Sorozat: -
,,Coralie azt kívánta, bárcsak egyszerű eltévedt lány lenne, akivel ez a férfi megoszthatná a vacsoráját, de más volt. Apja lánya, eleven csoda, olyan kuriózum, amit egyszerű ember ésszel fel nem érhet."
Alice Hoffman tagadhatatlanul az egyik kedvenc szerzőm, bár anno nem indult olyan simán a kapcsolatom a műveivel. Először az Átkozott boszorkák filmet láttam, majd mikor évekkel később megtudtam, hogy könyv is van belőle (még tinédzser koromban), egyből bevetődtem a könyvtárba és kivettem. Ezután elolvastam, bár csak a csalódás maradt meg bennem, hogy a regény nem olyan jó, mint a film. Nem is igazán tettem próbát a szerző köteteivel kb 2012-ig a Galambok őrizői megjelenéséig, amely egyébként máig az egyik kedvenc történetem. Ezzel Alice Hoffman előlépett az É. K. Sz. írók közé*. Akkor nagyon fellelkesültem és elhatároztam, hogy minden hazánkban megjelenő művét elolvasom! Most pedig eljutottunk napjainkig, amikor a Maxim Könyvkiadó már a második Hoffman művet hozta el a szükséget szenvedőknek.
* Már csak pár nap és kiderül!
A történet New Yorkban játszódik, az 1900-as évek első évtizedeiben, ahol Coralie Sardie apjának Múzeumában szerepel, mint Emberi Sellő születési rendellenessége okán: a kezein hártyák nőttek. A Múzeumban sok más érdekesség is helyet kapott, a széles körben csak torzszülötteknek keresztelt emberek itt csodaként léphetnek a nyilvánosság elé.
Másik szereplőnk Eddie, egy kiábrándult alak, aki a fotográfiakészítést választotta élete mesterségének, de az út rögösen vezetett a jelen pillanatig, sok csalódással volt már eddig is kikövezve. Eközben a történelem halad a kimélyített medrében, munkáslázadások törnek ki szerte a városban... és hogy ez miért fontos? Kettejük élete közvetlenül és közvetve megváltozik a Munkáscsoportok tevékenysége által.
Nem hiszem, hogy olyan sokat fogok tudni írni a regényről, mert megint csak egy katyvaszt érzek itt bent az olvasottak hatására és míg a Galambok őrizői értékelésnél megpróbáltam visszaadni ezt, most sokkal nehezebb a dolgom, mert bár ott valamennyire sikerült, ez alkalommal semmi értelmes nem jut eszembe... csak összeszedem magam... sikerült!
Meg nem volt olyan sima menet az olvasás, mint pl anno az elődnél volt, mert az olvasási válságom miatt picit végignyűglődtem a Gyönyörű titkok múzeumának első X oldalát... sőt volt egy rész, ami munkába menet közben ért és hát egy picit kiütött egész napra, úgyhogy nem egy habos-babos rózsaszín köd ez a regény. Na meg nem írom, hogy elvárások nélkül ültem le a sztorihoz, mert volt; és ezt az első pár oldalon azt hittem, hogy nem fogja megugrani várt szintet, de mea culpa, tévedtem. Elég nagyot.
,,Arra gondolt, (...) hogy az igazi képek tényleg égetik-e készítőjüket?"
 |
| Forrás |
Na de csapjunk a közepébe, ha már sikerült a posztban eljutni idáig... a lényeg, hogy számomra olyan a Gyönyörű titkok múzeuma, mint egy mese. Ugye elterjedt már és sokan tudják, hogy régen a ma ismert tündérmesék kegyetlen és véres sztorik voltak, amelyekkel a gyerekeket inkább ijesztgették, mint megnyugtatták. Én pedig voltam olyan gyerekkorgyalázó, hogy a lehető legtöbb változatot elolvastam és annyira megtetszett a két ,,világ" közötti különbség, hogy erre még jó pár órát és napot fogok szánni, de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy pont ezt éreztem a Gyönyörű titkok múzeumánál is, mint amit a kegyetlenebb mesék olvasásánál, amikor ütközött a régi a szelídebb újjal. Ez pedig szerintem a regény legnagyobb erőssége, hiszen melyik kötet éri még el azt a zsigeri meghökkentést, amit pl Alice Hoffman már másodjára ki tudott váltani?
Egy korábbi posztomban már írtam, hogy úgy éreztem és érzem most is, mintha Alice Hoffman nekem írta volna a Titkok múzeumának történetét és csakis nekem, de mielőtt téves következtetésekre adhatnék okot az egóm méretét illetően megmagyarázom egy picit a dolgot. Itt arra gondoltam, hogy pontosan így szeretem a műveket: cseppet sem finomkodva, a szereplők meg szenvedjenek rendesen. Emellett hökkentsen meg, hogy azt se tudjam hol ülök éppen a buszon vagy a földön - khm az utóbbi az olvasás következménye is lehet - legyen benne a csodaszerűség és a meseiség, mert hát na, én sem vagyok fából illetve szerepeljen ha szükséges (De csak akkor!) a normális, nem picsogós, picit szenvedős szerelmi szál amelynél hajlandó vagyok pont a fentiek miatt elnézni bizonyos nem tetsző dolgokat. SPOILER (Kijelöléssel olvasható) Pl. szerelem első látásra vonást. SPOILER VÉGE Bár azt hiszem a SPOILER felirat alatt hozott elem a fentebbi bekezdés meseszerűségét támasztja alá. Na meg legyenek kedvelhető karakterek! A Múzeum ezeket az elvárásokat maximálisan teljesítette, úgyhogy teljes mértékig boldog vagyok!
,,Ahhoz, hogy megtaláljunk valakit, azt kell tennünk, amit állítólag az emberek útját követő angyalok tesznek: feltérképezni az eltűnt minden lépését ítélkezés nélkül; mert az ítélkezés sohasem a mi dolgunk."
 |
| Forrás |
Először egyébként kicsit tartottam attól, hogy a szerző nem dolgozta ki a karaktereket olyan aprólékos gonddal, mint ahogy a világával törődött, de szerencsére nem ez történt és pár oldal után eltűnt ez a szerencsétlen gondolatom. Meg ahogy egyre több és több dolog derül ki a könyvből, úgy lett annál érthetőbb számomra akár Coralie, akár Eddie egy-egy tette vagy éppen elejtett mondata. A könyv írásmódja pedig erre a fokozatosságra erősít rá, mert a két főszereplő kapott egy-egy E/1-es naplószerű részt, amely által a bővebb gondolatok ismerhetők meg, na meg a múlt fontos jelenetei. Mellette pedig ott a jelen idejű narráció, amikor a főbb történések kerülnek előtérbe és így mozognak egymás felé a főszereplőink is. Ezekhez pedig társul a megfelelő stílus, a tökéletesen belőtt leírásokkal, gondolatokkal, a szereplők egyéniségével.
 |
| Kép a trailerből. |
A két főszereplőn kívül akadtak még mellékszereplők, akik iránt szimpátiát éreztem és az ő történeteik inkább hozzáadtak a sztorihoz, színesebbé tették azt. Viszont feltűnt egy szereplő, aki engem kiakasztott (spoiler: a Prof. az) és nem a ,,péklapáttal fejbe", hanem a ,,mikor halsz már meg te *sípszó*" módon, az pedig a haragom legmagasabb foka, annál már csak az ,,annyira rossz volt a könyv, hogy sarokba hajítom és esőtáncot járok rajta" fokozat van... de a Gyönyörű titkok múzeumát távolról sem fenyegeti ez a veszély.
Nagyon tetszett Hoffman világából a Múzeum, a maga dolgozóival és a hozzá tartozó világgal, az ahogyan kinyílik az egész és ezáltal felszínre kerül a Prof. igazi jelleme is, hiszen ezek ketten teljesen összeforrnak. Emellett az is érdekes, hogy elég sokszor gondoltam a cirkuszra olvasás közben, akaratlanul is összevetettem a porondok hangulatát a kötet bizonyos részeiből áradó mikroklímával, de a Múzeum még hagyján a ,,poros" dolgaival, ami igazán elültette bennem ezt, az a versenytárs megléte. Hozzájuk kötődhet még egy komolyabb szimbolika, de ezt csak spoiler mögé rejtve írhatom le: SPOILER a tűz amely a nagy ,,cirkuszból" terjedt ki, felégette a kicsinyke Múzeumot a Professzorral együtt, SPOILER VÉGE ez jelentheti akár azt is, hogy a nagyvállalatok / technológia felszámolják a kicsiket / régi világot, elpusztítják azokat.
Ezen kívül a könyvben húzódik még egy ív amely a régi és az új világ szembenállásáról na meg a technológia káros terjeszkedéséről szól, amely inkább korrajz, mint bírálat, bár ez annyira akkor sem tetszett, mert én főleg a fejlődést preferálom és mióta tudom az egyetemről, hogy miért nem beszélhetünk természetvédelemről*, nem igazán állok egyik ilyen oldalra sem. De még ez a téma is hagyján, a leges-leg a regényben mégis a munkások helyzetéhez kötődik, ez a lázadásokat és az a bizonyos pusztítást jelenti, amely végigsöpör ezen a világon. Lent, az adatok alá beraktam egy képet, na azon akadtam ki a legjobban olvasás közben. Ezekre nem tudok mást írni csak azt, hogy érzékletesen írt róluk a szerző, hogy majd' lefordultam a buszról annyira rosszul voltam és nemcsak fizikailag, hanem lelkileg is - jó volt úgy végigtolni egy napot. Ezt viszont tartom az egész könyvre nézve, mert van valamilyen eszméletlen erős atmoszférája, amitől be akartam gubózni egész napra a szobámba, hogy mindenki hagyjon békén, ne is érjenek hozzám és csak olvastam és olvastam volna vég nélkül. (Míg el nem fogynak a lapok. Ez egy király könyvcím lenne!)
* Már a kifejezés is hibás.
A lezárása pedig teljessé tette a művet, tökéletes az egész könyv úgy ahogy van. Ezt a mondatot pedig nem igazán szoktam leírni, mindig találok valami hibát, de itt nem. Egyébként ez a mű az apróságai miatt erős: itt is jelen van a hoffmani mindent átható mágia (pl ahogy az egyik testvér ráérez a másik állapotára vagy az idomár jelenetei), bár nincs annyira elöl, mint szokott lenni, de egyben biztos vagyok: a szerző ezt a könyvet újfent jól összerakta. A Gyönyörű titkok múzeuma amennyire mágikus annyira szívszorító és kegyetlen is. Hihetetlen hogyan képes a szerző ilyen hatásokat elérni, elég ritka ez nálam. Mindenkinek ajánlom, bár finomkodásra nem szabad számítani.
10 / 10 pont
Amiben a Gyönyörű titkok múzeuma erős:
- mindenben
Amiben nem az:
- nincs olyan
Ha tetszett a bejegyzés, itt tudod megrendelni a regényt:
Jelölések:
2015 - legjobb regény
2015 - legjobb szerző
2015 - legjobb hangulat
2015 - legösszezavaróbb mű
2015 - legjobb karakterek
2015 - legjobb kidolgozás
A Gyönyörű titkok múzeuma a Maxim Könyvkiadó által látott napvilágot 2015-ben.
Ezennel bejelentem, hogy Alice Hoffman bekerült az É. K. Sz. szerzők közé! Illetve már régóta ott van.
A szerző magyarul is megjelent művei:
Ebből olvastam az Átkozott boszorkákat, a Galambok őrizőit és a Gyönyörű titkok múzeumát.
Köszönöm, hogy elolvastad!
Fülszöveg:
A történet New York-ban játszódik a huszadik század mozgalmas első két évtizedében. Két nagyon különböző ember szenvedélyes, feszültségekkel teli szerelmi története. Helyszín: Coney Island. Coralie Sardie a Gyönyörű titkok múzeuma nevű mutatványosház tulajdonosának lánya. A parti sétány melletti intézményben a lelkes közönség furcsa lényeket tekinthet meg. A kitűnő úszó Coralie apja „múzeumában” sellőként szerepel más furcsa lények, a Farkasember, a Pillangólány és a százéves teknős mellett. Egy éjjel Coralie megpillant egy nagyon helyes fiatalembert; a férfi a holdfényben fákat fotografál a Hudson folyó mentén.
A fotográfus Eddie Cohen; orosz emigráns, aki elhagyta közösségét és szabósegédi munkáját. Amikor Eddie a hírhedt Triangle gyár tűzesetét fényképezi, egy fiatal nő eltűnésének titokzatos ügyébe keveredik.
Szerző: Alice Hoffman
Sorozatcím (kiadói): -
Sorozatcím: -
Cím: Gyönyörű titkok múzeuma
Eredeti cím: The Museum of Extraordinary Things
Eredeti megjelenés: 2014
Műfaj: történelmi fikció, krimi
Sorozatcím (kiadói): -
Sorozatcím: -
Cím: Gyönyörű titkok múzeuma
Eredeti cím: The Museum of Extraordinary Things
Eredeti megjelenés: 2014
Műfaj: történelmi fikció, krimi
Fordító: Bozai Ágota
Oldalszám: 356 oldal
Kiadó: Maxim Könyvkiadó
Megjelenés: 2015
Ár: 2.999 Ft
Ár: 2.999 Ft
Jelölések:
2015 - legjobb regény
2015 - legjobb szerző
2015 - legjobb hangulat
2015 - legösszezavaróbb mű
2015 - legjobb karakterek
2015 - legjobb kidolgozás
Ezen durván kiakadtam:
 |
| Forrás |
Az Átkozott boszorkákat én is a film miatt olvastam el és számomra is hatalmas csalódás volt. Aztán mivel éppen boszorkányos korszakomat éltem, következett A tizenharmadik boszorkány, amely szintén nem tetszett. Ezzel pedig le is mondtam a szerző történeteinek a megismeréséről. De ezzel az értékeléseddel most nagyon elbizonytalanítottál... :)
VálaszTörlésSzia!
TörlésA tizenharmadik boszorkányt még nem olvastam... pedig nagyon szeretném! Szerintem érdemes próbát tenni a két maximos könyvvel, mert a Galambok őrizői eszméletlenül király, aprólékos, érzelmekkel teli és érződik, hogy a szerző ott volt a helyszínen és nagyon elkapta a hangulatot. Na meg a szereplők durván szenvednek (én meg ilyen kis szadista vagyok). :D A Gyönyörű titkok múzeuma pedig teljesen más kategóriát hoz, nem tudtam mindent visszaadni a posztban, ennél sokkal bővebb, úgyhogy szerintem Neked tetszene (főleg hogy mostanában egyezik az ízlésünk, azt meg nem tudom hogy régen is így volt-e. :D) Én a kezedbe nyomnám mindkettőt.
A Galambok őrizőinek a témája és az a történelmi kor, amiben játszódik nem igazán jön be nekem, a Gyönyörű titkok múzeuma sokkal érdekesebbnek tűnik. Én sem tudom, hogy régen hogyan viszonyult egymáshoz az ízlésünk, de tény, hogy mostanában feltűnően sok a hasonlóság. :) Pont ezért jelent sokat nekem az, hogy olvasásra ajánlod nekem a köteteket. :)
TörlésAzt hiszem olvasás előtt nem is igazán tudatosult, hogy milyen korban játszódik a könyv, inkább az volt a lényeg, hogy egy új Alice Hoffman jelent meg én pedig próbát szerettem volna tenni vele. Én sem szeretem ezt a kort, a középkor a kedvencem igazából, de a Galambok őrizői meglepően jó volt. :) Na jól van nem fogom vissza magam: máig az egyik kedvenc regényem.
TörlésSzerintem próbálkozz meg a Múzeummal, picit lassan indul be, de megéri megvárni míg kibomlik minden. :) (Mondjuk már az elején felhúztam magam bizonyos részein és nem azért mert rossz volt, hanem mert a téma felháborított.) Én nagyon kíváncsi vagyok a véleményedre, szerintem tetszeni fog! (Ha együtt utáljuk Edenét, simán. :D)
Én csak A tizenharmadik boszorkányt olvastam a szerzőtől, de az egyáltalán nem tetszett. A Galambok őrizőihez és a Gyönyörű titkok múzeumához lett volna kedvem, de nem mertem belekezdeni, de az értékelésed hatására lehet, hogy meggondolom magam :)
VálaszTörlésSzerintem próbáld meg, hátha bejön valamelyik. :) Bár A tizenharmadik boszorkányt nem olvastam, így sajnos nem tudom mennyire különböznek egymástól ezek a regények.
TörlésViszont most hála Nektek, előtört a Galambok őrizői mániám, lehet újraolvasom a könyvet. :D
Nagyon örülök, hogy ennyire szeretted! :)) Nekem is tetszett, mikor olvastam, de nem ennyire... viszont érdekes, hogy mostanában, amikor visszagondolok rá, akkor az összbenyomásom a könyvről mégis sokkal jobb, mint akkor, amikor olvastam. :D
VálaszTörlésSzia!
TörlésHoffmannál ez általános, bár én már akkor imádom a könyvet amikor olvasom, utána pedig ez fokozódik (legalábbis ennél a kettőnél így volt). Megpróbálkozol a Galambok őrizőivel? :)) (Még nem olvastad, ugye jól emlékszem?)
Nem, még nem olvastam. Szerinted tetszene nekem? Ezen kívül ugyanis csak a Tizenharmadik boszorkányt olvastam Hoffmantól, utóbbi viszont túl lassú volt nekem... :P
TörlésLehet az is lassú lesz... egy történelmi eseményt dolgoz fel, de olyan furcsán, hogy a szörnyűségek ellenére nem tudtam letenni a regényt és nagyon szép mondatok vannak benne. :) Több nézőponttal, erős nőkkel és kegyetlenségekkel.
TörlésAzt ajánlom, de nem tudom hogy tetszene-e. :)