Ahogy fentebb is írtam, az
eleje nem igazán fogott meg, de érdekelt, hogy mi lesz végül a grófnő sorsa na meg egy kicsit a világ is, ami inkább középkorias fantasy környezet, egy kis mágiával, meg egy-két fura dologgal karöltve: nemesekkel, zsoldosokkal, snauka mérges / időnként nem olyan halálos kígyókkal, furfangos testőrökkel és boszorkánysággal, sok-sok álnoksággal; és Kae Westa mindezt szépen meséli el. Bár a hölgy sokat ír, egyszer sem unalmas a műve, sőt könnyű azzal haladni és nehéz elszakadni a világától. Kae Westa emellett nem igazán akar nagy dolgokat mondani, de amilyen mesét meg akar osztani az olvasóival, azt jól teszi és a jellemeken keresztül mutatja meg igazán, hogy mire képes - ugye ez az első lapokon nem érződik - és mivel karakterdrámákról van szó, ezért szándékosan olyan a leírás amilyen, vagyis először gyors, hogy mindenki a helyére kerüljön, ezt követően pedig lassú, hogy tér maradjon a szereplőknek, ezt pedig szintén nem lehet előre látni és ezzel meg is magyaráztam, hogy miért éreztem magam furán a regény elején - általában nem szeretem a gyorsan haladós első pár oldalt, mert nem lesz belőle szép és kerek egész a végére
fene az általánosítós fajtámat.
A
karakterek fontos részei ennek a résznek, sőt meg merem kockáztatni, hogy az alábbi matematikai formula érvényesült a szerzőnél az alkotás folyamata során: belső gondolatok > párbeszédek, így panaszom sem lehet senkire, az ilyesmit szeretem.
Caliannara kezdetben egy sokkos állapotban lévő, kiégett, üres lány - egyébként teljesen jogosan - akinek gondolatai nem árulnak el sokat róla és szerintem ez így elég beszédes abban a leírt formában, ahogy a könyvben szerepel. Később megmutatja, hogy ő nem egy picsogó királykisasszony és azt is, hogy mennyire tud adaptálódni különféle helyzetekben - ezt igazán szerettem benne és bár van rossz tulajdonsága, például az érzéketlensége időnként, de bőven kárpótol a regénybeli viselkedése, hiszen egy erős nőről van szó, aki igazi túlélő és bőven átéreztem a szenvedéseit, még ha sokáig nem is tudtam hova tenni a szereplőt. Nála akad egy-két érdekes téma és időnként kissé rózsaszín (de ez nem sokszor, megnyugtatok mindenkit) jelenet, de összességében jól sikerült a lány személyisége, már amennyit az író megmutat és látunk belőle.
 |
Így képzeltem el Shastort.
Írtam már hogy nem figyelek a szereplők
leírásaira a könyvekben?
Vajon az értékelés ezen részét
hányan olvassák el?
* töpreng *
Forrás: Witcher |
Mellette kedveltem még a morcos Karvalyfőnököt, Shastort, akinek szála mélyebb, mint elsőre tűnik. Többek között ő is kap leírást és ez nagyon kellett ide, hiszen jobban megismerhetjük a vívódásait és a gondolatait, mint Calináét, sőt meg merem kockáztatni, hogy erősebb pillére a regénynek a férfi, mint a hölgy, de hát ez úgyis egyéni vélemény, sokan máshogy fogják látni. Szereplőnk pluszban többféle problémával küzd és amellett, hogy nagyszerű vezető, erőskezű ember, nagyon is szívén viseli a rá osztottak sorsát, az pedig, hogy bátor, egyáltalán nem hátrány.
Harmadik, szerintem erősebb szereplője, a résznek az ellenszenves felcser,
Reynir, aki érdekes színfolt és nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyen szerepet tölt majd be a második részben.
A karakterekhez képest a világ, meg a sztori egyszerűnek tűnik, nem igazán kap komplex fókuszt, legalábbis annyit nem, mint a szereplőink. Ahogy fentebb írtam, nehezen lépünk ki a zsoldostáborból és azt mondjuk elég jól bemutatja, de a nagyobb összefüggésekre hitem szerint a következő részig várni kell. Érdekel a mágia és az a kígyó, aminek köze van hozzá, érdekel még a gazdaság - mert azért itt csak felvillantott lehetőségeket kapunk - na meg a többi ország; és ez mind-mind olyan téma, amit a következő kötet ígér (annak a címe a
Snaukaszív lesz valószínűleg).
A történet tehát ezzel a jellemzővel rendelkezik: egyszerűség. Ez abban is megnyilvánul a túlságosan a fénybe tolt szereplők mellett, hogy sokáig nagyítóval kell keresni a fő szálat, mert itt érvényesül igazán a filler rész jellemzője: javarészt nem tartunk semmi felé vagy legalábbis nem úgy, ahogy számítani lehet rá, mert ha nem Calinát, hanem egy másik szereplőt nézünk, akkor van értelme, de ööö... ebbe a vitába most nem mennék bele. A regény végén azért már nem igaz ez a ,,fillerrész" állítás, ott megvillan a potenciál és bár egy-két szereplő sorsa rendben van, azért akadnak karakterek, akiknek még nem és kezd látszódni valamiféle sztoriív, így egész pozitívan állok a folytatás lehetősége előtt. Még akkor is, ha az utolsó ötven oldalig azt hittem, hogy ez a regény nem sorozatrész...
