"Lehunyom a szemem, és hallgatom a szelet... De nem a várt harsogó, viharos zaj üti meg a fülem. Az ősi nyelvet hallom, amely magáé a szélé, és csakis a szélé. Suttog a helyekről, ahol járt. 

Változásról.

Erőről.

Szabadságról."

MEGTÖRT A MÚLT

ELVÁLASZT A JÖVŐ

ÖSSZEKÖT A SZERELEM

A lány létezik, de nem ember. A tizenhét éves Audra szilf, egy levegőelementál, aki képes kommunikálni a széllel. Ezenkívül őrző – Vane őrzője –, és esküt tett, hogy bármi áron megvédi a fiút. Még ha a saját életét kell is feláldoznia.

Miután egy meggondolatlan lépés elárulja hollétüket az ellenségnek, aki mindkettőjük családját meggyilkolta, Audra kénytelen emlékeztetni Vane-t a származására. Tudásával együtt azonban Vane egy olyan emléket is felidéz, amelyet Audra mindenképp feledtetne vele. A legnagyobb veszélyt pedig még csak nem is az egyre közeledő harcosok jelentik, hanem a kettejük között fellángoló, tiltott szerelem.

Kiersten White, a New York Times bestseller listás Paranormalcy című sorozat szerzője

Sarah Wylie, az All These Lives című regény szerzője

Sarah Wylie, az All These Lives című regény szerzője

Figyelem! A kötet az Égszakadás sorozat első része! 

Az angol cím engem az új James Bond film betétdalára, a Let the Sky Fall című számra emlékeztet.

Már sokadjára próbálkozom, de egyszerűen nem megy egy értelmes bevezető kitalálása, így kérlek nézzétek ezt el nekem. Megpróbáltam volna leírni, hogyan láttuk meg egymást, én és a borító facebookon, milyen mély vonzalom kezdődött és hogy mennyire horgadt fel lelkemben az olvasás iránti vágy, de mivel ezt két mondatban is le lehet rendezni, most csak ennyit tudok erről írni: tetszett a borító és ezért kezdtem el figyelni a könyvet és egyből várólistára került, amikor lehetőségem volt többet is megtudni róla. Aki több bejegyzést is olvasott tőlem, most elgondolkodik azon, vajon mennyire adok a külsőségekre. Egy szép borító láttán könnyen elcsábulok, az igaz, de a megérzéseim szinte mindig jók.

A történet különlegessége, hogy nem vámpírokról, csillámzombikról, sem semmi egyéb lerágott csontról szól, hanem szilfekről. Érdekes módon az elementálokat egy általam ismert sorozat, könyv, film, stb. nem kapta fel, így egy teljes mértékben új világot ismertem meg. A későbbiekben lesz még szó erről is, de elöljáróban annyit kell írnom, hogy nekem ez volt a kedvencem az egész kötetből és nagyon szerettem a kidolgozást.

Műfaj: romantikus urban fantasy.

Értékelésem: 4 / 5.

A történet főszereplői Vane és Audra, akik köré épül a cselekmény. A lassú cselekmény, az egyszerű és tőmondatos szerkezetű leírások és dialógusok kettejük szerelmét mesélik el. Az egész történet arról szól, hogyan találkoznak, majd Vane hogyan próbálja megtanulni a szelek nyelvét a döntő összecsapásig. A pár napot felölelő történetben előtérbe kerülnek az érzelmek, a világkidolgozás és a szereplők múltja, érzései, gondolatai.

Igazából tényleg csak ennyi történik, a főbb konfliktust a két szereplő között a titkok illetve a főgonoszként megjelenő Raiden szolgáltatja. Így aki a lassabb cselekményt kedveli és jobban szereti a kidolgozott világot, nyugodt szívvel nekiállhat a kötetnek.

A történet, mint már fentebb is írtam, egyszerű mondatokból épül fel és ez főleg az elején zavaró. Sokkal jobban szerettem volna ezt a regényt, ha összetettebb szerkezeteket kapunk, mert sokkal jobb egy íveltebb gondolatsor, mint egy megszakított és hangsúlyozott szöveg. Viszont könnyen lehet haladni a kötettel, szóval ezt elősegítik a fentebb említett elemek és a végére már nem figyeltem erre. A szóhasználat nagyon tetszett, az írónő szép kifejezésekkel dolgozik.

A kötet nagy erőssége a kidolgozottsága. A világ a szilfekről, vagyis szélelementálokról, szélvándorokról szól és elég részletesen megismerjük őket, az erejüket illetve a fennálló helyzetet is. Itt van az orkánosztag és a viharhozók is képviseltetik magukat pár rosszfiúval, az ő konfliktusuk pont elég egy nagy bonyodalomhoz. Az utóbbiak vezetője Raiden, aki megalomániás képzelgései miatt a szilfek ura akar lenni és ebben segítenek neki csatlósai. Az orkánosztag a jók csapata, amely ebben akarja megakadályozni és fenntartani a békét. Az, hogy miképp és hogyan lesz a férfi egyre erősebb, az egy hatalmas spoiler lenne így ezt nem írom le, csak annyit, hogy kiderül a regényből ez is. Viszont az nem, hogy miért lett ilyen, szerintem ez a további részekben fog kiderülni.

Bár a társadalmuk további jellemzőire is kíváncsi lennék például arra, hogy hogyan alakultak ki az evolúció során, ki volt az első szélvándor, a négy nép hogyan épül fel kasztrendszerek szintjén (Király van, de nemesek vannak-e?). Ez az alap nagyon hasonlít az Avatar: Az utolsó levegőidomár c. animációs sorozatra, ott is valami hasonló volt az alap, az utolsó, negyedik léghajlító khm levegőidomárral a főszerepben. Bár itt a levegőé a fő szál, a többi elem képviselői nem jelennek meg és ezt sajnálom, mert kíváncsi lennék egy tűz-levegő összefogásra a gonosz Raiden ellen, aki mindenkit le akar igázni. Igaz, hogy egyelőre csak a saját fajtájáról fantáziál ilyen módon, de ami késik nem múlik. Szerintem. Bár az is hiányzik, hogy egy kicsit hosszabb bemutatást kapjunk a szelekről és ne ilyen rövid jellemzéseket.

A könyv két nézőpontú vagyis a két főszereplő narrációja jelenik meg, ami azért jó, mert megismerjük a gondolataikat. Vane egy nagyon idegesítő karakter, akit legtöbbször kiütöttem volna az ablakon csak szép nőiesen, ahogy illik. Ő néha bunkó, pimasz, fafejű, állandóan gúnyos és Adurára vágyik, amióta a szülei meghaltak. Audra folyamatosan megjelenik az álmaiban, ami miatt úgy érzi ténylegesen is, hogy ő álmai nője. Igazából nekem tetszett az az elején, hogy megpróbálkozik továbblépni ezen a "képzelgésen" és végre össze akar jönni egy másik lánnyal, de hát ő olyan peches, hogy neki sosem jön össze semmi, még egy csók sem. A másik ami szimpatikus és nem megszokott elem volt a többi YA könyvhöz képest, az az, hogy Vane rájön, hogy Audra természetfeletti (az hogy miben, azt nem találja el) és ezek után le akarja zárni a kapcsolatát vele. Bár az is igaz, hogy ez nem sikerül neki.

Audra személyisége komplexebb, bár én őt sem szerettem. Szimpatikusabb volt, de semmit nem mozgatott meg itt bent. Az ő önmarcangolása és bűntudata került előtérbe és jó volt ez a vonal. Tetszett az a megoldás, az ok-okozati viszony, hogy miért akar annyira a fiúra vigyázni és mi nem hagyja nyugodni már tíz éve. Folyamatosan a kötelességére gondol és igaz, hogy megjelennek a lázadó gondolatok, amelyek megkísértik, hogy válassza a könnyebb életet, ő nem enged neki. Ezzel együtt egy érzékeny karakter, de hogy miért, az a regény további részében derül ki. Viszont önző is, titkolózik mert neki úgy jobb és a gondolatai egy részét a rossz sorsa iránti kesergés teszi ki és a szabadság iránti vágya. Ezért nem tudok egyikükkel sem szimpatizálni.

A kapcsolatuk fejlődik. Az alap itt az, hogy tíz éve "ismerik" egymást. Mikor Audra és Vane tanulni kezdenek, emellé társul a civódás is, ám a fiú felismeri a lányban azt, amit el akarna rejteni és ezzel kezd el fejlődni, aminek a végére már megkedveltem őt.

A többi szereplő is hangsúlyos volt, bár igazán kettő emelkedik ki: Raiden és Audra édesanyja, Arella. Az előbbi passzív szereplő, még a végén sem jelenik meg csak a csatlósait küldi mert valószínűleg ennyire lenézi az utolsó nyugati szélvándort. Róla keveset tudunk meg, csak a múltbeli emlékekben jelenik illetve fenyegetésként folyamatosan jelen van. Kíváncsi vagyok mikor fog színre lépni először.

Arella teljesen más kategória, ő az aki folyamatosan hisztizik akár a múltban, akár a jelenben vagyunk és én utálom a hisztis karaktereket. Az ő személye furcsa számomra, talán olyan mint a szél, kiszámíthatatlan és ez valószínűleg direkt lett így. Igazából Audra vezekléséhez ő tesz a legtöbbet, ő az aki a lány bűntudatát folyamatosan táplálja.

A szerző okos volt, hogy nem a vonzalom kialakulására helyezte a hangsúlyt, legalábbis nem az elejére. A szereplők így vagy úgy, de régebb óta ismerték egymást és Vane érez valamit a megmentője iránt. Audra pedig ismeri a fiú mozdulatait, simán kialakulhatott egy kötődés a fiú felé. Ezzel az alappal már elhiszem, hogy a két szereplőnk közötti mélyebb érzelem alakul ki.

Már fentebb is írtam, hogy a könyv nem a pergő cselekménye miatt lesz kedvence a rajongóknak, vagy legalábbis nekem, de azért itt is van egy kis izgalom. Ez főleg a kötet végén jelenik meg a nagy harc folyamán, de addig a kisebb félreértések biztosítják ezt az elemet és a kidolgozás. A legjobban az tetszik, ahogy Audra megpróbálja Vanet bevonni a világukba, tehát tanítja és érdekes dolgokat tudunk meg a szélelementálokról.

A kötet tele van folyamatokkal legalábbis Vane esetében, mert amióta megtudta, hogy nem ember azóta fokozatosan fejlődik, képességileg, a kapcsolataiban és a személyiségében is. Audránál nincs meg, őt már a legjobb őrzőként kapjuk meg, a gondolait zabolázza és egy célja marad a kötet végéig: megvédeni a fiút apja végakaratának megfelelően.

A kötet kis része a múlttal foglalkozik, ám amikor oda jutunk, egyáltalán nem lesz unalmas, hanem annak ellenére, hogy Audra által már ismerjük ezt a részt, érdekes Vane szemén keresztül is megélni. Ehhez is kapcsolódva több kérdés merül fel a regény folyamán, de mindegyikre kapunk választ szerencsére.

A vége miatt azonnal szeretném a második részt! A nem szokványos befejezés nagyon jó, alig várom a második részt! A kötet az ÉTK Kiadó Merit Könyvek csoportjában látott napvilágot 2013-ban.

A szerzőnek több kötete is van, ám magyarul csak egy jelent meg eddig. A most tárgyalt könyv második része előreláthatóan 2014-ben fog megjelenni, a Let the Storm Break címmel külföldön. A borítója ennek a résznek is nagyon szép lesz, kíváncsi vagyok vajon a kiadó megtartja-e ezt.

Tehát összesítve igencsak érdekes volt ezt a regényt olvasni, jó volt a világ, bár kicsit hiányoltam a további jellemzőket, de optimista vagyok és remélem a továbbiakban választ kapok a kérdéseimre.