J. R. R. Tolkient azt hiszem nem szükséges bemutatni, hiszen mindenki találkozott már a nevével, A Gyűrűk Ura messze földön híres nemcsak a történetéről, hanem Tolkien hozzá kialakított mitológiájáról és nyelvészeti elemeiről. A Gyűrűk Ura nekem régi olvasmányom volt, mert még általános iskolás koromban olvastam el a trilógiát, bár mondták páran, hogy az még erős lesz nekem... kicsit igazuk is volt, meg nem is. Igazuk volt, mert most jobban érteném Tolkien milyen hatalmas művet és világot alkotott és nem adok igazat, mert lehetséges, hogy most unnám, pedig kisebbként élveztem Frodóék kalandjait, egyébként megjegyzem, engem a gyűrű érdekelt nagyon.
Kicsit hiányzott már az a világ, úgyhogy amikor
Regi felhívta a figyelmem ennek a kötetnek a létezésére és megláttam az Elveszett mesék könyvét a molyon, úgy gondoltam, hogy ezt el kell olvasnom. Vonzott a mitológia szó és alapvetően szeretem a rövid történeteket, úgyhogy gondoltam, nem lehet ezzel sem baj. Egy dologgal viszont nem számoltam, ez pedig a Tolkien stílusa volt.
Így olvasás után pedig kijelenthetem ennél nehezebb könyvet - és nem súlyilag, mert az rendben van - nem fogok tudni találni az évben, A mesterséges intelligencia modern megközelítésben és a Java útikalauz 2 tankönyvek mellett teszem hozzá, de egyáltalán nem bántam meg, hogy hozzám került a kötet és hogy olvashattam, mutatom is, hogy miért!