I am locked away . . . with no one to confide in but you . . . and him. His fur, those claws—they caught me off guard at first, but now I'm noticing something else about him—something deeper. It's the look in his eye. It tells me he's got a secret to keep. That's okay—I've got one, too. I think I'm falling in love with him…

Lindy

Kiegészítő kötet a Beastly - magyarul A szörnyszívű - regényhez, tehát 1.5. rész.

Igazából korábban olvastam el ezt a kis könyvet, de mivel már régóta halogatom a bejegyzés írását és már lassan lassan a feledés homályába vész a tartalom ezért gyorsan leírom a véleményem a kötetről és milyen jó, hogy a legjobb mondatokat írtam le, amelyekre csak rá kell pillantani és már azonnal az ember eszébe jutnak az olvasás közbeni benyomások.

Korábban ismerkedtem meg Kyle és Lindy történetével, amely a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában jelent meg hazánkban és erről a sztoriról még nem írtam bejegyzést, mert igazából egy újraolvasás sosem árt ilyen esetben. Mikor megláttam ezt a kis könyvet a várólistámon - mert az eddigi évig nagyon sokszor találkoztam vele - érdeklődni kezdtem utána és beleolvastam. Aztán benne ragadtam és most itt vagyok, a bejegyzés írására készen.

Az egész sztori Lindy szemszögéből mutatja be A szörnyszívű eseményeit 144 oldalon keresztül, így sokkal jobban megismerjük a lány karakterét, életét, vágyait, mint mondjuk a nagy regényben és látni lehet azt is, hogy hogyan gondolt Kyle-ra és hogy látta Adriant. Az előzőből ismert problémák is megjelennek itt-ott nagyobb-kevesebb szereppel, előtérbe kerül még a családi helyzete is, a drogos szállal.

Nem feltétlen vagyok ezzel elégedett, mert összehasonlítva A szörnyszívűvel, sokkal másabb stílusú, ha úgy tetszik nyálasabb, amit mostanában pedig nagyon nem bírok elviselni és nem feltétlen egyezik a nagyobb regény eseményeivel (bár erre csak homályosan emlékszem a Beastlyből, nem kaptam elő ellenőrizni a hibákat).

A kötet, bármennyire is rövid, míg így is hosszúnak hatott, én nagyon untam a java részét, amely annak fényében, hogy szerettem A szörnyszívűt egy erős kritikának tűnhet. Túlságosan sokszor untam, túl sokszor volt benne ismétlés (itt a szerelmi jelenetekre gondolok, meg a boldogan kacarászunk, teszünk veszünk... én meg: *sípszó* csókold meg és haladjunk) és én lazán kihúznék belőle vagy átírnék pár jelenetet, mert vagy felesleges vagy éppen torzít és ez főleg Kyle jellemében mutatkozik meg, egyáltalán nem voltam kíváncsi a számomra túl romantische énjére... nekem a szenvedős, de azért kitartó személyisége jött be már az előzőeknél is, ez meg rohadtul nem. Minek kellett most ez? Nagyon dühös vagyok az írónőre...

Mivel a másik könyv már bemutatta a többi karaktert, ezért itt inkább csak Lindy került előtérbe, a többieket már úgyis ismerjük, ezért lehet nagy csalódás annak az olvasónak, aki nem ismeri a nagy elődöt. Sokkal jobb volna ha Lindy szemszöge egy könyvbe kerülne Kyle gondolataival és ha így lenne, legalább nagyobb bakik sem jelennének meg benne...

Mert ez így nagyon unaaaaalmaaaaas és még az értékelés írása közben is szétunom a fejem.

Lindy karaktere legalább egy kicsit érdekes, mert az elején kedveltem is, de a kötet végére ez átalakult valami mássá és nagyon mérges lettem rá. Ott van ő, aki ott marad az apja mellett és dolgozik hogy jobb legyen mindkettejüknek, segít neki, de vágyik egy hősre, aki megmenti. A személyiségében az önfeláldozás az önző gondolatokkal vetekszik és az egyik előtérbe kerülése miatt veszített a szimpatikus énjéből. Amelyek Kyle-hoz kötődtek és én bírtam Kyle-t, minden rózsaszínű cuki szívecskepamacs ellenére, amely tönkretette az előző regény képét bennem, szóval ez nem ferr vele szemben. Természetesen következhet ez a gondolat a személyiségéből, de ne az egyik kedvenc szereplőmmel szemben legyen már ilyen, mert akkor dühös leszek. Meg ezek miatt nincs azonnal hepiend, még több unaaaaalooooom kerül a regénybe.

A családi problémáira nem annyira emlékszem, ezért merem azt írni, hogy nem volt a drogos vagy éppen a rossz családi körülményes szál annyira erős.

Nagyon vártam a kötet lezárását, kíváncsi voltam, hogy vajon a szerző mennyire ad többet hozzá, mint amit A szörnyszívűben olvastam, de nem lett több egy sorral sem, bezzeg azt elnyújthatta volna...

Az öngólt viszont nagyon bírtam, legalább vicces volt néha, ahogy például Lindy arra gondol, hogy ez nem egy tündérmese, meg ott volt még Will is, aki enyhített az unalmon, szóval azért nem volt teljes szenvedés a kötet, de sokkal többet vártam tőle.

Ennyire emlékszem, fel is húzott rendesen az értékelés, ha újraolvasnám lehet hogy máshogy kezelném, de nem fogom.

Aki romantikus alkat és szerette A szörnyszívűt nyugodtan olvassa, nekem meg álljon itt tanulságul, főleg hogy az Ónix olvasása közben majdnem lekapartam a tapétát, ez a tinédzserkori szerelmi ömlengés már nem nekem való.