Fülszöveg:

Kezdetben nem sok esélyt adtam a regénynek, mert valamiért élt bennem egy kép arról, hogy ez egy nyögvenyelős olvasás lesz, hogy egyáltalán nem fogom élvezni és megszenvedem a YA jellemzőit, na meg úgy felhúzom magam, hogy nem győzöm majd a bejegyzésben kidühöngeni magam. Korábban egyébként próbálkoztam a merüléssel, de pár oldal után letettem, mondván, hogy hát ehhez nem sok kedvem akad, de nemrég felraktam a RAVASZ listára, ezért nem volt visszaút: elkezdtem és leesett az állam, meg legszívesebben leütöttem volna magam az előítéletességem miatt. Ez a könyv eszméletlenül tetszett, sokkal jobban, mint az Ezer éjszaka, pedig az volt idén az egyik kedvencem! Idáig.

Az első pár oldal nem igazán fogott meg elsőre, pedig egy elég szép megoldású bemutatóval kezdünk, ahol megismerhetjük a karaktereket, a fontoskodó Myrtilt (az anya), a félig idegesítő Howardot (az öccsét), Erasmus hidegségét (édesapja) és a csendes Milest (nagybátyj), na meg a visszahúzódó, magában mindenről véleményt alkotó Faitht, aki egy kis kínai kígyót gondoz - egyébként ekkor még nem, de a későbbiek során a főhősünkön kívül ki akartam nyírni őket, annyira sajnáltam a lányt és a helyzetét, hiszen ő a tökéletes példa arra, milyen az amikor valaki a család perifériájára szorul.
Ahogy lefutjuk ezeket a kötelező köröket, ugrunk is fejest a mélybe és megismerhetjük a lány igazi lényét: az okos és ravasz hölgyet, aki még a felnőttkor küszöbén áll, de intelligenciában messze túlszárnyalja a legtöbb idősebb emberét, aki a környezetében tevékenykedik. Imádtam róla olvasni, a gondolatai annyira izgalmasak és érdekesek, hogy egyszerűen nem érdekelt hány éves, honnan jött, már akkor kikiáltottam kedvenc szereplőmnek! Szerettem a jeleneteit, na meg a játékait másokkal, amelyek érezhetően alig, még nem magas szinten manírosak, de azért jelentősek, hiszen mégiscsak egy vétlen lányka, aki jutott némi tudáshoz és a visszahúzódása miatt figyelő tekintetével feltérképezte a környezetét, vagy ösztönösen eltanulta azokat a trükköket a felnőttektől. Az ő változása a könyvben erős, hiszen ártatlan hölgyből lesz dühöngő fúria majd később valami más és a jellemének az építőkövei indokoltak, jól építettek és egyszerűen nem lehet nem szeretni, esetenként sajnálni és együtt érezni vele. Pedig azt hittem kapunk majd egy sírós főhőst, de helyette egy igazi amazont sikerült kifognunk, bár az utolsó pillérnél azért kellett volna némiképpen egy kis árnyalás, egy kicsivel bővebb lélekrajz, ez az egyetlen, amit kevésnek éreztem, de lényegében nem is számít.

Nincs könnyű dolga a hölgyeknek ebben a korban, ahol a férfiak semmibe nézik őket és legtöbbször fájt a szívem értük, főleg azoknál az idegesítően fontoskodó párbeszédeknél, ahol arról van szó, hogy mennyire alsóbbrendű egyik nem a másikkal szemben és ahol csak két kiugrási lehetőség akad: csendben meghúzódni és irányítani láthatatlanul, vagy kiállni és küzdeni! Ez az a kor, ahol a vallási fanatizmust szépen lassan felváltja az evolúcióelmélet, a Biblia helyett előtérbe kerül A fajok eredete, ezért az egyház tanai lassan elavulttá válnak és emiatt a határ miatt gondolom azt, hogy a szerző jól választotta ki a maga környezetét a misztikus növénye számára, a motivációkat ez szépen alátámasztja és érthetővé teszi. Komolyan, ilyen regényeket olvasva hálás vagyok a jelenemért, ahol lehetek akár informatikus, akár természettudós.

A misztikus növény, a Hazugságok fája elsőre szörnyen fura, még második pillantásra is, de el kell ismernem, hogy helye van ebben a világban. A róla szóló részeket, találgatásokat, nyomozásokat nagyon szerettem, sőt igényeltem volna még egy kicsivel többet is, hiszen majdnem a regény leginkább kínzó kérdései ehhez a csodalényhez köthetőek! Az alkotó hagyhatta volna egy kicsit beszélni még az életéről vagy bármiről a nemezist és ez nem negatív hiányként merül fel, hanem természetes érdeklődésként, hiszen olvastam volna még róla!

Apropó többiek! Talán az a kötet legnagyobb erénye - Faith mellett természetesen - hogy mindenkinek megvan a maga másik, láthatatlan oldala na meg életigazsága és emiatt még egy jó pontot felírhatok a mű javára: végül nem lehet egyikük felett sem ítélkezni, illetve valakiket szívből lehet utálni - esendő emberekről van szó és az utolsó lapokra már nem akartam kinyírni senkit. Tökéletes ez a könyvbeli egyensúly! Viszont az pedig sokat árul el az emberi jellemről, hogy milyen könnyű viszályt szítani, hogy ki mennyire nyitott a hazugságra, az árulásra és akár a fát, mint szimbólumot, az írónő megtehette volna a bosszú képének - ahogy én megtettem. Nagyon finom gondolatok állnak a megvalósítás mögött egy kicsit úgy is érzem, hogy olyan a szerző leírása, mint a fa suttogása: az információk halkan és egy kissé elrejtve kerülnek a szemünk elé, főleg azzal kapcsolatban mi is ez az egész misztikum, vagy ahogy a női szereplők működnek a könyvben, hiszen kicsit ők is hasonultak ehhez a csodanövényhez. Mindenesetre biztos, hogy ez egy bitang jó regény, az eddigi egyik legjobb ebben az évben!

Új kedvenc,
vagyis nagyon tetszett!

Erősségek:

- Faith
- az izgalmas világ, a kidolgozás
- a regény alapötlete és végül a megvalósítása

Gyengeségek:

- nincs

Kedvenc szereplő:

Faith

Évszak:

- télen a legtökéletesebb az olvasása

Ha tetszett a bejegyzés, itt tudod megrendelni a regényt:

(-15% a webshopból.)

Készült egy trailer is ehhez a regényhez, egy kicsit fapados, de a lényeget jól szemlélteti:

Ez az egy regény jelent meg hazánkban, itt találhatóak a külföldi művei.

Fülszöveg:

Őszinte leszek, ahogy szoktam: nem feltétlenül jött be ez a regény, de azt nem tagadhatom el tőle, hogy egy jó nyári olvasmány, bár a felszín alatt olyan kérdéseket feszegethet, ami érdekesebb, mint elsőre látszik és nem feltétlen várunk ilyet egy ifjúsági strandkönyvtől. Ahogy egyre többet gondolkodom rajta, egyre jobban átértékelem magamban ezt a művet: de vajon többről van itt szó, mint egy chilles, kikapcsoló sztoriról, amit a szerző a történeten keresztül akar elmondani a barátságról? Számomra főleg egy téma került előtérbe és olvasás közben ezen gondolkodtam: mennyire hatunk egymásra a cselekedetünkkel, illetve előjöhet a klasszikus A kis herceg kérdés, ha megszelídítettél valakit, akkor felelősséggel tartozol érte, de vajon meddig? Természetesen itt most nem célom ennek a megvitatása, viszont a kötet képvisel egy álláspontot ezzel kapcsolatban a sztorin keresztül (azért nem nagyon van így leírva), de hát nem azért vagyunk itt, hogy spoileres legyek, úgyhogy csak annyit jegyeznék meg, hogy egész végig ezen gondolkodtam, miközben sajnáltam azt a szerencsétlen főszereplőt.

Akár Frank is lehetne. Forrás: google

Az első oldalakon főleg Emily és Sloane kapcsolata kerül bemutatásra, na meg általam boncasztalra és nem az utóbbi javára, mert engem kiakasztott az a tény, hogy eltűnik és nem szól róla Emilynek. Tudom, ott van a fülszövegben, tényleg tudtam róla mielőtt a kezembe vettem a művet, de arról nem, hogy Em olyan életképes, mint egy vízbe dobott kő nélküle - na ez volt az igazi dühöm forrása: Sloane úgy hagyja ott a legjobb barátnőjét egy árva szó nélkül, hogy az majdnem belebetegedik a hiányába és pontosan itt gondoltam a fentire, hogy néha nem tudjuk milyen hatással vagyunk a másikra vagy mennyire vagyunk fontosak neki és néha az sem árt, ha beleképzeljük magunkat a másik ember helyzetébe, bár erre sokan nem képesek... na de vissza a regényhez!

Miután legyőztem az idegenkedésemet azután is csak nyögvenyelősen haladtam a könyvvel, mert úgy éreztem, hogy a leírás túlírt és értem ez alatt azt, hogy túl sok felesleges jelenet - ha úgy tetszik - üresjárat, na meg párbeszéd került a lapokra. Egy-egy fejezet indokolatlanul hosszúnak érződik és látszatra nem igazán van értelmük, hiszen azt láthatjuk, ahogy Em szerencsétlenkedik egy-egy szituációban. Ekkor találkozunk először Frankkel, aki a mintasrác szerepét tölti be és azt hittem, hogy feleslegesek ezek az intermezzók, de ezek alapján jobban megismerhetjük a lány kezdeti helyzetét. Egyébként teljesen furcsán éreztem magam, mert kb én így 13 évesen viselkedtem és valószínűleg az ismerős érzés miatt tartottam bájosnak Emily botladozásait; olyan elveszettnek tűnt és annyira kétségbeesetten kereste a barátnőjét, hogy én már az első pár oldalon teljesen leírtam Sloane-t és nem is volt túl sok kedvem hozzá sokáig, na meg a listapontjai egy kicsit kiakasztottak. Plusz hátráltatásként egyáltalán nem tudtam azonosulni a tökéletes nyár keresésének ideológiájával, én manapság örülök, hogy nyugis és kész.

Ami ezután jött, az viszont tetszett! Valameddig.

Ahogy lehet rá számítani, hogy egy ilyen lista hogyan befolyásolja egy kukuc, életképtelennek tűnő lány bátorságát, pontosan úgy halad a sztori a maga útján: Em felfedezi, hogy képes boldogulni egyedül, egyre jobban kinyílik. Ezeket a részeket, na meg az ő és Frank közötti interakciókat, beszélgetéseket és a futást szerettem, talán az árnyékolta be ezt a köztes részt, hogy szerintem a srác egy bizonyos mértékben deus ex machinaként működik, vagyis feltűnik mindenhol, ahol meg kell menteni Emilyt.

A futás fontos eleme a könyvnek, ami azért jó, mert nekem is megjött hozzá a kedvem, pedig gyűlölöm. Forrás: inhabitat.com

Ezért egy idő után mintha tónust váltottunk volna, Morgan Matson belejött az írásba, sokkal jobban kezdte használni a karaktereit és mutatni meg őket - bár azért nagy személyiségeket ne várjunk, de legalább szerethetőek. Egy idő után már a szülők vagy a kisöcs sem irritált és egészen élveztem az olvasást, az pedig egy külön színfoltot adott a sztorihoz, hogy a szerző izgalmassá tette a múltbeli szálat, így egy idő után egyre több okom lett gyorsan olvasni a magyarázatokért.

Bár a közepe felé már láttam a bakikat és ezek egy kicsit kidobtak az élményből, de leginkább a vége felé történő dolgok lendítették az olvasmányélményem megint a negatív felé, na de utalgatás szintjén leírom mi a helyzet spoilerek nélkül: valamit meg tudtam bocsátani, de egyes emberek furcsa reakcióin nagyot néztem, mert néha érezhetően nem úgy viselkednek, ahogy az addigi bejárt útjuk alapján kellene és erre leginkább egy példám van - Dawn - bár nála ott a múlt magyarázatnak, de érzéseim szerint nem így kellene az ő szerepébe bevinni azokat a bizonyos mondatokat  a feszültséggenerálás okán. Az szintén nem jött be, hogy nincs rendes beszélgetés a szereplők között, na meg az elhallgatás sem tett jót a szimpátiámnak, azt meg megint csak nem tudom tolerálni és a plusz hossz, hát... lehetett volna rövidebb, akkor egyenesen arányosan csökkenne az én értékelésem hossza vele és most vesztettem el az olvasóim felét, köszi matek. 

Elmegy vagyis
Közepes

Erősségek:

- Emily
- az emlékek érdekesek

Gyengeségek:

- Sloane
- túl sok töltelék jelenet
- kihagyott párbeszédek
- elhallgatások
- bakik

Kedvenc szereplő:

Emily

Évszak:

- tökéletes nyári kötet

Ha tetszett a bejegyzés, itt tudod megrendelni a regényt:

(-30% a webshopból.)

Az írónő további, magyarul megjelent kötetei:

Ez az egy regény jelent meg hazánkban, itt találhatóak a külföldi művei.
Október 22-én érkezik a következő:

Molyos profil