Sorozat: Lélektársak 6.

    

---

Joss Striling idehaza a Lélektársak szériával lett népszerű az ifjúsági regényeket kedvelők körében. Ami anno trilógiaként indult, idő közben kinőtte ezt a címet és felvette a sorozat megnevezést a negyedik kötet megjelenésével. Az első hármas után még három regény jelent meg, az utolsó pont a napokban és... ó kit akarok én személytelen blablablával álltatni? Imádtam az utolsó részt is, mint ahogy az eddigieket (általában véve), így csapjunk a közepébe! 

Kapcsolódó linkek:

Sky // Phoenix // Crystal

Misty // Angel // Summer

Summer egy savant lány, különleges családdal: bátyja külön él tőlük és majd megőrül a képességétől, édesanyja helyzete szintén nem rózsás, muszáj elrejteniük őt a világ elől, az édesapja pedig sok súlyt rak a lányra, akiben a távoli egyetem reménye és a barátai tartják a lelket. Crystal és Xav esküvője (<3) alatt összegyűlik az egész társaság, a lány pedig furcsán viharos hangulatot érzékel Victor felől. Egyik nap beállítanak a barátai és a segítségét kérik: Victor eltűnt és valószínűleg csak Summer képes arra, hogy megtalálja erős telepatikus képességével, úgyhogy elindul egy kis csapat, hogy megkeressék a fiút és sikerrel zárhassák fő küldetést illetve az időközben megjelenő missziókat is.

Forrás: Sky

Anno, mikor elkezdtem a sorozatot, nagyon is elégedetlen voltam az első résszel. Jó, jó tetszett is, de úgy éreztem, hogy ez nem nekem való és ezért kicsit óvatosan nyitottam ki a másodikat, hogy megismerkedhessem Phoenix-szel és ott meglepett az, hogy mennyire rá tudtam hangolódni a történetére. Ez tovább fokozódott a harmadik egységnél és szomorúan vettem tudomásul, hogy ott véget ér a Benedict srácok története... gondoltam én. Aztán a szerző még kiadott három másik könyvet, de nekem két mű (Misty, Angel) kimaradt a szórásból. És hogy miért? Húzni akartam ezt az egészet, de a Summernél már nem bírtam tovább és muszáj volt a Misty illetve az Angel elé venni a kötet olvasását. Meg kellett tudnom, hogyan zárja le Joss Stirling a szériát, elvileg most már végleg. És mit kaptam? 300 oldalnyi tömény fangirlséget tőlem, ami fura, mert elég szőrszálhasogató tudok lenni, ha olyan hangulatban vagyok és itt is akadt pár kérdésem... de azért boldog vagyok, hogy olvashattam a Summert!

Fentebb már írtam, hogy a könyv elején egy esküvőre készülnek, és itt már Summer segít egy kicsit belerázódni a sztoriba, ami jól jön egyes feledékeny olvasóknak, mint például nekem. Ezután viszont nincs megállás, akció akciót követ és csak kapkodtam a fejem, hogy mi és hogyan történik és furcsa, de mindent értettem és nem kellett hozzá túl sok korábbi ismeret, a szerző olyan jól vegyítette a múlt eseményeit a jelennel, hogy egy percig sem éreztem magam kellemetlenül, azért hogy lyukas a fejem és nem sok mindenre emlékszem (ez általános probléma nálam). Úgyhogy az első pozitív jellemző után, a második amit kiemelek, az a fentebb is említett jellemző, az hogy egy percig nem unatkoztam.  A történetbe vegyül egy kis ismeretterjesztéssel körített nyomozási szál, amely nagyon is jól illeszkedett bele a cselekményes sztoriba, nem volt túl sok, inkább hozzátesz és egyáltalán nem éreztem helykitöltésnek. A fordulatosság pedig szintén egy pozitív vonása a Summernek, elég nagy csavarok találhatók meg a lapok között, még engem is meglepett egynémely vonás.

A cselekményesség egy kissé kárára ment a világbemutatásnak, azért mert a savantokról még mindig keveset tudok, de ezt addig nem veszem hibának, míg az összes részt el nem olvastam. De amúgy is? Ezzel a savant alappal rengeteg könyvet lehetne még készíteni, annyira jó ez, úgy értem, hogy nem kötött, hiszen bármennyi képességet ki lehet ötölni, simán belefér a kategóriába és senki nem szólná meg érte a szerzőt, mert ez a savantlét lényege, itt már csak a képzelet szabna határokat. Így történt most is, Joss Stirling újra egy olyan lányt rakott előtérbe, akinek a képessége a gondolatolvasás de valahogy mégis máshogy, mint ahogy az ilyen művekből megszokhattuk. Tetszik ez a mintás lekövetés, nagyon is elégedetten olvastam róla: Stirling megint egy egyedibb dolgot talált ki, vagy legalábbis az ismertet csavarta el különleges irányba.

,,Rengetegen hordoztak rettenetes dolgokat a fejükben; a rossz szándék felváltva jelentkezett az őket ért kegyetlenségek sebeivel. Néha a gondolatolvasás képességével terhelt savantlét túl nehéznek bizonyult, és egyszerűen el kellett menekülnöm valahová a valóság elől."

Már az első jelenetnél megszerettem Summert és a gondolkodásmódját, nagyon sok közös vonása velem, vagyis teljesen magamra ismertem benne: pontosan ilyen makacs vagyok, ha arról van szó, hogy segítséget kérjek másoktól, de van bennem kompromisszumkészség egy jó adaggal is. Tudok ennyire hisztis és undok lenni, ha önvédelemről van szó (na jó, ennyire nem azért), de akkor is nagyon érdekes volt olvasni a lányról. Ám a történet nem áll meg itt, mert Summer nemcsak a fenti jellemzőkkel rendelkezik; a szerzőnek sikerült úgy megalkotnia a karakterét, hogy minden tette mögött érezhessem azt a titkot és fájdalmat, na meg a súlyok nyomását, amit az évek alatt felhalmozott, tehát a felnőttek komolyságát, azét az emberét, aki átélt már egyet s mást és ez érződik rajta. A főszereplőnk emellett önmarcangoló típus, kötelességtudó, talpraesett, nem nyavalyog a helyzete miatt, hanem megpróbálja megoldani azt és legfőképpen jószívű némi hibával, amit el tud ismerni, de az meg simán belefér a történetbe. És pont a lány karaktere miatt ajánlom nagyon ezt a részt is, mert egy jó példakép, bár sokan bele fognak kötni Summer koraérettségébe, de szerintem itt ez megalapozott, teljesen el tudtam fogadni őt olyannak amilyen.

A többieket tekintve azt kell írjam, hogy ahhoz képest elég sokat szerepeltek hogy nem róluk szól a sztori, mindenkinek van köze valamilyen formában a lezáráshoz, ez nagyon is tetszett: a végjáték a történet csúcspontja, tényleg egészen ügyes megoldással, de mondhatni nagyra sikeredett. Tetszett még az, hogy a kötetben Sault is hagyta egy kicsit beszélni a szerző, azt hiszem a szülők is megérdemelnének egy előzménysztorit. Van még itt potenciál bőven!

Az a helyzet, hogy ha további dolgokat írnék Summer kapcsolatairól, meg a többi szereplőről az spoileres lenne, így nem teszem meg. Igazából ha a szereplők közti helyzetekre gondolok, egyből a Summer és az édesapja közötti ellentét és összetartás jut először eszembe, Joss Striling rájuk nagyon nagy hangsúlyt fektetett. Először nem is kedveltem az apukát a külsőségekre adása miatt, de miután a szerző megmutatta, hogy ő is csak ember, még ha nem is kedveltem meg, végül megsajnáltam. A családi rész a legkidolgozottabb a regényből, az egyik tanulság pedig hozzájuk kötődik.

A regényben szereplő emberi kapcsolatok terén még a karakterek közötti szálak is érdekesek,  illetve pontosítok egy bizonyos srác és a főszereplőnk közötti beszélgetések dinamikusak és még a túl rózsaszín jelenetektől sem másztam falra - ez dicséret (Victor megjelenését kifejezetten vártam)! Rengeteg érzelmet váltott ki ez a regény, teljesen át tudtam érezni Summer dilemmáit (a hasonlóságok lehet hogy hozzátettek, de inkább az írónő és a szerkesztők gördülékeny stílusát emelném ki, mert nagyon is könnyű olvasni ezt a részt), főleg ezt a mi legyen az életemmel kérdést illetve Summer esetében azt, hogy ki tud-e lépni az öröksége árnyékából. 

Némi logikai baki beköszön a történetben (elsősorban itt az új szereplőkre gondolok), de ettől simán el tudtam vonatkoztatni: egyrészt nem tudtam figyelni erre rendesen, annyira gyorsan kellett lapoznom, hogy nem jutott idő holmi kötözködésre. Másrészt pedig meg tudtam bocsátani Summer személyisége na meg a mű üzenetei miatt. Hibaként tudnám még megemlíteni a hirtelen lezárást (az utolsó oldalakra gondolok itt), innentől SPOILERszerűséges sejtetés, jelöld ki hogy olvasni tudd --> ezen karakterek mindegyike simán érdemelt volna egy külön regényt, ehhez képest a szálak elvarrása vagy így vagy úgy, de túl gyors, mert a való életben nem így oldódnak meg a problémák, főleg nem egyszerre minden. Sajnos pont emiatt nem tetszik a vég gyorsasága, ez nem válasz a feltett kérdésekre, bár a most tárgyalt kötet nem egy realista mű, ezért egy párhuzamos síkú megoldásnak veszem a mágia használatát, elfogadom és el tudok vonatkoztatni ettől az egész könyv által adott élmény miatt. De azért leírom, hogy lássátok, hogy milyen kettős élményről tudok beszámolni.

Illetve van még egy negatívum: a kötet gerincéről lekopott az aranyozás, úgyhogy nálam most csak annyi látszódik, hogy ,,...mmer". Ez nem a kiadó hibája, de azért megemlítem, mert szomorú vagyok miatta! Csak óvatosan olvassátok!

Egyébként így néz ki a regény maga, szerintem gyönyörű lett és nagyon is illik a nyárhoz:

Ha pedig összességében nézem a könyvet a sorozattal, azt kell megállapítanom, hogy ez a széria egy könnyed kikapcsolódás nagyon is szerethető szereplőkkel, világgal, minden kötetben egyedi képességekkel és jó adag fantáziával. Joss Stirling szereti a világát, a szereplőit, minden sor mögött érzem ezt és tényleg örülök, hogy ilyen sorozatlezárást sikerült kreálni a Benedicteknek. Ajánlom akkor is ha nem olvastad még az előző részeket (nem kell hozzá sok ismeret, minden érthető volt így), illetve csak akkor kezdj bele, ha meg tudsz bocsátani homályosabb részleteket, kérdéseket azért, amit az író cserébe ad. Teljesen megéri így hozzáállni, mert egy nagyon is lélekmelengető sztorit kapunk kézhez. Ajánlom!

Jó volt újra együtt látni akció közben a csapatot, nagyon hiányzott már a savantok világa! Sőt továbbmegyek: feltámadt a kedvem az előző könyvek újraolvasására, amit meg is fogok tenni hamarosan.

- Kapcsolódó zene -

Köszönöm, hogy elolvastad!