Nagyon jól jött az Elveszve most, mert újra kedvem támadt a thrillerek olvasására. Úgyis jön az ősz (a levegőben már érzem az illatát) és akkor szeretek igazán ilyesmiket olvasni, de most gondoltam, hogy jó ötlet lehet augusztusban előkapni a Majd megismersz című könyvet őszváró megmozdulásként. Jelentem megtörtént és most nézzük meg azt az érvelésem, hogy miért tartom érthetetlennek a könyv alacsony pontszámát molyon.

A történet szerint Devon Knox egy ígéretes tornász, akire már fiatalon felfigyelt a környék egyik legjobb edzője, Teddy bácsi, aki elhatározta, hogy olimpikont farag belőle. A szülők, Eric és Katie Knox mindent feláldoznak lányuk előrejutása érdekében. Ám az egyik nap szörnyű hír rázza meg a BelStars tornászklub odajáró tagjait: a mindenki által ismert és kedvelt Ryan meghalt cserbenhagyásos gázolásban. Ryan Teddy unokahúgának volt a kedvese, akit a lány félve féltett és folyamatosan a nyomában járt a féltékenysége miatt. A rendőrség pedig nyomozni kezd és Katie előtt is feltárulnak fokozatosan az információk, amiket részben a rendfenntartó erőktől, részben pedig másoktól szed össze és a nyomok olyan megoldás felé mutatnak, amivel nem feltétlen akar szembenézni.

Ezt még nem írtam, de már ismertem a szerző munkásságát, mert a Riválisokat olvashattam tőle anno és máig az az egyik kedvenc könyvem. Ott pomponlányokról esik szó, méghozzá a thrilleres formában, nem a tipikus módon és a szerző erősen az edző és a versenyző szálra koncentrál, a köztük lévő dinamikus kapcsolatra. >> Link itt, ha esetleg el szeretnéd olvasni az értékelésem róla. << Itt viszont bár marad a sportos téma, áttérünk a tornászokra és Devon helyett az anyai oldalra kerül a hangsúly és csak annyit tudok röviden írni róla, hogy bámulatosan jól szerkesztett regényről van szó. Ne szaladjunk még ennyire előre, mert a borítónál megállnék egy kicsit bámészkodni és írni róla! 

Szóval a borító nekem nagyon tetszik. Imádom a minimalizmusát és az arcjátékot. A képen Devon szerepel, aki határozottan néz a célja felé, nem félve semmitől sem, ami az útja során vár rá. A fekete szín árulkodik, de többet is mondhat, nemcsak róla meg a nehéz körülményeiről szól. Emellett akár azt is szimbolizálhatja, hogy Katie, az édesanya számára mennyire az ismeretlenbe veszik a lánya személyisége és mennyire csak azt látja, amit mi is, vagyis az elszántságot, a küzdeni akarást az arcán. Na meg nekem eszembe jutott, hogy fellépés előtt, a színfalak mögött vetülhet rá így a fény, ahogy nézi a vetélytársait. Úgyhogy nagyon tetszik, szeretem az olyan borítókat, ahol elgondolkodhatom a kontextuson, amihez készülhetett.

A Majd megismersz egy pszicho-thriller, nagyon lassú cselekménnyel, mert ahogy már a Riválisoknál is megszokhattuk, a lényeg itt nem a pörgős akción van, hanem a lélektani részleteken és az atmoszférán. Szóval lassan derülnek ki a dolgok, de mégsem mondanám unalmasnak, bár úgy láttam sok értékelésnél, hogy ennek a megítélésén múlik egyrészt a kötet végső pontszáma (a másik lehúzó erő a végkifejlet szokott lenni, de arról még írok), viszont én nem éreztem egyáltalán vontatottnak, vagy álmosítónak, hanem inkább az volt az érzésem olvasás közben, hogy a regény okosan szerkesztett, ahol a szerző kimérte a megfelelő adagokat és úgy mutatta be ezt a nem jól működő családot és a BelStars közösségét és a mélyben egy sokkal komolyabb történet húzódik meg, mint elsőre látni. Szóval számomra a cselekmény vezetése csillagos ötös és nagyon jól megmutatja azt a környezetet, amibe Devon beleszületett. Talán az első oldalaknál akadt egy kis problémám, mert akkor rengeteg nevet kapunk, amiből keveset tudtam megjegyezni, de utána a leírás tisztul és Katie meséli el a történetet az ő szemszögéből.

Na és a környezet... hát meglepne, ha bárki találna a kisöccsön kívül szerethető szereplőt a könyvben, mert ez a történet egy kívülről tökéletes, de belülről rothadó családot mutat be és ez valahogy az egész közösségre is jellemző. Nagyon érdekes tanulságot mutat be a regény arról, hogy milyen, ha találsz egy zsenit a szakterületén és hogy mások ebből hogyan húznak hasznot vagy hogyan hat ez rájuk. Egyrészt ott az irigység, amit a többi tornásztól és szüleiktől kell elviselniük, de egyúttal Devon azt a stabilitást nyújtja, hogy a klub fennmarad és reményt ad, hogy bárki képes elérni a szintjére. Másrészt pedig mesél a határvonalakról, hogy mennyire kitolódnak, ha érdek is képbe kerül, na meg, ha másnak a jóléte múlik rajta, hajlamosak szemet hunyni a problémák felett. Sérülnek a többiek? Kit érdekel, amíg a fejőstehén hasznot termel...

A regény a rengeteg felvetett téma mellett a leginkább az anyával foglalkozik, hiszen egy-két kivételtől eltekintve végig Katie gondolatait halljuk és hát ez sem a legegyszerűbb menet, bár nem is tudom kiét lehetett volna érdemes akkor követni? A nő nem egy szent, sőt, rengeteg baj kapcsolódik hozzá, például az, hogy nem képes figyelni Devon feltételezett érzéseire, vagy a kisöccsre, aki elhalványul a nővére mellett és senki sem veszi őt észre, de a többiek sem jobbak például az apa csak a teljesítmény rabja, kompenzálja a saját életének "elrontottságát" a lány sikereivel. Katie-vel pedig sokféle témát bemutat Abbott, például a korai gyerek miatt karriertörést, azt hogy a szülők hogyan áldoznak fel mindent a gyermekük karrierje érdekében, vagy mennyire lehet káros a szülői burok és a mindentől féltés. Vagy a legfontosabbat, azt, hogy egy anya bármit képes megtenni a gyermekéért, vagy az is érdekes kérdés még, hogy mennyire ismeretlenek lehetnek a családtagok akár egymás számára is, mert mennyire nem láthatnak bele egymás fejébe és így pedig sokszor az ember ismeretlenként tekint azokra, akik vele együtt élnek egy lakásban.

Devon karaktere az, aki a legérdekesebb és akiről a legkevesebbet lehet megtudni. A szerző esetében inkább mutatott dolgokat, mint mondott és jó, hogy Katie-t helyezte a narrátor szerepébe, mert így lassan bomlik ki a történet, pont úgy, ahogy ő is megtudja a dolgokat és szerintem Devonnal nem jártunk volna jól. Egyébként nála inkább csak sejteni lehet, hogy mit él át, mert túl nyugodt és magába fojtja az érzéseit, pedig valószínűleg a balesete miatt szörnynek gondolja magát és túl nagy a súly rajta. Ez az elfojtás pedig nem egészséges. Nyugtalanított az olvasás során. Ennél jobban nem tudom megfogalmazni mi lehetett vele a bajom.

A lezárást pedig sokan nem tudták megbocsátani a regénynek, míg én tökéletesnek tartottam és tartom a könyv becsukása óta - persze nem értek egyet vele, de hát... ez így realisztikus és más nem illik hozzá, de erről nem írhatok többet, megéri elolvasni és gúnyosan mosolyogni, vagy szomorúan fejet csóválni rajta. Tökéletes csúcspontja a felvetett témáknak, máshogy nem is tudnám elképzelni.

Tehát összességében nekem nagyon tetszett ez a regény. Rengeteg izgalmas és jó témát fejt ki, amire ad egy-két rossz példát is. Nem egyszerű olvasni az tény, mert a főszereplő nem a jó karakterek közé való, de a lélektani része miatt nagyon megéri.

Ajánlom akkor, ha nem riaszt egy komolyabb történet és ha szereted a lassú cselekményvezetést és ha bírod a kegyetlenséget. Nem lesz benne gusztustalan vagy félelmetes rész, de nem leszel boldog tőle.

Köszönöm, hogy elolvastad!