Lehull a lepel #3

Nálam harmadjára

Demi Kirschner: Öld meg Jana Robinst!

borítójáról rántjuk le a leplet.

Kocsondi Nelli tervezte az Öld meg Jana Robinst! borítóját és elsőre, mikor olvastam a kötet ajánlóját nem igazán tudtam társítani a képet a fülszöveggel, de mivel a borítónak majdnem olyan hangulata van, mint a Szél neve régi fedőjének, ezért is figyeltem fel rá.
Tetszenek az olyan képek, ahol az emberi alakok alacsonyak és szinte elvesznek a környezetben, na ilyen érzetet nyújt a mostani is, ahol azt érzem, hogy Jana Robins eltörpül a hatalmas ,,kapu" előtt (ami ugye csak annak tűnik, de nem az). Ez az elem pedig utal a fülszöveg bizonyos sorára (,,Megpróbálják elrejteni előle a világ valódi arcát.") illetve inkább arra, hogy hiába próbálják rejtegetni az igazságot, ő megtalálja az ahhoz vezető utat.
A másik gyengém pedig az új világok megismerése, úgyhogy engem minden megfogott, dobom is a várólistára a könyvet.

Na de nem borítóelemző posztban vagyunk, erre később sor fog kerülni a Borítómánia rovat keretein belül. Most mutatom a fő infókat:

- Fülszöveg -

Jana Robins tizenöt éves, Lipcsében él, és számára az élet az iskolát, a legjobb barátját, vak házvezetőnőjüket és állandóan dolgozó, elérhetetlen apját jelenti. De egy nap minden megváltozik. Kiderül, hogy mindez csak látszat. Megpróbálják elrejteni előle a világ valódi arcát. Egy olyan világét, ahol az emberek mellett különleges lények őrködnek. Mindenkinek van egy előre elrendelt sorskulcsa, aminek be kell teljesednie az élete során. De vajon mi az élet értelme? Föl lehet lázadni az előre megírt jövő ellen? Mi történik, ha a szerelmed talán az ellenséged? Jana útra kel, hogy megfejtse a világ rejtélyeit, és múltja ádáz titkát. De megpróbál rájönni arra is, mit érez a két fiú iránt, akikre a lelkét is rábízná. Lehet-e barátságból szerelem? Vagy épp az ellenségből lesz a kedvesed? A regény az Ellopott élet sorozat első kötete, az Aranymosás pályázat egyik nyertes műve.

- Szerző -

Tíz éves kora óta ír intenzíven, kamaszként már aktív tagja volt szerepjátékos társaságoknak és internetes íróköröknek. 2011-ben részt vett a Könyvmolyképző Kiadó első írástechnikai Alapozó kurzusán. A III. Aranymosás irodalmi válogató egyik nyertese volt, és ma már a kiadó által szívből ajánlott szerző. 2015 tavaszán részt vett a ContentLab & Factory tartalomfejlesztő cég forgatókönyvíró pályázatán, amin szintén kiemelkedő eredményt elérve a stúdió gyakornokaként dolgozik. Jelenleg több mint tizenöt kézirat vár a gépén, hogy egyszer nyilvánosság elé tárják.

- Idézetek -

         „– Miért vagyok itt, és osztom meg veled azokat a gondolataimat, amiket senki mással nem lennék képes? – A kérdés kimondva sokkal nyersebben és közönségesebben hangzott, mint ahogy Jana magában megfogalmazta. Te jó ég, itt ül egy fiú ágyán, akit két napja ismer, és épp virágnyelven közölte vele, hogy igen kellemesnek találja a társaságát?
         Oliver mereven bámult rá. Érdekes, Jana azt gondolta, amikor majd ilyesmit mond egyszer, a nagyon-nagyon távoli jövőben egy srácnak, az egyből dalra fakad, de minimum sírig tartó szerelmet ígér neki. Oliver azonban nem moccant, és ez meg kellett, hogy nyugtassa. Hiszen, meg kellett, ugye?
         – Én… – Oliver pillantása az íróasztala előtti székre esett, pontosabban a nadrágjára. – Ideadnád nekem, a…
         Jana úgy pattant fel az ágyról, mintha tűzbe nyúlt volna.
         – Persze, ne haragudj – dadogta megsemmisülten. Most kellett volna gyorsan távoznia, és lehetőleg hátra se fordulni. Zavarba hozta a fiút, magából meg konkrét idiótát csinált. Nyúlt a nadrágért, odanyújtotta Olivernek, majd gyorsan hátat fordított, amíg felöltözik. – Én nem tudom, mi ütött belém, ne haragudj, de tényleg.
         – Nem haragszom. Egyelőre nem látod át a dolgot, és gyanítom, ha majd ez változik, nemhogy a gondolataidat nem lesz kedved megosztani velem, de egy levegőt szívni sem – hallotta Oliver komor hangját.
         – Ezt meg miből gondolod? – kérdezte Jana, és kis híján megfeledkezve magáról visszafordult. Nem, nem, Jana – dorgálta magát. – Nézd inkább a tapéta kék mintáját, számold meg rajta a csíkokat…
         A kérdésre nem kapott választ. Hallotta a háta mögött a fiú mozgását, az ágynemű susogását, a cipzárét zizzenését. Ijesztő intimitás.”

***

         „Aztán minden nagyon gyorsan történt. A buszon egy pillanat alatt kitört a pánik, és amíg az utasok kiáltozása miatt a gondolkozás is nehézkessé vált, Griffin Janát próbálta kirángatni a belső ülésről Oliveren keresztül. Az utóbbi nem csinált semmit, mereven ült, és amikor Griffin a szemébe nézett, egy pillanatig egészen vörösben égőnek látta a pupilláját. Deaton a támadóikat nézte, Griffin követte a pillantását, és premier plánban élvezhette, ahogy a fegyvert maga elé emelő kar iránya megváltozik, és a férfi ahelyett, hogy rájuk célozna, a saját arca felé közelít.
         Látványos volt, ahogy arccsonton lőtte magát. Látványos és hatásvadász. Az üvöltés még hangosabb lett körülöttük, a busz ajtaja kitárult, és Griffin nem foglalkozott tovább az utasok hisztériájával, sem Deatonnal, vagy a másik idegen férfival: fogta Janát, és lerángatta a járműről. Nem ment könnyen. A lány egyre kapálózott, és Griffin karját rángatta:
         – Engedj el, Oliver ott maradt!”

***

         „– A lány miatt aggódsz, akit veled együtt köröznek? – kérdezte Weslaw felügyelő, ahogy az ülepe elérte a párnázott szék felületét.
         Oliver felkapta a fejét, de a felügyelő még időben elfordult, hogy ne tudjon a szemébe nézni.
         – Igen, a lány miatt aggódsz – állapította meg. – Ha ennyire féltesz valakit, akkor nyilván okkal teszed. Hol van a lány?
         Csönd.
         – Kit hívtál ide? Az előbb, telefonon – váltott témát a férfi.
         – Maga mondta, hogy egy barátomat – válaszolt Oliver. – Nézze, nem tud segíteni, értse meg, elhiszem, hogy akar, de akkor segít a legtöbbet, ha békén hagy!
         A felügyelő elmosolyodott:
         – Megtennéd, hogy nem nézel a szemembe?
         – Honnan…? – csodálkozott a fiú, és egyszerre kiesett a korábbi flegmatikus „nekem aztán tökmindegy” stílusból. Weslaw ezt győzelemként élte meg.
         – Megmondtam, hogy más vagyok, mint a többi. Látok és tapasztalok. És kevés dolgon lepődöm meg. Szóval, ki az, akit idehívtál?
         – Csak az idejét vesztegeti – fújta ki a levegőt Oliver.
         – Egy barát? Milyen barát? Barát-barát? Társ, mecénás, pártfogó?
         – Maga idegesítő.
         – Ezt sem hallottam még elégszer – nevetett fel Weslaw. – Szóval, ki ő? Komornyik?
         – Igen – válaszolt a fú epésen. – Egy komornyik.
         – Tudtam! – csapott a térdére a férfi. Oliver összerezzent.”

---