---

A bejegyzés képeit itt találod.

Szép fejlécképekért nézz szét Vickynél.

Ez az értékelés a Prológus Mákháború projekt keretén belül látott napvilágot, ahol a könyvvel kapcsolatosan osztunk meg érdekességeket és értékeléseket.

Elolvasva a fülszöveget, már tudtam, hogy ez a mű nekem kell: diákok, akik drogokon keresztül érik el a képességeiket? Több sem kellett, repült a várólistára és rá nemsokkal pedig az olvasmányaim közé, hogy a projektünkön belül el tudjam regélni miért szerettem a Mákháborút és miért ajánlom olvasásra a könyvet a véres részletei ellenére, ezért

következzen a Mákháború értékelése!

Zsin háborús árva a korábbi mákháborúk idejéből, akinek a szüleit elragadta a harc és őt, mint a hadiárvákat általában, a császárnő rendelete alapján, örökbe kellett fogadja az család, akinek csak két gyermeke született. Így tett főszereplőnkkel a Fang família, aki Tikani település egyik ópiumbeszállítója. Történetünk kezdetén a lányt megpróbálják kiházasítani egy öreg, befolyásos emberrel, hogy ópiummonopóliumot szerezzenek a piacon, de Zsin, hogy ezt a sorsot elkerülje, megpróbálkozik a kedzsuval, ami egy nehéz vizsga (annyira, hogy elsápadtam, amikor erről olvastam, na mi örülhetünk a kis érettségis rendszerünknek), de a sikeres megírása az akadémiák egyikébe vezet. Ő a Szinegárdot, az ingyenes, de legjobb intézményt nézte ki és tűzte célul a bekerülést... de a lényeg, hogy akármerre veti is a sors ezután, a származása miatt kénytelen küzdeni és túlélni.


Röviden annyit írhatok, hogy a mű számomra egy élmény volt! Nem mondanám tökéletesnek, de közelíti azt, egyrészt a felvetett kérdései, másrészt a szereplője miatt, úgyhogy kezdjük a pozitívumokkal és aztán folytassuk azzal az egy darab negatív mondattal, amit találtam, de ami számomra nem hangsúlyos.

Hosszabban pedig először írott szóvá kell tenni, hogy a regény mennyire szép és mennyire egy féltégla, hogy majd leszakadt a kezem olvasás közben, jó kis tréning ha valaki gyúrni akar olvasás közben... na de félre a viccel, figyelemfelkeltőre sikeredett a borítón szereplő kép! Tetszik a tintával rajzolt koncepciója, ez is, mint a történet egésze üvölt a távol-keleti vonásról (ugye asszociációban a papírra gondoltam a tinta után és a papír Kínából származik, a kalligráfia nemes művészete pedig a második gondolatom volt, ahogy ránéztem a fedőre) a stílus és a harcos alakja miatt. A fehér alapon szürke füst és mellette az alak olyan hatást kelt, mintha ő is ebből az anyagból teremtődött volna. Az Agave Könyvek pedig a keménykötésű regényt egy védőborítóval látta el és egy könyvjelzővel is. Nagyon szép lett!
Ahogy kinyitottam, pedig kezdtem is az olvasást, amit sikeresen megejtettem egy hét alatt... kicsit lassú voltam, de hát ez van ha két szakos az ember és még a gyakorlatát is most csinálja és nyolc után esik haza. Ez nem azért fontos, hogy sajnáltassam magam, mert amúgy én így érzem jól magam, szeretek ennyi mindennel foglalkozni egyszerre, hanem azért, mert az egy hét alatt sokmindent sikerült megrágnom és jobban figyeltem a könyvre és arra, mit akar nekem mondani. Azt vettem észre miközben ingáztam, hogy a gondolataim visszatérnek Zsinre és a tetteire és út közben boncolgattam magamban a történteket, úgyhogy erre fel kell készülni: a sztori nem igazán hagy békén sehol.

Sokan, sokféleképp értelmeztük ezt a kötetet, ami nem baj, szeretem ha mások máshogyan látják a dolgokat és ezáltal tanulhatok tőlük, de ez mindegy is, a lényeg: ez egy megosztó regény. Lesznek olyanok, mint én, akik azt mondják majd, hogy nem érdekel mennyi érdekes tény vagy akár nem tetsző esemény van, meglátják benne azt, ami számukra fontos és lesznek olyan olvasók, akik számára túl sok lesz mondjuk a véres események mennyisége és eltolja számukra az élményt a mérleg negatív irányába, ezért az én második megállapításom a műről: véres és sokkoló helyenként. Az írónő a kínai-japán háborúról mintázta a maga történetét sámánokkal és istenekkel és idézte a nankingi mészárlás emlékét. Erre én is csak a google segítségét igénybe véve jöttem rá, bár annyira nem sokkolt ez a rész, mert már láttam dokumentumfilmet, ami az egyik népcsoport kegyetlen módszereiről szólt, vagy már egyszerűen nem lep meg, hogy az emberek milyen szörnyűségekre képesek és aki utánanéz, hogy mi is volt ez az esemény, netán olvasta a művet, rá fog ismerni a hasonlóságokra. Viszont azt nem állíthatom, hogy nem lettem tőle szomorú.


A harmadik nagy érvem a kötet mellett az a részletes világkép, amit az alkotónő összehozott: istenekkel, sámánokkal, harcművészettel teli. A mű három részre tagolódik, első körben Zsin tanulmányai kerülnek elő, második és harmadik körben pedig a háború és ezek közül nekem a leginkább a legelső tetszett a legjobban, ott ismerhetjük meg inkább a világ alapjait és fokozatosan nyílik ki számunkra is a sámánok élete. Tetszettek a lány órái, az ott elhangzott információk és az ahogyan küszködik, hogy megváltoztassa a saját társadalmi helyzetét és itt kapcsolódik be a negyedik érvem a mű mellett: a főszereplő személye. Fantasztikus. Végre nem a jó kislány szerep, hanem a bosszú kerül előtérbe és mutatja meg Zsin ezt az örökséget. Természetesen lehet vitatkozni, hogy jó-e, helyes-e így dönteni, de én most csak hálás vagyok azért, hogy ez a téma ilyen formában elém kerülhetett. A lány okos, ravasz és kitartó, igazi mardekáros személyiség, aki néha túlzásba viszi, de ez kell ahhoz, hogy elérje a céljait és nem fél taposni az útját, a világ kegyetlen a háborús árvákkal és neki adaptálódnia kell ahhoz, hogy életben tudjon maradni. Ez a könyvbeli első rész a gyerekkori élmények tárháza: kicsinyes rivalizálások, egyúttal a képzés okos mondatai és stratégiái jelennek meg itt és bevallom, a legjobban erről szerettem olvasni, mármint az oktatásról; a Szinegard katonai akadémia a javából! A többi rész ezzel szemben sokkal komorabb és véresebb, ami bemutatja, milyen egy háború. Ennél többet nem igazán írnék róla, de lelkileg erre készülni kell!

Az ötödik érvem a harmadikhoz kapcsolódik, vagyis annak az egyik eleme, ez pedig a vallás és az istenek képe: a sámánok és az ópium kapcsolata, továbbá egy sajátos istenvilág megalkotása, amelyről legalább annyira szerettem olvasni, mint a főszereplőnk tanulmányairól. A mitológia fantasztikus, a felvetett kérdések - például ha egy jellemző vagy egy alak sokszor jelenik meg a népi mondákban, az mennyire lehet metafora vagy mennyire valós - és az istenek szintén izgalmasak.

Ezzel szemben egyetlen érvem az, hogy nem mindig tudtam követni Zsin gondolatmenetét, illetve akadnak érdekes dolgok, de hát nem lehet minden tökéletes. Nem negatív dolog, de ide kötődik, úgyhogy ide írom azt, hogy ahogy eljut A-ból B-be mindenféleképpen fejlődési vonal, azt ugye nem írhatom le, hogy melyik irányba, de néha akadnak olyan hát hogy fogalmazzam szépen, boost, előrelökő pontok, amelyek miatt nehezebb teljesen megérteni őt. A többi karakter szintén érdekes, de talán engem jobban érdekeltek a tanárok, mint a diákok gondolatai, múltja és általuk több probléma előtérbe kerül, amelyekre itt most nem térnék ki és azt hiszem hirtelen ennyi elég is a kötetről. Később újra előveszem, de azt biztos, hogy nagy hatást tett rám, mert egyes dolgain azóta is töprengek.

Szóval összegzésül csak ajánlani tudom, de fel kell készülni a véres részletekre. A mitológia, vallás, istenkép, a sámáni lét és a világkidolgozás fantasztikus, nagyon élveztem ezekről olvasni. Zsin egy érdekes személyiség, nagyon várom, hogy a következő részben mi lesz vele és merre fejlődik tovább és örülök, hogy a szerző ilyen merész volt vele kapcsolatban. Megosztó könyv, ez kétségtelen, én mégis ajánlom, egy próbát érdemes vele tenni.