Miss Marple 3.
Az alábbi projekthéten veszek részt az értékeléssel:
Ezer éjszaka 1.
Az alábbi projekthéten veszek részt az értékeléssel:
Frances Hardinge Hazugságok fája című könyve 2015-ben elnyerte a Costa Év könyve díját gyerekkönyv kategóriában.
Mikor Faith apját rejtélyes körülmények között holtan találják, a lány elhatározza, hogy kibogozza az igazság és hazugságok szálait. Az apjai holmijai közt kutatva egy különös fa nyomára bukkan. Egy fáéra, amely hazugságokból táplálkozik, és gyümölcse titkokat fed fel.
Ám amint Faith egyre inkább a valótlanságok hálójába keveredik, rádöbben, hogy a hazugságok igézetében az igazság összezúzódik…
„A levelek hűsek voltak és nyirkosak. El sem téveszthette volna. Kétségkívül ezeket látta az apja füzetében, körültekintő aprólékossággal lerajzolva. Ez volt az apja legnagyobb titka, üdvözülése és veszte. A hazugságok fája. Most az övé volt, és az út, amit az apja sosem fejezhetett be, kitárult előtte.”
Mikor Faith apját rejtélyes körülmények között holtan találják, a lány elhatározza, hogy kibogozza az igazság és hazugságok szálait. Az apjai holmijai közt kutatva egy különös fa nyomára bukkan. Egy fáéra, amely hazugságokból táplálkozik, és gyümölcse titkokat fed fel.
Ám amint Faith egyre inkább a valótlanságok hálójába keveredik, rádöbben, hogy a hazugságok igézetében az igazság összezúzódik…
„A levelek hűsek voltak és nyirkosak. El sem téveszthette volna. Kétségkívül ezeket látta az apja füzetében, körültekintő aprólékossággal lerajzolva. Ez volt az apja legnagyobb titka, üdvözülése és veszte. A hazugságok fája. Most az övé volt, és az út, amit az apja sosem fejezhetett be, kitárult előtte.”
„“A Biblia nem hazudik.” Ezzel minden jóravaló, istenfélő tudós tisztában volt. Azonban a sziklák, a kövületek és a csontok sem hazudtak, és kezdett nagyon úgy tűnni, hogy nem ugyanazt a történetet mesélik.”
Jelölések:
2018 - legjobb regény
2018 - legjobb főszereplő
2018 - a blog legrövidebb bevezetője
A regény az alábbi címkékhez tartozik:
// YA // tél // ifjúsági // Borítómánia // borító // történelmi fikció //
Sorozat: -

Következzen a Hazugságok fája értékelése!

„A hajó émelyítően, fáradhatatlanul ringott, mint amikor valaki szuvas fogon rág.”

Faith egy egyházi család sarja, a tagok közül az idősebb nővér, akinek vigyáznia kell öccsére, Howardra és az a sorsa, hogy műveltsége, illetve természettudományos érdeklődése hamvába haljon, hiszen a nők ebben a régi világban senkik voltak és nem léphettek tudósi útra, ahogy történik ez a főhősünkkel is, akinek jövője a láthatatlanság és hiába elismert az édesapja, mint egy ritka lelet felfedezője, ez sem nyit neki több kaput. Egyik nap felkerekednek és elindulnak Vane szigetére, hiszen az ott élő embereknek szüksége van az ásatásnál Erasmus Sunderly tiszteletes szakértelmére, akivel családja és a teljes állat-, na meg növénygyűjteménye is tart.
A könyv ezután kezdődik igazán, ahol a lány titkokra ébred rá és részt kell vennie a felnőttek játszmáiban, még ha ettől elveszítheti az ártatlanságát, a hitét és a lelkét.
A könyv ezután kezdődik igazán, ahol a lány titkokra ébred rá és részt kell vennie a felnőttek játszmáiban, még ha ettől elveszítheti az ártatlanságát, a hitét és a lelkét.

Ó, én balga!
Kezdetben nem sok esélyt adtam a regénynek, mert valamiért élt bennem egy kép arról, hogy ez egy nyögvenyelős olvasás lesz, hogy egyáltalán nem fogom élvezni és megszenvedem a YA jellemzőit, na meg úgy felhúzom magam, hogy nem győzöm majd a bejegyzésben kidühöngeni magam. Korábban egyébként próbálkoztam a merüléssel, de pár oldal után letettem, mondván, hogy hát ehhez nem sok kedvem akad, de nemrég felraktam a RAVASZ listára, ezért nem volt visszaút: elkezdtem és leesett az állam, meg legszívesebben leütöttem volna magam az előítéletességem miatt. Ez a könyv eszméletlenül tetszett, sokkal jobban, mint az Ezer éjszaka, pedig az volt idén az egyik kedvencem! Idáig.
„Valóban megváltozott a világ.”
![]() |
| Faith Forrás: a könyv trailere |
Az első pár oldal nem igazán fogott meg elsőre, pedig egy elég szép megoldású bemutatóval kezdünk, ahol megismerhetjük a karaktereket, a fontoskodó Myrtilt (az anya), a félig idegesítő Howardot (az öccsét), Erasmus hidegségét (édesapja) és a csendes Milest (nagybátyj), na meg a visszahúzódó, magában mindenről véleményt alkotó Faitht, aki egy kis kínai kígyót gondoz - egyébként ekkor még nem, de a későbbiek során a főhősünkön kívül ki akartam nyírni őket, annyira sajnáltam a lányt és a helyzetét, hiszen ő a tökéletes példa arra, milyen az amikor valaki a család perifériájára szorul.
Ahogy lefutjuk ezeket a kötelező köröket, ugrunk is fejest a mélybe és megismerhetjük a lány igazi lényét: az okos és ravasz hölgyet, aki még a felnőttkor küszöbén áll, de intelligenciában messze túlszárnyalja a legtöbb idősebb emberét, aki a környezetében tevékenykedik. Imádtam róla olvasni, a gondolatai annyira izgalmasak és érdekesek, hogy egyszerűen nem érdekelt hány éves, honnan jött, már akkor kikiáltottam kedvenc szereplőmnek! Szerettem a jeleneteit, na meg a játékait másokkal, amelyek érezhetően alig, még nem magas szinten manírosak, de azért jelentősek, hiszen mégiscsak egy vétlen lányka, aki jutott némi tudáshoz és a visszahúzódása miatt figyelő tekintetével feltérképezte a környezetét, vagy ösztönösen eltanulta azokat a trükköket a felnőttektől. Az ő változása a könyvben erős, hiszen ártatlan hölgyből lesz dühöngő fúria majd később valami más és a jellemének az építőkövei indokoltak, jól építettek és egyszerűen nem lehet nem szeretni, esetenként sajnálni és együtt érezni vele. Pedig azt hittem kapunk majd egy sírós főhőst, de helyette egy igazi amazont sikerült kifognunk, bár az utolsó pillérnél azért kellett volna némiképpen egy kis árnyalás, egy kicsivel bővebb lélekrajz, ez az egyetlen, amit kevésnek éreztem, de lényegében nem is számít.
Ahogy lefutjuk ezeket a kötelező köröket, ugrunk is fejest a mélybe és megismerhetjük a lány igazi lényét: az okos és ravasz hölgyet, aki még a felnőttkor küszöbén áll, de intelligenciában messze túlszárnyalja a legtöbb idősebb emberét, aki a környezetében tevékenykedik. Imádtam róla olvasni, a gondolatai annyira izgalmasak és érdekesek, hogy egyszerűen nem érdekelt hány éves, honnan jött, már akkor kikiáltottam kedvenc szereplőmnek! Szerettem a jeleneteit, na meg a játékait másokkal, amelyek érezhetően alig, még nem magas szinten manírosak, de azért jelentősek, hiszen mégiscsak egy vétlen lányka, aki jutott némi tudáshoz és a visszahúzódása miatt figyelő tekintetével feltérképezte a környezetét, vagy ösztönösen eltanulta azokat a trükköket a felnőttektől. Az ő változása a könyvben erős, hiszen ártatlan hölgyből lesz dühöngő fúria majd később valami más és a jellemének az építőkövei indokoltak, jól építettek és egyszerűen nem lehet nem szeretni, esetenként sajnálni és együtt érezni vele. Pedig azt hittem kapunk majd egy sírós főhőst, de helyette egy igazi amazont sikerült kifognunk, bár az utolsó pillérnél azért kellett volna némiképpen egy kis árnyalás, egy kicsivel bővebb lélekrajz, ez az egyetlen, amit kevésnek éreztem, de lényegében nem is számít.
Nincs könnyű dolga a hölgyeknek ebben a korban, ahol a férfiak semmibe nézik őket és legtöbbször fájt a szívem értük, főleg azoknál az idegesítően fontoskodó párbeszédeknél, ahol arról van szó, hogy mennyire alsóbbrendű egyik nem a másikkal szemben és ahol csak két kiugrási lehetőség akad: csendben meghúzódni és irányítani láthatatlanul, vagy kiállni és küzdeni! Ez az a kor, ahol a vallási fanatizmust szépen lassan felváltja az evolúcióelmélet, a Biblia helyett előtérbe kerül A fajok eredete, ezért az egyház tanai lassan elavulttá válnak és emiatt a határ miatt gondolom azt, hogy a szerző jól választotta ki a maga környezetét a misztikus növénye számára, a motivációkat ez szépen alátámasztja és érthetővé teszi. Komolyan, ilyen regényeket olvasva hálás vagyok a jelenemért, ahol lehetek akár informatikus, akár természettudós.
„Mélyen legbelül mindig is hitte, hogy a tudomány nem fog ítélkezni felette, még ha az emberek azt tették is.”
![]() |
| A borító egyik terve. Forrás: dianasousa.com |
A többiek Faith mellett homályos foltok csupán és ezt egyáltalán nem bántam, hiszen tökéletesen elvitte a hátán a sztorit, nem kellettek mellé lovagok, köszönte szépen, majd ő megcsinálja a szerencséjét! A mű világa izgalmas, elsőre egy történelmi fikciónak tűnik, de ahogy megkapjuk a misztikumot, a kötet durván műfajt vált/vesz még fel és akkor indul be a krimi szál, na meg a bosszúhadjárat, de hogy milyen formában, ezt nem tisztem leírni. Helyette elmesélem, hogy a könyv nem ettől lesz kegyetlen és sötét tónusú, hanem ez a hangvétel, a tehetetlenséggel együtt járó kinézettség kínzó dallama már korábban elkezdődik és szinte bele lehet fulladni ebbe a gyűlölködésből álló masszába, amit egy idő után nagyjából hárít az egyik szereplő rólunk, így marad az izgalom a nyomozás és az aggodalom az előzővel járó következmények iránt.
A misztikus növény, a Hazugságok fája elsőre szörnyen fura, még második pillantásra is, de el kell ismernem, hogy helye van ebben a világban. A róla szóló részeket, találgatásokat, nyomozásokat nagyon szerettem, sőt igényeltem volna még egy kicsivel többet is, hiszen majdnem a regény leginkább kínzó kérdései ehhez a csodalényhez köthetőek! Az alkotó hagyhatta volna egy kicsit beszélni még az életéről vagy bármiről a nemezist és ez nem negatív hiányként merül fel, hanem természetes érdeklődésként, hiszen olvastam volna még róla!
![]() |
| Hangulatkép Forrás: internalvoices.org |
Apropó többiek! Talán az a kötet legnagyobb erénye - Faith mellett természetesen - hogy mindenkinek megvan a maga másik, láthatatlan oldala na meg életigazsága és emiatt még egy jó pontot felírhatok a mű javára: végül nem lehet egyikük felett sem ítélkezni, illetve valakiket szívből lehet utálni - esendő emberekről van szó és az utolsó lapokra már nem akartam kinyírni senkit. Tökéletes ez a könyvbeli egyensúly! Viszont az pedig sokat árul el az emberi jellemről, hogy milyen könnyű viszályt szítani, hogy ki mennyire nyitott a hazugságra, az árulásra és akár a fát, mint szimbólumot, az írónő megtehette volna a bosszú képének - ahogy én megtettem. Nagyon finom gondolatok állnak a megvalósítás mögött egy kicsit úgy is érzem, hogy olyan a szerző leírása, mint a fa suttogása: az információk halkan és egy kissé elrejtve kerülnek a szemünk elé, főleg azzal kapcsolatban mi is ez az egész misztikum, vagy ahogy a női szereplők működnek a könyvben, hiszen kicsit ők is hasonultak ehhez a csodanövényhez. Mindenesetre biztos, hogy ez egy bitang jó regény, az eddigi egyik legjobb ebben az évben!
,,... a csendet ugyanolyan ügyesen és kegyetlenül lehet forgatni, akár a kést."
Röviden kezdtem, röviden zárom: Imádtam! Kell ennél több?


Mindenkinek ajánlom ezt a kegyetlenül izgalmas regényt, főleg ha nem hiszel már a YA hősnőkben, Faith lehet megváltoztatja a véleményed.

Ítéletem:
Új kedvenc,
vagyis nagyon tetszett!
vagyis nagyon tetszett!
Erősségek:
- Faith
- az izgalmas világ, a kidolgozás
- a regény alapötlete és végül a megvalósítása
- az izgalmas világ, a kidolgozás
- a regény alapötlete és végül a megvalósítása
Gyengeségek:
- nincs
Kedvenc szereplő:
Faith
Évszak:
- télen a legtökéletesebb az olvasása
Ha tetszett a bejegyzés, itt tudod megrendelni a regényt:
(-15% a webshopból.)
A mű a Ventus Libro Kiadó jóvoltából látott napvilágot 2018-ban.


Olvasás közben ez a zene jutott eszembe, amelynek szövege nem teljesen illik a regényhez, de mégis, párhuzamokat lehet vonni köztük.
és
Faith himnusza
Faith himnusza

Az alábbi variációk láttak napvilágot a világon:
Köszönöm, hogy elolvastad!
„Egy kézzelfogható élmény Morgan Matson tollából, amely talán ténylegesen kiszakítja a tiniket a közösségi média világából, míg be nem fejezik a könyvet.” – Booklist
Sloane kirángatta Emilyt a csigaházából és egy teljesen más életszemléletet mutatott neki. Életük legjobb nyarára készültek, amikor Sloane egyszer csak eltűnt és csupán egy listát hagyott maga után. A listán tizenhárom feladat szerepelt, amelyekre Emily amúgy soha nem vállalkozott volna. De mi van, ha a feladatok teljesítésével Sloane nyomára bukkanhat? Almaszedés éjszaka? Persze. Elég könnyűnek tűnik. Táncolj hajnalig? Miért ne? Csókolj meg egy idegent? Őőő… Emily belevágott a váratlan nyári kalandba Frank Porter segítségével (ami szintén váratlan volt), hogy teljesítse az összes feladatot. Ki tudja, mire jön rá a végén Meztelen csobbanás? Várj! Hogy mi? Morgan Matson a kortárs ifjúsági irodalom legmagávalragadóbb, California Book-díjas szerzője, aki őszinte történeteket ír a családról, a barátságról és az első szerelemről.
Sloane kirángatta Emilyt a csigaházából és egy teljesen más életszemléletet mutatott neki. Életük legjobb nyarára készültek, amikor Sloane egyszer csak eltűnt és csupán egy listát hagyott maga után. A listán tizenhárom feladat szerepelt, amelyekre Emily amúgy soha nem vállalkozott volna. De mi van, ha a feladatok teljesítésével Sloane nyomára bukkanhat? Almaszedés éjszaka? Persze. Elég könnyűnek tűnik. Táncolj hajnalig? Miért ne? Csókolj meg egy idegent? Őőő… Emily belevágott a váratlan nyári kalandba Frank Porter segítségével (ami szintén váratlan volt), hogy teljesítse az összes feladatot. Ki tudja, mire jön rá a végén Meztelen csobbanás? Várj! Hogy mi? Morgan Matson a kortárs ifjúsági irodalom legmagávalragadóbb, California Book-díjas szerzője, aki őszinte történeteket ír a családról, a barátságról és az első szerelemről.
„Semmit sem adnak ingyen. És általában nem a kezdet nehéz.”
A regény az alábbi címkékhez tartozik:
Sorozat: -
Nem igazán olvastam még olyan könyvet, ami... vagy hirtelen nem rémlik... szóval a lényeg, hogy kevés olyan realista YA regényt vettem eddig a kezembe, ahol a szereplők nem szenvednek, nincsen komoly hátrányuk és a sztorijuk nem egy hullámvasútra hasonlít a könnyek birodalmában, ezért érdekelt nagyon a Páratlan nyár, mert egy olyan történetet ígért, ahol kikapcsolódhatom, na meg hátradőlve élvezhetem ezt a dög meleget... a limonádét és ezt azért elég szépen betartotta!
Következzen a Páratlan nyár értékelése!
Következzen a Páratlan nyár értékelése!

„A lista két héttel azután érkezett, hogy Sloane eltűnt.”

Emily és Sloane életük legnagyszerűbb nyarát tervezik közösen eltölteni: együtt melóznak, buliznak és minden jót kipróbálnak, ami csak belefér, ám váratlanul Sloane eltűnik és Emily egyedül marad. A hiányán az sem segít, hogy kap egy listát a barátnőjétől és úgy gondolja, ha teljesíti a rá felírtakat a végén megtalálja a barátnőjét és választ kap a miértekre.
Na de nézzük mi is van a listán? - gondolta Emily - Megölelni egy Jamie nevű embert... megcsókolni egy idegent... meztelenül csobbanni... MICSODA?
Na de nézzük mi is van a listán? - gondolta Emily - Megölelni egy Jamie nevű embert... megcsókolni egy idegent... meztelenül csobbanni... MICSODA?

Őszinte leszek, ahogy szoktam: nem feltétlenül jött be ez a regény, de azt nem tagadhatom el tőle, hogy egy jó nyári olvasmány, bár a felszín alatt olyan kérdéseket feszegethet, ami érdekesebb, mint elsőre látszik és nem feltétlen várunk ilyet egy ifjúsági strandkönyvtől. Ahogy egyre többet gondolkodom rajta, egyre jobban átértékelem magamban ezt a művet: de vajon többről van itt szó, mint egy chilles, kikapcsoló sztoriról, amit a szerző a történeten keresztül akar elmondani a barátságról? Számomra főleg egy téma került előtérbe és olvasás közben ezen gondolkodtam: mennyire hatunk egymásra a cselekedetünkkel, illetve előjöhet a klasszikus A kis herceg kérdés, ha megszelídítettél valakit, akkor felelősséggel tartozol érte, de vajon meddig? Természetesen itt most nem célom ennek a megvitatása, viszont a kötet képvisel egy álláspontot ezzel kapcsolatban a sztorin keresztül (azért nem nagyon van így leírva), de hát nem azért vagyunk itt, hogy spoileres legyek, úgyhogy csak annyit jegyeznék meg, hogy egész végig ezen gondolkodtam, miközben sajnáltam azt a szerencsétlen főszereplőt.
Az első oldalakon főleg Emily és Sloane kapcsolata kerül bemutatásra, na meg általam boncasztalra és nem az utóbbi javára, mert engem kiakasztott az a tény, hogy eltűnik és nem szól róla Emilynek. Tudom, ott van a fülszövegben, tényleg tudtam róla mielőtt a kezembe vettem a művet, de arról nem, hogy Em olyan életképes, mint egy vízbe dobott kő nélküle - na ez volt az igazi dühöm forrása: Sloane úgy hagyja ott a legjobb barátnőjét egy árva szó nélkül, hogy az majdnem belebetegedik a hiányába és pontosan itt gondoltam a fentire, hogy néha nem tudjuk milyen hatással vagyunk a másikra vagy mennyire vagyunk fontosak neki és néha az sem árt, ha beleképzeljük magunkat a másik ember helyzetébe, bár erre sokan nem képesek... na de vissza a regényhez!
Miután legyőztem az idegenkedésemet azután is csak nyögvenyelősen haladtam a könyvvel, mert úgy éreztem, hogy a leírás túlírt és értem ez alatt azt, hogy túl sok felesleges jelenet - ha úgy tetszik - üresjárat, na meg párbeszéd került a lapokra. Egy-egy fejezet indokolatlanul hosszúnak érződik és látszatra nem igazán van értelmük, hiszen azt láthatjuk, ahogy Em szerencsétlenkedik egy-egy szituációban. Ekkor találkozunk először Frankkel, aki a mintasrác szerepét tölti be és azt hittem, hogy feleslegesek ezek az intermezzók, de ezek alapján jobban megismerhetjük a lány kezdeti helyzetét. Egyébként teljesen furcsán éreztem magam, mert kb én így 13 évesen viselkedtem és valószínűleg az ismerős érzés miatt tartottam bájosnak Emily botladozásait; olyan elveszettnek tűnt és annyira kétségbeesetten kereste a barátnőjét, hogy én már az első pár oldalon teljesen leírtam Sloane-t és nem is volt túl sok kedvem hozzá sokáig, na meg a listapontjai egy kicsit kiakasztottak. Plusz hátráltatásként egyáltalán nem tudtam azonosulni a tökéletes nyár keresésének ideológiájával, én manapság örülök, hogy nyugis és kész.
Ami ezután jött, az viszont tetszett!Valameddig.
Ahogy lehet rá számítani, hogy egy ilyen lista hogyan befolyásolja egy kukuc, életképtelennek tűnő lány bátorságát, pontosan úgy halad a sztori a maga útján: Em felfedezi, hogy képes boldogulni egyedül, egyre jobban kinyílik. Ezeket a részeket, na meg az ő és Frank közötti interakciókat, beszélgetéseket és a futást szerettem, talán az árnyékolta be ezt a köztes részt, hogy szerintem a srác egy bizonyos mértékben deus ex machinaként működik, vagyis feltűnik mindenhol, ahol meg kell menteni Emilyt.
Ezért egy idő után mintha tónust váltottunk volna, Morgan Matson belejött az írásba, sokkal jobban kezdte használni a karaktereit és mutatni meg őket - bár azért nagy személyiségeket ne várjunk, de legalább szerethetőek. Egy idő után már a szülők vagy a kisöcs sem irritált és egészen élveztem az olvasást, az pedig egy külön színfoltot adott a sztorihoz, hogy a szerző izgalmassá tette a múltbeli szálat, így egy idő után egyre több okom lett gyorsan olvasni a magyarázatokért.
Bár a közepe felé már láttam a bakikat és ezek egy kicsit kidobtak az élményből, de leginkább a vége felé történő dolgok lendítették az olvasmányélményem megint a negatív felé, na de utalgatás szintjén leírom mi a helyzet spoilerek nélkül: valamit meg tudtam bocsátani, de egyes emberek furcsa reakcióin nagyot néztem, mert néha érezhetően nem úgy viselkednek, ahogy az addigi bejárt útjuk alapján kellene és erre leginkább egy példám van - Dawn - bár nála ott a múlt magyarázatnak, de érzéseim szerint nem így kellene az ő szerepébe bevinni azokat a bizonyos mondatokat a feszültséggenerálás okán. Az szintén nem jött be, hogy nincs rendes beszélgetés a szereplők között, na meg az elhallgatás sem tett jót a szimpátiámnak, azt meg megint csak nem tudom tolerálni és a plusz hossz, hát... lehetett volna rövidebb, akkor egyenesen arányosan csökkenne az én értékelésem hossza veleés most vesztettem el az olvasóim felét, köszi matek.
![]() |
| Akár Frank is lehetne. Forrás: google |
Miután legyőztem az idegenkedésemet azután is csak nyögvenyelősen haladtam a könyvvel, mert úgy éreztem, hogy a leírás túlírt és értem ez alatt azt, hogy túl sok felesleges jelenet - ha úgy tetszik - üresjárat, na meg párbeszéd került a lapokra. Egy-egy fejezet indokolatlanul hosszúnak érződik és látszatra nem igazán van értelmük, hiszen azt láthatjuk, ahogy Em szerencsétlenkedik egy-egy szituációban. Ekkor találkozunk először Frankkel, aki a mintasrác szerepét tölti be és azt hittem, hogy feleslegesek ezek az intermezzók, de ezek alapján jobban megismerhetjük a lány kezdeti helyzetét. Egyébként teljesen furcsán éreztem magam, mert kb én így 13 évesen viselkedtem és valószínűleg az ismerős érzés miatt tartottam bájosnak Emily botladozásait; olyan elveszettnek tűnt és annyira kétségbeesetten kereste a barátnőjét, hogy én már az első pár oldalon teljesen leírtam Sloane-t és nem is volt túl sok kedvem hozzá sokáig, na meg a listapontjai egy kicsit kiakasztottak. Plusz hátráltatásként egyáltalán nem tudtam azonosulni a tökéletes nyár keresésének ideológiájával, én manapság örülök, hogy nyugis és kész.
Ami ezután jött, az viszont tetszett!
Ahogy lehet rá számítani, hogy egy ilyen lista hogyan befolyásolja egy kukuc, életképtelennek tűnő lány bátorságát, pontosan úgy halad a sztori a maga útján: Em felfedezi, hogy képes boldogulni egyedül, egyre jobban kinyílik. Ezeket a részeket, na meg az ő és Frank közötti interakciókat, beszélgetéseket és a futást szerettem, talán az árnyékolta be ezt a köztes részt, hogy szerintem a srác egy bizonyos mértékben deus ex machinaként működik, vagyis feltűnik mindenhol, ahol meg kell menteni Emilyt.
![]() |
| A futás fontos eleme a könyvnek, ami azért jó, mert nekem is megjött hozzá a kedvem, pedig gyűlölöm. Forrás: inhabitat.com |
Bár a közepe felé már láttam a bakikat és ezek egy kicsit kidobtak az élményből, de leginkább a vége felé történő dolgok lendítették az olvasmányélményem megint a negatív felé, na de utalgatás szintjén leírom mi a helyzet spoilerek nélkül: valamit meg tudtam bocsátani, de egyes emberek furcsa reakcióin nagyot néztem, mert néha érezhetően nem úgy viselkednek, ahogy az addigi bejárt útjuk alapján kellene és erre leginkább egy példám van - Dawn - bár nála ott a múlt magyarázatnak, de érzéseim szerint nem így kellene az ő szerepébe bevinni azokat a bizonyos mondatokat a feszültséggenerálás okán. Az szintén nem jött be, hogy nincs rendes beszélgetés a szereplők között, na meg az elhallgatás sem tett jót a szimpátiámnak, azt meg megint csak nem tudom tolerálni és a plusz hossz, hát... lehetett volna rövidebb, akkor egyenesen arányosan csökkenne az én értékelésem hossza vele
Mindezek ellenére ez egy ártatlan történet és van egyfajta naiv szemléletmód benne, emiatt nem igazán lehet utálni, vagy rossz érzéssel viseltetni iránta és én elfogadtam ezt a regényt úgy, ahogy van. Emily történetét pedig külön kiemelném, nagyon is tetszik a fejlődése na meg az, ahogyan értelmezi a barátság fogalmát, örülök, hogy főszereplő maradt a róla szóló műben és nem nyomta el őt Frank... bár ő nem is tehette volna (a srácnak elég kialakult személyisége van már), pedig féltem attól, hogy ez lesz. A fent leírtak mellé akad még egy-két baki igaz, amelyekről nem ejtettem szót, bár valamelyik olyan a szememben, amelyik megkérdőjelezi ennek az egésznek az alapját (igen, bélyeg, igen, ,,Gugli izt your friend."), de hát ha ez sem húzott fel és ha jól esett így, ebben a formában olvasnom a könyvet, akkor nem fogom elítélni ezt a kicsit túlnyújtott, ártatlan sztorit, mert lehet hogy naiv, de helyén van a szíve és most figyelmen kívül hagyom azt a tényt, hogy az egyik pont a lopás, az én univerzumomban ez nem létezik.
Ha tolerálod a bakikat, nem zavar a hosszabb körítés és a romantikát, na meg a cukiságot is szereted, ez a TE nyári könyved, de elvárások nélkül olvasd!

,,-...és mi van ha nem működik?
- És mi van, ha igen?"
Erősségek:
- Emily
- az emlékek érdekesek
- az emlékek érdekesek
Gyengeségek:
- Sloane
- túl sok töltelék jelenet
- kihagyott párbeszédek
- elhallgatások
- bakik
- túl sok töltelék jelenet
- kihagyott párbeszédek
- elhallgatások
- bakik
Kedvenc szereplő:
Emily
Évszak:
Ha tetszett a bejegyzés, itt tudod megrendelni a regényt:
(-30% a webshopból.)
A mű az Álomgyár Kiadó jóvoltából látott napvilágot 2018-ban.
Ez az egy regény jelent meg hazánkban, itt találhatóak a külföldi művei.
Október 22-én érkezik a következő:

Október 22-én érkezik a következő:


Az alábbi variációk láttak napvilágot a világon:
Német, Lengyel, Francia, Angol
A négy különféle kép közül kettő foglalkozik Emily és Sloane barátságával (francia, angol), egy csak a főszereplőnkkel (lengyel) és egy pedig azzal a bizonyos kapcsolattal (német), amiről nem írtam az értékelésben semmit. Sok olvasó az angolt várta hazánkba, de ezzel a sárga alapú, fekete-fehér képpel jelent meg itthon és hát... nehéz dönteni és a legjobbat kiválasztani, mert nekem a külföldiek közül egyik sem jön be, ellenben a magyarhoz már hozzászoktam, úgyhogy ha nagyon rákellene valamire bökni, akkor az itthoni lenne az.
Köszönöm, hogy elolvastad!




































