Próbálkoztam, hogy össze tudjam foglalni a regény lényegét, a főbb történéseket, de hamar rá kellett jönnöm, hogy ez nem fog menni. Ha én írnám le, akkor nem tudnám elkerülni a spoilereket, ezért inkább bemásolom a fülszöveg ide vonatkozó részét, sokkal jobban leírja azt, amit én nem tudok. ,,Amikor Carl kinyitja a szemét egy jéghideg tó partján, bátyjára éppen rácipzárazzák a hullazsákot. Carl kétségbeesetten kutat az emlékezetében: mi történhetett a vízben? Ám akármilyen kitartóan próbálkozik, semmire sem emlékszik. Aztán a mentőben az ismerősnek tűnő, gyönyörű lány rémülten sikoltozni kezd, amint megpillantja. Carl érzi, hogy a lánnyal együtt talán kideríthetik az igazságot, még mielőtt az szökőárként zúdul rájuk."

A kötet eleje a prológusnál egy kicsit kusza, szerintem ott az események leírása furcsa. Először azt hittem Carllal is történt valami és hogy ő is úgy járt, mint a bátyja, de szerencsére rosszul gondoltam. A későbbiek során a regény izgalmas marad és letehetetlen.

Mivel a bevezetőmben utaltam a kötet által ígért borzongásra, ezért ez az első téma amiről írnék. Igazából engem nem olyan nehéz megrémiszteni... ha filmről van szó, viszont a könyvek terén ez a legnehezebb feladatok egyike. Stephen King Ragyogás című könyve a csúcstartó, a többi regény egyáltalán nem tudta azt elérni, hogy féljek tőle. A Nem enged a mélység ilyen szempontból nagyon jól kezdődött, hiszen amíg nem derült ki, hogy mi történik pontosan Carllal jó volt olvasni, mert hátborzongatóra sikerült a leírás. Viszont miután az írónő leleplezte, hogy ki és miért csinálja azt a sok furcsaságot, számomra elvesztette az erejét a regény. Onnantól kezdve nem ijedtem meg a történettől és egykedvűen olvastam. Lehet, hogy ez a behozott szerelmi szálnak is köszönhető - erre eddig nem is gondoltam és csak írás közben jutott eszembe. Jobban belegondolva, jobb lett volna ezt a kötetet nem YA regényként megírni, tehát csak a félelemre illetve a hangulatra koncentrálni, így szerintem ütősebb alkotás lehetne. Viszont akkor a kötet túlzottan elbillent volna a sötét és borongós irányba, amit lehet hogy ugyanúgy megszólnék...

Igaz, hogy az olvasó hamar rájön az összefüggésekre és szinte az elejétől lehet tudni, hogy mi és miért történik, de úgy gondolom, hogy az ijesztő részeket hosszabban is el lehetett volna nyújtani. Bevallom szívesebben olvastam volna egy terjedelmesebb és félelmetesebb történetet és ezért vontam le pontot. Majdnem sikerült megrémisztenie...

Ebben a regényben minden vizes, nedves és néha én is fuldokoltam, mert nem engedett a mélység. Itt nem köszönt vissza a klausztrofób élmény, de Carl pánikkal kapcsolatos érzései ismerősek voltak és nyomasztottak. Erre nem kapunk megoldásként egyfajta pániklegyőzési stratégiát, mert Carl inkább nem törődik vele, hagyja hogy átfolyjon rajta és így néz szembe a problémákkal. Ezzel együtt az egyénen belüli saját problémák mellett más komoly témák is jelen vannak, ilyen például a családon belüli erőszak és a gyász megnyilvánulása vagy az alkoholizmus.

Igaz, hogy a kötet YA és az erre jellemző általános tulajdonságok, amiket a műfaj magán hordoz itt is megjelennek, tehát például a szerelmi vonal, de a fenti komoly témák miatt nem fulladtam bele ebbe és ezért gondolom úgy, hogy a regény jó volt. Mindkét oldal tetszetős, de nekem a legjobban Carl valósághű karaktere tetszett.

Forrás

Carl édesanyjával kapcsolatban egy érdekes párhuzamot fedeztem fel a regény illetve egy hazai balladánk között. A nő padlósúrolása közben, tehát a teljesen felesleges munka elvégzésekor a nő viselkedése engem emlékeztetett Ágnes asszonyéra, aki a patakban lepedőjét mossa, mossa. A szituáció ugyanaz, de a bűn nem, itt a nő önmagát okolja a fia halála miatt bár nem ő okozta azt.

A kapcsolati viszonyok érdekesen alakulnak ebben a kötetben, számomra a legizgalmasabb a fentebb is említett testvéri viszony volt, most egyáltalán nem vágytam a romantikára, de a regény ezen része sem unalmas és nem nyálas, szerintem. Tetszett az, hogy egy fiú szemszögéből látjuk a dolgokat, az együtt töltött idejük csupa vágyakozás és szerelem. Neisha a nap, amely felszárítja a vizet és én úgy vélem, hogy egyik szereplőből sem lesz túl sok, vagy túl kevés. Itt az arányok megfelelőek.

A karakterek jelleme érdekes, ahogy az egész kötet is, bár Robot egyáltalán nem kedveltem meg. Az emlékek alapján életében nagyon rossz testvér volt és kettejük kapcsolata alárendelt, Carl hagyta magát elnyomni. Viszont ha tudja, hogy a bátyja milyen, akkor miért hisz neki? Egyáltalán nem merül fel benne, hogy a testvére hazudhat? Ezért befolyásolhatónak tartom a fiatalabbat, sokszor dőlt be Robnak, pedig nem kellett volna. Egyúttal Carl felelőtlen, mert minek dobál gyufát a kukába...

Sajnos most ennyit tudok írni a kötetről, ha egy kicsivel többet említenék meg, akár a szereplőkről, akár a történetről már spoileres lenne a bejegyzésem, így ezt most nem teszem meg. Végezetül annyit tudnék írni, hogy egy nagyon izgalmas YA könyvről van szó, amelyben a szerelem és a borzongás kerül előtérbe és jól megférnek egymással. Biztos vagyok benne, hogy az én nyavalyám az, hogy mostanában a szerelmi szálat nem értékelem annyira, de ebben a regényben az érzelem jó helyen van. A horror résznél ott az a bizonyos hajszál, de Rachel Ward legközelebbi regényénél reményeim szerint már rettegni fogok.

A kötet borítója telitalálat, bár az a fekete irritál, mert ott maradt az ujjlenyomatom... A kötés tartós, a regényt az Agave Könyvek adta ki 2014-ben.