Sorozat: A Vétkes 1.

    

---

Cecelia Ahern, a romantikus regények nagyasszonya egy ifjúsági, Young Adult művet adott ki, amelyben megmutatta, hogy milyen az, amikor a társadalom szélére szorult emberek megsegítése szintén bűnnek számít és az alapvetően jó célt szolgáló rendszer hogyan alakult át egy túlszabályzott és érdekeken alapuló világgá. Íme, A Vétkes értékelése:

Egy családi képpel kezdünk: a főszereplő, Celestine narrálásával megismerhetjük a közeli szereplőket, a családját, és párjának (Art) édesapját, Crevan bíró urat, akiben megbízik, hiszen ismeri az emberi oldalát és attól a férfitól ő miért féljen, akinek apró dolgaira is rálátása van. Ám Crevan a Vizsgálóbizottság legfőbb bírája, ő dönt a Vétkések kérdésében:

Azon az estén minden átlagosan kezdődött, egészen addig, amíg meg nem szólal a ,,hosszú, mély, riasztó süvítés", amely szirénaszó az Őrszemek érkeztét jelzi, ekkor viszik el azon embereket, akik felett az Igazság Napjának nevezett tárgyaláson Crevan bíró úr ítélkezik ártatlanságról vagy bűnösségről. Ekkor nyilvános keretek között meghallgatják a tanúkat, mindenki vall, aki számít... és akit elítél Crevan? A bűnös lélek égetett jelet kap (V jelet), a súlyossága és típusa alapján meghatározott számút, amelyek az alábbiak alapján kerülnek a testre és amit nem szabad sosem elfedniük (természetesen az észszerűség keretein belül):

- halantékra rossz döntés esetén,

- nyelvre hazugság esetén,

- a jobb tenyérre a társadalom megkárosítása esetén,

- mellkasra hűtlenség esetén és

- a jobb talpra be nem illeszkedés esetén. 

Akik Vétkesnek bizonyulnak, azok

Ezen első naptól pedig mondhatni megváltozik Celestine élete és megreped a rendszerbe vetett hite, ami végül azon a bizonyos buszúton éri el a csúcspontját, ahol kénytelen szembenéznie az eddig tökéletesnek hitt világgal.

Felemás érzésekkel alkottam meg ezt az értékelést, még akkor is ha tudom, hogy többségében pozitívat fogok írni és a mérleg nyele az inkább tetszett felé mutat és elhanyagolható az a negatívum, amit össze tudok kaparni az élményeim felszínről. Nem most olvastam, illetve de, csak augusztus elején, úgyhogy eléggé leülepedett ahhoz, hogy némileg el tudjam dönteni mi az, ami tetszett és mi az, ami nem. Viszont többek között két erős benyomásra, érzelemre nagyon is emlékszem a hónap elejéről:

1. Megdöbbentem, hogy Ahern ilyen regényt írt, bevallom rosszabbra számítottam, bár biztos vagyok benne, hogy sok olvasó nem fogja szeretni ezt a könyvet.

2. Megviselt.

Forrás 1 és Forrás 2

A két pont igazából összefügg egymással, mert én - teljesen úgy néz ki - ezek szerint nem sok bizodalommal vagyok a romantikus regények na meg írónőik felé és ezért gondoltam azt, hogy érintetlen leszek és nem fog semmilyen hatást kiváltani ez a kötet, pedig de! Az első jelenet után, ami nagyon erősre sikerült - még most is megfájdul a szívem ha arra gondolok - az utána lévők sem hagytak nagyon élni és nyugodtnak lenni. Ezen gondolkodtam sokat és azt hiszem rájöttem miért: a snitteket a szerző számomra felkavarón írta meg, engem teljesen kizökkentett a lelki nyugalmamból és egészen a kötet közepéig nem éreztem komfortosan magam és valamennyire még most is szorongok, ha erre az agyonszabályozott idióta alapokon nyugvó világra gondolok. Frusztrált ez a Vétkes rendszer, mert egyrészt ezt az erkölcsileg, etikailag tiszta világot nem szeretném, legalábbis ilyen kikényszerített formában biztosan nem, az emberiség magától meg nem változik meg, úgyhogy bukta ez a tiszta utópia, de ez most mindegy.

A lényeg az, hogy ez a rendszer egy erős vonás, de egyúttal kevésnek érzem a bemutatását vagy elkapkodottnak és ez szomorúvá tesz, mert amilyen hatása eddig volt rám, simán lehetett volna ezt fokozni, mélyíteni, de ez nem történt meg, talán a második rész majd segít ezen az érzeten, főleg ha egy új szereplő szemszögét is megkapjuk. Jó lenne. Egyébként a folyamatot pont jól megmutatja, ahogy egy ember bekerül a darálóba, és ez is inkább azt bizonyítja, hogy a szerző ennyit elégnek érzett a regénybe, bár még én sem tudnám megindokolni miért érzem kevés a világbemutatót, de talán egy okot sikerült találnom... Logikai bakit nem találtam, bevallom nem is kerestem, viszont hiányoltam az igazi bűnözőkről szóló részeket, mert valahogy végig úgy éreztem, hogy a Vétkesek nem is erkölcsi bűnősök, hanem legalább gyilkosok és komolyabb dolgok elkövetői, mert nagyon komoly szankciókat és büntetéseket kapnak. Érdekelne, hogy, akkor az igazi tettleges gonosztevők mit kapnak, mert nagyon eltolódott a Vétkesek felé ez a büntetésrendszer és szerintem itt is van a kettősségérzésem alapja: nincs meg a másik pólus, amihez tudnék viszonyítani. Vitatkozom magammal érvekkel: valamilyen szinten megértem itt a dolog kettősségét, azért van ez a nyilvánosság az egyik oldal felé, hogy elrettentsen és azért ad a szerző ennek hangsúlyt, hogy még véletlenül se kövessenek el az átlagemberek nagyobb bűnöket, mert ha ezekért ennyi jár, akkor az ennél súlyosabb vétségekért mit kaphatnak? Viszont amiatt, mert nem tudom eldönteni, hogy merre húzzak, hogy hibának vegyem-e vagy ne, teljesen furcsán érzem magam, hátha a következő rész majd javít ezen...

Érdekes, hogy a könyvben fellelhető vonások engem valamennyire emlékeztettek A skarlát betűre és a csengőfrászra és az is fontos, hogy a könyv az iskolai erőszakra is kitér: hogyan bánnak egy Vétkessel a ,,vad középiskolai években", viszont politika nagyon kevés van benne olyan szempontból, hogy aktívan nem folyunk bele ebbe, nem is nagyon követjük, hogy melyik párt hol és mit csinál, inkább csak a hallomás a lényeg, ez pedig a könyv végéig jellemző lesz. Viszont ott jól esett erről olvasni egy kicsit bővebben is.

,,Mindenben tökéletességre törekszem..."

A regény több szereplőt is felvonultat, bár én őket tartom a könyv egyik gyengeségének - majdnem mindenkit tekintve írhatom ezt. Celestine-ben furcsa, hogy hirtelen indul el a változása, mert ő magát a rendszer nagy támogatójaként jellemezte, de egy rossz szóra illetve némi rendszerkritikára azonnal felkapja a fejét és nincs meg benne az általa jelenlévőnek vélt fanatizmus. A többi - tehát az ezek után lévő - változásfolyam nem fura szerintem, tehát azokra gondolok itt első sorban, ahogy egyre inkább belekeveredik az eszmékbe, mert szerintem egy többnyire okos lányról van szó idegesítő vonásokkal meg időnként hülye döntésekkel (pl. nem tudja mikor kellene hallgatnia), bár engem annyira nem zavart a viselkedése, egyáltalán nincs bennem harag felé - mert az egész sztori tükrében megbocsátódott minden hülyesége - maximum a fenti miatt furcsállom őt kissé, de tisztelem azért, amit kiállt. Hülye döntései meg mindenkinek vannak, az övé az, hogy bízni akart az emberekben, bár én tuti nem tettem volna a helyében, az a bizonyos például elég idióta lépés volt. Előnyeként elmondható az, ahogyan megváltoztatja az embereket... inkább ez és az ő bátorsága tetszett meg nagyon a könyv második részéből. Wow mi van velem? Csak nem elfogadóbb lettem? Szintlépés történt, lvl 30-as szintű főmágus, szolgálatukra.*

,,Én problémamegoldó vagyok, megvizsgálom a rendelkezésre álló tényeket, és levonom a következtetéseket. Juniper ennél sokkal okosabb, ő másként olvas a jelek között. Ő az embereket ismeri. Nem tudom, hogyan csinálja: csak figyel, hallgat, és végül olyan eredményre jut, amilyet én elképzelni sem tudtam volna." 

Celestine-nél furábbnak tartom Junipert, a nővérét és párját, Artot, egyszerűen nem értem ők mit is akarnak itt? Nem sokat tesznek hozzá az egészhez és engem idegesített a srác, de nála jobban csak a kisöccs. Komolyan, YA szerzők, nem tudtok normális kölökkaraktereket írni, akiket nem ütnék le két perc után? Ld. még a Végtelen tenger értékelésem... Úgyhogy őket kihagyhatták volna a regényből, főleg Artot, mert nem jött át a szerelmük sem, mivel fogalmam sincs mit csinált azon kívül, hogy gyáván viselkedett, míg Celestine tűrte a dolgokat. Ezzel szemben a második rész egy izgalmas szereplőt ígér, Carricket, aki nagyon remélem, hogy továbblép a ,,szépfiú vagyok, veszélyes és so sexy" vonáson és hozzátesz a könyvhöz valamit (bocsi, YA sablon, félni kell tőle).

Mindenesetre a regény üzeneteit fontosnak tartom: egy rendszer nem működhet embertelen keretek között és a természetünkbe van kódolva a segítségnyújtás, aki ennek ellenáll az-az igazi Vétkes, csak az ő bélyege láthatatlan. Na meg a második lehetőségről szintén szól a könyv: senki sem tökéletes, hiba elítélni egymást a ballépéseinkért, mindenkinek jár egy másik esély.

Ajánlom a disztópia kedvelőinek és a szerző rajongóinak, szerintem ők szeretni fogják.

,,Eddig soha nem volt időm regényeket olvasni, a való világot részesítettem előnyben. A matematikát, bizonyos megoldásokat, olyan dolgokat, amik közvetlen hatással voltak az életemre, de most már értem, miért olvasnak az emberek kitalált történeteket, miért szeretnek belefeledkezni mások életébe. Némelyik mondatnál felkapom a fejem, mert olyan dolgokról szól, amit én is éreztem, de soha nem fogalmaztam meg magamnak."

- Egyéb -

Ukrán borítók


A nyertesek:


Nem tudtam választani közülük.

---