Rick Yancey: Az ötödik hullám (The Fifth Wave #1)

Szerző: Rick Yancey
Sorozatcím: The Fifth Wave
Cím: Az ötödik hullám
Eredeti cím: The Fifth Wave
Eredeti megjelenés: 2013
Műfaj: disztópia, ifjúsági

Fordító: Havadi Krisztina

Oldalszám: 472 oldal

Kiadó: Cartaphilus Kiadó

Megjelenés: 2014
Ár: 3.490 Ft

    

Fülszöveg:

Hogy a végsőkig kitarts, olyan célt kell választanod, amelyért az életedet is feláldoznád.

Az első hullám nyomán sötétség támadt.

A második hullámot csak a szerencsések élték túl.

A harmadikat pedig a szerencsétlenek.

A negyedik után egyetlen szabály maradt: ne bízz senkiben!

Cassie egy lépést sem tesz a következők nélkül: Luger, M-16-os gépfegyver, lőszer és Bowie-kés. Ennivaló, víz, hálózsák és körömcsipesz csak ezek után következik a listán. Cassie tizenhat éves, a néptelen országúton menekül. Rajta kívül már nem sokan vannak életben a Földön. Menekül a lények elől, akik embernek látszanak, és akik megölnek minden útjukba kerülőt. Akik több hullámban pusztították az emberiséget. Nem tudjuk, kik az idegenek. Nem tudjuk, miért akarják megsemmisíteni világunkat. Csupán egyvalami világos: mindenkit ki akarnak irtani.

Cassie családja túlélte az első és a második hullámot. A harmadik és negyedik viszont már nem kímélte őket. Cassie most az ötödik hullámmal néz farkasszemet: vagy öl, vagy megölik. „Csak akkor maradsz életben, ha egyedül maradsz” – ez a meggyőződése. De aztán találkozik Evannel, aki elbűvölő és titokzatos, és egyedül ő segíthet Cassie-nek, hogy valóra váltsa az öccsének tett ígéretét. A lány választásra kényszerül bizalom és csüggedés, harc és megadás, élet és halál között. Föladja vagy fölveszi a harcot?

,,Ha az ellenség pont úgy néz ki, mint te, hogy tudsz megküzdeni vele?"

Olvasás közben rengetegszer eszembe jutott az I am Number Four és voltak egymásra hasonlító vonások például az a nagy fokú izgalom amit olvasás közben éreztem vagy éppen az hogy alig tudtam letenni, mert annyira magával ragadott ez a disztópia.

Emellett, hasonlít még a Tisztákra egy bizonyos szintig. Bár nem tudom, lehet hogy hozzáedződtem már az állandóan folyó vérhez és a kiloccsanó agyvelőkhöz, így nem igazán tudnám összehasonítani a kettőt durvaság terén. Maradjunk annyiban, hogy azért itt is rendesen folyik aminek folynia kell illetve kb exponenciálisan csökken az emberiség létszáma de nem a végelgyengülés miatt és azért néha-néha keményebb leírásokkal találkozhat a már remélhetőleg erre felkészült olvasó. (A fülszöveg nem ígér rózsakertet... bár nagyon spoileres és ilyenkor van szerencsém, hogy néhány kivételtől eltekintve alig emlékszem a fülszövegre közvetlenül olvasás előtt, csak halvány sejtéseim vannak, hogy nekem miért kellett felraknom valamit a várólistára.) Egyébként azért szerettem volna olvasni, mert egy korábban összeállított YA listán megláttam a könyvet és mielőtt belemélyedhettem volna az angol mű rejtelmeibe kiadták magyarul is, én pedig gyorsan elolvastam.

Forrás

Az ötödik hullám egy poszt apokaliptikus világban játszódik, ahol a földönkívüliek már négy hullám által kipusztították az emberiség kilencven százalékát. Villanyoltás, vízözön, pestis és a Némítók, de vajon lesz-e ötödik? Mi a helyzet akkor, ha az ellenségnek ugyanolyan arca van, mint nekünk? Honnan lehet tudni, hogy kiben bízhat az ember? Főhőseink erre a kérdésre keresik a választ többek között és próbálják túlélni az újabb csapásokat és már csak a remény marad a visszavágásra: az erős életben marad.

A történet több szempontból kerül bemutatásra, van egyszer Cassie szemszöge akit - bevallom így a kezdet kezdetén - ki nem állhattam a szerelmi szálával együtt, de szerencsére van egy Zombink is, aki miatt viszont megbocsátottam az előbbi szereplő bizonyos baklövéseit. Itt most nagyon jót tett a sok szereplő felvonultatása, mert legalább nem Cassie nyavalygása és hálátlansága felé lendült a regény, hanem sokkal inkább a múlt illetve a bizalom kérdése irányába.

A regény elején azt hittem, hogy végig utálni fogom a sztorit, de szerencsére hamar kigyógyultam ebből - igen, Cassie-vel kezdődött - bár ekkor még csak a kiszólásokkal volt bajom és a fordító vagy a szerző (fogalmam sincs mivel nem néztem bele az angolba) szlenges és túl tinis szókészletével, ami miatt pedig nem vettem komolyan a történetet. Komolyan, egy olyan rész közepén, mikor bemutatja a helyzetet, tehát hogy pl. hány halott van, vagy hogy milyen csapások érték az emberiséget, akkor egy ,,Okszi" szó annyira demoralizálóan hat, hogy semmiféle együttérzést nem sikerült magamban felfedeznem ezek után.

A másik zavaró tényező volt az állandó kiszólogatás, amellyel az a baj, hogy nem szeretnék így ott lenni a történetben emellett pedig túl közvetlen a hangnem és ezt nem szeretem. Emellett ennek a másik hátránya az, hogy mivel nekem írja Cassie vagy Zombi a történteket, ezért tudom, hogy minek már izgulni, hiszen akkor már vége az egész csapásnak mert ez csak egy visszaemlékezés, tehát kivonja az összes feszültséget a regényből. Bár éppen a lányét még elfogadtam, hiszen a kötet szerint naplót vezet (aminek mondjuk semmilyen formabeli megjelenése nem volt) és nehezen de tényleg túlléptem ezen, viszont Zombinál erre nem tudtam magyarázatot találni.

Plusz engem zavart még Cassie cinizmusa, amelyet nem éreztem viccesnek sokszor, bár ezt embere válogatja. Nekem túlságosan erőltetett volt és a lány pedig flegma, de állandóan. Bevallom őszintén nekem ez szörnyen unszimpatikus volt, hiába erős karakter. Viszont megértem, mert a magányban és a szörnyűségek miatt simán lehet goromba pokróc másokkal vagy éppen a naplójával, de ha sokáig nem jutott luxuskajához és ha adnak neki, akkor ne legyen hálátlan ha elsőre húslevest kap csoki helyett... Tehát van, amin nem tudtam túllépni nála.

A regény többi részével már nem volt bajom, inkább csak Cassie-vel és vele sem mindig. Amikor bejött a többiek szála, akkor már igencsak szerettem olvasni a könyvet. Egyébként nem lehet azt írni a kötetről, hogy olyan nagyon cselekményes volna, az izgalmat kevés forrás szolgáltatja, inkább az atmoszféra az, amiben a szerző jó és olvasói oldalról egyfajta izgatott várakozás jellemzi Az ötödik hullámot na meg az izgalom, hogy mi fog történni hőseinkkel.

A szerelmi szál számomra felesleges volt, akadt benne egy-két olyan momentum, amin igencsak felhúztam a szemöldököm, annyira hirtelen és érzéketlenül történt meg. Talán ez a másik olyan vonás, amely miatt pontot vonnék, de mivel nem pontozok már régóta... tehát le Cassie-vel, inkább Zombi legyen a főszereplő!

Viszont Rick Yancey nagyon erős volt a bizalmatlan légkör megteremtésében! Imádtam, hogy fogalmam sincs most akkor kiben és mikor bízhatok meg és hogy nem tudom mi az igazság, pont úgy, ahogyan a szereplőknek sem. Emellett pedig ott volt a nyomasztó érzés is, amely az olvasás közben végig ott volt bennem és nem nagyon tudtam mással foglalkozni, míg a végére nem értem a kötetnek.

Nagyon tetszett nekem a múlt összefoglalása, amelyet Cassie tett meg a regény elején illetve a hadsereg kiképzése és a többiek jelenete is. A kötetben található még egy aprócska kritika a világ túlnépesedésére  vonatkozóan és arra, hogy nem jól sáfárkodunk a bolygó erőforrásaival, de ez csak pár mondat erejéig tűnik fel és erre rágyúrhatott volna a szerző szerintem, mert ezen kívül kevésszer jelenik meg az, hogy rosszul bánunk azzal amink van és ezzel még a háttérben sem foglalkozott a szerző bővebben. Egyszerűen nincs erről szó, mindenkit csak a túlélés érdekel. Plusz tetszett volna ha több összeesküvés elmélettel találkozunk, mert ezt így egy kicsit kevésnek éreztem és sokkal jobban szerettem volna ha ebből esetleg több jut.

Ahogy annak lennie kell, a karakterek egyáltalán nem tökéletesek, Cassie-nél egyébként lehet hogy egy kis önsajnáltatás ment, sőt, de nála az volt a jó, hogy miután megszoktam a tinis szlenget, valahogy megsajnáltam és átéreztem azt a helyzetet, amibe került, illetve inkább a reménytelenségét és a bizalmatlanságot. Bár néha talán túlságosan nyafogósra, önsajnáltatósra és hálátlanra sikerült a karakter, aki valamikor éretten viselkedik, máskor pedig nem. És majdnem kifelejtettem a legfontosabbat! Az ígéretet, amely űzte előre és bár elgyengült néha, nem akarta megszegni a szavát, viszont ez pár alkalommal háttérbe szorult, bár erre kitaláltam a saját magyarázatom méghozzá azt, hogy nem vagyunk tökéletesek és Cassie sem. Tetszik az, ahogy Rick Yancey bemutatta esetében, milyen az, amikor eljön a holtpont és elég lesz a menekülésből.

Amit Zombinál sokkal jobban jelenített meg, vagy legalábbis sokkal jobban kedveltem őt, mint Cassie-t, de lehet azért, mert jobban érdekelt a fiú személyisége, vagy éppen az az út amit kénytelen bejárni. Evan pedig nem került hozzám közel, de vele nem sok problémám akadt. A többiek pedig nagyon érdekesek, az ő történetükre kíváncsi vagyok és arra is, hogy mi lesz a sorsuk. Egy kérdésem maradt a végére, mindenki kopasz a seregben? Akkor miért volt Adunak hosszú haja?

A kötet vége szerintem jóra sikerült, valamilyen szintű függővéggel és nyitva hagyott kérdésekkel. A háttérvilága nem annyira részletes, mert itt csak két fajról van szó, de a szerző egész jól kitalálta a cselekményt és a megszállás rendszerét. Én nem találtam benne hibákat, esetleg furcsaságok lehetnek benne, de a legtöbbje megmagyarázható egy-egy elejtett félmondattal.

Érdekelne még a földönkívüliek gondolkodása, ezért remélem, hogy a következő - ahogy láttam jóval rövidebb - részben már ebből is többet ad a szerző, amelynek címe a The Infinite Sea és külföldön már megjelent, ellenben a harmadik csak 2015-ben lát majd napvilágot. Az ötödik hullám, tehát a sorozat első része pedig 2014-ben jelent meg hazánkban a Cartaphilus kiadó gondozásában egy gyönyörű borítóval, könyvjelzővel és szép kiadással.

Szerintem:

Egy próbát mindenféleképpen megér. Cassie lehet a gyenge láncszem, amely valószínűleg sok olvasónak fog idegességet okozni, de a többi nézőpont kárpótol mindent. Legalábbis nálam ez történt!

Ajánlom:

A disztópia és az ifjúsági regények (YA) kedvelőinek! Szórakozásra tökéletes, bár inkább a keményebb lelkűeknek ajánlom.

Köszönöm, hogy elolvastad!