A Caraval után nagyon vártam, hogy kezdhessem a Legendaryt, a második részt, amiről annyit legalább tudtam, hogy nem Scarlett, hanem helyette az egyébként csapongó lánynak beállított Donatella lesz a főhősünk. Nagyon birizgálta a fantáziám és ezért nem húztam annyira sokáig és most itt vagyok, hogy leírhassam: ez a sorozat nekem egy guility pleasure kategória. Minden benne van, amit YA-ban nem feltétlen szeretek, igen még egy-egy halvány szerelmi háromszög is mindkét regényben, de valamiért ebben a környezetben ezek sem zavarnak annyira, mert megbabonázott a Caraval varázslatos világa.
Úgyhogy íme az értékelésem a széria második részéről!
Szerző: Stephanie Garber
Illusztrátor: -
Sorozatcím (kiadói): -
Sorozatcím: Caraval
Cím: Legendary
Eredeti cím: Legendary
Eredeti megjelenés: 2018
Kategória: fantasy, ifjúsági
Fordító: Falcsik Mari
Oldalszám: 480 oldal
Kiadó: Kolibri
Megjelenés: 2019
Ár: 3.999 Ft
Az év ifjúsági könyve! – Teen Vogue
Egy összetört szív.
Egy megfizetendő adósság.
Egy vérre menő játék.
Donatella Dragna a Caraval varázslatos világában végleg megszabadult zsarnok apjától, és a nővérét, Scarlettet is megmentette egy baljós házasságtól. Lenne mit ünnepelnie a Dragna-lányoknak – de Tella még nem szabad.
Még a játék előtt, végső kétségbeesésében egyezséget kötött egy bűnözővel, és most olyasmivel tartozik neki, amit eddig soha senki nem tudott megszerezni. Ki kell derítenie a Caraval mester, Legend valódi nevét! Erre csak egyetlenegy esélye van: ha megnyeri a Caravalt. Tella tehát második alkalommal is beleveti magát a legendás versengésbe, és ezzel keresztezi egy gyilkos trónörökös útját, belebonyolódik egy elátkozott szerelembe, valamint a titkok kusza hálójába… amivel bajba sodorja Scarlettet is.
A Caraval mindig is bátorságot, ravaszságot és áldozatokat követelt. Ám ezúttal még többet kér a játék: ha Tella nem tudja teljesíteni, amit az alkuban ígért, és nem szolgáltatja ki Legend igazi nevét, mindent elveszít – talán még az életét is. De ha nyer, Legend meghal, és a Caraval örökre megsemmisül. Isten hozott újra a Caravalban… a játék még csak most kezdődik igazán!
Tella, a Dragna-nővérek kisebbik tagja, az első rész furfangos tervéért alkut kötött és most titokzatos partnere követeli rajta a lányra eső részt, vagyis Legend igazi nevét. Tella szorult helyzetben van, hiszen nem tudja a másik személy kívánságát teljesíteni és megpróbál időt nyerni. Tudomására jut, hogy az Elantine császárnő tiszteletére tartott Caraval díját nem más, mint Legend adja át a győztesnek, ezért új terv formálódik benne és ennek megvalósíthatóságáról már csak a megbízóját kell meggyőznie. Ám ez a mostani esemény mintha másabb lenne, mint a többi... túl sok a Fátum és túl kevés a megnyugtató tény, ami azt támasztaná alá, hogy ez a Caraval csak egy játék és nem egy játszma a hatalomért, amiben a versenyzők csak bábuk és az igazi küzdelem nem a főváros utcáin, hanem sokkal elvontabb helyeken zajlik.
Első pillantásra a regény kinézete nagyon gyönyörű a borítóval és a belső díszítésekkel együtt, a Kolibri kiadó kitett magáért és beleolvasva annyira tetszett a történet alapja, mint amennyire az előző rész együttvéve. Úgyhogy fantasztikus első benyomások után még lelkesebben vettem fel újra a történet fonalát egy kisebb szünet után - ahogy emlékszem pont egy nehéz vizsgára készülés közben kezdtem el - és merültem bele teljesen ezúttal Donatella kalandjaiba.
Ez a rész bizonyos mértékben jobban tetszett, mint az elődje, viszont az első kötet a Caraval eseményének a mutatásában és hangulatában elég jóra sikeredett, szerettem az azzal foglalkozó részeket. A Legendary szintén pompás ebben, de mégis egy teljesen más játékról volt itt most szó, mint az előző részben, hiszen a másodikban kicsit sötétebb ennek az eseménynek a világa, már már groteszk és ezt nagyon imádtam benne! Úgyhogy az első és legfontosabb erőssége ennek a regénynek az, hogy maga a Caraval, mint játék fantasztikus továbbra is. A regény másik erősségének pedig azt tartom, hogy elkezdett maga köré egy környezetet építeni a Fátumokkal és magát a Caraval eseményt ehhez igazította. Az első részben a cirkusz csak úgy lógott a levegőben, nem volt semmi környezet, amibe bele tudtuk volna helyezni, vagy nagyon minimális, mármint az én ízlésemet tekintve. Itt viszont a Fátumokkal és a misztikus tarottal és az ezek köré szőtt történetekkel és világgal egy sokkal furcsább képet kaptam, amiről imádtam olvasni.
Teljesen jó ötletnek tartom azt, hogy Tella került a mostani történések középpontjába, hiszen, mint átvezetőnek meg kellett állnia ennek a könyvnek a helyén a trilógia közepeként és ha Scarlett (és vele együtt Julian) került volna előtérbe megint, szerintem sokkal rosszabb folytatást tarthatnánk most a kezeink között. Így viszont jött az újdonság varázsa Tellával együtt, akiről egy picivel többet tudtunk meg, plusz a körülményeit, a gondolatait és a családját megismerhettük egy kicsivel jobban, Legenddel együtt. (Akinek kilétét egyébként helyesen tippeltem meg az első rész során, de azért izgultam, hogy vajon ténylegesen jól gondolkodtam-e, mert a szerző mindent megtett azért, hogy tévútra vezessen.) Egyébként főhősünk karaktere kicsit félreérthetőbb az elsőben, viszont itt egy teljesen más oldalát mutatta, ami izgalmasabbra sikerült, mint elsőre gondoltam volna. Tella sokkal inkább bevállalósabb és ravaszabb, mint testvére, úgyhogy nem volt egy rossz élmény őt követni a kalandjai során. Ezzel szemben Scarlett és Julian kissé hátrébb kerültek, cserében Dante és egy új fontos karakter, Jack, előrébb. Legend ködös alakját még mindig nagyon bírom és el tudnék viselni egy külön, csak róla és a kezdeteiről szóló könyvet is.
Plusz még mindig tetszik a győzelemhez vezető utak egyedisége, a játék hangulata és maguk az egymásba kapcsolódó események, amelyekkel Tella egyre közelebb került a céljához - az viszont titok, hogy sikerült-e elérnie. A mostani játék ugye másabb és emellett ez az út, amit bejárt a lány, a családjához fűződő újabb ismereteket jelentette számára és számunkra. Közben az útja tele volt kétségekkel, azzal, hogy nem tudta, hogy mi a helyes döntés és hogy jó-e az, amit akart és ahogyan akarta, illetve a jövendőmondás hatásáról, hogy vajon így alakult volna-e az élete a lánynak, ha kiskorában nem találja meg azt a bizonyos kártyapaklit, illetve ahogy az elsőben Scarlettnek, úgy Tellának is jutott egy bizonyos fajta fejlődéstörténet, ami a szíve köré húzott falakhoz kapcsolódik. Izgalmas kérdések, ezekről szerettem olvasni.
Fájdalom, de a regénynek nemcsak jó oldalai rajzolódtak ki számomra, hiszen a szerelmi háromszög itt engem kissé zavart és azt is furcsálltam, hogy sokat foglalkozunk csókokkal, szerelmi dolgokkal. Továbbá az elhallgatások szintén kezdtek az agyamra menni, bár csak minimálisan, mert Garber még érezte a határait. Ahhoz képest ez nem is sok, egy fél pontnyi mínuszt jelent esetemben.
Ez a rész bizonyos mértékben jobban tetszett, mint az elődje, viszont az első kötet a Caraval eseményének a mutatásában és hangulatában elég jóra sikeredett, szerettem az azzal foglalkozó részeket. A Legendary szintén pompás ebben, de mégis egy teljesen más játékról volt itt most szó, mint az előző részben, hiszen a másodikban kicsit sötétebb ennek az eseménynek a világa, már már groteszk és ezt nagyon imádtam benne! Úgyhogy az első és legfontosabb erőssége ennek a regénynek az, hogy maga a Caraval, mint játék fantasztikus továbbra is. A regény másik erősségének pedig azt tartom, hogy elkezdett maga köré egy környezetet építeni a Fátumokkal és magát a Caraval eseményt ehhez igazította. Az első részben a cirkusz csak úgy lógott a levegőben, nem volt semmi környezet, amibe bele tudtuk volna helyezni, vagy nagyon minimális, mármint az én ízlésemet tekintve. Itt viszont a Fátumokkal és a misztikus tarottal és az ezek köré szőtt történetekkel és világgal egy sokkal furcsább képet kaptam, amiről imádtam olvasni.
"De ne feledd, Donatella Dragna, a Caraval nem a megoldókulcsokról szól! A ... nem azért nyerte meg az előző játékot, mert megoldott néhány egyszerű rejtvényt. Azért győzött, amit hajlandó volt föláldozni ezekért a rejtvényekért..."
Teljesen jó ötletnek tartom azt, hogy Tella került a mostani történések középpontjába, hiszen, mint átvezetőnek meg kellett állnia ennek a könyvnek a helyén a trilógia közepeként és ha Scarlett (és vele együtt Julian) került volna előtérbe megint, szerintem sokkal rosszabb folytatást tarthatnánk most a kezeink között. Így viszont jött az újdonság varázsa Tellával együtt, akiről egy picivel többet tudtunk meg, plusz a körülményeit, a gondolatait és a családját megismerhettük egy kicsivel jobban, Legenddel együtt. (Akinek kilétét egyébként helyesen tippeltem meg az első rész során, de azért izgultam, hogy vajon ténylegesen jól gondolkodtam-e, mert a szerző mindent megtett azért, hogy tévútra vezessen.) Egyébként főhősünk karaktere kicsit félreérthetőbb az elsőben, viszont itt egy teljesen más oldalát mutatta, ami izgalmasabbra sikerült, mint elsőre gondoltam volna. Tella sokkal inkább bevállalósabb és ravaszabb, mint testvére, úgyhogy nem volt egy rossz élmény őt követni a kalandjai során. Ezzel szemben Scarlett és Julian kissé hátrébb kerültek, cserében Dante és egy új fontos karakter, Jack, előrébb. Legend ködös alakját még mindig nagyon bírom és el tudnék viselni egy külön, csak róla és a kezdeteiről szóló könyvet is.
"Mert Legend téged is manipulál, ő vezet olyan ösvényre, ahol végül csak egyetlen választásod marad, hogy úgy cselekedj, ahogy ő akarja."
Plusz még mindig tetszik a győzelemhez vezető utak egyedisége, a játék hangulata és maguk az egymásba kapcsolódó események, amelyekkel Tella egyre közelebb került a céljához - az viszont titok, hogy sikerült-e elérnie. A mostani játék ugye másabb és emellett ez az út, amit bejárt a lány, a családjához fűződő újabb ismereteket jelentette számára és számunkra. Közben az útja tele volt kétségekkel, azzal, hogy nem tudta, hogy mi a helyes döntés és hogy jó-e az, amit akart és ahogyan akarta, illetve a jövendőmondás hatásáról, hogy vajon így alakult volna-e az élete a lánynak, ha kiskorában nem találja meg azt a bizonyos kártyapaklit, illetve ahogy az elsőben Scarlettnek, úgy Tellának is jutott egy bizonyos fajta fejlődéstörténet, ami a szíve köré húzott falakhoz kapcsolódik. Izgalmas kérdések, ezekről szerettem olvasni.
Fájdalom, de a regénynek nemcsak jó oldalai rajzolódtak ki számomra, hiszen a szerelmi háromszög itt engem kissé zavart és azt is furcsálltam, hogy sokat foglalkozunk csókokkal, szerelmi dolgokkal. Továbbá az elhallgatások szintén kezdtek az agyamra menni, bár csak minimálisan, mert Garber még érezte a határait. Ahhoz képest ez nem is sok, egy fél pontnyi mínuszt jelent esetemben.
Tehát összességében azt tudom írni, hogy a könyvben szerettem a Caravalt, vagyis az eseményt, a helyszíneit, a történeseket, illetve Tellát. A leírások érzékletesebbek itt és sokkal sötétebbek, nagyon bírtam ezt a tónust ebben a groteszk mesében. Továbbá nagyon élveztem, ahogy a Fátumokat behozta a szerző a képbe és velük elkezdte építeni a sorozat környezetét és emiatt is várom már a harmadik részt, kíváncsi vagyok milyen szerepük lesz nekik később.
Úgyhogy ajánlom annak az olvasónak, aki egy hangulatos ifjúsági regényt / sorozatot keres, ez a széria teljesen jó választás rá.
Kedvenc idézetem:
Nem mindenki részesül igazi befejezésben. Azért létezik kétféle lezárás, mert a legtöbb ember feladja, mikor történetében a legrosszabbra fordulnak a dolgok, és reménytelennek érzi a helyzetét. Pedig épp ekkor van leginkább szükség a reményre. Csak a kitartóak juthatnak el az igazi befejezésükig.Köszönöm, hogy elolvastad!
Ítéletem:
Tetszett
5 / 4.5 pont
5 / 4.5 pont
Ajánlott évszak az olvasásra a borító színei alapján:
❥ őszi
Ha tetszett a bejegyzés, itt tudod megrendelni a regényt:
(A Kolibri oldaláról, 3.199 Ft, 20%-os engedménnyel.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése