Sorozat: -

A katicák éve a felnőtté válás és a kísértettörténet ígérete miatt került fel a várólistámra, bár a fülszöveg nem készített fel eléggé arra az élményre, amit a regény adott végül nekem.

Pár szóban: szerintem ez egy megosztó kötet és roppantmód furcsa.

Már csak azért is, mert napsütésben és melegben érkeznek ezek a szellemek, az pedig nem szokás urban fantasys körökben.

Egyébként David a főszereplője ennek a történetnek, aki távol akar lenni a mostohaapjától, hiszen szabadságot és függetlenséget szeretne, ezért elutazik Skegnessbe, oda, ahol édesapja meghalt anno és munkát vállal egy üdülőtáborban. Rábíznak pár versenyt és közben találkozik néhány fura figurával, de senki sem olyan érdekes, mint a programok alatt, a parton feltűnő páros, egy kisfiú és egy férfi alakja akiknek szürkébe veszik az arcuk a verőfényes napsütés ellenére...

Ha pedig ez nem elég mintha a katicák is megbolondultak volna az iszonyúan nagy melegben.

Először fontos megemlíteni, hogy szörnyű volt ezt a regényt olvasni, mert nem elég hogy itt *sípszó* meleg van - még mindig a tavalyi sosemvolt havamat akarom, nem ezt a harminc fokot - a regény is leképezte ezt a maga világában, hiszen még olvasni is elég volt róla, mert még forróbbnak éreztem az eddig sem enyhe nyarat!

Másodjára fontos, hogy a maga rövidsége ellenére sem cselekményes, alig történik benne valami és ezt sajnos nem ellensúlyozza a hangulat sem, merthogy nem igazán tudtam, hogy mit kéne érezzek olvasás közben. Fentebb is írtam, hogy nyár van, napsütésben és nappal érkeznek a horrorelemek amelyek emiatt egyáltalán nem rémisztőek, a regény emiatt elveszíti a kapcsolatát ezzel a kategóriával.  Plusz ezek a kísértetek nem igazán szerepelnek sokat, mert ahhoz hogy hatásuk is legyen több kellett volna belőlük, de épp emiatt kezdtem el gondolkodni rajta, hogy vajon ezek tényleg igaziak? A regény az utolsó pár oldalon adja meg a választ, addig pedig lehet elmélkedni ezen a kérdésen.

Tehát egyáltalán nem féltem, nem szorongtam és teljesen összezavart a történet, emellett pedig említettem már hogy meleg volt A katicák évében? Utálom ezt az időt főleg ha nem egy tengerparton vagyok, de OFF vége.

Hangulatteremtő lehetne a tábor és a többi háttérelem, de ezek inkább azt erősítették, hogy a kötet nem igazán dúskál cselekményben. Viszont maga az üdülőhely egy jó ötlet volt, ami a hetvenes évek egyik hanyatló eleme és szinte éreztem ahogyan eljön a vége, ott volt a levegőben ennek az ígérete, a keserű illata. Emellett Skegness inkább hasonlított egy cirkuszra az előadások hierarchiája és milyensége alapján. 

Ezen kívül jut még érdekesség a regénybe a politikai szálon, illetve az oktatásrendszer kritikáján keresztül. Az utóbbit simán ráhúzhatnám a hazai viszonyokra, de ez itt most nem lényeges. Az előbbit pedig nem vélem hangsúlyosnak, hiszen a szereplő egyetlen egy gyűlésre jut el és ezért igazán nem szűrődött át hozzám a faji gyűlölködés és a forrongó hangulat. Néha elhangzott egy-két náci szó, plusz bőrszínre tett utalás és ennyi, de úgy komolyabb esemény nem igazán következett be.

A szerelem került a horror helyett a középpontba, ami általában szúrni szokta a szemem, itt pedig szintén nem tudom eldönteni, hogy mi a helyzet. Teljesen összezavar ez a regény! Szerintem itt a szerelmi ábrázolás inkább jelképes és a lényeg a nőtípusok ütköztetése, na meg ez az egész azért kell, hogy a szerző megmutathassa: a vágyak könnyen félreviszik az embert, főleg ha nincs tapasztalata a személyiségek terén. Én egyébként ide, ehhez az érzelemhez kötöttem a katicák invázióját, amire a szerző utalgat is, de talán légből kapott az egész ötlet: ezek az állatok szimbolizálják a főszereplő vágyát és a szerelmét, megmutatják a rajzásukkal annak fokozatát. Bizonyítékként lehet felhozni azt, hogy a szereplők párszor megemlítik a Tíz csapást és párhuzamba állítják ezzel, tehát ez az invázió annak a bizonyos bűnnek a hozadéka lehet.

A karakterek közül Terri és Colin - a táborbeli házaspár - kapcsolata és élete sikeredett nagyon izgalmasra számomra. Colin egy vad figura, akivel kapcsolatban én is előítéletes voltam, egyrészt hagytam hogy David gondolatai nálam is kibontakozzanak, másrészt az én meglátásaim szintén egybevágtak a főszereplőével. Ez jó üzenet: a kötet fejencsapott a saját előítéletem miatt és nagyon jó leckét ad az első benyomásokról. Igazából róluk nem nagyon szeretnék írni többet, bármilyen további jellemzés elrontaná az olvasás élményét és messze ők a legizgalmasabbak az egész kötetben.

David narrációja állandóan félrevezetett velük illetve másokkal kapcsolatban, mert ő túl fiatal a többiekhez képest és tapasztalatlan, ez pedig nagyon érződik. Néha szívesen megráztam volna, hogy mit csinál és olyan helyzetekbe keveredett, amelyekbe én nem mentem volna bele, de a problémái alapján tudtam vele azonosulni még ha csak egy picit is. Tetszett az, hogy egyszerű a konfliktusa, életszerű ahogyan nem válik valami nagyobb gépezet részévé a hibája és hogyha elront valamit nem hozza magával a világvégét vagy legalábbis egy város pusztulását. Mert így szokott történni: az ember hibázik, a következmények pedig megtalálják - ez akár a félelem is lehet, amelyet hitelesen ábrázolt a szerző. És már csak azért is megérte olvasnom, hogy szembenézzek magammal: én vajon mennyire vagyok befolyásolható? Mennyire számítok naivnak a fiatalságom okán?

Viszont nem jött be, hogy az érzelmi oldal nem igazán került bemutatásra, mert a szerző túlságosan szűkszavú ezen a téren. Nem éreztem át David bűntudatát, csak a félelmét, de az előbbiből többet igényeltem volna - egyáltalán volt? Emellett a fiú naiv és megvezethető... ahogy Nikki is szépen jellemezte őt. A lány egyébként a kedvenc karakteremmé vált a történet során, nagyon szerettem az éleslátását. Vele ellentétben nem tudtam eldönteni, hogy szeressem-e a fiatal főszereplőnket vagy ne, egyszerűen megpróbáltam megérteni még úgyis hogy tudom én biztos máshogyan viselkedtem volna, de ez nem volt mindig olyan egyszerű mert David fiatal és nem ért az emberekhez ami egy szinten oké, ez az elnézhető kategória, de hogy nem gondolkodik azt már nehéz elfelejteni neki. Főleg a kötet közepén lévő egyik fordulópont után, amikor elveszítette a szimpátiámat is.

A többiek nem olyan erős karakterek mint a fent említett négyes, talán Nobbyban lett volna még több potenciál. Ő az aki felkeltette az érdeklődésem.

Nem igazán jött be az sem, hogy a szerző elhallgatja az információkat. Ezt már a Soha nincs vége ellőtte, hát itt szintén megjelent, például az amikor felismert valaki valamit, de az nincs benne hogy mi volt az vagy amikor tátogott én pedig majdnem felkiáltottam a buszon, hogy ,,MIT?! MIIIIT?!" mert ez sem került bele. Hát köszi! Szerencsére kitaláltam a homályban maradó infók nagy részét és egész végig jól gondolkodtam és azért nem érzek frusztrációt, mert a kötet lezár mindent, de mégis két komolyabb szál varródik el, ezért egy picit besűrűsödik az utolsó ötven oldal.

Ha ajánlanom kéne, nehéz dolgom lenne. Inkább az a fő pont, hogy valaki szeresse a lassú cselekményt, az erősen a hangulatra építő leírásokat - még ha nálam ez furán jött ki - és ne számítson horrorra, mert ez elronthatja az élményt.

A katicák éve a Gabo Kiadó gondozásában jelent meg 2015-ben. A regény puha fedővel látott napvilágot és túl szoros a kötése, alig lehet kinyitni és rendesen olvasni.

A szerzőtől tervezem olvasni:

Some Kind of Fairy Tale

További magyarul megjelent műve:

Rémálom-világ