,,Anglia a Tudorok korában.
A király haldoklik. Veszélyben a királynő!"

Abban a tekintetben biztosan nagy szerencsém van ezzel a regénnyel, hogy Az állhatatos hercegnő után olvastam, mert így Henrik életének két végpontját figyelhettem meg, a fiatalságát és az öregségét illetve az első házasságának kezdetét és a hatodik végnapjait. Az volt a legjobb, hogy Philippa Gregory és Elizabeth Fremantle könyve egybevág, tehát a királyról szóló jellemzések összeegyeztethetők, bár mindketten máshogy írnak. Úgy érzem, hogy Philippa az erős női karakterek kidolgozására adta a fejét anno, ami sikerült is neki. Szerencsére Liznek is, ám úgy érzem ő mégis az apróbb jelenetekre, apróbb információkra fekteti a hangsúlyt. Liz írása számomra Philippát idézi, bár a téma és talán a kidolgozás miatt azt a katarzist nem éri el, amit elődje, de azért szerettem ezt a könyvet is.

Történetünk a frissen megözvegyült Katherine Parr hölgyről szól, akire szemet vet a király, VIII. Henrik. Az uralkodó már nem fiatal, de muszáj hozzámennie, annak ellenére, hogy egyetlen porcikája sem kívánja sem a férfit, sem pedig a hatalmat, de hát abban a korban a nők neve hallgass volt. Bonyolódik a helyzet, amikor a főhősünk szerelembe esik Thomas Seymourral, aki kénytelen elhagyni az udvart Henrik féltékenysége miatt. Így a nő egyedül kénytelen szembenézni az udvari intrikákkal és a terjedő reformáció illetve erősödő ellenreformáció okozta zűrzavaros helyzettel.

Röviden, tömören ennyi lenne a sztori és igazából erről nem is tudnék többet írni spoiler jelzés nélkül. Bár nem bonyolult a történet szövedéke, én mégis mindig izgultam valamiért, esetleg éppen a reformációért, de lehet, hogy a karakterek miatt. Két nap alatt elolvastam a féltégla regényt, de azt hiszem komolyabb cselekmény alig-alig akad benne. Általában számomra a politikai szál illetve a szereplők érdekesek, ezért is az én terepem ez a mű.

A szakítás után Henriket nemcsak az országon belüli állapotok nyomasztották, hanem a Róma által Anglia ellen hirdetett Szent háború is. A saját maga hasadt személyisége kiszámíthatatlanná tette és nem tiszta számomra, hogy mekkora súly nyomta a vállait valójában. A karaktere illik a Gregory által felvázolt történetbe is, tehát a történelem egységesen egy önző királyként emlékszik meg róla. A regényben sincs ez másként, viszont kevésszer láthattuk a problémáját, számomra nem volt elég hangsúlyos szereplő, azon kívül, hogy mindenki élete az ő hangulatingadozásaitól függött, mert

Katherine egy erős jellemzést kapott, nekem nagyon bejött az idealizmusa, az hogy megpróbálja valóra váltani az álmait, de a legjobban nekem az tetszett, hogy nem egy tündérmeséről olvashattam. Emlékszem arra a pillanatra, amikor rádöbbent a valóságra, számomra ez a könyv legerősebb momentuma, ami a legnagyobb hatást tette rám és ekkor éreztem át legjobban azt, hogy egy nő nem sokat ér az udvarban, még ha királynő is, mert a hatalma látszat csupán. Egyúttal hozzá kötődik a morális kérdés, amely még a mai korban is komolyabb eszmecserék alapját képezi, hogy mi számít bűnnek? Az ő ábrázolása miatt szeretem ezt a regényt és akkor még nem is írtam Dotról.

A szolgálóról, akinek élete ellentétes a másik szereplőével, de csitt! Az ő szálában az tetszett a legjobban, hogy Liz beleírta a történetbe, mert egyrészt szerettem a karakterét, másrészt pedig az ő szemszögén keresztül láthatjuk a szegények életmódját (például a családjáét), de fontos még az is, hogy hogyan lát másokat. A személyisége sem elhanyagolható, hűséges és okos, nagyon kedvelhető. Ám a kedvenc szereplőm mégis Huicke volt, akinek a legjobban az éleslátása, a csípős gondolatai, jó szíve és barátsága tetszett, amely ritka az udvarban.

Egyébként a nézőpontok váltakozása egyáltalán nem zavaró, sokkal szélesebb képet mutat a korról, de mégis inkább a karakterek és némely esetben azok sorsa volt a lényeg. Természetesen akadtak kevésbé szerethető jellemek is és ezen kívül Liz előreutalt a történelem későbbi fontos szereplőire is, megmutatva személyiségeiket és ezáltal körvonalazta például Erzsébet későbbi portréját.

Egyúttal hiányolom a másik, tehát a ,,sötét" oldal gondolatainak jelenlétét, mert sajnos ők nem kaptak külön narrációt pedig jó lett volna ha mondjuk beleláthatunk Gardiner vagy Wriothesley gondolataiba. Bár így is elég sok politika jutott a regénybe, ami nem baj mert szeretem, azért a hatalmi pozíció megszerzésén kívüli motiváció is érdekelt volna, már ha van ilyen.

Hiányoltam még Kit nevelt lányának, Megnek, nézőpontját. Bár megismertem a múltja egy fontos és rossz szegletét, sajnos a gondolatai nem szerepeltek a regényben. Biztos, hogy erős érzelmi töltettel rendelkező szálat kaptunk volna, de úgy látom a szerző tudatosan kerülte ennek minden formáját, nem akart érzelmi sokkot okozni az olvasóinak. Miért nem?

Külön jó a reformáció megjelenítése és annak hatása a szereplőkre. Általában a beszélgetések java ehhez kötődik, de ide vehető az egyének gondolkodása a halálról és az új eszmék, tehát a kegyelemből hit által dogmák keltette gondolatok is. Erről nagyon szerettem olvasni, ritka amikor egy hős a halálról vagy Istenről gondolkodik. Emellett jó volt még az udvari pletykálkodás is, tetszettek ezek a részek és történetek, bár egy kicsivel több botrány illetve eszmecsere beleférhetett volna a kötetbe.

Az egyetlen megengedhető spoiler Thomas Seymourhoz kötődik, tehát most kisatírozom a részt és csak kijelölés útján lehet látni a gondolataim és az általam látott hiba hozzá kötődik. SPOILER Nem fért össze a karakterével, az hogy a királynőket/hercegnőket akarta elvenni feleségül, mert ugye a vonzalmuk Kittel a kötet elején kezdődik és akkor még szó sem volt arról, hogy a király őt venné el feleségül. Azt viszont értem, hogy hozományvadász, de akkor rossz a szerző által keltett sejtetés, mert nem a királyi családra utazik, csak a vagyonra. SPOILER VÉGE

Talán a kötet elején lévő kuszaságot emelném ki még negatív elemként, mert az elején egy kissé nehéz volt kiigazodni a sok említésen és a sok neven, ami hirtelen szembejött velem, de ahogy szokott lenni, ez egy idő után tisztult és ezután már könnyebb volt az olvasás is. Amint ez megtörtént, nem volt megállás és csak néha-néha tartottam egy kis szünetet a jegyzetem miatt, hogy leírjak pár sort, de utána folytattam is. Az elején nagyon zavart még a jelen idejű írásmód illetve olyan volt, mintha csak rohannánk, hogy minél többet és többet tudjon a szerző belezsúfolni a regénybe, de szerencsére ez az érzés hamar elmúlt.

A romantika szállal talán akadt egy kis problémám és ez szerintem a regény hosszához köthető. Mert a Vezércsel egy féltégla, azért egy-egy karakter kaphatott volna több jelenetet is, mert nem éreztem együtt velük, nem éltem át a problémáikat. Ugyanez vonatkozik a kezdeti vonzalomra is, túlságosan hamar következett be, nem volt időm átélni azt és azt hiszem ezért nem volt meg a katarzis élménye.

A belpolitika mellett a külpolitika is előkerül háború formájában, amit nem látunk bővebben, mert Henrik nem kapott szálat és ebből kevés volt. Ehhez nem értek annyira, nekem tökéletes az hogy valahol volt egy háború, Henrik pedig elment és ennyi. Ezért én biztos nem szólom meg a könyvet.

Összességében egy jó történetről van szó, bár egy idő után a politika és vallási szál lehet, hogy túl töménnyé válik, tehát ez egy sérülékeny rész lehet azon olvasók számára, akik nem szeretik. Rám ez nem igaz, számomra ezért volt élvezetes a regény.

A Vezércselt a Könyvmolyképző Kiadó jelentette meg 2014-ben. A borító nagyon tetszetős és utal a cím igazi jelentésére. A hátul lévő kronológia egy kissé spoileres, így nem szabad előreolvasni, főleg ha úgy kezd bele az olvasó a történetbe, hogy nem ismeri a történelem ezen szegletét.