: ,,Legyen bár minden más igaz magával kapcsolatban, azt meg kell hagyni, hogy üdítően magabiztos csökönyösséggel megy a saját feje után. Ez tetszik."

Lucian Kiggst pedig, mint a bevezetőből is kiderül, nagyon kedveltem. Kapott háttértörténetet és jellemes, okos, igazságot kereső és kimondó ember ő, aki a helyzete miatt is, megértő másokkal. Ezért is kedvelem. Számomra az egyik legjobb tulajdonság, legalábbis az amit szeretek egy másik személyben, a megértés iránti vágy, plusz az empátia és az odafigyelés.

,,Nem tudta rólam az igazságot, mégis megértett velem kapcsolatban valamit, amit soha senki más nem vett észre. És ennek ellenére - vagy talán épp emiatt - jónak hitt, elhitte, hogy érdemes vagyok arra, hogy komolyan vegyen, és a hitétől egy szédítő pillanatig jobbá akartam válni, mint amilyen voltam."

Párszor olyan érzésem volt a regénnyel kapcsolatban, hogy hiába a sok gyönyörű mondat, mintha egy ablakon keresztül néztem volna be és néha nem értettem vagy éreztem semmit. Rejtve maradtak a belső indíttatások és néha nem jött át az összefüggés. Ezért vagy bennem van a hiba, vagy a szerző hagyott ki esetleg túlírtnak tartott mondatokat, beszélgetéseket, amelyekre például nagy szükségem lenne. Erre nem tudok konkrét példát írni, de Seraphina esetében sokszor volt olyan, hogy fogalmam sem volt miért mondja ezt és nem hiszem hogy olyan sok olvasó lenne félsárkány, hogy megértse a helyzetet.

Viszont Seraphina problémája a másság, a sehova sem tartozás és a szerző beleírta például az önutálat egyik nagyon rossz lecsapódását - ennél bővebben nem szeretném kifejteni - a zene fontosságát és a szeretet erejét. A filozófia, amiről korábban már írtam, nagyon tetszett és örülök, hogy Phina ilyen tájékozott benne, hogy normális párbeszédeket lehessen olvasni egy ifjúsági fantasy regényben...

Bár most nem érzem olyan hangsúlyosnak a szálat, de volt benne egy kis politika és egy aprócska szerelmi vonal is, amelyek pont jók voltak, olyan kellemesen megbújtak a háttérben, bár a későbbiek során mindkettőnek lesz szerepe. A katolikus vallásra emlékeztető hitvilág pedig nagyon tetszetős, érdekes potenciál marad sajnos, mert tényleg hiányoltam a szentek életét többek között.

Mivel már másodjára éltem meg ugyanazokat a kalandokat Seraphinával és jó szokásomhoz híven a végkifejletre mindig részletesen emlékszem, ezért most tudtam figyelni az apróbb jelekre is, amelyek bizony először elkerülték a figyelmem és már akkor sikerült volna kitalálnom a fő csavart... de hát sügér vagyok néha. Ezzel együtt megmerem kockáztatni, hogy nem egyszerű rájönni a történtekre, mert nem égbekiáltó elemek ezek, hanem aprók és szépen megbújnak a sárkányok pikkelyei között.

A következő rész címszavakban szerintem: utazás, szerelem (remélem nem megy el a nyavalygás irányába...), még több félsárkány, színesebb világ, zene, Aspig kontárkodása, háború, vagy ha több rész van akkor annak előkészületei. Ezeket tippelem, kíváncsi vagyok mi lesz ebből benne a következőben (Shadow Scale), amely 2015-re várható angolul. A Seraphina 2013-ban jelent meg a Scolar kiadó jóvoltából, nagyon szép és tartós kiadásban.

Logikai baki (apró): SPOILER ha Seraphina elmondta Kiggsnek mit tud a szobrocska, akkor a férfi miért nem jött rá, hogy kicsoda a lány? Elvileg nála is megszólalt... SPOILER VÉGE

,,Két szent ok van ezen a világon (...). Az alkalom és a szükség. Véletlenül ott voltam, hogy segítsek, amikor szüksége volt rá."

Összességében egy nagyon jó regényről van szó, érzelmekkel (jó, csak néha voltam analfabéta ilyen téren), humorral, rengeteg sárkánnyal és egy nyomozással, na meg normális és értelmes párbeszédekkel és egy apró romantikával. Tetszetős!

Na, ide a Kiggs transzparenssel! *elvonult skandálni*

Köszönöm, hogy elolvastad!