Figyelem! A könyvben a nyugalom megzavarására alkalmas asztrofizikai levezetések, bonyolult fizikai magyarázatok, féreglyuk és téridő összefüggések találhatók! Kéretik óvatosan fogyasztani!

Egy sci-fi, nemcsak mélyúszóknak!

Fülszöveg:

Íme, az árva! Olyan világba született, amely nem is valódi. Digitális lény, akit elmemagból növesztettek, semleges nemű, virtuális polgár szondák, műholdak és szerverek végtelen hálózatában, mely átszövi az egész Naprendszert a külső bolygóktól a Nap háborgó felszínéig. 

A XXI. századi Introdus óta az emberiség drasztikus változásokat eszközölt önmagán. A legtöbben a halhatatlanságot választották, csatlakoztak a poliszokhoz, tudatos szoftverekké váltak. Mások a gleiznerlét mellett döntöttek: eldobható, felújítható robottestekbe költözve nem vesztették el a kapcsolatot az erők és a súrlódás fizikai világával. Sokan közülük végleg elhagyták a Naprendszert fúziós meghajtású űrhajóikkal. És vannak, akik a végsőkig kitartanak. Ők a Föld sarában és dzsungeleiben hátramaradt húsvérek: egyesek álommajmokká sorvadtak, mások a tengerben lubickolnak vagy a levegőben repdesnek, a statikusok és a hídverők pedig élhető emberi sorsot próbálnak kovácsolni maguknak. 

A polgárok gondtalan nyugalmának azonban egy csapásra vége szakad, amikor egy nem várt katasztrófa éri a húsvéreket, mely arra enged következtetni, hogy a poliszok jövőjét a természet törvényeinek fittyet hányó, bizarr asztrofizikai folyamatok fenyegetik. Így hát az árva polgárok és húsvér menekültek egy csoportjával karöltve nyomába ered a tudásnak, amely egyedül szavatolhatja a biztonságukat…

Akkor kezdjük is a fülszöveggel. Hát nem annyira bonyolult, mint a könyv maga, ez egy összefoglalása a dolgoknak és mégis visszaadja az értelmét. Szóval nagyon jó. Tetszik a minimális fogalommagyarázat itt is, pl. a gleiznereké. Igazából a borító az, ami megragadja a figyelmet, mint az Ad Astránál megszokhattuk. Más is felfigyelt az egyetemen a borítóra, tehát ez egy komoly érvvel alátámasztott állítás. Tehát a fedő nagyon tetszik, az egyik kedvencem a kiadótól. Ha már ennél a témánál tartunk akkor egyúttal a kiadásról is írnék néhány szót. Hát sajnos nagyon kikezdtem hogy egy helyen fogtam és minimálisan felgyűrődött a keménylap széle. Tetszik a fogalommagyarázat a végén és az író forrásmegjelölése.

2013-as könyvről van szó egyébként.

Na ez eddig kusza volt, megpróbálok érthetőbben írni.

Műfajilag a science fiction könyvek közé tartozik, de nem ám a gyenge fajtába, hanem ez már igenis hard sci-fi. És ez engem nagyon felkészületlenül ért. Bosszant ha nem értem a könyvet és nagyon sokszor elvesztettem a fonalat mert nem értek én a kémiához, fizikához (örültem hogy megszabadultam tőlük, mondja a jó TTK-s) egyszerűen igénylem a parasztnyelvet ilyenkor. Hát Greg Egan nem kegyelmezett, nagyon hosszú monológokat, néha oldalakon átívelő eszmefuttatásokat olvashattam. Mintha geomatekon ültem volna megint... Ám most mindezekkel ellentmondok, mert: nem baj hogy bonyolult volt, megérte. Mert akármennyire szenvedtem visszagondolva értem az egész működést vagy legalábbis a lényeget igen és ennyi elég is.

Nem fogok egy könyvet azért lepontozni mert hülye vagyok hozzá.

,, Azok után, hogy személyes tapasztalatokat szerzett az igazságbányászatban, Yatima messzemenőkig egyetértett vele. Egyetlen tájon, egyetlen könyvtárfájlban, egyetlen műholdfelvételen, egyetlen drón sugározta képen sem talált szebbet a matematikánál."

Féltem, hogy mit fogok tudni írni én még erről a könyvről, de csak jönnek a szavak szóval megnyugodtam. A lényeg: ami nagyon nagyon tetszett az a komplexitás. Ugye a tudományban (a földrajzban, ahhoz értek (egy kicsit) na) rendszerszemlélet van, egy komplex rendszer a Föld és úgy is kell vizsgálni. Itt nem éppen a bolygónkról volt szó, hanem már nagyobb léptékű dologról az univerzumról, az egész világegyetemről meg még azon túlról is, és tetszett hogy a szerző mindenre gondolt, képes volt ezt a fenti szemléletet belerakni a könyvbe. Mert minden összevágott, a fizika, biológia, földrajz (nagyon tetszett az evolúciós vonal, és a Wang-csempék is), sőt még befigyelt az irodalmi utalás is. Enyje hát, mi lesz így a természettudományos szemlélettel?

Hát akkor jöjjön az irodalmi utalás ha már így belelendültem és mielőtt elfelejtem: egyrészt Ibsen egy drámájára utal és Asimov Én, a robot című művére. Az előbbi meg is van említve, az utóbbi pedig a szerkezetében hasonlít. Ugye ott is a történeteket megelőzi egy kis párbeszéd bár az inkább a világ és a törvények alkalmazhatóságának bemutatására törekszik. Itt viszont már inkább azon kívül hogy az író így próbálja megoldani a visszaemlékezést okkeresés, tanakodás hogy a Transzmutálóknak mit fognak mondani. De akkor is hasonlít az elődre!

A borítón lévő ajánlás a New Scientist-től származik ami teljes mértékben igaz, ahogy az univerzum titkai felfoghatatlanok egy ember számára, Egan világa is olyan (6 dimenzió...).

A cím, a Diaszpóra igazából szegregált csoportokat jelent köznapi használatban, pl. a zsidóké; itt már inkább az történik hogy a szoftverek amik régen emberek voltak, ezerszeresen klónozták magukat és elmentek hogy választ találjanak arra a kérdésre hogy miért ütközött két neutroncsillag és jött el a Földön a világvége pedig nem kellett volna? Ők a különféle diaszpórák, a különféle klóncsoportok alkotnak egyet-egyet. Bár Diaszpórája a Földön maradt húsvéreknek is van (ld. lenti idézet), de a könyv a fentit nevezi annak.

,, Onnantól, hogy az egyes közösségek különböző kategóriákra bontják a világot, és homlokegyenest eltérő dolgok foglalkoztatják őket, nem beszélhetünk többé Introdus előtti értelemben vett globális kultúráról. Felaprózódunk. Elveszítjük egymást." 

Kérdéseim is vannak illetve mégsem, mert megtudom őket válaszolni, például ilyen volt: a miért ért mindenki ennyire a matematikához? A válasz: mert szoftverek és már nem emberek. A másik: honnan tudták hogy vannak Transzmutálók? Ők csak hirtelen feltűntek a regény közepén, hogy ,,jé, keressük meg őket!" de honnan tudták hogy egyáltalán léteznek?

Ha már így beszéltem a különféle témákról, szót ejtek írok az alapgondolatról. Vagyis az ember kifejleszti a halhatatlanságot, amit Greg programok formájában képzel el, az ő szavaival élve:

,, ... és a konishi modellel nem az volt a célom, hogy a jelenlegi emberi agyműködést írjam le, hanem elképzelt szoftver-leszármazottainkét." 

Mindezt úgy hogy a világegyetemen belül csak porszemek vagyunk, kiszolgáltatottak:

,, - Jó, akkor hagyjuk a Lacertát, hagyjuk a gammakitöréseket! Húsz éve azt hittük, hogy a Földre a legnagyobb veszélyt egy aszteroida becsapódása jelenti! Nem dőlhetünk hátra, mondván, mi túléltük a csapást, a húsvérek meg nem. A Lacerta ékes bizonyítéka, hogy nem értjük a világegyetem működését, és a tudatlanságunk végzetes lehet."

A cselekményességre jellemző hogy míg millió éveket is ugranak a regényben, a történetvezetés ezzel szemben kissé lassú és nehezen lehet vele haladni. Igazából ez a levezetések miatt van. Az elején beledob a mély vízbe ezért is volt lehetetlen zajban olvasni a könyvet mert a kezdet egy árva ,,születése" vagyis készítése, egyfajta kísérlet. Feltérképezetlen terület.

Az utána lévő világkép kissé furcsa, olyan érzésem volt mint a Tűz lobban a mélyben esetén, hogy próbálnám én megérteni, de egy hatalmas MI VAN? kérdés lebeg a fejem felett. Ez csak a szokásos emberközpontú gondolkodásmód miatt van, amit az Ad Astra regényeknél érdemes elfelejteni. Szóval nehéz volt ezt az alaktalan létet megszokni, illetve van alakjuk de testetlenek és változik a kinézetük...

Abszurdnak éreztem, hogy az egyik szereplő meghalt illetve több is, jött volna a gyász érzése is aztán eszembe jutott hogy hoppá van még kilencszáz ugyanolyan személy. Így nem tudtam teljesen szomorkodni... (Blanca)

A karakterek közül úgy igazán mindenki hangsúlyos volt mindenki fontos volt valamiért, de ha az érzelmeikről kéne írnom, nem tudnám megtenni.

Inoshiro nem bírta elviselni a nyomást, viszont Yatimára az őrült tudós kifejezést lehetne használni; elszántan akar megismerni mindent. Talán Gabriel és Blanca esetében a szeretethiány lépett fel (lehetséges?).

A vége jajj, mindenért kárpótol! Most írhatnám, hogy realisztikus mert ez már csak így megy, és azt hogy az emberi szoftverek az új Transzmutálók? (jelöld ki hogy lásd!)

Az író a lelki szemeim előtt úgy él, mint aki ide-oda pattan a könyvespolcok előtt és sorra veszi le a könyveket pontosan tudva hogy mit hol talál. A művekből pedig felnézve elregéli nekem a különféle tudományos elméleteit például a Kozuch elmélet továbbgondolását és amikor már úgy érzi megmagyarázott egy kis szegmenst, gyorsan továbbmegy a következő könyvhöz és ugyanazt csinálja. Tehát a képzeletemben igencsak hiperaktív az író. Ilyen érzésem volt olvasás közben.

Többi borító: hát... a magyar a legjobb! Van még ellenvetés?

Ez egyáltalán nem illik hozzá szerintem.

Úgy látom ez az angol borító.

Elvileg német nyelven jelent meg.

Szépnek szép, de nem illik a Diaszpórához. Ő pedig a spanyol testvér klón vagy gleizner kinek mi tetszik.

Értékeljünk:

Kinek ajánlom? Mindenféleképpen tudományszerető embereknek, de akik nem diplomáztak asztrofizikából azok is meg fogják érteni.

Hasonló könyvet még nem olvastam, talán őket tudnám ajánlani:

http://moly.hu/konyvek/vernor-vinge-tuz-lobban-a-melyben

http://moly.hu/konyvek/isaac-asimov-en-a-robot

4/5 pont: azért csak zavart hogy bonyolult a szöveg és ez néha a könyv élvezetéből is elvett. Jobban örültem volna több cselekménynek, kevesebb tudománynak.

,, - Mégis folyton azt kérdem magamtól: hova tovább? A történelem nem mutat irányt. Az evolúció sem. A C-Z alapító okirata kimondja: értsd meg és tiszteld a világegyetemet... de milyen alakban? Milyen léptékben? Milyen érzékszervekkel, milyen elmével? Azzá válhatunk, amivé csak akarunk... és a lehetséges jövők eme nyitottsága mellett még a galaxis is eltörpül. Felfedezhetjük-e anélkül, hogy eltévelyednénk?"