Korábban is nagyon kíváncsi voltam a Winie Langton történetek második részére és amíg nem láttam meg azt a hírt, hogy a szerző elkészült a kézirattal, nem is tudtam hogy ennyire hiányzott Vivien Holloway stílusa és a világa. Ami nagyon érdekes felismerés volt, hiszen az első részből - a Mesterkulcsból - hiányoltam a környezeti és történelmi bemutatásokat, plusz jobban szerettem volna egy teljes kb háromszáz oldalas regényt olvasni.

Ez akkor volt.

Mert két napja alig vártam, hogy elkezdhessem a második részt és most itt vagyok, próbálok valami értelmes bejegyzést írni az élményeimről, gondolataimról... meg arról a nagyon is gonosz csavarról a végén...

A regény főhőse újra Winie, aki családjával egy bunkernek való tank elrablását tervezi, miközben a lánynak meg kell oldania a találkáit Willel úgy hogy az apja ne fogjon gyanút és még egy rég nem látott, de annál kellemetlenebb ismerős is zavarja a főszereplőnk nyugalmát. Ez lenne a kisregény alapja spoilermentesen, mert még mindig egy rövid kötetről van szó, tehát ennél többet tényleg nem érdemes erről írni. Viszont ha már az alapnál vagyunk, akkor muszáj megemlítenem, hogy a fülszöveg leírása ennél a könyvnél a legrémesebb ötlet, amit valaha kitaláltak. Látom a helyzet problémáját, hogy igazán nincs miről írni és muszáj volt valamit, de ennél spoileresebbel még nem találkoztam. Így az olvasgatását nem ajánlom.

A Tolvajbecsület elődjéhez hasonlóan megint rövidre sikerült és izgalmasra is, ahogy már megszokhattuk az írónőtől, szóval az előző kötethez hasonlóan gyorsan végeztem vele és X-faktor híján még gyorsabban olvastam el, mint a Mesterkulcsot, mert nem voltak hátráltató hamis hangok háttérzajként, mint az előzőnél.

Itt viszont volt egy számomra furcsa rész, amit a kisregény mivolttal magyarázok és azzal, hogy nem lehet hosszú a könyv... ez pedig a jelenetkihagyás. A tankos kaland csak bizonyos része került elő a történetben, a többi pedig kimaradt és nem tudom eldönteni, hogy ez pozitív-e vagy nem, mert így gördülékenyebb a sztori, de hiányzik a feszültség egy része és lehet hogy egyes olvasók összecsapottnak fogják érezni, főleg úgy, hogy a fülszöveg által is középpontba rakott esemény alig van benne és igazából szerintem nem ez a hangsúlyos, hanem Will felkészítése meg egy másik esemény...

A kötet elején lévő ismétlésért hálás vagyok, bár most még emlékszem a Mesterkulcsra, de ha mondjuk hosszabb idő telik el a két olvasás között, akkor már több haszna lesz mint például nálam volt, viszont ez egy olyan elem amely lehet nem fog mindenkinek tetszeni. Nekem itt most bejött, mert felelevenítésnek jó volt és a szerző ügyesen oldotta ezt meg.

Emellett ennek a második résznek átvezető szerepe van egy olyan függővéggel, amely nem volt szép húzás bár én jót vigyorogtam rajta, mert nagyon szeretem ezeket a lezárásokat, főleg az ilyen arcon csapást, amit az írók képesek az olvasóikon elkövetni.

A múltkori kötetben felrótt dilijeim sajnos nem kerültek elő, a környezeti elem nem lett szélesebb, a történelmi levezetés nem volt benne, de érdekes módon ez most nem zavart engem annyira mint az első résznél, mert ez mégiscsak egy második kötet. Meg nem is igazán hiányzott, itt most más igényeim léptek fel (pl a jelenetkihagyás).

Bár még mindig tartom magam ahhoz, hogy jobban szeretném ha kötet hosszabb lenne, de egyszerűen nem tudok rossz szájízzel gondolni a tegnapi napra, amikor olvastam a könyvet, mert nem ezek a fő vonások, amelyek a legerősebbek a Tolvajbecsületben, hanem még mindig a szerző humora, stílusa, a főszereplő tökös csajsága, Will pimaszsága (<3) és ezek teszik igazán szerethetővé ezt a könyvet illetve a sorozatot is és ezért nem érdekel az, hogy éppen jó átvezető kötet-e vagy sem - ezt úgyis mindenki eldönti majd magának - mert engem kikapcsolt, élveztem az olvasást és más most nem igazán számít, mert amit vártam azt tökéletesen teljesítette. Ez a rész nekem sokkal jobban tetszett, mint az első és még jókat is mosolyogtam a szövegen, beszólásokon, tehát írhatom azt, hogy teljes mértékben megérte olvasni.

A karakterek közül Will volt a kedvencem, bár róla nem tudtam meg sokat sajnos, viszont a harmadik részt ezért is várom, kíváncsi vagyok rá nagyon. Na majd legközelebb! (enyhe célozgatás lvl 1) Az új ember akinek a nevét most nem írom le, egy szélhámos szépfiú, aki pimaszabb mint Will. Az ő története és a pontos múltja is érdekel, például az, hogy mi történt az úriember és a vele kellemetlen ismeretségben álló személyek között. Winie a szokott formáját hozza, a család még mindig maffiaszerű és sajnos nem mélyültek a karakterek, talán Winie kapott egy tulajdonságot pluszba, ami szerethetővé teszi, de a többiekről nem tudtam meg többet.

A következő rész az, amit nagyon várok és szerintem az fog nekem a legjobban tetszeni, biztos vagyok benne, hogy Vivien Holloway kreatív lesz, mert egy ilyen lezárás után sokat várok A hóhér kötelétől, nagyon sokat!

A Főnix Könyvműhely jelenteti meg a Tolvajbecsületet 2014-ben, a Winie Langton történetek második részeként. A borító nekem most annyira nem tetszik, szerintem az első jobb volt.