Sorozat: Káoszszív 1.

Egyre nehezebb bevezetőket írnom a Főnix Könyvműhelyes regények elejére, tudniillik lassan már csak ismételni tudom magam:

1. Szeretem a magyar szerzőket és nagyon kíváncsi vagyok rájuk. Felkutatom az összes számomra érdekes művet, senki sem tud elbújni előlem!

2. A steampunk művekre különösen kíváncsi vagyok, mert még mindig nem tudom, hogyan állok ehhez a kategóriához, ezért igyekszem ezt kideríteni.

3. Szeretem a Kiadó könyveit.

Mivel Szilágyi Zoltán bőven teljesíti a fentebbi kategóriákat, az Acélgólemet a várólistámra raktam és most itt vagyok, hogy megosszam a véleményem a nagyvilággal... na jó, a blog olvasóival. Sziasztok!

Alap:

1917-ben kezdünk egy katonai kórházban, a Queen Maryben, ahol Dr Brandon Cole lábadozik. Ő

Családja egy korábbi bombázás során életét vesztette, kisfia (Malcolm) és felesége (Emily) meghaltak, míg a férfi betegségre hivatkozva távol maradt a katasztrófától, így kénytelen megbirkózni a bűntudattal. Halott szerettei szellemei kísértik, nem hagyják önvád illetve fájdalom nélkül élni és ez katasztrófához vezet, így ébred fel a Queen Maryben.

A kórházba kerülése előtt a katonaság megbízta különféle feladatokkal, nevezetesen dekódolnia kellett a Monarchia titkos üzeneteit, de még a kórházban sem hagyják békén, hiszen újabb küldetést adnak neki: az Acélgólemet keresik, mielőtt a többi nemzet a nyomára bukkanna.

---

   

---

Bár az Acélgólem első világháborús regény, annak a borzalmaira alig vagy éppen mértékkel koncentrál. Gondolok itt arra, hogy nem közvetlenül és direktben mutatja be a csatákat, tehát nincsenek benne durván véres részletek*, amelyek az ezzel a témával foglalkozó filmekben dögivel akadnak, viszont közvetve jelen vannak ennek a szörnyű világégésnek a jellemzői, tehát például, hogy főszereplőnk, Cole elvesztette a családját és beleőrült a bűntudatba... legalábbis úgy tűnik, de pszt! Ez titok. Hangulatilag és a fenti borzalmaktól elfordulás taktikájának alkalmazása miatt simán beleillik ez a regény a Remembrance és a Fekete madarak árnyékában által megkezdett sorba, bár megkockáztatom, hogy a másik két cím sokkal részletesebb a háború bemutatása terén, mert ez a két könyv inkább a hátország problémáira koncentrál, míg az Acélgólem erre sem igazán.

De akkor mire? Az akcióra és a könyv maga a benne lévő megvalósított ötletektől lesz nagyon jó, na meg a végénél lévő csavarok adnak neki létjogosultságot ahhoz, hogy sorozat legyen. Különben is a kötet tele van nagyon király megoldásokkal, például hogy Cole levág kódfejtős rizsákat (bár ezekből lehetne több is), az ilyeneket meg nagyon szeretem és a gólem, meg a hozzá kapcsolódó sztori iszonyúan ütős!

*Vagy csak nekem nem volt túl durva a történet.

Ha a témákat figyelem árgus szemekkel, akkor azt kell írjam, hogy az alap túl komor és az első oldalakat olvasva úgy véltem, hogy nem fogja a rövid terjedelem elbírni ezt... majd ahogyan Szilágyi Zoltán szépen ráépítkezett erre, azt vettem észre, hogy tévedtem. A szerző nagyon sokat foglalkozott a történet ötletével és szépen felhúzta azt - többek között a fentit is jól beleszőtte ebbe az egészbe, egyszerűen zseniális mivé fordította át a szerző ezt az alapot a kötet közepe - vége felé, így egy teljesen más szájízt és üzenetet ad a regénynek. Egyébként vannak olyan elemek is amelyek különösen jól működnek már az első felbukkanásától kezdve, például a túlélők bűntudatának bemutatása szerintem nagyon átjött, na meg az is szöget ütött a fejembe, hogy SPOILER (kijelöléssel olvasható) a kötet közepénél lévő jelenet hatására elképzeltem, hogy egy másik világban, ha találkoznék a hasonmásommal, mit tennék SPOILER VÉGE szóval vannak benne nagyon jó kifejtések. Viszont mivel hiányzik az aprólékosság, ezért a témakezelés itt-ott és úgy általában Cole útja egyáltalán nem nyomasztó. Igazán a sorsának még a súlyát sem érzem, ebben sajnos visszaköszön az ifjúsági regények szófukar leírása és az ezzel járó semlegesség az olvasóban, ahogy történt velem is. Tehát az a komoly SPOILER öngyilkossági kísérletes szál SPOILER VÉGE úgy üt igazán ha súlya van, de nem éreztem át a tragédiát.

Itt jön be egyébként a hozzáállás kérdése, mert Szilágyi Zoltán könyve ifjúsági, vagyis az Acélgólem inkább gyerekeknek íródott (na meg ahogy láttam a célközönsége a tinédzser fiúk korcsoportja) és ez érződik főleg a stíluson, az akciódús jeleneteken és hogy végigrohannunk az egész könyvön, na meg hogy a szereplők csak úgy dobálják az infókat ide-oda, hogy alig tudtam követni! Nincs ezekkel a jellemzőkkel egyébként probléma, a baj velem van, mert hozzászoktam a lassú történetvezetéshez és ha ebből a komfortzónából kiszakítanak azért morgok rendesen... bár itt nem morcogtam annyit, mint szoktam, hiszen a szerző már a kötet elején lekenyerezett azzal, hogy egy Dürrenmatt-féle Fizikusok hangulatot teremtett, bár ezzel a kódfejtős szállal nekem az egyik film is eszembe jutott és vártam, hogy egy picit elmenjen egy másik komorabb irányba is... bár ha azt nézem, ezt nem jól tippeltem meg, de egyébként e helyett abszurditást a regény második felében bőven lehet kapni.

Illusztrációk a történethez

Forrás: A szerző facebook oldala

A cselekmény tehát gyors, nagyon sietős és ehhez a stílus asszisztál, mert nem éreztem azt, hogy felnőtt katonák beszélnek így, hanem arra gondoltam, hogy az író túlságosan az ifjúságra szabta a beszédstílust. Egyébként a történetszál nem bonyolult, mert ez először a fogd a gólemet és vidd tengelyen mozog némi kódfejtéssel megspékelve... és ennek - na meg ezzel együtt a könyvnek - az előzetes számításaim szerint a kötet közepénél kellett volna véget érnie, de hát nem ez történt, viszont ami utána jött... az tetszett! Én komolyan azt hittem, hogy a történet egyszerű - bár tényleg nem olyan durván bonyolult - de a szerző szereti a szálakat szövögetni és középtájt behozott valami teljesen mást. Ezek után egyszerűen kíváncsi vagyok, hogy Szilágyi Zoltán mire képes még és hogyan tervezi Cole-t még ezerféleképpen próbára tenni.

A karakterek viszont szerintem nem erősek, nincs igazán kidolgozva egyikük sem, de ezzel igazából nem is érdemes foglalkozni, mert itt a lényeg a fentebb írt világ, na meg az ötletek. Cole személyében egyébként nem tetszett, hogy túl sokat sírt, viszont bírtam azt, hogy a szerző jól hozza a senki sem az, aminek látszik elvet és ennél többet nem érdemes írni. Ja, de még valami, volt egy szereplő akit legszívesebben lecsaptam volna már annyira idegesített: SPOILER Malcolm SPOILER VÉGE kérlek, ne jelenj meg többet... hm... ez kérdéseket vet fel, amikkel most nem foglalkozom csak majd a második kötet értékelésénél.

Egyébként az Acélgólem vége egészen figyelemfelkeltő és a következő rész emiatt is, na meg a világ által nagyon sok potenciált hordoz magában. Kíváncsi vagyok nagyon az Acélseregre, a hangulatára, na meg úgy mindenre de főleg arra, hogy Szilágyi Zoltán milyen csavarokat talál ki a szereplői számára.