Az igazat megvallva Lakatos István nevével nem nehéz találkozni, hiszen molyon lépten-nyomon belebotlik az ember, egyrészt mert ő is a nagy csapatba tartozik, másrészt nagy ismertséggel rendelkező írónak számít. Így keltette fel a figyelmem egyébként, nagyon sokszor találkoztam a frisseimben a Dobozvárossal és úgy voltam vele, hogy miért ne tegyek egy próbát? Elég sokan szerették és magyar is, üsse kavics, elolvasom! Arra viszont nem számítottam, hogy egy ilyen élményt fogok kapni!

Zalán egy átlagos kisfiú... legalábbis addig annak számított amíg a magát Széklábnak nevező ember betoppant hozzá, azt állítva, hogy a szüleit elcserélte a Dobozvárost irányító Egyes, de hát ne törődjön vele, hanem álljon be hozzá, mert öreg lévén segítségre van szüksége. A fiú pedig beleegyezik ebbe és kezdetét veszi a nagy kaland, amely a város sötét ipari bugyrain, egy beszélő kecske mellett és a felhők között vezet át, hogy a főhősünk - aki nem mondott le a szüleiről - megtalálhassa nemzőit. Vajon sikerül neki?

A történet elég izgalmasra sikerült, bár úgy emlékszem, hogy az eleje egy kicsit nyögvenyelősen ment. Nem tudom miért van ez így, de nagyon lassan rázódtam bele, hogy azután már ki se lehessen robbantani a kezemből. Ezt a könyvet egy olyan mesének tartom, amelyet mindenkinek el kell olvasnia legalább egyszer! És akkor következhet a kérdés, amelyet nem teszek fel, de megválaszolom: igen, tervezem az újrázást.

Sajnos nem olyan jó az emlékezetem, hogy a regény minden egyes kis darabjára fényképélességgel emlékezzek és ezt most ebben az esetben nagyon is sajnálom, mert erre a történetre érdemes emlékezni. A könyv egyébként hangulatában és egy kicsit történetileg hasonlít Neil Gaiman művészetére illetve A lány, aki körülhajózta Tündérföldetre is.

A mű többi része pedig nagyon érdekesre és izgalmasra sikerült, szerettem olvasni Lakatos István világát, a dobozvárosi kalandokat és Székláb házában lévőket is. A világ javítása és foltozgatása pedig egy iszonyúan kreatív ötlet, sosem találkoztam még ilyennel és szerencsére a Dobozváros tele van ilyen ötletekkel és igazából, amikor leülök egy magyar szerző regényét olvasni, minimum ilyen színvonalat várok mindenkitől bár ezt sajnos nem mindig sikerül megtalálnom. A tójavítástól kezdtem el megszeretni ezt a történetet és bár volt egy jelenet, amikor csak néztem nagyokat, de összességében tényleg nagyon kedveltem a regényt és Lakatos István szép fantáziáját.

Akármilyen büdös, koszos és az életüket féltő és ezért behódoló népségről van szó, ilyen sorsot nem érdemelnek, ezért vagyok szomorú. Talán ezt nem kellett volna. Bár a szereplő, aki ezt elkövette, fáradt volt és dühös, de akkor se így... Emellett a könyv érzelmileg is hat az olvasójára, én is elejtettem egy-két könnycseppet bizonyos részeknél, a szerző nagyon jól írta meg a jeleneteket!

A karakterek közül nagy kedvencem volt Székláb, mert a szerző őt egy jóságos apónak ábrázolta, aki folyamatosan tanítja Zalánt a természet védelmére és az emberi jellemekre. Zalán számomra nem volt olyan erős jellem, de ezt bőven kárpótolta Székláb szerencsére. A fiú pedig kíváncsi és bár céljai vannak, elég erős ahhoz is, hogy a saját feje után menjen az ismeretlenbe. Az Egyes pedig beszédkényszeres főgonosz, pont olyan, amilyet a fiú nem szeret, de kellő motivációval rendelkezik ahhoz, hogy számomra élvezet legyen olvasni az ő sorait is, ahogy például a ház leírásait vagy az újabb csodákat, amelyeket a szerző kitalált. Bár az a szerencsétlen mosómedve csak hátráltatja a cselekményt és az a jó, hogy még neki is van helye és célja ebben a világban! Kolompóc pedig cuki, nagyokat olvadoztam, mikor megjelent a színen.

Sok szerzőnek tanulnia kéne Lakatos Istvántól a vallási szálak ábrázolásában, mert hamar jelentkezett a hasonlóság Isten és az egyik szereplő között, most nem árulom el kivel, egyrészt abban amit és ahogyan tesz illetve az elszólások formájában is, amelyek a korábbi cselekedetekre utalnak. Nekem nagyon tetszett ez a rész is. Ebben volt a legtöbb érzelem és továbbgondolás amely az eredeti történetből hiányzik, ahogy a szerző a kötetbe írta Isten feltételezett érzéseit és az esendőséget. Valahogy így nézhet ki az, hogy Isten a saját képére teremtette az embert...

A mű háttérvilága színes a környezetével ahol Székláb toldoz-foldoz, az ipari világ és a természet ellentétével és másfajta formájával, a sok különféle fajjal és élőlénnyel, akár a beszélő kecskével, akár a tüzet szívó kakassal, ami lehet vajon népmesei elem?

Az üzenete pedig a természet védelméről szól és arról, hogy a hagyományokat, a régi dolgokat meg kell őrizni, mert azokban van szépség. Jobbak mint a tömegtermelt silány minőségű, lélektelen cserék, amelyek éppen csak most gördültek le a futószalagról. A szívvel-lélekkel készített tárgyakat nem szabad eldobni! Emellett pedig a mohóság eredményéről is szó esik, de ami a legjobban tetszett és megfogott, hogy utána percekig csak pislogtam mint hal a szatyorban, az a könyv végén lévő jelenet volt. Hogy egy pillantás milyen jelentést képes hordozni... zseniális! Mert minden relatív...

Összességében egy nagyon értékes regényről van szó, amelyet egy tehetséges szerző alkotott meg! Lakatos István, találkozunk még, legalábbis a regények révén biztosan.

A könyvet maga a szerző illusztrálta és nagyon jó munkát végzett vele, egészen szép és hangulatosra sikerült. A mű egyébként a Magvető kiadónál jelent meg 2011-ben, kemény táblás verzióban, nagyon szépre sikerült!