Nagyon szeretem azt, ahogy az északiak írnak. A soraikat átjárja egy különleges hangulat és ezért olyan jó élmény akár egy svéd, vagy akár egy finn regényt olvasni és valahol ilyen volt a norvég Jéghegyek népe vagy az Engelsfors-trilógia. Nagyon szeretem ezeket a könyveket. Ezért nem volt kérdés, amikor megláttam a Vérvöröst, hogy várólistára rakom-e, mert a válasz helyett helyből a várómon landolt és bár a záróvizsga idején olvastam el, tehát korábban, viszont csak most jutottam el odáig, hogy megírjam az értékelést a kis kötetről.

A történet a Hófehér-trilógia első része és annak főhőse Lumikki, akinek neve Hófehérkét jelent a maga szép és idegen hangzású nyelvén. Bár nem akar, de belecsöppen egy krimi-szálba, pedig ő aztán nem kér belőle. Egyáltalán nem akar belekeveredni semmilyen kétes ügybe, de balszerencséjére és a saját érzései miatt mégis kisegíti a csoportot, amely elég sok kellemetlen helyzetet okoz neki. A Tamperében játszódó történet szerencsére izgalmas és végig fenntartja az érdeklődést. Ha ezt vizsgálom, akkor azt kell írnom, hogy ebből a szempontból jót tett neki a kötet rövidsége, mert a kötet kisalakú és az oldalainak száma alig lépi át a kétszázat, tehát ebbe nem fér sok karakterjellemző és múltbeli kifejtés.

Nem nagyon olvastam még Sandemo könyvein kívül északi ifjúsági könyvet, így emiatt is nagyon szerettem volna megnézni, vajon a műfaj, amit alapból is szeretek milyen ízű skandináv ízekkel.

Hát nem is tudom...

A fentebb említett hangulat is ott volt, nyomokban tartalmazta a regény, ha muszáj valahogy leírnom az érzéseimet, de távol a megszokottól. Lehet a rövidség az oka, de nem éreztem azt az atmoszférát, amit általában az északi regények teremtenek. Elsősorban a gondolkodásmódjukkal. Teljesen más mondjuk egy Jéghegyek népe mint egy Harry Potter, valahogy azon lehet érzékelni a zordságot, bár ez inkább az a kategória, amit érezni kell és nem megmagyarázni. Elég sokszor úgy döntök egy-egy értékelés írása vagy könyv olvasása közben, hogy a szívemre hallgatok és ez történt most is. Nem tudom összehasonlítani a többivel, ez a történet inkább volt általános európai, mint skandináv. Természetesen ez így nagyon sztereotipnak tűnhet, de nem akartam ilyen lenni, hanem az volt a célom, hogy egyfajta hangulati összehasonlítást adjak a kötetekről.

Ahhoz képest egyszerű történetről van szó, bár ha azt nézem, hogy a kategóriája szerint ifjúsági kötet, akkor helyénvalónak érzem a bűnesetet és azt, hogy nem olyan csavaros, mintha Agatha Christie vagy Karin Slaughter írta volna, bár nem tudom, hogy a krimi és a csekély számú vagy kevésbé undorító haláleset mennyire fér össze. Nem volt itt meg az a vészterhes atmoszféra, ami a felnőtteknek szóló könyvekhez tartozik, de ez valószínűleg a rövidség és a szimpla gyilkosság miatt történt.

Az előző bekezdés csak egyéni meglátás, ha pontoznék akkor nem ezért vonnék pontot. Az inkább nem tetszett, hogy Lumikki életéről keveset tudunk meg, vagy amit igen, azok is először homályos utalásként, majd pedig leírva is megjelennek, de kis mennyiségben. Ő egyébként egy kemény karakter, tetszik nekem a hajlíthatatlansága és a magánakvalósága, bizalmatlansága. A történet egyik fordulata hozzá kötődik, tehát a jelleméhez alig passzoló cselekedet, ami az első olvasáskor igencsak furcsának hat, de én teljes mértékig elfogadtam a magyarázatot, bár ez lehet, hogy pár olvasónak nem fog tetszeni.

A könyvben többféle téma is előkerül különféle személyekhez kapcsolódva, például a bántalmazás és annak hatása a későbbi életre, vagy akár az is, hogy hogyan változtat a hazugság egy karakter életén (nagy vonalakban a spoilermentesség miatt) és a korrupció is előkerül.

A történet eleje egy kicsit kusza, mert nem Lumikkivel kezdünk, hozzá csak a későbbiek során jutunk el. Tehát egy gyilkossággal indítunk, bár egy kicsit később derül ki, hogy ki és miért ölt, ami egy általános vonás a krimiknél. Egyébként a regényben váltott nézőpontú elbeszélések találhatóak, tehát Lumikkin kívül is találkozhatunk mások gondolataival, ami amúgy egy plusz pont és egy kicsit megismerhetjük a másik oldalt is, bár sajnos annyira nem. A főhős lány története telis tele van utalásokkal, foszlányokkal, amelyek vagy kiderülnek vagy nem lesznek teljes egészek, de az elmondható, hogy a könyv végére megismerhetjük Lumikki életének legalább egy kis részét és ez a kötetben folyamatosan bomlik ki és így ismerjük meg a múltját. Nekem nagyon tetszett ez a megoldás, pont annyit adagol az írónő Lumikki életéből, amennyi fenntartja a feszültséget és a kíváncsiságom.

A másik dolog, ami emellett nagyon tetszett az az eredeti meséből történt átemelések, hasonlóságok, amikről jó volt olvasni. Ezek inkább a kötet vége felé jelennek meg és egy kis fricskát is érzek itt az eredeti történethez képest, mert mi a helyzet akkor, ha Hófehérke nem egy hercegre várva szeretne kiszabadulni az üvegkoporsóból...

Attól, hogy nem jellemző rá a skandináv regények hangulata, azért nem kell leírni a regényt, mert volt ennek, hogy stílszerű legyek, mikroklímája rendesen. Néha átéreztem Lumikki helyzetét is és a fagyasztóládás résznél beleborzongtam a leírásba és azért elég jól átjött egy-két jellemzés akár az osztálytársairól, akár a területről is, tehát az is hozzájárult, hogy minél jobb élménnyel zárjam a regényt, bár az igazi morbid kíváncsiság, amit általában kiváltanak ezek a regények, elmaradt. Egyébként a környezet, a szavak és úgy általában az egész kötet miatt azt kell írjam, hogy a Vérvörös egy téli könyv és lehet, hogy ez volt nálam is a baj, mert nyáron olvastam. Egy jó hideg nap után, egy forró tea mellett biztos jobban tudnám értékelni ezt a kötetet.

A többi mellékszereplő kidolgozottságának vizsgálatakor egy kissé bajban voltam, illetve vagyok is, mert egy rövid regénybe nem fér olyan sok karakterizálás... de nem volt ez olyan rossz, csak keveselltem. Egy kicsivel több jellemzést, több múltat elbírt volna a regény, mert az a szerencsétlenkedő hármas kevés szerepet kapott. Úgy érzem egy kicsit lehetett volna több szerepük is, nemcsak a végén, mert így inkább csak a szerencsétlen bagázs jellemző jut róluk eszembe. Egyébként azt sem írhatom, hogy nincs szerepük, mert van szerencsére, de tényleg olyan keveset találkoztam velük ahhoz képest, amennyit lehetett volna.

Jegesmedve pedig nagyon érdekel, bevallom, kíváncsi lettem és várom, hogy mi történik vele a következő részben!

Romantika nem volt ebben az ifjúsági regényben és szerencsére nem is hiányzott. Talán egy kérdésem volt Lumikki szerelmével kapcsolatban amire választ is kaptam, de ez a kapcsolat inkább csak utalgatás szintjén volt a kötetben, vagy annyira fájón, hogy főhősünk nem akart emlékezni rá. Ez tetszett és várom, hogy a következő kötetben kiderüljön a hosszabb történetük is.

Mert a regény egy sorozat része és a következő könyv címe magyarul a Hófehér lesz, és úgy néz ki novemberben jön. A Vérvörös kis méretű, gyönyörű kivitelezésben látott napvilágot az Athenaeum kiadó által 2014-ben. Egyetlen bánatom, hogy koszolódik, pedig csak egy másik regényen pihent az értékelésig, nem tettem ki semmilyen negatív hatásnak.

Összesítve egy jó ifjúsági regényről van szó és inkább azoknak ajánlanám akik nem szoktak hozzá Agatha Christie vagy a kortárs krimiírók műveihez. A könyv erőssége nem ez, hanem a mesei áthallások illetve Lumikki és Jegesmedve karaktere és a következő rész ígérete. Nagyon kíváncsi vagyok a második részre és arra, hogy vajon Lumikki milyen kalandokba fog keveredni megint.