Régóta figyelgetem a Hollókirályt, de még nem vettem rá magam az olvasására. Várólistás ezer éve, úgyhogy, amikor megtudtam, hogy jön a Piranesi, ujjongtam, mert úgy voltam vele többek között, hogy az ismerkedés az új kötettel eldönti majd a kérdést, hogy akarom-e olvasni a másikat, meg hogy egyáltalán mikor. Ez tett arról, hogy olvasni akarom a Piranesit. Átfutva a fülszövegét megfogott a végtelen termek, a labirintus képe és az a rengeteg szobor bennük, amik a falak mentén állnak és üres tekintettel néznek a történésekre. Ez pedig arról győzött meg, hogy mikor tegyem meg.

Szóval eldöntöttem, hogy olvasnom kell ezt a regényt és minél hamarabb, amire a Prológus révén lehetőségem nyílt és te jó ég! Sosem volt ennyire más az elvárt és a végül kapott élményem, mint most. Na de nézzük is meg miben nyilvánul ez meg, jöjjön a Piranesi élménybeszámolója!

Régen olvastam a Gépnarancs c. könyvet és ahogy emlékszem rá, akkor nem tetszett, vagy nem feltétlen voltam abban az életkorban, amikor minden egyes tanulsága leesett. Valószínűleg anno nem értettem, hogy mi ez az egész felhajtás körülötte. Zavart a nyelvezete, a főszereplő gonoszsága és az egész folyamat, amin Alex, a főszereplő végigment. 

Azóta több év eltelt és mikor megláttam, hogy érkezik a Helikonnál Zsebkönyves kiadásban, arra gondoltam, hogy szívesen megpróbálkoznék vele tapasztaltabb, érettebb(?), bölcsebb(?) fejjel bár kicsit tartottam tőle, viszont ezt rosszul tettem. Megdöbbentő olvasmányélményben volt részem és rájöttem arra, hogy ennek a történetnek esetemben idő kellett és az, hogy többet lássak a világból, na meg hogy csalódjak is benne rendesen. Úgyhogy most nézzük meg, hogyan értelmeztem másodjára jobban és keserűbben az olvasottakat és mi a véleményem most kicsi Alexről, na meg a Gépnarancsról!

Három kedvenc önsegítő könyvem van, amelyeket idén újra sikerült lekapnom a polcról - jó az egyiket 2020-ban olvastam először. A párosból az egyik címe könnyen kitalálható, tekintve, hogy épp arról szól a poszt, a másik kettő pedig A Bullet Journal módszer és az Örökölt sors. Bár az első kettő kötet hasonló módon építkezik, vagyis a szerzőjük a saját életét próbálta meg az adott módokon jobbá tenni és a gondolati alapozásuk párhuzamos, de mégis más élményt nyújt olvasásuk, Orvos-Tóth Noémi műve pedig olvasmányosan mutatja be a szülők, ősök mérgező példáját. Szóval szeretem mindhármat. Most pedig eljött az ideje, hogy bemutassam az egyiküket, a Hogyan ne érezd magad szarul könyvet a blogon!

Kellemes hétvégét kívánok mindenkinek!

Mi jót fogtok olvasni?