Zeneajánló:

They Don't Care About Us

Az alábbi projekthéten veszek részt az értékeléssel:

>> Katt a többiek posztjáért a linkre! <<

>> Posztok és egyéb nyalánkságok <<

    

 Orisha legendája sorozatinfója:
1. Vér és csont gyermekei

---

Mágiabolond vagyok és ezt azt hiszem nem is kell kifejtenem miért -> éljen az a generáció, aki a Harry Potter miatt zúgott bele az olvasásba! Az oldalsávom ezt elég erősen mutatja és állandóan arról írok, hogy engem mágiával meg lehet venni... bizonyos esetekben. Sajnos ennél a regénynél pont nem... illetve csak félig. Pedig nagyon akartam olvasni és annál jobban szeretni, mert egy afrikai alapokon nyugvó történet igazán nem lehet rossz... hát... inkább nézzük meg, hogy miért kap tőlem egy erős hármast és hogyan jön ki az ötös és az egyes pontszámom az egyes részekre.

Zélie szerintem, stimmel ez az égő és haragos tekintet. A fehér hajat meg odaképzeltem.

Régen, mikor még virágzott a mágia, tíz mágusklán élt, akiket az istenek különféle erőkkel ajándékoztak meg. Voltak, akik uralkodtak a tűz felett, vagy irányították a vizet, de akár olyanok is akadtak, akik a halott szellemek seregeinek adhattak parancsokat vagy beleláthattak az időbe. A képességek meglétét pedig a fehér haj jelezte. Ám minden megváltozott, amikor Saran király, Orisa jelenlegi uralkodója támadást indított a varázslat forrása és képviselői ellen és úgy tűnt, hogy az istenek a mágiával együtt haltak meg, mert minden képességgel rendelkező felnőttet kegyetlenül lemészároltak, viszont a fehér hajú, még fiatal és mágia nélküli leszármazottakat nem. A könyv jelenében pedig Zélie próbálja túlélni a népét és egyúttal az őt ért atrocitásokat, amíg egy nap reménysugár nem gyúl: lehet, hogy sikerül feltámasztani az elveszettnek hitt varázslatot.

A történet dióhéjban a fenti és Orisa világát három szemszögön keresztül ismerhetjük meg: első ilyenünk Zélie, a féregnek titulált választott. Hősünk találkozik országa hercegnőjével, a gyászoló Amarival, aki szemtanúja lesz egy olyan tettnek, ami mindent megváltoztat benne, ezzel pedig kiérdemli a történet második tartópillérének szerepét. A harmadik és egyben utolsó narrációt testvére, Inan szolgáltatja, aki apja parancsait követve ered a húga nyomába és az út közben megkérdőjeleződik minden, amit addig tanult és észlelt. Ők hát a hármasfogat, akiknek helyt kell állniuk egymással és az addigi észlelt valóságukkal szemben.

Mielőtt belecsapnánk az értékelés többi részébe, meg kell emlékeznünk a borítóról, ami figyelemfelkeltő és szép, igényes a kivitelezése és még az ezüstözés sem maradt a kezemen! A borítón lévő alak inkább érdeklődést kelt, mint eltelíti a szépérzékünk, de összhatásilag egy remek kiadásról beszélhetünk. A hajnak olyan a hatása, mint tűz lenne és a történetet nézve ez nem is elképzelhetetlen, mármint nem az, hogy lángol a hajuk, hanem, hogy a belső tüzet szimbolizálja az. Kinyitva pedig látható, hogy a szokott minőségben kapjuk a Maximtól a történetet, szépséges belső tartalommal, még térkép is került bele! Úgyhogy az első találkozásunk teljesen jól sikerült, a találka csak a későbbiek során romlott el sajnos.

A regény első fele bár lassú, csillagos ötös, mert jól építkezik. Adott nekünk egy erős hősnő, akit a bosszú éltet és igazságot, szabadságot, egyenlőséget akar népének és ennek elérésére lehetősége lesz, így megkezdődik az útja a céljának beteljesedése felé. Zélie kedvelhető a kötet feléig és még a rosszabb tulajdonságai sem akadályozzák meg az olvasóban lévő szimpátia kialakításában és a kapcsolata testvérével, Tzainnel elég érdekes, kaphatott volna ő is egy saját szemszöget. Vele szemben Amari egy fokkal másabb, mert ő az első etapban szürke kisegér, sőt még a másodikban is, de bejár egy fejlődési utat, amitől a jelenléte mégsem érződik feleslegesnek. Ennek ellenére vele az a baj, hogy a jéghegy csúcsát kapjuk meg jellemében, nem az egész folyamatot az elejével na meg közepével együtt és ezt nagyon sajnálom. Hiányolom a személyiségében végbemenő korábbi változásokat - igen, azt, ami a kezdet előtt ment végbe. Igaz, hogy a lapokon szintén átmegy egy olyan fejlődési folyamaton, ami izgalmas és ezzel erősödik a szerepe, de ez még mindig annyira súlytalan a Zélie-re fordított figyelem miatt!
Inan viszont szintén erősebb karakter kezdetben és a vívódása, csapongó személyisége sokkal érdekfeszítőbb, mint a többiek kálváriája sőt számomra olvasás közben az ő narrációja volt a legvártabb és rá voltam a legkíváncsibb, hogy végül mi történik vele, de sajnos nem igazán örültem mikor az utolsó lapokra értem. Spoiler nélkül csak annyit hagynék itt, hogy jobban forog az eszmék között teljesen indokolatlanul, mint egy szélkakas.

Aztán jött a regény közepe, ahol már untam egy kicsit ezt a sok mászkálást - ami, ahogy KennyTheOne szavaival éljek - olyan lineáris, mint egy számítógépes játékmenet a kincskereséssel és a problémák megoldási sebességével - de ettől ez még nem volna baj, ha nem lenne

* dobpergés *

INSTANT SZERELEM.

Számomra teljesen kinyírta az egész olvasmányélményt és csak hitetlenkedve olvastam, hogy miért kellett egy többnyire egyedi hangvételű, teljesen jó alapokon nyugvó regényt elrontani ezzel az idegesítő YA elemmel? (Teljesen megváltoztatja a viselkedést a lehető legrosszabb irányba, ez a bajom vele.) Ez az a könyv, aminek története és bemutatott világa bőven elég lenne arra, hogy elvigye a hátán az egészet. Nem értem.

A világkidolgozása szintén csillagos ötös attól függetlenül, hogy lehetne bővebb a mágia bemutatása, ami egyébként pótolható a következő rész(ek)ben, úgyhogy ez még igazi kritikai megjegyzésnek sem számít tőlem és az Avatar: The Last Airbender áthallások és merítések megdobogtatták a szívem. Nem a plágiumot láttam benne, hanem a lehetőséget. Bár azt megjegyezném, hogy Zuko jobban és indokoltabban hozza azt, amit Inan, úgyhogy tessék a szerzőnek még egyszer megnézni azt a szériát és elgondolkodni azon, mi működik ott igazán.

Az ellenpólus viszont gyenge. Úgy érzem a Bronzváros magasra rakta a lécet a politikai csatározások és motivációk terén, mert hiányoltam a negatív karakterünk árnyaltabb gondolatait, oldalát, azt, hogy megérthessem, de sajnos itt nem sikerült ilyesmit elérnem a hiány miatt. Pedig Inan mellett Saran szemszögét vártam volna a legjobban, ismételten kár érte!

A főgonosz vázlatosságával szemben a regény üzenete kiváló, hiszen a reményről szól olyan formában, hogy az elnyomás ellen mindig harcolni kell és sosem feladni. Szólna a hatalomról is és arról, hogy mi lenne abból, ha mindenki képes lenne és hatalmában állna szörnyűségeket csinálni, de ezt olyan szélkakas módon mutatja be, hogy nem jön át az igazi üzenet a maga mélységével együtt. A maszkolást pedig csak az alhálózatra bontásnál szeretem, akkor nem, ha a szereplő a nyilvánvaló jelek ellenére sem jön rá bizonyos dolgokra és a szerző elfedi így a nyilvánvaló dolgokat, ami nem esik le a karakterünknek azonnal.

Bár akad a kötet végén fordulat, az recseg és ropog, mert szinte összedől a saját súlyától, amire a terjedelme erősen ráerősít. A sztori azért is tűnik hosszúnak, mert a szerző sokszor ugyanazt mondja el több nézőpontban, ami Inan és Zélie esetében működik, mert nagyjából változatosabban mesélnek - bár néha meg kellett néznem, hogy épp kinél vagyok fejezetileg.

A választottak népének szenvedése nagyon átjön, ebben erős az írónő és sok olyan jelenet akad, ahol az érzelmek - nem a szerelmiek, mert azok meh kategóriások - elég brutálisan ábrázoltak, de pont ezért működik a könyv ezen része. Úgyhogy maximálisan sajnálom, hogy a YA kötelezőség - mesterséges intelligenciás kifejezéssel élve a kényszerfeltétel - megöli az egyediséget, simán lehetne bevállalósabb a szerző, ha már az alap is különleges és nem kell követni a jól bevált formulákat. A kötet lezárása eléggé meglepő és egy furcsa kérdéssel ér véget, nagyon kíváncsi vagyok, mit hoz ki belőle legközelebb Adeyemi.

Működik a kötetben az afrikai mitológia, a hagyományokhoz történő visszanyúlás és bár a mágia sokszor alig magyarázott, de tudom értékelni. Úgyhogy összességében ezt írnám a regény legerősebbjének, vagyis az érdekes világát. Azt nem tudom tiszta szívvel kijelenteni, hogy megbántam az olvasását, mert nem és látom benne a potenciált, de a YA jellemzőket ne erőltessük, maradjon csak meg az egyedisége. Úgyhogy maradjunk a közepesnél és sokkal többet várok a következő kötetben.

Ajánlom, ha szereted a YA regényeket és szeretnél egy egyedibb, mágikus világról olvasni. Na meg, ha nem zavar a romantika. Akkor ez tuti a Te könyved lesz!