hétfő, június 03, 2019

E. K. Johnston: Ezer éjszaka


Ezer éjszaka 1.




A bejegyzés képeinek forrása: Pinteresten megtalálod őket

Az alábbi projekthéten veszek részt az értékeléssel:


(Katt a képre a projektünk többi bejegyzéséért!)


    


Szerző: E. K. Johnston
Sorozatcím (kiadói): -
Sorozatcím: Ezer éjszaka
Cím: Ezer éjszaka
Eredeti cím: A Thousand Nights
Eredeti megjelenés: 2015
Kategória: YA, fantasy
Fordító: Tóth Patrícia
Oldalszám: 320 oldal
Kiadó: Menő Könyvek
Megjelenés: 2017
Ár: 2.990 Ft

Fülszöveg:
Megölt háromszáz hajadont, mielőtt a falunkba jött volna, hogy feleséget keressen magának. 
Mikor a hatalmas és veszedelmes uralkodó megérkezik a sivatagbeli faluba, hogy magával vigye leendő asszonyát, lesz egy lány, aki kiáll elé, hogy megmentse a nővérét – még azon az áron is, hogy önmagát áldozza fel. 
Az uralkodó palotájában a lány a biztos halálra vár. 
Ám éjre éj jön, és a lány elbűvöli a királyt a történetével, amely különös mágiát sző kettőjük közé, megelevenítve a lány szavait. Ahogy a történet kanyarog, és színnel telik meg, a lány varázsa is egyre erősödik. Ám elég erős lesz-e ahhoz, hogy megmentse az életét?

„De jól ismertem a homokot. Arra születtem, azon tanultam meg járni. Homokot fújt arcomba a szél, azt kellett kiszedegetnem az ételből. Tudtam, ha elég sokáig tartom, hogy megtaláljam a megfelelő tüzet hozzá, a homok üveggé keményedik, amit aztán használni tudok.”




A regény az alábbi címkékhez tartozik:


Korábban már olvastam az Ezer éjszakát, csak nem írtam róla, de azért maradjunk még egy kicsit ennél a témánál, mármint annál, hogyan találkoztam a művel. Egy szép, azt hiszem tavaszi napon elmentem a könyvtárba és kivettem, belemerültem és rájöttem, hogy imádom a könyvbeli dinamikát a világot és kb az egészet, ezért szükségem van egy saját példányra, amit a tavalyi Könyvhéten sikeresen be is szereztem. Nem hagyott ám nyugodni a dolog, mert már írni szerettem volna a kötetről egy keveset, de hát úgy, hogy a fejem olyan, mint egy ementáli? Úgyhogy kapóra jött Az idő homokja projekt, előkaptam a művet és ugyanannyira elvarázsolt a történet vagy még jobban, mint először.
„Az idő különösen telik a sivatagban. Azt mondják, a városban a szkeptikusok megtalálták a módját, hogy víz és üveg segítségével mérjék az időt, de a sivatagban a homok a végtelenségig nyúlik, ahogy az idő is vele.”
Íme az Ezer éjszaka értékelése:
Lo-Melkhiin már háromszáz lányt megölt mielőtt főszereplőnk kis településére ért volna, akiben az uralkodó érkezése előtt realizálódik, hogy nincs a falujukban szebb leány, mint nővére, akire a kegyetlen férfi biztos, hogy szemet fog vetni és megpróbálja elrabolni a fényét, ahogy a többiekkel is tette, ezért egy bátor elhatározással áll elő: megmenti a nővérét és megpróbál minél tovább életben maradni az aranykalitkában. Testvére legszebb ruhájában lép elő és minden úgy történik, ahogy akarja, sikerül az öngyilkos küldetése. Innentől a kérdés már csak annyi: mennyi ideig tud életben maradni a férfi mellett?
„A történetek azonban két dologban megegyeztek: Lo-Melkhiin minden alkalommal elvitt egy lányt, és az kivétel nélkül mindig meghalt.”
Egy felfedezést tettem a kötet letétele után/közben: engem meg lehet venni kilóra ha a sztoriban sivatag / sivatagi népek vannak, esetleg varázslények, de a minimum, hogy a mágia és a sivatag együtt legyen! A Fable III óta egyszerűen nem tudok szabadulni tőle - megjegyzem nem is akarok - annyira imádtam barangolni Aurorában, amire a Tera, a LOL, könyvek közül pedig főleg a Bronzváros tartotta és manapság is tartja fent az élményt. Talán a homokos terület mélyén megbújó sötétség illetve titok vonz, na meg ennek a miértje és ezt a fenti történetek alaposan tudják nyújtani. Ilyen ugye a most tárgyalt Ezer éjszaka is, amiben erősen kezd a szerző, egy isten / démon - én az utóbbira szavazok - gondolataival és már ezzel megteremtette bennem azt a kíváncsiságot, amitől a mű letehetetlenné vált és helyben vagyunk, hiszen a könyv már az elején azt hozta, ami érdekel(t). A sztori többi részében szintén előkerül ez a vonal és nagyon szerettem bármikor szembejött velem, de kevés ilyen egység került a kötetbe, amit sajnáltam egy kicsit, mert főleg a névtelen lány narrál és mutatja meg az eseményeket a saját szemszögéből, bár megjegyzem az ő szála szintúgy érdekes.
Talán sokaknak nem tetszhet a mű, mert a cselekmény lassú, de a feszültség forrását nem ez adja, hanem a két pólus (a lány és az uralkodó) tánca és az a kínzó kérdés, hogy szerencsétlen meddig fog élni. A főhős maga inkább zárkózott és bár gondolkodtam a jellemén, arra jutottam, hogy a szerző nem akarta, hogy a panaszait olvassuk, hanem helyette a testvére és az ő kapcsolatára koncentrált, illetve kiemelte a Lo-Melkhiin és az ő konfliktusát és igazából a kedvenc részeim azok voltak, amikor ők ketten szerepeltek egy jelenetben. A lány erős, okos, vágyja a tudást és egy szerethető hős, bár megjegyzem a gyűlöletéből nem érezni semmit, de amikor együtt szerepelnek érződik a macska-egér játék, a párbeszédük dinamikus és mivel a könyv hamar elspoilerezi mi ez az egész, érezhető, hogy a lány szélmalomharcot vív, de mégis ott van az a bizonyos lehetőség arra, hogy talán, de csak talán túlélheti. Minden egyes jelenetüket imádtam, annyira jó volt, hogy végre a hatalmi harcról van szó és nincs benne szerelem vagy ha van, rossz véggel. Végre. Köszönöm a szerzőnek, hogy nem vitte el ebbe a nem kívánt irányba az egész sztorit!
Tudom, hogy megölhetsz, és talán meg is fogsz. Az áradás gyorsan és figyelmeztetés nélkül jön, mert a föld nem szokott hozzá. De ettől még nem kell félni tőle.
A kapcsolatok nagyon fontos szerephez jutnak a regényben, gondolok itt a kettejük dinamikus harcára és egymással szembeni viselkedésükre, de a testvérek közötti kapocson is körülbelül azóta gondolkodom, amióta először olvastam a művet. Tetszik, hogy a szerző ezt az erős köteléket tette meg a fantasy szál forrásának és ezáltal be tudta mutatni a világ természetfeletti részét a kisistenekkel, az igazságos egyensúlyon alapuló szabályrendszerrel, ami nagyon jól illeszkedik egy olyan kultúrába, ami közelebb van a természet imádásához, mint a gépiesítéshez. Ami ehhez kapcsolódik, az már mind ajándék, mármint amit kapunk a szerzőtől, mert egyszerűen fantasztikusan teremtette meg a mesékkel a hangulatot és ez a történetimádó lelkemnek egy külön örömteli forrás, amit csak szeretni tudtam. Imádtam azt az ötletet, hogy a mesék fegyverként használhatóak és azt is, hogy a szeretet testet ölthet erőforrás képében, a női mágia megjelenését, ahogy sorsközösséget vállaltak az asszonyok a lánnyal, azt, ahogyan beleszőtték a kívánságaikat a ruhába (kedvem támadt hozzá, komolyan), a kívánságok és a kimondott szó erejét, a regény erős hangulatát, amelyet a szerző hiedelmekből és mítoszokból szőtt és a mesei jellemzőjét, a felvillantott konfliktusokat, amelyekkel sajnos nem foglalkozik bővebben, de mégis ott van a csírája (a szkeptikusok és tudósok, vagy maga az alap -> ezt azért nem feltétlen bontja nagyon ki, max indokolja, azért itt megmaradunk a YA keretein belül).

A sztori vége talán furcsa lehet, de mégis dekódoltam ezt magamban és az alábbi tanulságot szűrtem le mindennel együtt - bár a férfiak és nők közötti konfliktusról lehetne szó, annyira nem akarok ezzel foglalkozni, csak egy megjegyzés erejéig: kiélezettebb ez a kérdés az iszlámszerű világba helyezéssel, nagyobb súlya van ebben a történetben. Helyette azt vettem elő, hogy ez egy szájról szájra terjedő történet, amit végül valaki valahogyan leírt - a Biblia is így keletkezett - és ugye ez megbízhatatlan forrás, mármint a szájhagyomány rögös útja. Van egy főhős, akit mágikus tulajdonságokkal ruháznak fel, ami lehet valós is, vagy nem, de ez mellékes, mert az, hogy nincs neve, csak erősíti a teóriámat, tehát azt, hogy ez a történet, egy egyszer volt, hol nem volt... mítosz, aminek lehetne bárki a szereplője és történetesen ez azért van elmesélve és leírva, hogy bátorságot adjon az egyéni harcokhoz és itt van az üzenete a regénynek. Továbbmegyek, nemcsak ez a lényege a formának, hanem az, hogy mi is adjuk tovább a réztüzet a történettel, mert ennek ereje van és akár mások életét, legalább egy kis irányban megváltoztathatja, a jó irányba. Ahogy a főszereplőnk, úgy mi is erőt meríthetünk az ő történetéből és adhatunk egymásnak belőle legyen az bármilyen harc és küzdelem, főleg úgy, ahogy ő tette a nővéréért és a szeretet itt erőként jelenik meg. Jól kezelt és a világba illő misztikus szál ez, ahol bármi megtörténhet. A szerző szerintem ilyesmire gondolhatott, bár ma, ahogy megláttam, hogy van második része, először is feltettem kívánságlistámra, de a fontosabb, hogy elbizonytalanodtam igazam van-e, meg mert hát ennek olyan jól lezárt vége van, de nem baj, nagyon kíváncsi lettem az írónőre és a munkásságára!

Mindegy, tuti jó lesz az is, alig várom, hogy olvashassam!
Ez a finoman szőtt regény példa arra, hogy a szeretet milyen erejű lehet, hogy működik YA szerelmi ömlengés nélkül, hogy a főszereplőnk és az ellenfele között milyen dinamikus és izgalmas konfliktusok lehetnek, amelyek érdekesen kerülnek a lapokra. Nagyon szerettem ezt a könyvet, ezért remélem, hogy a Menő Könyvek kiadja a szerző következő műveit is és az Alvilági dallal együtt úgy érzem, hogy ez egy nagyon jó irány, viszont a Ne szeress! miatt kételkedem kissé, de nagyon remélem, hogy inkább az előbbi felé mozdulnak és minőségi YA-kat hoznak el. Hiszek még a műfajban, bár már egyre nehezebb, de ezzel a két címmel megújult a lelkesedésem. 

Úgyhogy igen, ajánlom, főleg ha valami különlegességre vágysz és szereted a YA könyveket.


Ítéletem:
Kedvenc

5 / 5 pont

Erősségek:
 különleges hangulat
❥ az elmesélt történetek
❥ a főszereplő és az uralkodó dinamikus viszonya

Gyengeségek:
 nincs

Hívószavak, amiket imádok és a könyv tartalmazza őket:
sivatag
❥ mágia
❥ retelling

Kedvenc szereplő:
-

Évszak:
 nyári, mert érezni kell a sivatag melegét

Ha tetszett a bejegyzés, itt tudod megrendelni a regényt:
(A Lírából, -20%-kal, 2392 Ft)

A mű a Menő Könyvek jóvoltából látott napvilágot 2017-ben.


A szerző további, magyarul megjelent kötetei:


A sorozat következő része:


A sorozat molyos linkje

Az írónő:


Molyos link

Ha tetszett, lehet ő is fog:


(három angol, német)

(orosz, szerb, román, spanyol)

A fenti képek közül szerintem az angolok a legjobbak, közülük is a harmadikat látnám még szívesen a polcomon, esetleg még a többi angolt és a szerbet, viszont a román, az orosz és a spanyol nem a legjobb szerintem.

Köszönöm, hogy elolvastad!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése