Sorozat: -

Nem igazán nehéz megindokolnom, hogy miért kerül egyik vagy másik Vivien Holloway könyv a várólistámra időről időre... na jó kit akarok becsapni? Mindegyik kötete és azonnali hatállyal.

Most sem volt ez másképp mint szokott lenni, hiszen amint megtudtam, hogy új műve lesz a szerzőnek, felraktam azt a várómra és mikor megkaptam, nagy örömmel, bár bevallom, egy kicsit félve is, vetettem bele magam a történetbe, mert augusztusban éppen kifogtam két olyan regényt, amely meghaladta a türelmem és a befogadóképességem, úgyhogy azt gondoltam, hogy bizony itt én lehettem a hibás - khm illetve a nagy meleg - és nem nagyon akartam belekötni a Végtelen horizontba, ahogy a másik kettőnél tettem. Viszont azt vettem észre magamon, ahogy haladtam vele, faltam az oldalakat és egyszerűen csak élvezem, amit olvasok, azóta pedig megszűnt a válságom is. Úgyhogy bátran kijelenthetem, a Végtelen horizont orvosság elhúzódó olvasási válságokra és rossz közérzetre.

A történetünk a távoli jövőben játszódik, 2140-ben, ahol Becky Dwyer éli vígan életét nagybátyja, Duke léghajóján, a Lélekvesztőn. Legalábbis többnyire, amikor nem lent tartózkodik a szülei által rá hagyományozott házban. Egy szerencsétlen esemény folyamán átköltözni kényszerül a Hydrára, amelynek kapitánya nem más, mint a hírhedt Nick Mattock. Bonyolítja a helyzetet, hogy

Így hát elektronika nélkül kell boldogulniuk egy olyan gőzhajók által hajtott világban, ahol a kalózkodásért halál jár, ahol a kereskedelemből kell megélni és elhull az, aki nem képes alkudozni és ahol nagyon kell vigyázni, hogy mit mond és tesz az ember, mert könnyen rajtaveszthet az egyezségen.

---

   

A szerző egy történelmi visszatekintővel nyit: mi történt az elsötétedés óta, kb mi a helyzet napjainkban és hogyan él az emberiség. Miután elolvastam ezt a részt, egyből a Fallout játék jutott eszembe - ami most megy a mobilon Shelter címmel - hiszen ott van az atomháborúk miatti kietlen vidék és a könyv eleje idézte a híres játék hangulatát. Viszont ez a nyitó rész után nagyon hamar eltűnik és bár a beharangozóban írtam, hogy nincs problémám a könyvvel, talán egy kicsit van... méghozzá az, hogy picit zavaros a leírás ebben az egységben. Na meg az egész műben kevés az infó, hiszen végig úgy éreztem, hogy a nyitó részben kapjuk meg a díszletet, hogy utána a szereplők e falak illetve léghajók között mozogjanak és később nem mélyül ez a világbemutató jobban, amit egy kicsit sajnáltam.

Egyrészt a könyv baromi izgalmas és az eddigi lassú olvasmányaim után kaptam egy olyan regényt, amely kikapcsolt, szórakoztatott és teljesen elfeledtette velem a külvilágot, úgyhogy én tökéletesen elvoltam, maximum nem lehetett hozzám szólni, mert nem figyeltem fel semmire - még jó hogy nem égett le a ház basszus, de picit eltértem a tárgytól... tehát a cselekményre semmi panaszom sincs, iszonyúan jó ütemű, dinamikus, Becky jó hősnőhöz méltó módon állandóan bajba kerül vagy bajt csinál az olvasók nagy szerencséjére. Nekem ez a mozgalmasság tetszett a legjobban az egész könyvből és felidézte bennem a Síkvándor letehetetlenségét, az volt ilyen izgalmas - na meg léghajókkal teli; hangulatilag pedig a Calderont juttatta eszembe a Végtelen horizont.

Általában nem bírom a gyors tempót, mert az sok infóval na meg kapkodással jár, de itt ezzel sem igazán volt probléma főleg úgy, hogy a kötet közepén az írónő hagyott minket szusszanni. Ott egy picit leült az izgalom, mert volt egy kis kapcsolatépítés, hogy utána ne is legyen megállás a lezárásig.

Hosszú idő óta ez az első regény, amely állandóan foglalkoztatott és minden gondolatom lefoglalta, ezért is sikerült olyan gyorsan elolvasnom.

Becky

Forrás: Vivien Holloway facebook oldala

A cselekményesség pedig nem érne sokat, ha nem lennének mellette izgalmas karakterek. Beckyről először azt gondoltam, hogy olyan, mint Winie, de utána rájöttem, hogy csak azért gondolom ezt, mert Vivien Holloway inkább fiús lány karakterekkel szeret dolgozni, vagyis a nagyszájú, bajba kerülő, de azért harcias nőkkel. Becky is ilyen, ugyanolyan öntudatos mint elődje egy másik sorozatban, viszont itt a regény hossza miatt a főszereplő egy olyan érzése került előtérbe, amit korábban nem sikerült ennyire jól előhozni a kisregényekben, méghozzá a család illetve ennél a könyvnél a nagybátyja, Duke iránti szeretetet és az ehhez kapcsolódó üzenetet. Emellett nagyon tetszett Becky műszerészlány beszéde, ezeket jó volt olvasni, mert kellően szakszerűek, de mégsem éreztem magam túl hülyének tőlük. Beckyvel kapcsolatban gondoltam még azt, hogy jólnevelt, de nem elkényeztetett - pedig ez egy igazán fontos különbség lehetett volna Winie és közte - de úgy az egész sztori kapcsán az-az érzésem, hogy jobban árnyalt, mint a Winie Langton történetek és sokkal jobban tetszik egyébként.

A szerző stílusa a megszokott, bár most nem éreztem olyan viccesnek, mint anno, azért akadnak komikus jelenetek, de komolyabb momentumok is előfordulnak szép számmal, bár még mindig lehetne sokkal komorabb ez a világ. Ez is - mármint a stílus - a könyv erőssége egyébként, de a regény legnagyobb erénye a szerethető karakterekben rejlik, mert az átlagnál (nálam 0,5) több embert sikerült megkedvelnem, ilyen például Nick, Becky és Duke. Bár itt most Nick és a lány kerül előtérbe, Duke-nak is nagyon fontos szerep jut, bár nincs olyan kidolgozott története mint mondjuk Nicknek. Bár ő meg szeszélyesen viselkedik az első jeleneteinél - hangulatember, jajj, ők meg aztán ingadozóak - de utána egyre stabilabbá válik és egyre inkább értettem hogy mit miért csinál vagy mond... bár az a bizonyos kezdeti helyzet általános vonás, mert sokszor nem úgy viselkednek a szereplők, ahogy várnám tőlük.

Rengetegszer okozott nekem szívmelegséget ez a könyv és lefoglalta a hülye gondolataim, amely miatt biztos hogy magas pontszámot fog kapni ez a regény nálam, annak ellenére, hogy más olvasók biztos találnak majd benne belekötnivalót, én nem foglalkoztam... illetve nem is, nem tudtam foglalkozni a furcsaságokkal, annyira sodort előre a cselekmény, hogy semmi más nem érdekelt, úgyhogy tökéletes szórakoztató könyv, az egyik legjobb ebben az évben. Az pedig egy külön pont, hogy romantikus szál is van benne, az pedig a maga útját járja és én nem éreztem azonnali, első pillantásra érzelemnek, mert a szerző megadta kettejüknek a kellő időt, hogy felfedezzék egymásban azt, amit fel kellett fedezniük, pl hogy az egyikük egy a földön / léghajó talpazatán megálló erős csajszi. Na meg a legfontosabb: nincs benne szerelmi háromszög (talán egy picike, de az nem nevezhető annak), sem picsogás. Nem tetszett viszont, hogy elmentek lőni, szórakozni ha úgy tetszik egy kritikus pillanatban, de azt hiszem nem vagyunk egyformák, én nem mentem volna... Na meg egész végig bennem volt az ellenérzés amitt, hogy mindenki akarja Beckyt, de ezt vissza is szívom, mert erre kapunk magyarázatot.

Ez a felnőttéválás egyik regénye is lehet, a kelleténél pozitív üzenettel: a tetteknek következményük van, de ez nemcsak rossz lehet, ha képesek vagyunk a magunk hasznára fordítani az egészet vagy meglátni, hogy a változás nem szükségszerűen rossz. Úgyhogy tetszett a Végtelen horizont, nem véletlenül ÉKSz szerzőm Vivien Holloway.*

Hasonló könyvek: 

(katt a molyos adatlapért)

A szerző további magyarul is megjelent művei:

Moira és a Pokoli teremtmények, ördögi szerkezetek antológia (nincs értékelés még róla)

Mesterkulcs, Tolvajbecsület, A hóhér kötele

Pokoli szolgálat