,,... nem féltem a rémálmoktól, amik szerencsére nem is törtek rám. Lehet, hogy ez a titok: beszélni azokról a dolgokról, amik bántanak, méghozzá azért, hogy ne éjjel lepjenek meg, amikor nincs lehetőség a távoltartásukra."

Szeretem a komoly témájú ifjúsági regényeket és engem érdekel a lélektan, még anno pszichológus szerettem volna lenni, de hát ez egy hosszú történet, elmesélésére más alkalommal kerül sor... 

Az elmúlt években a legnagyobb hatással Laurie Halse Anderson regénye, a Hadd mondjam el volt rám, még ma is emlékszem, hogy miért is kedvencem az a kötet és kíváncsi voltam illetve vagyok is, vajon más ifjúsági regények elérik-e azt a szintet, amit Anderson felállított.

A történet főhőse Beatriz - már ha a naplóregény esetében lehet ilyenről írni - aki leveleket ír édesapjának a saját életéről, gondjairól és általában a mindennapos problémákról, amikkel találkozik az iskolában és otthon. 

Sajnos ennél jobban már nem tudom összefoglalni a lényeget, mert a cselekményesség nem annyira jellemző a kötetre, egy levélregény esetében nem is várom el, hogy tele legyen akcióval. A Szeretettel, Beatriz könyvben az érzelmeken, a lány mindennapjain van a hangsúly és általában egy iskoláslány élete nem olyan izgalmas. Kivéve néhány esetben...

Most megpróbálok elvonatkoztatni a ,,néhány esettől" és azt vizsgálni, hogy számomra mennyire volt letehetetlen a regény. A kötet rövid, tehát az a kevés és egyszerű cselekmény nem érződik sem soknak, sem kevésnek. Beatriz alig-alig kalandozik el, legalábbis szerintem, mindig lényegretörő. Amit talán egy kicsit sajnáltam, mert nagyon tetszettek ezek a gondolatok. Ezért vélem úgy, hogy számomra a naplóforma jobb eszköz lett volna, de a jelenlegi indokoltabb.

A regény egy fontos téma köré épül fel, ez pedig a bántalmazás illetve van még egy másik szál is, amely szintén előtérbe kerül, ez pedig a csonka család kérdése. 

A bántalmazás szállal kapcsolatban lenne egy kis problémám. Szerintem az, amit Beatriz átél, legalábbis az elején, súrolják a durva szintet, alulról. Ám ez változik és ahogy haladunk előre, egyre rosszabb a helyzet. Viszont az írónő kegyetlenebbnek is feltűntethette volna a másik oldalt, bár nem azt írom, hogy nem volt egyik-másik kegyetlen, de a gyerekektől több is kitelhet. Az előző gondolatot követte egy másik is, az, hogy az írónő nem egy ötlettárt akart létrehozni és ezért sincs durvább cselekedet, mert egy ifjúsági regényről van szó. Valamit viszont meg lehetett volna előzni, például a mobilos ügyet, ha Beatriz rögtön szól a tanárnak azonnal megoldódik a baj. Viszont ezen is nagyon sokat gondolkodtam és úgy látom, hogy ez nagyon is indokolt a kötetben, a tettekben és a szavakban is.

Érdekesnek tartottam a levélírást is, ahogy a távol lévő édesapjának fogalmazza a leveleket. Ezekből nagyon sok mindent leszűrtem, úgymint az édesanyjának állapotát, azt, hogy miért nem szól neki és jó volt olvasni a gondolatait az egyes témákról, például arról, hogyan gondolkodik a ,,nomen est omen" (a név előjel) állításról és cáfolja meg azt. Ezekért megérte olvasni, mert szerintem Beatriz alakja érdekesre sikerült. Úgy érzem, hogy a korához képest érettebben gondolkodik és néha elragadtatja magát, ahogy általában az emberek szokták. Viszont néha elég súlyos dolgokat ír le a leveleiben az édesapjának címezve, vagy az édesanyjáról és néha önző, de ez is indokolt a kötetben. 

Néha nem tudtam együtt érezni a főszereplővel, mert annyira különbözőek vagyunk, egyszerűen nekem nem ment volna a tűrés. Harcias vagyok, amint véget ér a türelmem, szólok annak akinek kell vagy teszek érte magam. Egy ilyen helyzetben én biztos máshogy viselkedtem volna, de ez is nagyban attól függ milyen típusú az ember és mennyire tudja magát megvédeni. 

Néha viszont nagyon nem tetszettek a gondolatai, de elfogadom őket, mert ,,egy gyerek nem tudja milyen felnőttnek lenni, egy felnőtt pedig tudja, de elfelejtette", viszont tényleg így kell reagálnia? 

Pont ezért tudom szeretni ezt a regényt, mert Beatriz olyan, amilyen. Nekem nem kellenek tökéletes karakterek egy regényben és teljesen meg tudom érteni, hogy néha, a legrosszabb helyzetben a mélyponton rossz és helytelen gondolatok szaladnak át az ember fején még akkor is ha alapból jólelkű. Senki sem szent, a körülmények pedig sokszor rontanak a hozzáálláson, a gondolatokon. Maximálisan megértem Beatrizt, de ez úgyis egyéni élmény és vélemény, mindenki máshogy fog gondolkodni a lányról, aki a kezébe veszi ezt a regényt. 

A kereszténység megjelenése a kötetben egy nagyon érdekes vonal és meg is lepődtem rajta, általában az ilyen regényekre a református könyvkiadók csapnak le, de örültem is neki. Folyamatosan érvelek magamban az egyik, majd a másik oldal mellett és nem tudok dönteni: mennyire volt hirtelen a hit és a vallásosság feltűnése a regényben? Számomra első olvasáskor a nagyon volt a válasz, de amikor tüzetesebben is átvizsgáltam azt a részt plusz az előtte lévőket, láttam, hogy nem volt ez olyan hirtelenségű, csak nagyon aprók az utalások, elsőre nem is igazán marad meg az emberben, annyira nem hangsúlyos. Tehát ez az én dilemmám marad, azóta sem tudok dönteni.

A karakterek szerintem nem sikerültek annyira mélyre, elvégre a ,,főgonosz" is csak gonosz - az más kérdés, hogy Beatriz szemén keresztül látunk. Én még mindig azt gondolom, hogy nem ismerem a motivációt, mert egyoldalú az ábrázolásmód, viszont én nagyon kíváncsi vagyok a ,,Három gráciára" is. Beatriz nagyon keserű irányukba és ezért csak a rossz oldalukat láthatjuk, de ki tudja, miért viselkednek ilyen gonosz módon? Milyen sérelem érhette őket vagy elég csak az irigység és az unalom? Az éremnek mindig két oldala van és én kíváncsi vagyok a sötétebbikre is. Bár ifjúsági regénynél lehet, hogy ez nem feltétlen kivitelezhető.

A többi szereplőről sem tudhatunk meg sokat, de ez inkább a fentebbi okkal magyarázható. Viszont olvastam nem is olyan rég egy könyvet az iskolai erőszakról (erről csak később lesz értékelés) és már ott is feltűnt a tanárok hiánya. Nagyon sok szerző nem foglalkozik velük, egyszerűen kivonja őket a forgalomból talán a közöny, talán csak amiatt, hogy a szereplő sodródjon a végzete felé. Nagyon remélem a valóságban sokkal jobban figyelnek a tanítók...

A regény egyébként jó volt az érzések, gondolatok átadásában. Tudom milyen a stressz és például ezt is vagy akár az édesanya oldalát élethűen közelítette meg az alkotó. Beatrizzal ilyen szinten együtt tudtam érezni és ez a szerző érdeme. Az egyes részeknél pedig fájt érte a szívem és elég sokat gondolkodtam a miérteken, tehát írhatom azt, hogy elgondolkodtató, meg ilyen sablondumákat, de az nem adja vissza azt a töprengő állapotot, ami olvasás közben elkapott. Meg akartam érteni Beatrizt és ezáltal sokkal mélyebb rétegeket tártam fel a regényből magamban. Sajnos annyira, hogy spoileres lenne mindezt leírni, de aki odafigyel Beatriz szavaira, megértheti mire célzok. Sok kis apró lélektani okfejtés.

A kötet végén valahogyan elvarródnak a szálak, bár azt nem írhatom le spoiler jelzés nélkül, hogy hogyan, de én ezt teljesen megfelelőnek tartom és szerintem ez a megoldás.