A művészet nyelve: Michael J. Sullivan: Avempartha

Sorozat: Riyria-krónikák 2.

A bejegyzés képeinek forrása: Pinterest.

Az alábbi projekthéten veszek részt az értékeléssel:

>> Katt a többiek posztjáért a linkre! <<
>> Posztok és egyéb nyalánkságok <<

Előzmények:
1. rész: Trónbitorlók

Vicky fejlécei

Szerző: Michael J. Sullivan
Sorozatcím (kiadói): -
Sorozatcím: Riyria-krónikák
Cím: Avempartha - Az elfek tornya
Eredeti cím: Avempartha
Eredeti megjelenés: 2009
Kategória: fantasy, low fantasy, kaland
Fordító: Matolcsy Kálmán
Oldalszám: 374 oldal
Kiadó: Fumax
Megjelenés: 2013
Ár: 1.495 Ft (ebook)

Fülszöveg:

A TITKOT EGY TORONY REJTI.
A SZÖRNYETEG LEGYŐZHETETLEN AKADÁLY.
A MEGOLDÁS MOST IS A KÉT TOLVAJ.

Amikor egy nincstelen fiatal nő felbéreli Royce-ot és Hadriant, hogy segítsenek megmenteni távoli falucskáját egy ismeretlen éjszakai támadó portyázásaitól, hőseink újra a varázsló Ezrahaddon bűvkörébe kerülnek. Míg Royce az ősi elftorony rejtélyét próbálja megfejteni, Hadrian megkísérli felkészíteni a falu népét a láthatatlan gyilkos ellen. Ismét egyszerű kardlopással kezdődik minden, ám szokás szerint az események sűrűjébe csöppenő kalandoraink az Elan jövőjéért folyó harc kulcsfiguráivá válnak…

Az elfek tornya a magával ragadó Riyria-krónikák második kötete. A hatkötetes sorozatot írója egyetlen, eposzi magaslatokra törő történetként alkotta meg, amit külön epizódokra bontott. A cselekményszálak egybefonódnak, de minden egyes kötet a saját történetét meséli el, és külön, kerek egészként is élvezhető. Az eredetileg magánkiadásban megjelent sorozatra felfigyelt egy nagy kiadó is, és az új kiadás révén az utóbbi évek legsikeresebb új fantasyjévé vált.

„Igencsak bánta, hogy az Új Birodalom születését éppen ezen a szánalmas nyomortanyán kell megtapasztalnia, de gyakorlatias gondolkodásával hamar felülkerekedett a sajnálkozásán. Elvégre a módszer nem számított, csakis a végeredmény.”

A regény az alábbi címkékhez tartozik:

// Fumax kiadó // Michael J. Sullivan // 2013-as megjelenés // fantasy

// nyári // Borítómánia // borító // Ryria-krónikák // 5 pont // low fantasy // kalandregény // mágia // Prológus //

Régóta porosodik nálam Az elfek tornya, ezért jött kapóra a Prológus aktuális hetének a témája, amit én úgy interpretáltam, hogy az egyik régóta nálam lévő, eddig olvasatlan regényt kapom le a polcról és érek a sztori végére, ami a Riyria-krónikák második részével tökéletesen teljesült. Bevallom, attól tartottam, hogy nem fog tetszeni, mert nem emlékeztem az első részre és kicsit óvatosabb voltam (vagyok) a fantasyval, mert mostanában nem tudom, hogy viszonyulok a műfajhoz, de jelentem, tökéletesen rendben van a kapcsolatunk!

Következzen Az elfek tornya értékelése!

„Minél hamarabb látom, annál hamarabb kezdhetek el káromkodni.”

Hadrian és Royce Colnorában újabb kalandba keveredik és ezúttal is egy kard indítja két hősünket útjára: felbérli őket egy szép lány (Thrace), aki azt kéri tőlük, hogyha esetleg netalántán ráérnek mentsék meg édesapját a felesleges haláltól, hogy a falujukat (Dahlgren) rettegésben tartó legyőzhetetlen szörny ellen szerezzenek meg egy kardot a közeli elftoronyból, Avemparthából, mert állítólag ezzel le lehet győzni a fenevadat. Az elftorony még hagyján, de igazán akkor állnak kötélnek, amikor Ezrahaddon neve is felmerül és kíváncsiságuk a település felé űzi őket, de nemcsak ők járnak ezen az úton, hanem úgy tűnik mások érdeklődését szintén felkeltette a mágikus szörny.

Hangulatkép
Forrás: Pinterest

Nem igazán akartam belekezdeni a műbe, de örülök, hogy végül megtettem, mert olvasás után annyira belelkesedtem, hogy szinte már ugrottam a következő részért, pedig nem igazán szoktam gyorsan letolni egymás után a szériák egy-egy egységét, plusz jobban szeretek bejegyzést írni úgy, hogy csak egy kötet történéseit ismerem. Nagy nehezen rávettem magam, hogy rakjam vissza a harmadik részt a polcra és ebben a második, tehát a most tárgyalt regény utolsó lapja nem igazán volt segítségemre... mindegy, valahogy legyőztem a kísértést!

A mostanában olvasott fantasyjaimnak - és netes dolgoknak - volt egyfajta otromba humora és azt hittem, hogy ez a könyv is tele lesz ilyen durva élcelődésekkel, cseppet sem vicces altáji vagy alkoholos poénokkal (egyáltalán nem bírom őket, bocsi) és kellemesen csalódtam, mert nem! A lapokat kezdetben átszövi az a finom humor, ezt főleg a kötet elején érzékeltem, mert utána nem sok okunk lesz örülni, és nagyon tetszett az az önreflexió, amit például a benne lévő színdarab tesz - eszembe jutott az Avatar: The Last Airbender hasonló része, az zseniális volt a maga nemében, Az elfek tornyás verzió pedig szintén megadta ezzel a snittel az olvasáshoz szükséges megfelelő hangulatot.

Hangulatkép
Forrás: Pinterest

Egyébként a nehéz kezdés után kb befaltam az egész regényt: kezdünk Colnorában, itt még egy kicsit tartottam a sztoritól és nem hittem a szerző mesélési stílusában, mea culpa, hatalmasat tévedtem! Sullivan jól ír, hiszen képes volt behúznia Royce és Hadrian útjába, a köztük lévő kapcsolatért pedig nagyon hálás vagyok, jó volt olvasni a párosukról. Útjuk során egy kicsit mélyül a karakterük, egy kicsit jobban megismerhetjük mindkettőjüket és az a kimondatlan kapcsolat köztük, az a testvéries összetartás, egyszerűen lenyűgözött, és kezdem úgy érezni, hogy tökéletes időpontban kaptam elő a regényt, pont akkor, amikor kellett. Na meg pontosan olyan információt tudtam meg róluk, ami garantálja azt, hogy érdekeljen a folytatás, szép volt Sullivan!

Na de nem sokáig időzünk velük, mert hamar bejön a másik szálunk: a bátor hercegnőé, akit boszorkánynak tartanak és akit a király, jelentős szereppel áld meg; hogy ez egy feleség pozíciója egy másik királyságban vagy egy teljesen más szerep, azt nem lőném le, de a lényeg, hogy egy izgalmas és számomra nagyon kívánatos vonalat hoz a történetbe az alábbiak mellett:
❥ hercegnő, tehát tevékeny, nincs pénzes probléma az útjában vagyis a szerző nem gördít olyan akadályt az útjába, ami gátolhatná és anyagi természetű -> itt azért, ha ez nem lenne, a sztori egy más mélységét kapna, amiről nem akarok hirtelen olvasni,
❥ tanult mágiát és engem mágiával könnyen meg lehet venni... bár ez nem feltétlen igaz, mert a Sötét elméken - amit olvasok - kezdek egy nagyon picit, egy leheletnyit dühöngeni pár hülyeségen,
❥ erős karakter, kiáll magáért és
❥ nem tökéletes.

Arista hangulatkép
Forrás: Pinterest

Emellett kedvenc Aristánk által pillanthatunk bele a politikai csatározásokba, a birodalmi tervekbe. Ez a szál jóval túlmutat ezen a részen, de izgalmas és nagyon várom, hogy mi lesz a sorsa a benne tevékenykedőknek és hogy alakul az országok, na meg a birodalom jövője.
Egyébként a fülszöveg írja, hogy a részeket lehet olvasni az előzmények ismerete nélkül, amit aláírok, viszont annyit azért hozzátennék, hogy a politikai szál a kelleténél nehezebben értelmezhető az első kötet nélkül - vagy csak én voltam túl fáradt, bármi előfordulhat. Írtam már, hogy nem sokra emlékeztem a Trónbitorlókból, mert régen olvastam, de Sullivan pont úgy írta meg ezt a részt, hogy egy-egy adott mondat jókor bukkan fel és segít abban, hogy minden a helyén legyen és az érthetőséget simán biztosítja.

„A legtöbben azt hiszik az elfek védekezésképp építették ezt az erődítményt a novroni háborúk idején. Mint bizonyára mindketten rájöttetek már, nem így történt.”

Általában ha fantasy, akkor érdekel az adott varázslény, na meg a mágia, itt pedig találunk
❥ elfeket,
❥ mágikus lényt, amely rettegésben tart egy falut,
❥ Ezrahaddont, aki a történeteket biztosítja és az ismereteink bővülését a világról,
❥ elfeledett történeteket.

Nagyon várom az elfek megjelenését, ugye később előmerészkednek?
Forrás: Pinterest

Ezrahaddon
Hangulatkép
Forrás: Pinterest

A sztori olyan, mint egy rege, vagy egy mese és benne Ezrahaddon sztorijai, részhalmaza a nagy egésznek, de ő is lényegében meséket regél el. Nagyon nagyon szerettem azokat a részeket, ahol ő szerepel, bár a kötet a többi szereplő miatt szintén izgalmas és érdekes, mégis, az én mitológiára, mesére, történetekre vágyó lelkemnek az öreg varázsló volt maga a tökéletesség ebben a regényben, mert kb mindig van mit és miről mondania, a régmúlt eseményeit érdekfeszítően eleveníti fel és még a dörzsöltségét is nagyon bírtam.

„A sárkányok nem hisznek az értékekben, hacsak az emlékeket, erőt és becsületet nem tekintjük értéknek.”

A zárás pedig: ütős! A végjáték előtt már sejtettem hasonlót, mert azért itt-ott elszórtan megtalálhatjuk a kirakós darabjait, viszont ahogy ezt a célzást ilyen burkoltan-nyíltan megkapjuk (ez a látszólagos ellentét szándékos, mert az olvasóknak nyílt infó, a szereplőknek nem az), meglepett, nem számítottam rá. Már csak egy kérdésem van: ki a másik?

Kérdezném én azt is, hogy hol a harmadik rész... de... jó helyen... a polcomon megtalálható.

Hangulatkép
Forrás: Pinterest

„A csatákat nem gyűlölettel nyerik. A haragtól és a gyűlölettől bátrabb és erősebb leszel, de ostobább is egyben. A végén orra buksz a saját lábadban.”

Tehát ez egy izgalmas regény, amelyet számomra a világáról elmesélt történetek tettek letehetetlenné. A cselekmény érdekes, akciódús, a politikai szál rendben van, Royce és Hadrian párosa pedig nagyon tetszik, a köztük lévő bajtársi kapcsolatról nem is beszélve. Jól megírt kötet, jöhet a következő!