A művészet nyelve: Amy Harmon: Arctalan szerelem

Szerző: Amy Harmon
Sorozatcím (kiadói): -
Sorozatcím: -
Cím: Arctalan szerelem
Eredeti cím: Making Faces
Eredeti megjelenés: 2013
Kategória: romantikus
Fordító: Marczali Ferenc
Oldalszám: 368 oldal
Kiadó: Twister Media
Megjelenés: 2016
Ár: 3.290 Ft

Fülszöveg:

Ambrose Young nagyon szép volt – olyan szép, mint a romantikus regények borítóin látható férfiak. Ezt Fern Taylor is tudta, hiszen tizenhárom éves kora óta falta ezeket a könyveket. És mivel Ambrose Young ennyire szép volt, Fernnek meg sem fordult a fejében, hogy valaha is övé lehet a férfi… egészen addig, amíg Ambrose Young már nem volt szép többé.

Az Arctalan szerelem egy kisváros története, ahonnan öt fiatalember indul el a háborúba, de közülük csak egy tér vissza. Az Arctalan szerelem a gyász története: a közös gyászé, az egyéni gyászé, a szépség, az élet és az önazonosság elvesztése fölötti gyászé. Az Arctalan szerelem egy lány szerelmének a története, amit egy megtört fiú iránt érez, és egy sebesült harcosé, akit ez az érzés egy hétköznapi lányhoz fűz. Az Arctalan szerelem a vigasztaló barátság története, a rendkívüli hősiességé, és egy olyan, modern A szépség és a szörnyeteg-mese, amely megmutatja, hogy mindannyiunkban megtalálható egy kicsi a szépségből, és egy kicsi a szörnyetegből is

„De vajon még mindig csúnya? Vagy olyan sokáig volt csúnya, hogy mindenki annak könyvelte el?”

Jelölések:

2018 - legjobb romantikus

2018 - legjobb mellékszereplő (Bailey)

A regény az alábbi címkékhez tartozik:

// Twister Media // Amy Harmon // 2016-os megjelenés // romantikus //

Sorozat: -

Én meg a romantikus regények? Ugyanmár! Nem hiszek nagyon a műfaj kortárs megfelelőjében és kifejezetten szigorú vagyok nemcsak a NA, hanem a YA könyvekkel is ilyen téren. Sokan hiszik azt, hogy könnyű egy jó szerelmet papírra vinni, pedig egyáltalán nem az és csak felsülés a vége - maradva a külsőségeknél és nem gondolva arra, hogy az igazi érzelem nem a másik kockáinál vagy szépséges, gyönyörűséges kinézeténél kezdődik. Sokan esnek ebbe a hibába, de nem Amy Harmon!

Következzen az Arctalan szerelem értékelése:

„- A régi görögök hittek benne, hogy a halál után minden lélek - a jók és a rosszak egyaránt - leereszkedik a Föld mélyére, Hadész alvilági birodalmába, és ott marad az idők végezetéig - olvasta fel Bailey a szöveget, miközben tekintete sebesen siklott a lapon.”

Történetünk (egyik) főhőse a magát átlagosnak tartó, vörös hajú könyvmoly Fern, aki reménytelenül szerelmes az iskola - és a település - szupersztárjába na meg Herkulesébe, Ambrose-ba, aki előtt fényes jövő áll, ösztöndíj az egyik egyetemre, szép barátnők, stb, stb, meg az ilyenkor szokásos dolgok, ám a srác úgy dönt, hogy a szeptemberi események után - amikor a világot megrázta a World Trade Center porba hullása - inkább úgy véli, hogy a fronton van a helye, ezért katonának áll többedmagával és innentől kezdve teljesen más hangnemet vesz fel a regény. Ennél többet sajnos nem írhatok, a maga módján már ez is eléggé spoileres, úgyhogy engedjetek meg nekem ennyit a bevezetőben! Az értékelés viszont már mellőzni fogja a poénok lelövését.

Érdekes lehet számotokra, hogy ilyen szerelmes regényt olvastam el, aminek már a címében is ott van ez a bűvös szó, mert eddig akárhányszor előkerült ez a fajta érzelem a lapokon, más könyveknél fújtam rá ~~és fújok is a mai napig, ha rosszul van megírva~~. Nagyon szigorú vagyok és azért, mert a hülyeségek itt jönnek elő a legjobban, kezdve a külsőségekkel és bezárva a rosszul átadott üzenetekkel - bár talán ezekkel kevésbé foglalkozom -, az pedig ha rózsaszín giccscunamiban úszik a könyvem... hát az nekem sem tesz valami jót, instant kiutalok magamnak valamelyik játékomban két hétnyi lövöldözést a kedvenc lövészeimmel. Na de tegyük ezt félre, mert végre, az Arctalan szerelem megmutatta, hogy vannak még érdekes és értékes regények a sok agyhalott főhősnős kínálat mellett a polcon.

Egyébként először nekem is felszaladt a szemöldököm a cím láttán - hát nem a legszerencsésebb - de ahogy elolvastam (már a sokadik találkozásnál) a fülszöveget, akkor tetszett meg annak a tartalma, úgymint a gyászkezelés, a szépség mellőzése egy szerelemben és úgy voltam vele, hogy egy próbát megér, meg valamiért már jót kezdtem érezni, gondoltam, hogy megpróbálkozom vele és egész jól jártam. Viszont az első pár oldal után hamar rájöttem, hogy a fülszöveg nagyon spoileres, így mindenkit arra kérnék, hogy ne olvassa el azt közvetlenül az olvasás kezdése előtt, mert nagyon megmásítja az élményt és lehet, hogy nem üt majd akkorát - sőt valószínűleg nem fog - mint amekkorát a spoilerek nélkül ütne, viszont megértem, hogy miért alakult ez így.

A könyvben alig történik valami és lassú a cselekménye, ami egyébként egyáltalán nem hátrány. A sztori az 1994 és a 2001 körüli eseményeket mutatja meg főleg, kisebb kikacsintásokkal és hamar kiderül, hogy nem a világháborúban játszódik a könyv (az első fejezetben), pedig azt hittem és vártam valamiféle Remembrance élményt, ami egy erős ifjúsági mű a háború borzalmairól és eléggé meglepődtem, hogy ez nem az a történet lesz, hanem egy kevésbé feldolgozott témát választott a szerző, hiszen egy helyen nem láttam még a 9/11-ről akár felnőtt, akár ifjúsági művet és ahogy sikerült ezt feldolgoznom, jöhetett a java: két nap alatt bedaráltam az Arctalan szerelmet.

,,A felháborodás és a bánat része lett a mindennapoknak."

World Trade Center régen

Három részre osztottam magamban a könyvet: az első, a bevezetés, ahol megismerjük a szereplőket, ki ki megmutatja a személyiségét és a kiindulóhelyzetet, na meg láthatjuk a terroresemény utáni gondolatokat és hogy ki hogyan élte meg azt - érdekes volt látni, hogy milyen gondolatok születtek a közelben, a gyász és a kétségbeesés perceiben. Emlékszem 9/11-re, nekünk technika órán volt egy gyászperc, de annyira messze vagyunk a helytől és annyira kicsik voltunk, hogy nem fogtuk fel ezt a szörnyűséget, de valamiért mégis tisztán megmaradt az emlék, pedig számunkra csak egy hír volt a tévében.

Ezután gyorsan a második rész jön, az iraki illetve a hazai helyszínnel, de ez rövid és ennél hamarabb érkezünk tehát a harmadik, leghosszabb egységhez, ahol az események után járunk és többféle folyamatnak lehetünk nézői: egyes szereplők bátrak, bár ezt kiskorukban érték el, ahol mindenféle remény szertefoszlott és már csak a küzdelem marad, hogy minél tartalmasabb legyen egy élet. Akad olyan életszál, ahol az otthon meleg tüze változik égetővé és hiába várja egy gyönyörű kisfiú és egy tökéletes kinézet, a boldogság sokszor azon múlik, hogy mer-e valaki jól dönteni, vagy nem. Az érdekes életszálak mellett a kötet intelligensen na meg finoman kezeli a komoly témákat, úgymint halál, gyász és teszi mindezt szerethető szereplőkön keresztül, biztosítva az olvasó - jelen esetben az én - együttérzésem. Erős továbbá a küzdelem a talpra állásért és tetszik a Herkules vonal és az, ahogyan a szerző beleszőtte a történetbe, továbbá, ahogy Amy Harmon megmutatja egy döntés mögött több ok lehet, nemcsak egy és ezt annyira szépen ábrázolta, na meg szinte csak fontos jelenetek maradtak a könyvben, komolyan, öröm volt ezt a regényt olvasni!

,,Mint mindenki az országban, ő is azt akarta, hogy valaki megfizessen annak a háromezer embernek a haláláért, akik a szeptember 11-i támadásban veszítették életüket."

Nagyon szerettem a karaktereket, mert kaptak gondolatokat, vágyakat, érzéseket és igazából a három főszereplőnek mondható egyént kedveltem a leginkább, név szerint Fernt, az unokatesóját, Baileyt és Ambrose-t, közülük is Bailey a regény lelke na meg erőssége. A fiú hátrányos helyzete ellenére képes szembenézni a keresztjével, de még másokat is kirángat a mélypontról. Az ő gondolatait jó volt olvasni és kicsit úgy érzem, hogy háttérbe szorította a többieket, annyira erősre sikerült a személyisége: érzékeny és értékes és egyáltalán nem a betegsége határozza meg, egy igazi példakép! Az pedig külön öröm, hogy átgondolt a karaktere és simán lehetne róla hosszabban írni, amitől most eltekintek.
Bár Fernt nem nehéz lemosni kisugárzás téren, ő magát sokkal kevesebbre tartja mint ami és ez érződik végig, a könyv során: hagyja érvényesülni az unokatestvérét. Egy bizonyos szereplő szála pedig jól lett összerakva: az emlékek nála csak később törnek elő, ahogy eljut a gyászkezelés egy bizonyos pontjára és onnan egyre több múltdarab jut eszébe, ahogy a gyógyulási folyamatnak teret ad. Ez egyébként általános, hiszen az összes múltbeli rész a szereplők egy-egy emléke, viszont ez az egy bizonyos szereplőnél lesz igazán érdekes a fentebb írtak miatt. Rita pedig meglepett, érdekes volt olvasni a motivációját és egy saját nézőpontot, egy hosszabb bemutatót megérdemelt volna, ennyit simán elbírhatna még a sztori.

„Egyikünk sem döntheti el.”

Igazából azt vettem észre, hogy a szerelmi szál a fentiek mellett nem olyan erős, sokkal inkább éreztem súlyosnak Bailey szálát, mint az érzelmes jeleneteket. A kapcsolatuk elején lévő levelek egész jók, kár hogy kevés jelenik meg belőlük; egy idő után pedig picit, de csak egy nagyot picit átlendült a szerző és ez az érzelem kezdett egy kicsit sok lenni, mert eléggé lassan - ahogy kell ugye - alakul, az író hagy időt mindennek, de mégis, talán egy-két rész kimaradhatott volna és az a durva, hogy nem indokolt, hogy ezt írjam, de érzésem szerint mégis az. Egyúttal meg kell említenem a másik negatívumot: egyetlen egy személy eseménye rázott meg, egyébként úgy éreztem magam, mint egy kívülálló. Ezt nem tudom miért történt, de eléggé bántott, hiszen a könyv nemcsak vidám dolgokról szól és mégis... a többiek szála vajon a hosszú intervallum miatt nem működik - lehet, ha az általam első résznek gondolt egység kimarad, akkor jobban ütne a sztori, vagy a fülszöveg miatt történt ez így? Ki tudja?

,,... de még mindig jobb nem menőnek lenni, mint kimaradni valamiből."

Tehát az Arctalan szerelem egy teljesen szerethető történet, megérthető főhősökkel, akiken nagy hangsúly van, hiszen a cselekménye elhanyagolható. Akad egy-két hiányosság, esetleg hiba, de hát ennyi igazán belefér, a lényeg a többszörös üzeneten van, ,,a küzdelem már győzelem" és a ,,belső szépség a lényeg" típusú gondolatokon. Az alapja mégis egy sablon, hiszen ezt már láthattuk sokszor, de a szerző olyan finoman, szépen, érzékenyen kezelte az egészet, hogy mégsem érződik annak, hanem az egyik legjobb általam olvasott alkotásnak (mostanság). Figyelni fogom a szerző munkásságát és remélem, hogy érkezik még regénye hozzánk! Addig is: