Még nekem is érdekes volt az a gondolat, hogy egy kifejezetten romantikus Young Adult történetet olvassak, amiben nincsen más egyéb szál és a két címadó szereplőre helyeződik a hangsúly. Az Afrikai akác szerelmes történet után viszont kedvet kaptam a próbálkozáshoz és igaz, hogy annál a felnőtt regénynél inkább a gyémántbányászat miatt szerettem volna olvasni a könyvet, de az érzelmes vonal sem volt ellenemre és elgondolkodtam rajta, vajon mi az ami zavar egy romantikus sztoriban? Mi az ami miatt nem szerettem az Érintés vagy éppen A Párválasztó párjait? És vajon mindegyik YA könyvet kerülnöm kell, mert éppen több jut a gyengéd érzelmekből?

A választ pedig az Eleanor és Park adta meg.

Fejléckép forrása: saját szerkesztés.

Rainbow Rowell nemcsak külföldön sikeres, hanem hazánkban is elég ismert és ennek oka van, én pedig erre voltam kíváncsi. Másrészt pedig megakartam nézni, hogy mi az, amit szeretek a YA romantikus felhozatalából és mi az amit nem, tehát egyfajta önvizsgálatot tartottam és úgy érzem egész jól sikerült. Harmadrészt megérzés volt.

Nehéz helyzetben vagyok abból szempontból, hogy megírjam, vajon mennyire nyálas történet ez a közönségnek vagy éppen mennyire marad elfogadható szinten. Én most csak azt tudom írni, amit nekem jelentett és bennem indított el és ez természetesen mindenkiben más és minden egyes ember másféleképpen reagál. Nekem nem volt az, pedig mostanában elég érzékeny vagyok az ilyesmire.

A történet középpontjában egy páros áll, Eleanor és Park. A lány új az iskolában, különcsége miatt kinézik és csúfolják illetve csúnya feliratokat hagynak a könyvén. Park már régi motoros a sulijában és békén is hagyják félig koreai származása ellenére. Kettejükről szól ez a regény és elég nehéz cselekményt írnom, anélkül, hogy lelőnék bármit is, szóval maradjunk ennyiben. A regény egy szerelem története és mivel érzelmek tömkelege várja kedves olvasóját a kötet lapjain, ezért lassú cselekménnyel rendelkezik. Rowell inkább a kapcsolatra, családi helyzetre helyezte a hangsúlyt.

A mű olvasása közben végig foglalkoztatott a történet, akárhová raktam le a saját példányom, a sztori foglyul ejtette a képzeletem és nem engedett el, mert nagyon sokat gondoltam a történetre. Egyrészt kíváncsi voltam, mert a prológus nagyon jóra sikerült, másrészt pedig ott volt a kötet megkapó eleje, amely számomra szintén érdekesre és izgalmasra kerekedett. Harmadrészt pedig itt-ott megtalálható Eleanor néhány vicces beszólása és egy-két elcseppentett információ a családi helyzetéről. Viszont talán hosszabb ideig olvastam, mint szándékomban állt, de elég nehezen haladtam vele és ennek több oka is van.

Például az, hogy a könyv arcul csapott párszor plusz nosztalgiázásra is késztetett, tehát elég sokféle érzés kavarog bennem, most például a zavar, hogy vajon hogyan fogom én ezt leírni. Egyrészt nagyon örülök annak, hogy nem egy tökéletes lány a főszereplője ennek a regénynek és nem modell alkatú lányról van szó, hanem egy nagyobb darabról és itt jött számomra a zavar ideje, mert én sem vagyok egy nádszál és folyamatosan azt kaptam a képzeletemtől, meg a könyvtől is, hogy emlékezzek milyen vagyok és ez rossz is, meg nem is, mert végre realisztikus a történet, végre nem modellalkatú lányról van szó és nem egy jóképűhelyimenőcinikusbunkó srácról, hanem egy olyanról, aki épphogy elkerülte az állandó piszkálásokat. De mellette meg ott van az, hogy nem ugyanolyan alakban akarok parádézni a képzeletemben mint igaziból, hanem vékonyabban. Tehát ez egy érdekes rész volt és egyáltalán nem számít hibának, ez csak egy személyes megjegyzés.

Másrészt azért szerettem volna minél inkább elhúzni az olvasást, mert számomra a kötet hiteles volt az érzelmek terén, nagyon jól visszaadta Rowell azt az állapotot, amelyet a szerelmesek éreznek és bár úgy tűnhet, hogy én sosem voltam az, pedig igen, éppen vagyok is. Azt is tudom, milyen a tinédzserkori szerelem és hogy mennyire tud fájni a másik hiánya. A szerző az apróságokat ragadta meg és szerintem ettől volt számomra olyan élő a kapcsolat. Úgy hiszem, hogy ezt a szerző is átélte, emlékezett milyen az ifjúkor szerelme és egész jól visszaadta.

Itt kéne azon elmélkednem, hogy vajon mennyire nyálas is a történet és erre nem fogok annyira kitérni, meg is írom miért. Ezt ráhagyom másokra, nekem nem ez volt a lényeg, hanem az, hogy mennyire megyek falnak a szereplők miatt és mennyire akarom őket péklapáttal megböködni, de szerencsére itt nem volt ilyen. Talán néha untam egy-két részt, mert hát nem hazudtolom meg magam, azért csak jobban szeretek egy kasztrendszer magyarázatot na, de összességében nincs gond a regénnyel. Lehetne azon gondolkodni, hogy vajon túl hamar vált-e ilyen erőssé két ember között a vonzalom vagy nem, de én úgy hiszem, hogy ez most teljesen lényegtelen kérdés. Itt a szerelem a lényeg, nem az ideje, főleg úgy hogy Rowell nem is igazán írja le az idő múlását, csak érzékeltet.

Nagyon tetszett benne az érzelmi vonal - apró gyöngyöcskék a mélyben, ez jut róla eszembe - és Eleanor mellékszála, vagyis a családi helyzete. Illetve az nem tetszett, de a kidolgozása igen. Nagyon sokszor sajnáltam a lányt rossz helyzete miatt és itt bizonyítja be azt Rowell, hogy a szerelem nem pénz illetve kinézetfüggő.

Külön plusz pont járna ha pontoznék a karakterek miatt. Senki sem tökéletes, mindenki küzd a hibáival és a kétségeivel. Na pont ezért kedveltem nagyon ezt a könyvet! Tetszett az, hogy a fent említett ábrázolások mellett a bizonytalanságokkal is harcolnak a karakterek, például abban, ahogy Park küzd az elfogadással. Ezek - akármilyen csúnyán is hangzik - teljesen hiteles gondolatok, mert elég nehéz azt legyőzni, hogy mit gondolhat egy szűk közösség és úgy alapjában véve a társadalom egy másik emberrel való kapcsolatáról és önmagáról. Ez is ismerős probléma, így számomra elég betalálós volt a kötet.

Viszont maradt egy-pár kérdésem, amelyekre nem kaptam választ, pedig lehet hogy simán belefért volna a műbe és ezek főleg a mellékszálakhoz kötődnek, meg néha találtam pár érdekes szót például a mosolyintottát, amit még nem is hallottam használtban. Ennyit tudok felróni.

Tetszett még az alkotás alakja, a fejezetek rövidsége, ahogy a nézőpontváltások történtek, ahogy a szerző bemutatta ugyanazt az eseményt kettejük különbözőségével és kedveltem még az itt-ott felcsillanó humort és azt, hogy nem sablon alapján készült a sztori. A vicces részek a kötet elején még túlsúlyban voltak, de ahogy haladtunk előre, úgy csökkent ennek az aránya. Én végig éreztem egyfajta baljóslatúságot, amely jól megbújt az üveg párájában vagy akár Eleanor nyakkendőjének ráncaiban. Nem volt elöl, a szerző nem fektetett erre nagy hangsúlyt, ám azokban az apró kis momentumokban benne volt egyfajta rossz érzés, de hogy igazam volt-e vagy nem, azt most nem árulom el.

A regény háttérvilága ugyanannyira megragadó, mint az érzelmi töltet és itt nemcsak a nyolcvanas évek mindennapjai, a kazettákkal, a walkmannel - valahol még megvan az enyém is - tárul elénk, hanem a szerző a komoly problémákat is előtérbe helyezi és súlyt ad nekik - erre utalt például az elszorult torkom olvasás közben.

A végéért viszont haragszom, nem vagyok gondolatolvasó! Utálom az ilyen végeket... nem szeretem! Tessenek mindent lezárni rendesen!

Összességében egy lassú cselekményű, de nagyon megkapó történetről van szó. Nekem nagyon bejött, jókat nosztalgiáztam rajta és megérintett ott legbelül. Nagyon szeretem azokat a regényeket, amelyek képes kiváltani belőlem valamilyen érzelmet és az Eleanor és Parknak sikerült.

A regény várható megjelenése: 2014. október 9., a Scolar kiadó jóvoltából jelenik meg és biztosra veszem, hogy szép lesz a kiadás. A borítók közül nekem a külföldi sokkal jobban bejön, de a magyar sem rossz. Páromnak pl. tetszik, mert sziluettes.