---

A bejegyzés képeit itt találod.

Szép fejlécképekért nézz szét Vickynél.

Ez az értékelés a Prológus Mentális betegségek hete projekt keretén belül látott napvilágot, ahol mindenféle pszichés betegséggel foglalkozunk. Jelen esetben A zuhanás sokkját veszem elő, ami a skizofréniát boncolja egy fiatal fiú szemén keresztül.

Érdekelnek mások történetei, valószínűleg ezért szeretek mindenféle könyvet olvasni, emiatt lehet széles a komfortzónám, a lelki dolgok pedig nagyon foglalkoztatnak és volt az életemnek egy olyan időszaka, amikor pszichológiát szerettem volna tanulni. Ez a késztetésem elmúlt, de az hogy megismerkedjem ezzel a tudományággal nem igazán, így keresem a lehetőséget arra, hogy ilyen könyvekkel bővítsem ismereteim a témában. Így került hozzám, na meg elém A zuhanás sokkja anno, amit végül nemrég olvastam el a projekthetünkre úgyhogy

következzen A zuhanás sokkja értékelése!

Részlet a fülszövegből: A ​történetet Matthew meséli el, aki imádott bátyja halála óta küzd a skizofréniával. Matthew sorsát gyerekkorától a húszas évei elejéig követhetjük nyomon. Megtudhatjuk, miként süllyedt tudathasadásos állapotba Down-kóros testvére elvesztése után, miért és milyen mértékben okolja magát a tragédia miatt, mi okból hagyja ott a valóságot, s miért menekül képzelete világába.

A fülszöveg első pár mondata jól megragadja miről szól ez a regény és ennél többet én sem tudnék írni, ezért hagytam meg rövid leírásként, úgyhogy hosszabban erről nem szeretnék értekezni, inkább arra vagyok kíváncsi magammal kapcsolatban, hogy milyen gondolatok kerülnek a felszínre itt és most, a megírás pillanatában. Ezzel azt akarom írni, hogy nem gondolkodtam rajta sokat az olvasás óta, hanem hagytam egy kicsit zsongani, leülepedni és most így, pár nap múlva kíváncsian várom az eredményt.

Matthew egy olyan családba született, ahol a Down-kóros nagyobb testvér, Simon kapott több figyelmet, ő pedig inkább a felelősséget és a leszidást. Nem volt féltékeny a bátyjára a túlzott törődés miatt, hanem szerette és az események lenyomatot hagytak a lelkében - ezért alakulhatott ki a betegségéhez vezető folyamatok egyike és lopózott be a fiú életébe. Maga a regény nem cselekményes, vagy gyors lefolyású, hanem van időnk megismerni Matthew életét, körülményeit és érdekes, de nekem ez az, ami tetszett a műben. Nem haladunk gyorsan, ellenben elég részletes a fiú gondolatainak leírása - már amennyire egy visszaemlékezés az lehet - és érdekesek a fiú lelkének morzsái, a múlt töredékei. A szerző úgy ír, hogy izgassa az olvasóját a miért a rengeteg sejtetéssel és emiatt ugye sokáig mi is csak tapogatózunk és bár nem tudom hol kezdődik a skizofrénia, úgy érzékeltem, hogy annak a megjelenése sem a várható időre tehető, ez alapján pedig vélhetem úgy, hogy az író inkább a körülmények bemutatását tartotta fontosnak, mint azt, hogy ez hogyan működik belülről na meg azt, hogy ez egy hosszú folyamat eredménye. Inkább abban segít, hogy külső szemlélőként ismerjünk rá a tünetekre, mint hogy jobban belemélyedjen akár az intézet működésébe, akár a családi problémák komolyabb feszegetésébe. Valamennyire ezek is megtörténnek, de mégsem hangsúlyosak. A sok sejtetés mellett pedig megjelenik a narrátorunk kaotikus elbeszélésmódja, ami nem lineáris. Zavaró lehet az a sok ugrás az időben, de nálam nem volt gond vele, mert mindig tudtam miről van szó és nagyon figyeltem mindenre, amire csak tudtam.

A fülszöveg és pár értékelés emlegeti, hogy a kötet humoros és sokáig nagyot néztem a lapok felett, mert nem találtam benne semmi ilyesmit. Számomra nem jellemző ez a fenti, mert
1, maximálisan komolyan vettem a leírtakat és arra koncentráltam, hogy figyeljek és tanuljak, ezért nem tudtam semmire sem elmosolyodni
2, Matthew karaktere bár cinikus, de jobban felfigyeltem a cselekedeteire, mint a szavaira és az hogy folyamatosan eltaszítja magától az édesanyját, vagy másokat, de főleg őt, engem szomorúságra késztetett és sajnálatra.
Úgyhogy ezzel a jellemzővel nem sokat tudtam kezdeni, én csak cáfolom.

Nem sokat tudtam eddig a skizofréniáról, nem néztem utána a dolgoknak az olvasás előtt - engem a szorongás és annak a körülményei érdekelnek nagyon a pszichológia témaköréből, abból sajnos sok tapasztalatom van - ezért úgy álltam hozzá, hogy figyelek és tanulni szeretnék. Nem éreztem mindig az én könyvemnek és a szívemhez sem került közel, illetve maximum egyszer, na jó kétszer éreztem egy elfogódásféle érzelmet, de teljes egészében nem tudott meghatni és ezt sajnálom - azért vannak erős mondatai a szerzőnek, ezt nem tagadom tőle. Valamiért Matthew távol maradt tőlem, de ettől függetlenül érdekes regény és jó hogy olvastam. Talán egy kicsit megértettem, hogy milyen a zuhanás sokkja után a magány csöndjébe esni... vagy eddig sem állt távol ez tőlem? Ez egy vezeklés története és azt is mutatja, hogy másnak könnyebb megbocsátani, de magunknak sokkal nehezebb és hogy egy ilyen súly és egy hasonló környezet milyen hatással lehet az életre, továbbá annak a kétoldalúsága is előkerül, ami meglepett, mert nem szoktam ezzel a gondolattal találkozni: a viszonylagosság mást és mást jelenthet az egyes embereknél. Ugyanaz a tett, vagy esemény másban mást indíthat el, ami az egyiküknek tragédia, a másiknak lehet megoldás. Az élet véletlensége pedig még sokkolóbb igazság...

Beragadtam a befelé figyelésbe.

Külön említést érdemel a kötet kinézete, ami egyszerűen fantasztikus. A lapok között illusztrációk találhatók és egyedi megoldások, amelyek a kiszámíthatatlanságot erősítik. Nem a történetét, mert ugye az végig nyitott lap előttünk a miérteken kívül, hanem a főszereplőét és az elbeszélését plusz a hangyák oldalt nagyon ötletes módon kerülnek elő.

Bár nem szoktam kiemelni egy idézetet, de ezt most megteszem, mert ez annyira jól összefoglalja mi a lényege az előítéleteknek, hogy muszáj itt álljon:

A hetvenes években egy csoport kutató szándékosan elmegyógyintézetbe záratta magát szerte az Államokban. Úgy tettek, mintha hangokat hallanának. Úgy tettek, mintha egy hangot hallanának, ami azt mondja: Üres, Tompa és Puffanás. De amint az osztályokra kerültek, abbahagyták a színlelést, és soha többé nem említették a hangot.

És itt jön az őrült rész.

A kórházi személyzet kerek perec visszautasította annak a lehetőségét, hogy jobban lettek, és továbbra is elzárva tartották őket - néhányukat hónapokon át -, és mindegyiküket kényszerítették, hogy beismerje, pszichés betegsége van, és szabadon bocsátása feltételeként egyezzen bele a gyógyszerezésbe. Ezt teszik a címkék. Ragadnak.

Úgyhogy összefoglalva azt írhatom, hogy bár nem lett az én könyvem, nem tudtam vele egy hullámhosszra kerülni, a gondolatisága megfogott és jó volt olvasni Matthew narrálását. A skizofréniáról többet kellene olvasnom, hogy jobban értsem és lehet, hogy a jövőben meg fogom tenni, de most bevezetőnek ennyi elég - azóta meg utána is néztem és elámultam, hogy mennyire nem ismert és mennyire(!) félreértett betegség. Ebben a fajta tisztábban látásban A zuhanás sokkja segít.