Anno, mikor nézegettem molyon a frisseimet a címen és a borítón akadt meg a szemem. Nagyon kíváncsi lettem erre a regényre és fel is került a várólistámra. Bár nem vagyok ruhamániás, könyvmániás annál inkább, de úgy voltam vele, hogy nem sokszor olvasok ilyen könyveket, miért ne tegyek kivételt? Ezért esett a választásom a Mesés ruhák kalandjaira.

A történet középpontjában Phoebe Swift áll, aki új élete kezdeteként egy új boltot nyit, ahol a vintage ruhákat állítja ki és teszi elérhetővé a vásárlók számára. Stílusosan a nyitásnál kezdünk, ahol megismerkedhetünk Phoebe-vel és a később is szerepet játszó újságíróval, Dannel.

A történetből hamar kiderül, hogy Phoebe komoly lelki súllyal küzd. Ott van a fájó régi kapcsolata, a bűntudata és az új, építés előtt álló élete, csak hogy ne unatkozzon. Egy nap, a Vintage Világba érkezik egy kérés, egy öregasszony, Mrs Bell szeretné beadni rég nem használt és természetesen a bolt nevéhez hű ruháit, ezért főszereplőnk felkerekedik, hogy eleget tegyen a kérésnek. Az öregasszony egy darabtól nem szeretne megválni, egy kék kabáttól, amelynek története hasonló az árus kisasszonyéval és felelevenítése közben a két hasonló sorsú hölgy rokon lélekre talál a másikban.

A cselekmény szerintem nagyon érdekes volt, igazából szerettem olvasni ezt a regényt, pedig van benne egy pár nehezebb téma is, ilyen például a holokauszt, a családi problémák is sorra kerülnek és természetesen ott van a főszereplő egy egész életen keresztül cipelt bűntudata.

Egy gyerekkorban játszódó prológussal indít a könyv, amelyben Phoebe egy kegyetlen tréfa áldozata lesz barátnője, Em miatt és ennek szerepe lesz a későbbiek során is, bár egy kicsit inverz a viszony a történések között.

A további cselekményre sem lehet panasz, mert akad benne történés dögivel és számomra izgalmas volt. Nagyon tetszett Mrs Bell története és nemcsak ez tartotta az érdeklődésemet magas szinten, hanem például Phoebe múltja vagy a fenti idézethez kötődő vonás, a ruhák története. Amiből sajnos nagyon kevés volt. Igazából én azt vártam, hogy a könyv inkább a múltbeli eseményekre helyezi a hangsúlyt, hogy pontosabb legyek, arra gondoltam, hogy a ruhák meséi elevenednek meg a lapokon és olvashatunk szerelemről, árulásról, féltékenységről, elkésett ajándékról, amik a vintage ruhákhoz tartoznak. Annyi teljesült, hogy történeteket kapunk, de ezek inkább a jelenkor szereplőihez kötődnek és nem a ruhakölteményekhez, sajnos nagyon félrevitt a málnásba a magyar cím, ezért lehet, hogy egy kicsit csalódott vagyok, mert A Vintage Affair angol megfelelő esetében nincs ilyen probléma.

Szerettem még a bolt körüli dolgokról olvasni, ahogy például Phoebe jellemezte a vásárlókat/eladókat, hogy miért is válnak meg a vintage dolgaiktól és arról, a vásárlók vagy csak potenciális vásárlójelöltek életének egy darabja került bemutatásra a történetben és ezeket öröm volt olvasni, nekem nagyon tetszettek az apró mellékszálak és annyi a bánatom, hogy kár, hogy nem jutott több ebből a regénybe. Mert élvezetes volt, ahogy például Phoebe licitál a tárgyakra, vagy arról is szívesen olvastam, hogy egy főnök és annak az alkalmazottja vagy egy jegyespár hogyan viselkedik a boltban és egymással. Bár én nem szeretem ha minden a divat körül forog, élveztem a leírásokat, bár sokszor csak néztem és úgy voltam vele, hogy ,,biztos így van, hogyne" mert annyira értek hozzá. A másik oldal, amivel egy kis problémám akadt, az a kötet leírásainak kis száma. Az ilyen típusú regényeknél szeretem, ha észreveszem, hogy egyáltalán van benne tájleírás vagy bármilyen bemutató jellegű hosszabb szösszenet, itt pedig nem kápráztatott el mondjuk a téli nap halvány derengése, amely... Az ilyen és ehhez hasonló jellemzések hiányát megéreztem, ami nem feltétlen jó, abból a szempontból hogy észrevettem ezt.

Isabel Wolff sok szereplőt mozgat, de mindegyikük érdekes valamiért. Mindenki kapott egy önálló szálat, vagy éppen a válása miatt kesergő anya élete vagy éppen a bűntudattal küzdő férfi képe jelenik meg a lapokon és természetesen az eseményekből következő jellemfejlődés.

A főszereplő számomra szimpatikus volt a terheinek viselési módjával. A folyamatosan visszasettenkedő bűntudata miatt sajnáltam és drukkoltam neki, hogy az élete végül révbe érjen.

Mrs Bell pedig szerencsés, mert SPOILER nem mindenki hajtja örök álomra a fejét lezárt élettel és elsimított ügyekkel. SPOILER VÉGE Egyébként őt is nagyon kedveltem, Phoebe mellett a másik kedvenc szereplőm.

Phoebe egyébként egy licitáláson ismeri meg Milest, azt az embert akinek én drukkoltam és neki van egy kiállhatatlan elkényeztetett pi... hm elnézést lánya, akit meg nagyon utáltam. A férfi normális, csak ne lenne ez a fene nagy illúziója. Roxy, a tini lány, pedig nagyon utálatos.

Dant pedig nem kedveltem, mert egyrészt olyan erőszakosan erőltette rá a főszereplőre az akaratát, számomra egyszer nagyon nyomulós volt, de nem tudok olyan indokot mondani, ami miatt meg tudnám kedvelni a férfit, így maradok Miles-párti, de hát ő sem tökéletes az elvakultsága miatt. A többi szereplő is megérne egy bekezdést, de akkor hol marad a felfedezés öröme, azon blogolvasók előtt, akik még nem mélyedtek el a regényben?

A sok kedvelt dolog mellett pedig volt olyan része a kötetnek, amelynél egy kicsit könnyes lett a szemem, de ha élőben megkérdezi bárki is, letagadom. Azt viszont nem, hogy összességében tetszett a regény!

Szinte már nekem is kedvem támad vintage ruhákat hordani, az más kérdés, hogy nem állna jól rajtam egyik sem... A Mesés ruhák kalandjai szerintem jó könyv, ajánlom olvasásra, azon hölgyolvasóknak, akik szeretik a divatot, a vintage stílust és az adult literature (felnőtt irodalom) kategóriába tartozó regényeket, mert ez is biztos tetszeni fog. A Sanoma kiadó jelentette meg a regényt 2012-ben és nekem sajnos a magyar borító nem jön be, a külföldiek között található egy-két szép darab is. Lehet, hogy később készítek belőlük egy Borítómustrás cikket...

Milyen könnyen félremehet minden jó szándék... egy kis botlás okozhat egy bukást... miért kell ennek így lennie?