Sorozat: -

A korábban kirakott Mindent róladban már megemlékeztem a Mielőtt elalszomról és nem véletlenül hasonlítottam össze a két művet hiszen az alapjuk illetve a hangulati alapozásuk hasonló. Viszont míg az Európa Kiadó újdonsága a zaklatás fogalmát járja körül, addig az Athenaeum egy teljesen más alapsztorival rendelkező művet hozott el a hazai piacra, amelyből azóta film is készült Amnézia címmel, tehát elérte a könyvek pályafutásának egyik legmagasabb fokát. Bár Szirmai filmhez készült kritikája elvette egy picit a kedvem a műtől, de végül mégis belekezdtem. Egyrészt túl sokáig bámult rám a gerincen lévő szem meredten, másrészt a thrillermániám nem kopott még ki vagyis javában tombol és ez elég is volt ahhoz, hogy lekapjam a polcomról.

Na jó, tettre szuggerált az a szem!

Az alap: Christine több éve bekövetkezett balesete miatt egy különleges amnéziában szenved, mely előtt az orvosok is tehetetlenül állnak. A nő amnéziája azért különleges, mert minden reggel teljesen tiszta tudattal ébred és amit az előző nap tapasztal kitörlődik a fejéből az alvással töltött órák alatt vagyis sem a hosszútávú, sem a rövidtávú memóriája nem működik rendesen, így a házastársára, Benre, illetve az orvosára, Dr. Nashre sem emlékszik. A nő viszont nem adja fel és mindennap küzd, hogy visszanyerje az emlékeit és megtudja kicsoda is ő valójában.

   

Lassan egyre több női thrillerrel találkozom pl ott volt a Lány a hegyen vagy itt van akár a most tárgyalt Mielőtt elalszom. Lehet, hogy ez a meghatározás sztereotip - nem áll szándékomban megbántani ezzel semmit és senkit elvégre én is nő vagyok és mélységesen felháborít a faji alapú meg az akármilyen típusú lenézés - de nem tudok erre jobb szót találni, nevet kellett adni ennek a jelenségnek. De talán pontosabb lenne megadni ennek a definícióját, amit meg is teszek és legalább eloszlatom a fenti kétségeket. Tehát

Egyébként felvethet egy kérdést a fenti meghatározás: ez a regény így is thrillernek számít? Nem vetettem bele magam a műfaj rejtelmeibe, de eddigi tapasztalataim alapján sokkal véresebb és megterhelőbb köteteket szokott produkálni ez a kategória és hát a fenti meghatározás egyáltalán nem hozza az általános jellemzőket... de miért ne lehetne ennek a műfajnak egy kistestvére? Vagy éppen párja?

Hogy ezt tisztáztam, sokkal nyugodtabban vetem bele magam az értékelésbe, merthogy ez a fenti szöveg teljes mértékben igaz a Mielőtt elalszomra. Viszont most egy picit bajban vagyok, mert már röviden jellemeztem is a könyvet... bár azért úgy érzem nem mondtam el még mindent úgyhogy még maradok itt egy picit regélni a kötetről. Ekkora öngól után muszáj megemlítenem, hogy legjobb tudomásom szerint - mert sokan találtak benne logikai bakikat - a szerző nem rúgott be magának egy eltévedt labdát sem bár az tény, hogy nem hozott létre tökéletes művet. Akad egy-két furaság benne, pl. miért nem látogatják meg Christine-t, de számomra mégsem ez okozta a legnagyobb problémát, hanem az, hogy egyrészt túl hosszúnak éreztem ezt a művet, másrészt pedig nem igazán tetszett nekem a vége.

Na de haladjunk sorban, kezdem az első bajjal.

A Mielőtt elalszom egy naplóregény, amelyben Christine minden egyes napját részletesen leírja, hogy másnap emlékezzen rá. Ezzel az a baj, hogy a szerző nem tudta kikerülni az ismétlést a regény megírásakor, hiszen a főszereplő semmire sem emlékszik és folyamatosan narrálja, rögzíti újra ugyanazt és ugyanazt, tehát ez az egész egy idő után unalmassá és hosszúvá válik.

A második nagy probléma pedig a regény végénél jött elő. Egyrészt thrillernél nem szokás ilyesmit elkövetni másrészt még mindig a Bőr baszdmegolós vége jut eszembe - annál keményebbet még nem találtam és sajnos azóta mindent ahhoz mérek öntudatlanul - de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy a Mielőtt elalszom lezárása nem illik ebbe a kötetbe. Egyszerűen annyira tájidegennek érzem, annyira oda nem valónak, hogy nem tudok ezzel megbarátkozni, meg amúgy is sokkal másabbra számítottam nem erre a nagyon SPOILERes (kijelöléssel olvasható) nagy boldog összeborulásra, SPOILER VÉGE hát ennek hány százalék az esélye?

Viszont ez a könyv a kezelt témák miatt jó, vagy legalábbis nálam egy emelkedett ki a sok közül: az idő múlásának kérdése. Maximálisan együtt tudtam érezni a szereplővel, aki huszonéves fejjel ébred minden nap egy negyvenéves testébe zárva, tehát eliramlott felette az élet és ő lemaradt a java részéről és annak a rabjaként az ablak csak egyetlen nap eseményeire világít rá. Iszonyú tragédia: minden reggel azzal szembesülni, hogy nem ért el semmit az életében, nem emlékszik a fontos eseményekre és teljesen másra van utalva. Lényegében el sem tudná magát tartani.

A kötet vége felé viszont már csömört éreztem: mindenhol csak a tragédia lesett a lapokról, egyetlen család sem volt, akik boldogok lettek volna és nem tudom eldönteni ez miért alakult így: Christine negatív szemlélete miatt vagy azért mert az a világ ennyire rossz hely? A regény még későbbi vége fele pedig újabb témák jelennek meg a színen: milyen a családtagoknak ha egy beteg rokonuk szorul ápolásra illetve egy SPOILERES (kijelöléssel olvasható) téma is, a családon belüli erőszak. SPOILER Bár ez utóbbival nem foglalkozik a szerző olyan sokat, úgyhogy csak így említeném meg, mert egy sokkal komolyabb problémához vezet el minket: SPOILER az átveréshez és ahhoz, hogy mennyire lehet kihasználni egy embert SPOILER VÉGE ám sajnos ez utóbbihoz csatlakozik a legtöbb logikai baki.

Mély együttérzésem mellé társult a feszültség az olvasás során, na meg az-az érzés, hogy itt valami nincs rendben. Túlságosan idilli a környezet, túlzottan nem történik semmi rendkívüli és mivel a kötet a thriller műfajba került ezért egy picit beleborzongtam ebbe a tökéletes világba és magamnak bemeséltem, hogy itt valami nem oké és mindig vártam a nagy lelepleződést. Valószínűleg rám is átragadt a főszereplő paranoiája és kiszolgáltatottsága, én is mindenkire ferdén néztem egy ideig. Viszont a kötet közepétől valami megváltozott, biztos lettem a dolgomban. Már akkor tudtam mi történt és a nagy csavart már jóval annak a kibontakozása előtt kitaláltam.

A cselekmény a fentebb írt gyanakvó hangulatomhoz járult hozzá méghozzá nem is rosszul, mármint ami ezt a feszült és idegölő várakozásban telő olvasást jelentette, mert különben a Mielőtt elalszomban alig történik valami. Inkább Christine napi botladozásairól szól a regény, plusz arról hogyan veszi fel a harcot ezzel az amnéziával és küzd, na meg nyomoz, hogy kiderítse mi történt és hogy kicsoda is ő valójában. Ezért nagyon is karakterközpontú ez a könyv, de nem tudom eldönteni, hogy mennyire kedvelem a szereplőket. Christine nem egy angyalka és a narrálása egy idő után idegesítő, de mégsem tudtam figyelni a ténykedését szánakozás nélkül. A többiek pedig nem kerülnek előtérbe, de ez nem is csoda, mindent Christine szemén meg naplóján keresztül látunk.

A szerző végül minden felmerülő kérdésemre válaszolt és sikerült úgy lezárni a részletes kötetet, hogy ne maradjanak kérdéseim, jó a logikai bakikat megcélzó érdeklődésem nem veszem ide. Viszont úgy gondolom, hogy túl hosszú a regény, simán lehetett volna 50 oldallal rövidebb is, hiszen csak kb a felétől válik izgalmassá a történet. Úgyhogy a Mielőtt elalszom inkább a lassú folyású történeteket kedvelőknek fog igazán tetszeni.

A kötet az Athenaeum Kiadó jóvoltából jelent meg 2011-ben, új kiadását már Amnézia címmel lehet kapni.